Morzsák

Mottó:
„Nem a világot érdemes megváltoztatni, és erre nincs is szükség.
Elég, ha megváltoztatjuk az ember világról alkotott képét.
A kulcs az emberben van, és az ember mindennek a kulcsa."

1

Bármennyire is tűz a nap odakinn, mégis csukott ablaktáblák mögött ülök és még így is utánam, tolakodik a visítás és a lárma a szomszéd ház felöl. Soha sem fogom megérteni, miért örülnek az asszonyok, ha egy másik kebelbarátnőjükre rá jár a rúd. Miért emlegetik a Gondviselést, az Isteni Igazságszolgáltatást és nem egyszer még valami rejtélyes Igazságot is, melynek - szavaik szerint - a végén győzedelmeskednie kell, különösen olyan esetekben, ha már egyéb vonatkozásokban csak a szerencse segíthet a dolgok állásán. Az álszemérmes emberek sokszor élvezik, ha borsot törhetnek a másik orra alá. Rivalizálnak. Véletlenül szembesülnek tükörképükkel egy másik ember tükrében. Az első reakció a diszkrét düh, mely párosul irigységgel megbánó megértés helyett. Máris elkerülik a témát beismerés helyett és döntenek a mellékes dolgok figyelmen kívül hagyásával többnyire helytelenül. Ritkábban tanítjuk egymást gondolkodni valami okból. A régebbi időkben nevelőink nemcsak a tanítás, hanem maga a helyes nevelés és megfelelő viselkedés oktatásának gyötrelmes munkája is volt a feladatuk. Optimális esetben a szülő, a család az elsődleges nevelő a társadalmi környezetben. A természet szerkezete szerint rossz és jó dolgok is léteznek igaz nem minden esetben nevelő szándékkal. Egyszerűen az emberiség számára biológiai törvényeink szerint is lényeges. A könyvek szeretete, elolvasása kinek-kinek gondolat világának értelmezése, léte szerint való. Általános megállapítás, hogy az emberek többsége a szomorú élményekre inkább emlékszik - minthogy a szomorúságban is fellelhető a jó? -. Nem jellemző e fajta gondolkozás analízise manapság. Talán nincs rá elég idő. Amennyiben gondolatvilágunk szerkezetére és helyes működésére ráérzünk, lehetséges, hogy békés életet élhetünk, és békés világot teremthetünk magunk körül. Felesleges példákkal nem kívánok példálózni, hiszen nem vagyok tudós, csak egy egyszerű gondolkodó lény, egy aprócska sejt a kozmosz rengetegében. Halmozni a lényeges dolgokat, ez mások tisztes feladata. A sok vita és eszmecsere erdejében a bizonyítás viszonylag gyorsan elveszti erejét. Ez a célja, mert így létrejön a kompromisszumos nyugalmi állapot. Tehát megteremtődött a tér a gondolkodás első építő folyamatának lehetséges útja, mely sok-sok kicsi sejtecske összerakása révén jön létre, - de akkor sem biztos, hogy egész, mert mindig van valami kis hiányzó apróság, mely gondolkodásra sarkall. Aztán közben elvégzi az ember a mindennapok szükségleteit, és csak áramolnak, tömörülnek folyamatosan az információk rendületlenül. Újabb adó-vevő lesz az ember értelme és érzelme valamilyen más témában, és keresi az összefüggéseket. Megélt tapasztalatokra, logikára hagyatkozva szeretetből, értelemből igyekszünk hasznos dolgokkal foglalkozni. A piac ezt nem így diktálja az emberek számára. Számomra az irodalom, az elbeszélések, novellák, regények, versek, dalok - valami csodálatos dolog volt mindig. Emlékszem oly jó volt szűkös valómban elmélyülni egy másik dimenzióba, melyhez hozzá segített az olvasás utáni értelmezés valósága, átéléssel és érdekfeszítő örömmel. Igazi feltöltődés a hétköznapok megszokott világának idejében. Javaslom bárkinek ki szívesen fogadja e javaslatot. Olvashat az ember bármit, a mondanivaló a lényeges. Olvas az ember sok mindenről, tetszetős és kevésbé érdekes témákról is. A XXI. század