Évszám
2010
Kedves Brigitte!
Őszintén remélem, hogy minden rendben van veled egyetlen barátnőm és remélem, hogy a szüleim is jól vannak!
Már nem bánom, hogy elhagytam azt a koszfészket és nekivágtam a nagyvilágnak. Örülök,hogy nem kell nap mint
nap ugyanazzal az egyhangú tájjal találkoznom. Fantasztikusak a szédületesen magas tornyok, határtalan tengerek,
óceánok és a sós víz. Nagyon hiányzik mindenki, de egyetlen gondolat nyugtat, a tudat, hogy itt Franciaországban
talán felfedeznek. A minél hamarabbi viszontlátásra!
Csókol téged szerető barátnőd:
Abigél
A vékony, már-már gazellára hasonlító göndör szőkésbarna hajú, magas és zöldszemű lány megnyalta
a bélyeget és utolsó útjára engedte a borítékban lapuló papír fecnit. Sovány ujjával bedobta a postaládába
és elsétált. Elsétált és a lemenő nap fényében a szeméhez emelte a fényképezőgépet. Várt a megfelelő
pillanatra s elsütötte. A gép kattanásával megörökítette a nap 1950. évének lemenetelét. A nap nyugovóra
térését tűzijáték és távolból jövő harsogás övezte. Abigél szaporodó léptekkel egy taxist intett le.- Kérem vigyen a Le Fleur parádéra!- Négy frank lesz Madame.- Abigél kedvesen mosolyogva kivett az elegáns pénztárcájából 4 frankot és a
durva kezű taxis kezébe helyezte. 15 perc zötykölődés után az Eiffel-toronynál Abigél kiugrott és
belevágott a tömegbe. Mindenhol a meggyes francia cigaretta illata kavargott. Mélyet szippantott
a levegőből s érezte, hogy megtelik vele a tüdeje. Fél oldalazva haladt a tömegben. Egyszerű, köz-
önséges ruhájában sem érezte kellemetlenül magát az előkelő forgatagban. Mintha egy új világba csöppent volna. Mindenki körülötte hozzá hasonló egyszerű ruhában volt. Mintha
egy láthatatlan határ húzódott volna a tömegben. Az előkelő népség a vonal mentén kisgyermekeiket
rángatták nehogy egy lépéssel is átlépjék a vonalat. Az egyik nő grimaszra húzta a száját és köpni készült,
bármennyire is hozzá nem illő volt. A nő Abigél cipőjét célozta és célba is talált, de ő csak mosolygott,
hiszen tudta, hogy ez a leghelyesebb, amit tehet. Az arcába nevet, mert ez az, amit a legjobban idegesíti.
Hátat fordított a számára oly ismeretlen felső 10000 világának és aranyszőkére váltott göndör fürtjeit meg-
lobogtatta. Egy dombtetőre vezetett az útja. A nyakába kötött pulóvert a hűvös éjszaka ellenére a földre
terítette és leült. A nehéz masinát szeme elé emelte és elsütötte, majd megint és megint. Felkelt és
pulóverét kirázva a torony felé vette az útját. Megannyi lépcsőt megmászva szíve megálljt parancsolt neki.
Ő megállt és kattintott. Egyszer, kétszer, háromszor és még nagyon sokszor. Párizst egy más fel nem
fedezett szemszögből mutatta be. Fokozatosan ment felfelé s minden egyes alkalommal elsütötte. Abigél
a párkányra állva kattintott, előredőlt és mélyet lélegzett. Fél perc után visszaugrott és egy padon helyet foglalt.
Hosszú percig kémlelte, hol Párizs páratlan szépségű fényeit, hol a még mindig nem ritkuló tömeget. Abigél
polaroid masinája ütött-kopott csotrogány volt, de azért még jól működött. Aprót lökött a lány a gépen az okádni
kezdte a képeket. Itt Párizs fényei villantak fel a forgatag, ott pedig a naplemente. A levegő egészen csípőssé vált és a szöszi úgy döntött nyugovóra tér. Képeit összekapkodta a földről és egyenesen hazament.
