Évszám
2011
Beküldő
Zende
Már közel hét éve annak, hogy a 12 éves Namina elvesztette édesanyját. A tényt, hogy ezen túl árvaként éli az életét, viszonylag hamar elfogadta, és bár alkatilag korántsem volt egy erős kislány, a lélek ereje, mely dolgozott benne, erősebb volt a kősziklánál. Történetünk egy alacsony, vékonyka lányról szól, akinek haja majdnem térdig ért, élénkzöld szeme pedig úgy világított a sötét tincsei között, mint egy éjjeli lámpa.
Amikor hét éve árva lett, a nagynénje fogadta őt magához. Namina az új környezethez nehezen tudott hozzászokni, így az első hónapokban éjjel alig aludt valamicskét. Szobájában, a kevés aprócska bababútor között ott tornyosodott egy hatalmas ruhásszekrény. Mivel elég kevés ruhája volt, ez a szekrény üresen tátongott valahányszor kinyitotta az óriási ajtókat. Kezdetben félt ettől az óriástól, később azonban egy-egy bújócska alkalmával szívesen időzött a szekrény belsejében. Egy alkalommal, mikor ismét megfeledkeztek a játszótársai róla, órákra a szekrényben maradt. Namina elszundikált. Hirtelen érezte, hogy a szekrény megmozdult. Először azt hitte, átrendezik a szobáját, így gyorsan kinyitotta az ajtót, hogy jelezze a szekrény bizony nem üres. Különös dolog történt. Rá kellett döbbennie, hogy koránt sem rendezgetésről van szó. A levegőben találta magát. Gyorsan magára húzta az ajtót, remélve, hogy ez az egész csak egy rossz álom. Elszámolt háromig, majd hirtelen kivágta mindkét ajtót, üzenve az univerzumnak, hogy engem bizony nem tudtok átverni. Csalódnia kellett. Nemcsak hogy a levegőben volt, de az ajtó kitárását egy hatalmas csattanás is követte. Óvatosan visszahúzta hát a szekrény balszárnyát. Meglepetésére egy különös madár csőre fúródott az ajtóba.
- Ez meg mi? -kérdezte.
A különös kinézetű madár a tőle telhető legérthetőbb módon próbált válaszolni a lánynak.
Amikor hét éve árva lett, a nagynénje fogadta őt magához. Namina az új környezethez nehezen tudott hozzászokni, így az első hónapokban éjjel alig aludt valamicskét. Szobájában, a kevés aprócska bababútor között ott tornyosodott egy hatalmas ruhásszekrény. Mivel elég kevés ruhája volt, ez a szekrény üresen tátongott valahányszor kinyitotta az óriási ajtókat. Kezdetben félt ettől az óriástól, később azonban egy-egy bújócska alkalmával szívesen időzött a szekrény belsejében. Egy alkalommal, mikor ismét megfeledkeztek a játszótársai róla, órákra a szekrényben maradt. Namina elszundikált. Hirtelen érezte, hogy a szekrény megmozdult. Először azt hitte, átrendezik a szobáját, így gyorsan kinyitotta az ajtót, hogy jelezze a szekrény bizony nem üres. Különös dolog történt. Rá kellett döbbennie, hogy koránt sem rendezgetésről van szó. A levegőben találta magát. Gyorsan magára húzta az ajtót, remélve, hogy ez az egész csak egy rossz álom. Elszámolt háromig, majd hirtelen kivágta mindkét ajtót, üzenve az univerzumnak, hogy engem bizony nem tudtok átverni. Csalódnia kellett. Nemcsak hogy a levegőben volt, de az ajtó kitárását egy hatalmas csattanás is követte. Óvatosan visszahúzta hát a szekrény balszárnyát. Meglepetésére egy különös madár csőre fúródott az ajtóba.
- Ez meg mi? -kérdezte.
A különös kinézetű madár a tőle telhető legérthetőbb módon próbált válaszolni a lánynak.
- Előssssször is segítss te figyelmetlen hóhér!
- Jól van, jól van! - Azzal Namina megpróbálta a farkánál fogva kirángatni a madarat az ajtóból, aminek persze nagy visítás lett az eredménye, mind a madár, mind pedig a kislány részéről.
Nagy küzdelmek árán Naminának sikerült épségben kiszabadítani a madarat, leszámítva hogy a farktollait (azt a három szálat) sajnos elvesztette.
Kisvártatva a madár magához tért a sokkhatás alól
- Te észnélküli madárgyilkos! Tudod te hogy hány évig növesztettem azokat a tollakat? Pont ma, amikor a nagygyűlésre kellett volna mennem. És.... és.. a csőröm is .... és EZ- nek neveztél, hát tudd meg hogy számomra meg AZ vagy.