információit nem könnyű mindenki számára időben értelmezni és feldolgozni. Minthogy a földünk bolygója még óriási emberi léptékkel sem mérhető. Nem marad más, mint napjaink által való segítő eszköz az elektronikus információ áramoltatása. Többféle képen lehet kifejezni gondolatainkat és élményeinket elmondani. Az írás, a kéziratok írói nem minden esetben férhettek hozzá és még ma sem férhetnek az elektronika világához közel. Mi okból? Egyszerűen nincs rá szüksége, nem igényli, mert évtizedek óta természetben él és alkot a maga kifejező módja szerint. Ily környezetet a valóságban megismerni sokunk számára tanulságos is lehet, de nem mindenki számára adott. Ma már, és már régóta ismeri az ember a televíziót. Nézi. Minden családnál alapvető technológia, ahol nem azt elsőre különcnek, csudabogárnak tekintik többnyire, sőt lenézik. Nálunk nincs televízió jó pár éve. Néha hiányoljuk, de ez csak pár pillanat és máris beszédre szól a száj, vagy néma s akkor olvas a szem a betűkből, hall a fül a hangokból, tehát sok-sok a segítő információ, mely bővíti a látó és halló teret mely előtte néma volt. Igen is egyedül kellett megtanulnom önmagam fejlesztését és ezzel nem mondok újat, természetes kell, hogy legyen. Úgy érzem, hogy a sors nem egy vagy több lehetőséget ad a megújuláshoz, hanem rengeteget. Élni, tudni kell még a legprimitívebb eszköz segítségével is. Az ember állandóan gondolkodik, mérlegel a lehetőségekről, határairól, a lehetetlenség korlátairól, sajnos. Megtámadja önös önmagát, keresi a logikát, felméri a terhelhető képességét és kitartását, ezután következik a tervezet elméletének időbeni gyakorlati megvalósítása, amit meg szeretne valósítani. Lehetőleg képességének legjavát adva, mellette szükséges segítők megnyerésével. Naponta minden percben, órában cselekedni kell, hogy az ember kiérdemelje az élettől a lehetőséget. A munkavégzéséhez szükséges létet, az élni vágyást, akaratot az egyensúlyról, a szerepek szövevényes néha durva átláthatóságáról és átláthatatlanságának dilemmájára való tekintettel. Kilépni önmagadból szükséges, óriási mutatvány, mert különben lemaradunk az élet fontos eseményeiről. Néha szívesebben ültem egyedül - sőt gyakran bárhol és bármikor - gondolkodtam néha haszontalanul, de legalább a kicsinyes türelmetlenségeket kikerültem nagy nehezen. Egyedül szórakoztattam magamat többféle helyzetben, így abnormális egyednek tekintettek. Gondolom ők is szórakoztak, hogy mi célból az most és itt nem lényeges. Sokáig egy aprócska szűkülő hangya voltam a hangya családon kívül e földtekén. Ott, ahol kevés a napsütés több az éjszaka. Évszakok ugyan léteznek a változások kevésbé érezhetőek talán kisebbek. Ez a fajta mélység üres, az emberiség határán kívül eső lét. Szeretem a sima, egyszerű, szép dolgokat melynek tapintása nem érdes, hanem bársonyosan hűvösen selymes, és elfogadhatóan meleg. Hasonlít egy gyermek bőrére. A gyermek bőre szép. Másnak is mást jelent, jelenthet. Az ily fajta szépség feltéve, ha észrevesszük maradandó emlékkép maradhat. A bőr lehet ápolt és vonzó, ebben a szépségben képes elmélázni órákig bárki. A lét - a van - felől nézve kínkeservben ez a bőr mely tetszetős - nem mindenki látásmódja szerint nézve, mert mindig az ember saját gyermekének bőrét látja szépnek. Aztán telnek múlnak az évek a bőr változik úgy ahogy az ember. A helyzet a következő, ahogy a régi mondás is bizonyítja a tűz a vízzel nem házasodik, hiszem hogy a tűz csak melegít és nem éget, mert ez a feladata. Hiszem, hogy a víz mosdat hideg és meleg, ha kell langyos is.  