A szobában, melyben lakott mindenütt képek hevertek kupacokban, újságok, dobozok és megannyi holmi a
festészethez és a rajzoláshoz. Abigél összefogta göndör haját és egy festékes pólót húzott magára. Mivel nem
érezte magát fáradtnak és nem járt későre, hát ecsetet ragadott és festeni kezdte a hölgyet, aki grimaszolva fejezte ki nemtetszését. Az utolsó ecsetvonásoknál Abigél egy sürgős telefont kapott. Az L' album á Photostől hívták és közölték vele, hogy támogatják pályafutását. A telefont letéve csak mosolyogva festett tovább. Éjfél után pár perccel tért nyugovóra. Az elkövetkező nap rengeteg izgalmat ígért számára. Egy hatalmas furgon (kicsit sem mondhatta elegánsnak) parkolt le a szintes ház előtt, melyben, egy aprócska szobában egy nagy tehetség szőtte álmait. Egy fiatalember lépett ki a furgonból. Egyáltalán nem volt jól öltözött, inkább lezser.
- Ha ő az L' album á Photótól van, akkor már nem bánok semmi t.- Suttogta magának kuncogva. Közelebb lépett az ablakhoz és egy szőkésbarna hajú és kékszemű fiatal fickót látott. A fickó magabiztos léptekkel indult meg a szintes ház ajtaja felé. Egy fecnivel a kezében 2 emeletnyit lépcsőzött, majd Abigél kis ajtaját babrálta. A lány odabent már hallotta a kopogást és óvatosan kinyitotta a nyekergő faajtót.- Madame Abigél?- Tette fel udvariasan a kérdést.- Igen. Mit parancsol, uram?- Az L' album á Photóstól küldtek ,hogy önt Madame Abigél és remekműveit haladéktalanul szállítsam a galériájába és külön önnek tervezett lakásában- Abigél kedvesen bólintott és beljebb engedte a férfi t.- Hagy, mutatkozzam be! Philippe Barnabé szolgálatára.- Rendben kedves Philippe , akkor kérem segítsen összepakolnom.- Csak ön után hölgyem!- Az imént megismert Philippe igazán szimpatikus volt számára és a férfi is kedélyesen csevegett Abigél társaságában. Csak úgy röpültek az órák és így röpke 3 óra pakolászás után indulásra készen voltak.- Csak előre Madame Abigél!- Abigél szégyenlősen lehajtotta fejét és arcát fürtjei közzé rejtette. Megérkezésükig Abigél saját jövőjébe ismét folytatódott a diskuráció.
- Mit gondol Madame, mit gondol Richard Sigismond művészetéről?- Félig az utat kémlelve Philippe. - Pazar! Mindenképp pazar! Senki nem...- Hosszasan belefeledkeztek a művészetbe. Szinte mindenben egyet értettek. Abigél elé olyan látvány tárult, melytől majdnem térdre borult.- Ez mind az enyém?- Igen. Ön páratlan tehetségű Madame! Ezt megérdemli.- Köszönöm!- Említettem már önnek, hogy gyönyörűen mosolyog? És a szemei csod...
- Ugyan, ne butáskodjon! Ha udvarolni próbál kedves Philippe, akkor ki kell ábrándítanom önt, mert nem vágyom társaságra.- Kérem, én csak bókolni szerettem volna önnek.- Ez esetben a bókja elfogadásra talált. Úgy vélem hozzuk fel a dolgaimat.- Madame meg kell hagyni, hogy önnek nincsen érzéke a férfiakhoz. Ön páratlanul képes egy férfit kizökkenteni mélabús álmodozásából, miközben egy gyönyörű nőt tanulmányoz.- Ezt ismét bóknak veszem.- Abigél kuncogva megindult az ajtó felé. - Bocsásson meg Monseur, de a világért sem szeretném önt felébreszteni az álomvilágából, de ideje lenne lemenni.- Kívánsága számomra parancs!- Nevetgélve felkötöztették Abigél összes holmiját.- Hát az én feladatom itt véget ért. Remélem ízlése szerint fogja tudni berendezni. A szögeket ott találja a lakásban a képkeretekkel és a tárolókkal együtt, valamint, kalapácsot is talál.