Fojtogató a levegő ebben a házban, kísértetiesen visszhangot ver a beszéd és a vészjósló csend. Mindenki vár valamire vagy valakire. Történik már valami? Minap éppen a nagypapa és az unokája beszélget:

-         Na, ugye megmondtam.

Sokkal de sokkal nagyobb a korkülönbség kettőjük között!

Kinek a kije az öreg, és kinek a kije a csöppség?

Megannyi titok. Szóval mosolyogva tovább áll az ember. Máris történt valami. Szólt a muzsika. Szeretem a zene világát, ha tehetem támogatom és értékelem. Mivel? Megveszem a dalokat, meghallgatom, mint mikor a víz mely minden edény alakját magára veszi a megfelelő módon és alakzatban, valahogy a zene is ilyesmi nekem. A zenében kihallja az ember az emberséget. Szeretetet, a szerelmet, az élet szépségét, az ifjúságot és elfeledkezhet egy kis időre a nyomorúságról, a saját unalmas kis életéről és a rengeteg elérhetetlen dolog valahogy az ember lelkéhez közelebb kerül egy pillanatra. Az ember igyekszik művelődni, műveltséget szerezni. Idővel felismeri, hogy léteznek farkasok és bárányok vagy farkasbőrbe bújtatott bárányok, báránybőrbe bújtatott farkasok. Tapasztalat nélkül ismerkedni a világgal, könnyen félrevezetődünk, sőt átverhetővé válunk önszándékunk nélkül - figyelmetlenségből eredően - őzike lélekkel az ember könnyen bajba kerülhet.

Lényeges tehát az óvatosság életünk területén. A kényszerítő körülmények - kiszolgáltatottság - az ördög játéka erre még rákontráz, mert a "démon" igen szereti a védtelen helyzeteket, lényeket. Mit csinálhat? Ízlelgeti, kóstolgatja elménk működését. Ki-be tologatja a kis rekeszeket, keresi a gyenge, támadható pontokat. Ezt oly módon élvezi, hogy trónusán minden féle kártyát összegyűjt, és többféleképpen pasziánszozik a gyengék szenvedéseivel. Mi hát a teendő?

Dií válaszol: Védekezni. Mily módon?

Dií fejtegetése: Meg kell tanulni a leleményességének fortélyait.

Játszik a színekkel, szemfényvesztésre készül. Selymes tapintása vágyakra gerjeszt. Stratégiája nincs. Makacssága szinte már fanatikus. Hagyni kell próbálkozni. Számára az erőpróbák nem az állhatatosságért, hanem a játékért vannak. Kapzsi, a világ minden értékére kíváncsi. Egoista. A nagy egoban nem képes megkülönböztetni a jót a rossztól, a szépet a kevésbé széptől és közben habzsolja a sok cukros édességet. Aztán hamar megunja és más áldozat után néz.

A válaszom: - Felmerül többfajta lehetőség és sok más egyéb is, de én úgy gondolom, hogy Dií csak arról nyilatkozz, amit ismersz egyenlőre. Tudod hosszú még az út mindenki számára, míg eljut a megelégedettség világába, az elmélyülés folyamatán keresztül. Kinek gyorsabb, kinek lassabb, de egyszer biztosan mérleget von az ember az életének szakaszaiban - légyen az ördög vagy angyal.

Szó szót követ, és el kell mondanom, hogy a világi dolgokat nézve csupán a nyomorúságnak nincsen irigye. Persze az irigységről az ember azt gondolja, hogy csak a magas tornyokat, az égbenyúló fákat tépázza. Természetéből adódóan látható alkotás megmutatja maga magát - ezzel szemben sajnos a szerénységet, az alázatosságot, a mosolyt, a sírást, zokogást is épp úgy tépázza a vihar, mint bármi mást, amit a létben látunk és találkozunk vele. Hatalmas orkánok és viharok dúlnak a világban az irigység égisze alatt - sok-sok érték elveszik és ember hal meg, míg megint nyugalom lesz egy kis időre. El ne felejtsd! Aztán az életet tisztelni és szeretni kell - még ha banálisan is hangzik, és úgy gondoljuk néha, hogy könnyű ezt mondani, leírni. Nem így van. Életet adni és elvenni, nem hiszem, hogy a kettő nem függ össze. Adom. Miért venném el? Egy rossz lépés, egy meggondolatlan tett máris fájdalmat okozhatok anélkül, hogy a lényeges mellett a mellékesnek tűnő dolgokat észrevenném. Mikor dönteni kell, az ember nem tudhatja, hogy évek múlva megállja a régebbi döntés a helyes - helytelen - a jól vagy a rosszul döntöttem, dönthettem volna másképpen. Már megtörtént dolgok idővel átalakulnak, de a felelősség a tiszta, befolyásoltságtól mentes értelem teljesen sem nyújthat tökéletes védelmet. Ami talán még lényeges röviden, amiről ma napjainkban beszélnek, az ellehetetlenítés ténye, mely a tudósok szerint egyedi élethelyzetben élő életek problémája mely megoldásra vár, hogy ne hátra felé a múltba, hanem egy kicsit már előre haladjunk. Fontos, szükséges a tanulás, a műveltség és ennek elsajátítása.

Dií közbeszól: Ha működik valami, és én más szemszögből látok esetleg valamit, máris akadályokkal kell szembenéznem.

Ha Ha, ez a puding próbája feleltem.

A régi védi a régit, az új pedig helyet kíván szerezni a régi mellett a térben, ezt hívják hosszan tartó fejlődésnek. Kérdés csak az, hogy mi a célja? Mily nemes és hasznos? - Akkor ám legyen és foglalkozzunk ezzel az új tézissel. Saját fejlődési szintünk fejlesztésével elősegítjük a környezetünk és társadalom fejlődését. Aztán az ember csak ember, mint ahogy az állat az állat, a növény pedig növény, ebben az ismeretlen kozmikus rendszerben. Egyik van a másikért, a másik egyikért. De jó annak, aki tud énekelni. A magyar népdal eredetéből adódóan "ki" énekli a magyar szív, a vér örömét, panaszát. Sokszor fordulunk valami rejtélyes ismeretlenhez, mikor bocsánatot kérünk valamiért vagy valakiért. Szívünkből szánjuk-bánjuk a rosszat. Aki viszont nem így van ezzel az valamiben hiányos. A munka világában végzett bármilyen egyszerű tevékenység és magasabb szintű felelősségének súlya óriási. Az idő véges és nem végtelen itt e földi létben. Nem szabad hátráltatni a dolgokat, lassítani viszont néha szükséges, mely az emberi természet érettségéből adódóan létjogosultságot élvez. A "perpetum mobile" az örök mozgás, mely megállíthatatlan, csak természetellenesen lehetséges, mely minden természet ellen való gátló és etikátlan.

Mára elég volt, mert holnap utazunk.

Köszönöm.

Én is.

Szívesen.

 

2

 

Nyár van, forró nyár elejei levegő. Szinte rátelepedett a kis városi utcákra, bekúszott a szigeti park hűs lombjai közé. Fergeteges meleg van.

Dií itt töltötte a kötelező főiskolai gyakorlatát dolgozott. Munkája végeztével volt ideje felfedezni a város kosztümös múltbéli emlékeit. Közben rálelt a hangulatos színház épületére, és a véletlen ajándékba adott számára két főre szóló színházjegyet. Aznap délután felhívott telefonon, és azt mondta:

- Szia, most ne kérdezz, csak gyere, mert várlak.

- Jó, hamarosan érkezem.

Megérkeztem időben, hoztam magammal az esőt is természetesen. Később az eső elállt, frissebb lett a levegő, kitisztult a júliusi égbolt, és mi a színházban megtekintettük a darabot. Óriási élményt éltünk át közösen.

Az esztendők forgószeleiben jó érzés közös mondanivalót ízlelgetni unalom helyett, és nem csak presztízsből.

-         Szeretlek - válaszolta Dií.

Mindig ezt mondja, ha jól érzi magát, vagy ha megerősítésre vágyik.

-         Ez a kisfiú a darabban nagyon bölcs emberré vált utazásai alatt, elég korán.

-         Biztosan.

-         Tudod, én mindig fogom szeretni a meséket.