- Köszönöm! Sokat segített és ezért hálás is vagyok. Örülök, hogy megismerhettem és remélem , hogy viszont látjuk még egymást!- Szint. úgy örvendtem a Madamenak!Viszlát!- Philippe zajos léptekkel a lépcsőn távozott. Abigél a derekára rakta a kezét és nagyon sóhajtott.- Ez nagy munka lesz!- Rögtön nekilátott kipakolni és belekezdett a díszletbe és háza berendezésébe. Éjt nappallá téve keretbe illesztette a műveit, aztán rajzait majd ezernyi képeit tárolókba sorakoztatta. Abigél gondolkodóba esett, hogy miként tegye szemléletesebbé a témákat és kutatni kezdett holmija között. Egy kartonpapír göngyöleget húzott elő egy olló társaságában.- Fantastique!- A képek a festmények a rajzok és a dekorációk, mint a helyükön voltak. Abigél hetek múlva új ruhákat vehetett és berendezhette lakását. Párizs összes lakosa a kivételes tehetségű Abigél Jeanettéről pusmogott. Több tízezren látogatták meg galériáját néhány hónap leforgása alatt. Abigél tervei szerint aznap utoljára nyitott ki a galéria a régi képekkel. Fényképező körútra indult, hogy az emberek ne csak az egyik oldalát lássák. A galéria utolsó napján egy hölgy lépett be. Kontyba fogott ében fekete haja mereven állt ráncos fején és vörösre pingált arcába vér tódult és grimaszra húzódott az arca. A kép, mely visszamosolygott rá őt ábrázolta ugyanazzal a grimasszal az arcán és Abigélt találta maga mögött.- Látom Madame Giselle ön ismét szembe találta magát romlott valójával. Akkor, ott a forgatagban csak megmosolyogtam magát, hisz tudtam mi jár az ön fejében. Kedves Giselle, ha szólíthatom így önt, akkor csak egy jelentéktelen átlagos embernek vélt, aki sosem lesz képes megvalósítani álmait. Arra gondolt, hogy sosem érhetek el eddig egy fényképezőgéppel a nyakamban. Pedig ön nem is tudja mekkorát tévedett. Lám itt áll az én galériámban és az önt ábrázoló képen grimaszol. Furcsa dolgokat produkál az élet!
Vége
Írta: Szirom Réka
2008.08.27.
Őszintén remélem, hogy minden rendben van veled egyetlen barátnőm és remélem, hogy a szüleim is jól vannak!
Már nem bánom, hogy elhagytam azt a koszfészket és nekivágtam a nagyvilágnak. Örülök,hogy nem kell nap mint
nap ugyanazzal az egyhangú tájjal találkoznom. Fantasztikusak a szédületesen magas tornyok, határtalan tengerek,
óceánok és a sós víz. Nagyon hiányzik mindenki, de egyetlen gondolat nyugtat, a tudat, hogy itt Franciaországban
talán felfedeznek. A minél hamarabbi viszontlátásra!
Csókol téged szerető barátnőd:
Abigél
A vékony, már-már gazellára hasonlító göndör szőkésbarna hajú, magas és zöldszemű lány megnyalta
a bélyeget és utolsó útjára engedte a borítékban lapuló papír fecnit. Sovány ujjával bedobta a postaládába
és elsétált. Elsétált és a lemenő nap fényében a szeméhez emelte a fényképezőgépet. Várt a megfelelő
pillanatra s elsütötte. A gép kattanásával megörökítette a nap 1950. évének lemenetelét. A nap nyugovóra
térését tűzijáték és távolból jövő harsogás övezte. Abigél szaporodó léptekkel egy taxist intett le.- Kérem vigyen a Le Fleur parádéra!- Négy frank lesz Madame.- Abigél kedvesen mosolyogva kivett az elegáns pénztárcájából 4 frankot és a
durva kezű taxis kezébe helyezte. 15 perc zötykölődés után az Eiffel-toronynál Abigél kiugrott és
belevágott a tömegbe. Mindenhol a meggyes francia cigaretta illata kavargott. Mélyet szippantott
a levegőből s érezte, hogy megtelik vele a tüdeje. Fél oldalazva haladt a tömegben. Egyszerű, köz-
önséges ruhájában sem érezte kellemetlenül magát az előkelő forgatagban. Mintha egy új világba csöppent volna. Mindenki körülötte hozzá hasonló egyszerű ruhában volt. Mintha
egy láthatatlan határ húzódott volna a tömegben. Az előkelő népség a vonal mentén kisgyermekeiket
rángatták nehogy egy lépéssel is átlépjék a vonalat. Az egyik nő grimaszra húzta a száját és köpni készült,
bármennyire is hozzá nem illő volt. A nő Abigél cipőjét célozta és célba is talált, de ő csak mosolygott,
hiszen tudta, hogy ez a leghelyesebb, amit tehet. Az arcába nevet, mert ez az, amit a legjobban idegesíti.