Hirtelen azt gondolom, de nem mondom ki, hogy remélem nem hisz el mindent, mint én. Nem szeretném, ha nevetségessé válna önön lelkének és eszének, mert szégyenében szegénykém még valami meggondolatlant cselekszik.

Enyhe a széljárás, a levegő fuvallata esőt ígér. Sétálunk. Az élet nem valami táncmulatság sokkal inkább távgyaloglás, melyben némely szakaszok ismétlődhetnek. Ilyenkor megállok, és újból mély levegőt veszek az ég felé tekintve. Általában bizonyos élmények után hallgatunk közösen, és elgondolkodunk kétféle módon. Ez már csak amolyan megszokás, csak érkezik magától. Kézen fogva bandukolunk tovább és lépegetünk az úton. Feltűnően csend van. A hallgatás még mindig tart, mert tudni kell hallgatni a csendet.

Dií megszólal - Idő van, indulnunk kell.

Már érezhető jelek mutatkoznak az égbolton, a borús felhők gyülekeznek. A nap lassan bukik lefelé a horizonton. Ezt látva utazás közben hazafelé, már az ismerős naplemente látható, és ilyenkor az ember teljesen elveszíti arányérzékét: egy pillanatra úgy rémlik el felejti, mi is az, ami valóban lényeges. Pihen a lélek. Visszafelé Dií olvas, néha kitekinget a tájra sóvárogva valami után ő is, a szeme íriszének csillogása ugyan egy kicsit szürkés, mint volt két éves korában, akkor mindenkit elbűvölt szemének tiszta fényével. Szeret utazni, nagyon szeretne. Eddig többnyire csak elképzeltük az utazásunkat. Sokszor elővettük a térképet és kiválasztottunk egy-egy érdekes földrajzi helyet, amit szeretnénk megnézni. Órákig méricskéltük a megteendő kilométereket és a hosszú szervezésben végül is elfáradtunk.

-         Majd egyszer meglátod - válaszolta Dií.

-         Igen - válaszoltam halkan.

A szél milliónyi dörgedelemmel súlyt le, villámlik és zuhog az eső, mire fedél alá érünk szerencsésen.

-         No nincs baj, az ablaktáblák zárva így most száraz a lakás, ahova megérkeztünk.

Kissé fáradtan lepakolunk, szöszmötölünk és eltesszük magunkat holnapra. Dií előbb pihen le, mert másnap hívja a kötelesség, több alvásra van szüksége, mint nekem. Tanulás és munka. Munka és tanulás. Egy és ugyanaz. Ő ezt már régóta tudja. Én még az íróasztalhoz ülve emlékezem. Írom és írom a gondolatokat, betűről betűre rovom a sorokat, az eddig megtett közös kilométerekről. Szerencsés dolog azért ez is.

 

3

 