Hátat fordított a számára oly ismeretlen felső 10000 világának és aranyszőkére váltott göndör fürtjeit meg-
lobogtatta. Egy dombtetőre vezetett az útja. A nyakába kötött pulóvert a hűvös éjszaka ellenére a földre
terítette és leült. A nehéz masinát szeme elé emelte és elsütötte, majd megint és megint. Felkelt és
pulóverét kirázva a torony felé vette az útját. Megannyi lépcsőt megmászva szíve megálljt parancsolt neki.
Ő megállt és kattintott. Egyszer, kétszer, háromszor és még nagyon sokszor. Párizst egy más fel nem
fedezett szemszögből mutatta be. Fokozatosan ment felfelé s minden egyes alkalommal elsütötte. Abigél
a párkányra állva kattintott, előredőlt és mélyet lélegzett. Fél perc után visszaugrott és egy padon helyet foglalt.
Hosszú percig kémlelte, hol Párizs páratlan szépségű fényeit, hol a még mindig nem ritkuló tömeget. Abigél
polaroid masinája ütött-kopott csotrogány volt, de azért még jól működött. Aprót lökött a lány a gépen az okádni
kezdte a képeket. Itt Párizs fényei villantak fel a forgatag, ott pedig a naplemente. A levegő egészen csípőssé vált és a szöszi úgy döntött nyugovóra tér. Képeit összekapkodta a földről és egyenesen hazament.
A szobában, melyben lakott mindenütt képek hevertek kupacokban, újságok, dobozok és megannyi holmi a
festészethez és a rajzoláshoz. Abigél összefogta göndör haját és egy festékes pólót húzott magára. Mivel nem
érezte magát fáradtnak és nem járt későre, hát ecsetet ragadott és festeni kezdte a hölgyet, aki grimaszolva fejezte ki nemtetszését. Az utolsó ecsetvonásoknál Abigél egy sürgős telefont kapott. Az L' album á Photostől hívták és közölték vele, hogy támogatják pályafutását. A telefont letéve csak mosolyogva festett tovább. Éjfél után pár perccel tért nyugovóra. Az elkövetkező nap rengeteg izgalmat ígért számára. Egy hatalmas furgon (kicsit sem mondhatta elegánsnak) parkolt le a szintes ház előtt, melyben, egy aprócska szobában egy nagy tehetség szőtte álmait. Egy fiatalember lépett ki a furgonból. Egyáltalán nem volt jól öltözött, inkább lezser.
- Ha ő az L' album á Photótól van, akkor már nem bánok semmi t.- Suttogta magának kuncogva. Közelebb lépett az ablakhoz és egy szőkésbarna hajú és kékszemű fiatal fickót látott. A fickó magabiztos léptekkel indult meg a szintes ház ajtaja felé. Egy fecnivel a kezében 2 emeletnyit lépcsőzött, majd Abigél kis ajtaját babrálta. A lány odabent már hallotta a kopogást és óvatosan kinyitotta a nyekergő faajtót.- Madame Abigél?- Tette fel udvariasan a kérdést.- Igen. Mit parancsol, uram?- Az L' album á Photóstól küldtek ,hogy önt Madame Abigél és remekműveit haladéktalanul szállítsam a galériájába és külön önnek tervezett lakásában- Abigél kedvesen bólintott és beljebb engedte a férfi t.- Hagy, mutatkozzam be! Philippe Barnabé szolgálatára.- Rendben kedves Philippe , akkor kérem segítsen összepakolnom.- Csak ön után hölgyem!- Az imént megismert Philippe igazán szimpatikus volt számára és a férfi is kedélyesen csevegett Abigél társaságában. Csak úgy röpültek az órák és így röpke 3 óra pakolászás után indulásra készen voltak.- Csak előre Madame Abigél!- Abigél szégyenlősen lehajtotta fejét és arcát fürtjei közzé rejtette. Megérkezésükig Abigél saját jövőjébe ismét folytatódott a diskuráció.