Őszibarack. A régi időkben becses gyümölcsként tartották számon. Rügyfakadáskor megfigyelhető volt a terméshozam. A virágzásba borult táj emlékeztet a gyermekkorra, a letűnt boldog időkre. Az akkori felhőtlen, vidám napok, még ha akad köztük borús is - a mai napig hiányoznak. Az őszibarack kedvenc gyümölcsöm volt, fenséges illatával, felejthetetlen ízével. Néha metszéskor elkísértem nagyapót a kis fák birodalmába, ahol elvégezte a kívánt tennivalókat. Az igaz vigadalom természetesen akkor következet, amikor a család háziasszonya nekilátott az őszibaracklekvár készítéséhez. A gyümölcs befőzése fáradságos munka. De amikor elkészül a lekvár, minden évszak ízével lehet nagyon finom. Hirtelen eszembe jut mikor Grétit megmérgezték. Nem őszibarack volt, hanem sárgabarack. Gréti hála istennek él. Ebben a paraszti összevisszaságban nem árt résen lenni. Csábító ugyan a környezetük, de minden egyes cselekedetükben, gondolataikban magával hordozzák az ősi miszticizmus régi gyökereit. Főleg akkor, ha nem akar változtatni, lehet, hogy nem szereti a változást, esetleg elfáradt. E föld még magában rejti primitívségének magjait. Errefelé a férfinak egy fokkal kell szebbnek lennie az ördögnél. Igaz a szépség belülről fakad. Vannak kik e gondolkodás hívei és elfogadják ezt. A szegény nők szegénységük mellett nem engedhetik meg, hogy modern szépségüknek hódoljanak, elfogadják ezt a helyzetet, mégis bájosak. Ebben a színes kavalkádban nehezen talál az ember őszibarack színeket, de azért akad. Miért? Jobb rejtőzködni, beleolvadni a hétköznapok szürkeségébe. A fejlődés folyamata ezen a tájékon lassú, korlátozott és nem publikus. Az erkölcs nem megfogható e mikrovilágban. Az emberek arcukon, viselkedésükön, öltözködési kultúrájukon hordják önmaguk értelmét és egyfajta első benyomást vetítve a hagyományokat kedvelő közösségben. Itt minden hova zárt ajtók, titkos pici résein lehet csak betekinteni, ha éppen jó a széljárás, egyébként, hogy mit akarsz nem lényeges. Ajándékot adhatsz, hanem is vársz hálát, másnap és holnap és holnapután már meg sem ismernek. Miért adtál? Jól élni csak ott lehet, ahol harmónia van, harmonikus a környezet és nem csak beszélnek a segítő jó szándékról jó akarattal, de hát ezt is értékelni kell. Vasárnaponként üresek és kihaltak az utcák, műemléképületek alig látogatottak. A tüke, a szőlőgazdaságban kapáltat, szűri, kezeli a szőlő termésének levét a hegyecske borát. El kell ismerni, hogy egyedi, szorgalmas, dolgos kezek értékei alatt terem a szőlő. A Kékfrankos és Pinot Noir s még sokféle alkohol - nem vagyok éppen hitele e kérdésben, bocsánatot kérek oka az, hogy antialkoholista az egyéniségem. Ahogy mesélek, egyre lejjebb ereszkedik a nap és égő színarany szalaggal körbekarimázza az eget. Úgy szeretném, ha Dií megértené, hogy nem is olyan egyszerű elrepülni az óceánon túlra egy kabala vagy varázstoll segítsége nélkül, mely leghőbb vágyainak egyike. Nevet, szinte kacag.

-         Talán nem hiszel nekem.

Megint nevet.

-         Jól tudsz mesélni.

-         Talán azt hiszed, hogy csak úgy kitaláltam.

-         Persze mert mindig kabalákat veszel nekem, néha váratlanul is egész gyermekkorom óta.

-         Jóvá kell tennem a vétkemet, tudod.

-         Ugyan már! - nincs miért. Inkább mesélj, mert elegem van a szakmai dolgokból, hallgatom eleget a tanodában.

-         Rendben.

Aztán a földgömbre nézek és rámutatok egy föld szeletkére, ahol véget ér a föld és kezdődik az óceán. Dií figyelmesen hallgat csukott szemmel. Relaxál. Szóval ott a nap utolsó sugarait küldi a földre, olyan hideg van. A Jeges Óceán befagyott s a mindenség csupa-csupa jégtábla. Itt élnek az eszkimók, a fókák, a rozmárok, a pingvinek dideregve. Néha itt-ott rénszarvas csorda látható csapatokban. Amikor a dolgos nép veszélyes élelemszerző útra indul, hogy léket vágjon a jégtáblákon a család apraja-nagyja az égiekhez könyörögve ősi dalokat énekel. Keserves egy munka, de errefelé halászatból élnek többnyire. A víz sós, mint a hering leve, és hamar kocsonyás lesz.

-         Utálom a heringet, tudod nagyon jól - válaszol Dií éberen. Más nincs ott?

-         Várj egy kicsit türelemmel, gondolkodom.

Az ég közelében emelkednek a hegycsúcsok. Sok-sok hegy magasodik, tüzet okád mindegyik, aztán a ködös égbolton sas fióka cikázik élelmet keresve. Távolba repül az erdő felé úgy hét mérföldre, és ott a patak felett táplálékra lel.

-         Heringre ugye?

-         Nem.

-         Na azért! - Már említettem, hogy nem kedvelem a heringet.