- Mit gondol Madame, mit gondol Richard Sigismond művészetéről?- Félig az utat kémlelve Philippe. - Pazar! Mindenképp pazar! Senki nem...- Hosszasan belefeledkeztek a művészetbe. Szinte mindenben egyet értettek. Abigél elé olyan látvány tárult, melytől majdnem térdre borult.- Ez mind az enyém?- Igen. Ön páratlan tehetségű Madame! Ezt megérdemli.- Köszönöm!- Említettem már önnek, hogy gyönyörűen mosolyog? És a szemei csod...
- Ugyan, ne butáskodjon! Ha udvarolni próbál kedves Philippe, akkor ki kell ábrándítanom önt, mert nem vágyom társaságra.- Kérem, én csak bókolni szerettem volna önnek.- Ez esetben a bókja elfogadásra talált. Úgy vélem hozzuk fel a dolgaimat.- Madame meg kell hagyni, hogy önnek nincsen érzéke a férfiakhoz. Ön páratlanul képes egy férfit kizökkenteni mélabús álmodozásából, miközben egy gyönyörű nőt tanulmányoz.- Ezt ismét bóknak veszem.- Abigél kuncogva megindult az ajtó felé. - Bocsásson meg Monseur, de a világért sem szeretném önt felébreszteni az álomvilágából, de ideje lenne lemenni.- Kívánsága számomra parancs!- Nevetgélve felkötöztették Abigél összes holmiját.- Hát az én feladatom itt véget ért. Remélem ízlése szerint fogja tudni berendezni. A szögeket ott találja a lakásban a képkeretekkel és a tárolókkal együtt, valamint, kalapácsot is talál.
- Köszönöm! Sokat segített és ezért hálás is vagyok. Örülök, hogy megismerhettem és remélem , hogy viszont látjuk még egymást!- Szint. úgy örvendtem a Madamenak!Viszlát!- Philippe zajos léptekkel a lépcsőn távozott. Abigél a derekára rakta a kezét és nagyon sóhajtott.- Ez nagy munka lesz!- Rögtön nekilátott kipakolni és belekezdett a díszletbe és háza berendezésébe. Éjt nappallá téve keretbe illesztette a műveit, aztán rajzait majd ezernyi képeit tárolókba sorakoztatta. Abigél gondolkodóba esett, hogy miként tegye szemléletesebbé a témákat és kutatni kezdett holmija között. Egy kartonpapír göngyöleget húzott elő egy olló társaságában.- Fantastique!- A képek a festmények a rajzok és a dekorációk, mint a helyükön voltak. Abigél hetek múlva új ruhákat vehetett és berendezhette lakását. Párizs összes lakosa a kivételes tehetségű Abigél Jeanettéről pusmogott. Több tízezren látogatták meg galériáját néhány hónap leforgása alatt. Abigél tervei szerint aznap utoljára nyitott ki a galéria a régi képekkel. Fényképező körútra indult, hogy az emberek ne csak az egyik oldalát lássák. A galéria utolsó napján egy hölgy lépett be. Kontyba fogott ében fekete haja mereven állt ráncos fején és vörösre pingált arcába vér tódult és grimaszra húzódott az arca. A kép, mely visszamosolygott rá őt ábrázolta ugyanazzal a grimasszal az arcán és Abigélt találta maga mögött.- Látom Madame Giselle ön ismét szembe találta magát romlott valójával. Akkor, ott a forgatagban csak megmosolyogtam magát, hisz tudtam mi jár az ön fejében. Kedves Giselle, ha szólíthatom így önt, akkor csak egy jelentéktelen átlagos embernek vélt, aki sosem lesz képes megvalósítani álmait. Arra gondolt, hogy sosem érhetek el eddig egy fényképezőgéppel a nyakamban. Pedig ön nem is tudja mekkorát tévedett. Lám itt áll az én galériámban és az önt ábrázoló képen grimaszol. Furcsa dolgokat produkál az élet!
Vége
Írta: Szirom Réka
2008.08.27.