-         Szerintem ma nem lesz mese.

-         Miért?

-         Mert állandóan közbe kotyogsz. Fáradt vagy. Aludj szépen.

-         Szia te én kis meseládám.

-         Jó éjszakát.

Dií befelé fordult a fal felé átölelve a delfin kabaláját, s nyomban elaludt.

Leoltom a lámpát és csendesen beteszem az ajtót. Kitekintve az ablakon, az alkony átvált a sötétségre. Lassan halódik ez a nap is. Kialszik, mint a gyertya lángja. Elcsitul az utca zaja, egy teremtett lélek sincs az utcán. Ránk köszönt az éjszaka.

 

4

 

Mostanában álmodom. Oly régen esténként csak a paplan alatt olvashattam a zseblámpa fényénél, mert tilos volt. Olvastam a világ csodálatos helyeiről, állatokról és nagyon keveset az emberekről. Ez volt a baj. Ma, amikor olvas az ember nyugodt körülmények között, képes élményeket szerezni is, elmélyülni az olvasás rejtelmeiben, mert szabad olvasni szabadon. Később mindennek gyökeresen meg kell változnia bennünk, különben a világ minden csodája hiábavaló lesz. Nekünk a csoda az egyszerű, biztonságos létet jelentené, mint többünknek az alkotásért, ha létezik ilyen. Kell, hogy létezzen. A történelem kereke forog az idők végezetéig. Sokszor hal meg a szív, és újjá éled a lélek. A napok telnek, aztán az évek is, lassan, gyorsan ép, ahogy megfelelő hangulatával észleli az ember. Elménknek szükséges megújulni, ami elvezet magaslatokra. Ez az út nagyon nehéz, mert a világ másként él. Sokszor gyűlölünk, haragszunk, aztán lemondunk ilyen csúf dolgokról. Meg kell keresnünk a békét saját magunkban, melyet születésünk pillanatában kaptunk készen, kikristályosodott tiszta lélekkel a világban való létezés alapja szerint. S mégis valami nyomasztó érzés száll a lelkemre. Vajon miért? Az ifjú rettenetesen magabiztos és tudatos. Van hite, mely feltétlen és teljes. Sokszorosan erős a gyógyító erő természetében, ezért a föld, ahol él taszítja és vonzza egyszerre. Melyik jegy fog uralkodni a későbbiekben? Nem tudhatom. Törekszem, hogy saját hitem is megújuló legyen és töretlen. A nagy igazságokban nem hiszek, mert idővel kopottakká válnak. A törvények nagyon érdeklik, a természeti és emberi egyaránt. Igyekszik felfedezni eredeti tartalmukat. Szívvel és lélekkel, és tiszta ésszel kívánja értelmezni a létet, ezen dolgozik. Persze még sok mindenre fogékony. Felejthetetlen humora erre még rátetőz. Volt ő már stréber, jó szívű, kedves lény, de ezek a dolgok másoktól lepörögnek. Az én dicséretem és dorgálásom viszont talán valamit számít. Néha jókat kuncog, szinte labdázik a lelkemmel. Nem lehetek elfogult irányába. Tiszteli tanárait, tudásszomja kimeríthetetlen egy bizonyos fokig. Precízen és pontosan igyekszik a feladatait elvégezni. Ritkán fut ki az időből. Versenytársakat kedvelné és óhajtaná, majd amikor felkészült, hogy a kihívás eredményeinek meg tudjon felelni. Apró hibák ellenére, mely kevésbé genetikus, mint inkább környezeti, így lelassítja az életét és a teljesítményét. Oh, ha ismerheted volna! - hiszünk a lélek üzenetében, a palackpostában, a galambok jelző búgásában, a kutyusok síró vonyításában és vidám, egészséges, életteli friss levegőjű napokban. Még mondhatom? Engedd meg, kérlek. Köszönöm.

Elmentél Papa.................. .

Senki sem válaszolt soha többé kétségeimre és kérdéseimre. Gyermek voltam akkortájt. Nem volt azóta sem oly örömöm, mint az akkori régmúlt, felhőtlen napok, amely a méznél édesebb és még a lépes méznél is kedvesebb lehetne számomra, ha élhetnél. Az akkori erőfeszítéseid vittek a sírba, valami hallatlan átok, ami örökébe lépett, démoni erőnek hívom. Minden eltűnt megmásíthatatlanul. A ház, a kert, a virágok, azaz érzés, azaz erő melyet az ember egyszer érez életében, és később soha. Szerettük együtt a forró nyarat, a természet őszi hervadását, a tavasz virágzását, a téli csípős hidegeket. Nincs válasz, nem is várhatom. Az idő visz, magával ragad, nincs megállás, tovább mindig tovább. Száguld velem az idő szekere. Látom a mellettem elmaradó régi emlékképeket, eseményeket, a gyermekkori idilli, vidám napokat. Emlékszem a pék süti a friss, ropogós házi kenyeret. Látom a disznóölős szörnyű, és mégis hagyományt őrző nehéz napjaidat, és azt a rengeteg népet. Látom a néha borús, de csendes szüreteket. Aztán ott ülsz fáradtan mellettem a házunk lépcsőfokán csendben, az illatos mély szagú pipáddal kezedben, a másik kezeddel megsimogatod a fejemet. Nem szólsz, nem nézel rám csak a jelenléteddel fogva tartasz. Lady a kutyusunk farkcsóválva lábainkhoz dörgölőzve, így hárman tekintünk a nyári éjszakába, felfelé nézve az égre csillagokat keresve. Szomorúság van bennem. A mészárszék mely hozta a véget. A piac színes kavalkádja, zajos ricsaja a kufár falusi népnek. Én pedig margarétát és tököt árultam csak azért, hogy kivívjam az elismerésed. És nekem is jutott az utolsó útból a nagyvárosból hazafelé, fekete felhőkkel kísérte az ördög a léptem. Féltem. Mégis bíztam az erős, tiszteletet parancsoló orvos erejében. Tekintete küzdelmet árult el. Hiába volt a küzdelem. Mit tehet egy gyermek? Imádkozhat csak.

A felemelő, szomorú, szédítő muzsikát hallgatva, végig suhan az ember lelki szemei előtt a már megtett út. Erőre kell kapnunk, muszáj. Hisszük-e azt, hogy az emberek növényeket termelnek, ápolnak, óvnak rendületlenül? Mondjuk, margarétát termesztenek. Mi köze van ennek ahhoz, hogy fél órával ezelőtt történt ez a megállapítás gondolatban. Fél óra múlva újra következnek az újabb gondolati eseményről, cselekmények és valami egész mást gondolunk. Például azon gondolkodom, holnaptól mit ehet Dií. Első szempont az egészséges táplálék bevitele, pénztárcádhoz viszonyítva a piaci kínálat rengetegében. Díi is ilyenféle táplálkozást fog folytatni. Fontos. Aztán miért érdekel sok más dolog melyről a szem, az arc beszél, a szó kérdez. Nem tudok írni tovább. Hallom, ahogy rám szólsz dörgedelmesen. Írj! Dolgozz! Lovagold meg az eszedet is, a kutyafáját. Nagyot nyelek, pár percre becsukom a szemem, mert folytatni szeretném a gondolataimat. A kezem árnyékot vetít a papirosra, pár percig a gondolatok hallgatnak. A hallgatásnak van egy különös hangulata. Csendes hallgatás, beszédes, haragos, megértő, közömbös, fájdalmas, aggódó, várakozó, vágyakozó, uralkodó akarattal.

Folytasd! Írnod kell! Üzenem, és most nagyon figyelj, a világ ad még épp elég felfedezni valót. Vallom, ha szeretettel, és tisztelettel, és kitartással vagy képes tekinteni a holnap, a holnapután s azután felé, akár mily fájdalmas élhetsz! Örök mondás ne feledd, szeresd a világot, benne önmagadat még akkor is, ha nagyon nehéz és sekélyesnek tűnik ez az időszak. Jó irányba evezz, a víztükör lassan kisimul, és szerencsés esetben meglátod tükrében a számodra a világ által kijelölt tükörképet. Pihenj, s folytasd holnap friss szellemmel így kívánom és kérem innét a csillagok hazájából.