- Felőlem annak nevezel, aminek akarsz, úgysem érdekel. És a helyedben nem repdesnék csukott szemmel. Igazán kitalálhatnának a madaraknak is valamiféle KRESZT. Azt hiszitek, tiétek az egész égbolt, mindennek nekimentek, mindenütt fennakadtok. - Mondta a lány ingerülten.
- Óh, igazán! De haragudj, de errefelé nem vagyunk repülő izékhez szokva, amikben Azok utazgatnak, és igazán elférne dekedis az a KRESZ bármi is legyen az! - A madár fújtatva leült az egyik sarokba jelezvén, hogy részéről a beszélgetés lezárva.
Namina most tudta csak igazán szemügyre venni a különös lényt. A testét színes piros, sárga, és kék csíkok borították. A három farktoll, amit kihúzott, fehéren világított a homályos szekrény belsejében. A madár csőre akár egy olló, olyan kemény és éles volt, kis helyen meg is vágta Namina kezét. Lekuporodott ő is egy sarokba és azon tűnődött: Hol van? Miért van itt? És hogyan lehet ezzel a szekrénnyel földet érni?
Pár perc múlva a szekrény leszállta a földre. A különös madár elszundikált.
- Na, tessék, sokra megyek veled! - fortyogta a lány.
Kitárta az ajtókat és egy csodálatos erdő tárult elé. Fű helyett mindent színes, tarka-barka szőnyeg borított, a fák az égig értek, törzsük és leveleik kékszínűek voltak. A madarak a szivárvány színeiben pompáztak, és énekük szebb volt Namina számára, mint otthon a tavasz.
- Ébredj! - rázta meg a madarat.
- Anya kérek még kék bogyót, meg áfonyás pitét, meg kukacturmixot is... - hortyogta a különös külsejű madár.
- Azt már tudom, hogy éhes vagy, de elárulnád a neved is? - élcelődött a lány.
A madár megrázta a fejét, majd mondta:
- Te nem anya vagy!
- Persze, hogy nem, a nevem Namina. Megmondanád a tiédet?
- Az én nevem Prüszke, mert születésem óta dáthás vagyok, de lehet, hogy ezen túl Csorbának fognak hívni, mutatott szárnyával a csőrére, amely sajnos mentés közben picit elgörbült.
- Szóval elmondanád nekem, hol is vagyok? És mit keresek itt? - kérdezte a lány morogva.
- Jól van, jól van! - Azzal Namina megpróbálta a farkánál fogva kirángatni a madarat az ajtóból, aminek persze nagy visítás lett az eredménye, mind a madár, mind pedig a kislány részéről.
Nagy küzdelmek árán Naminának sikerült épségben kiszabadítani a madarat, leszámítva hogy a farktollait (azt a három szálat) sajnos elvesztette.
Kisvártatva a madár magához tért a sokkhatás alól
- Te észnélküli madárgyilkos! Tudod te hogy hány évig növesztettem azokat a tollakat? Pont ma, amikor a nagygyűlésre kellett volna mennem. És.... és.. a csőröm is .... és EZ- nek neveztél, hát tudd meg hogy számomra meg AZ vagy.
- Felőlem annak nevezel, aminek akarsz, úgysem érdekel. És a helyedben nem repdesnék csukott szemmel. Igazán kitalálhatnának a madaraknak is valamiféle KRESZT. Azt hiszitek, tiétek az egész égbolt, mindennek nekimentek, mindenütt fennakadtok. - Mondta a lány ingerülten.
- Óh, igazán! De haragudj, de errefelé nem vagyunk repülő izékhez szokva, amikben Azok utazgatnak, és igazán elférne dekedis az a KRESZ bármi is legyen az! - A madár fújtatva leült az egyik sarokba jelezvén, hogy részéről a beszélgetés lezárva.
Namina most tudta csak igazán szemügyre venni a különös lényt. A testét színes piros, sárga, és kék csíkok borították. A három farktoll, amit kihúzott, fehéren világított a homályos szekrény belsejében. A madár csőre akár egy olló, olyan kemény és éles volt, kis helyen meg is vágta Namina kezét. Lekuporodott ő is egy sarokba és azon tűnődött: Hol van? Miért van itt? És hogyan lehet ezzel a szekrénnyel földet érni?
Pár perc múlva a szekrény leszállta a földre. A különös madár elszundikált.
- Na, tessék, sokra megyek veled! - fortyogta a lány.
Kitárta az ajtókat és egy csodálatos erdő tárult elé. Fű helyett mindent színes, tarka-barka szőnyeg borított, a fák az égig értek, törzsük és leveleik kékszínűek voltak. A madarak a szivárvány színeiben pompáztak, és énekük szebb volt Namina számára, mint otthon a tavasz.
- Ébredj! - rázta meg a madarat.
- Anya kérek még kék bogyót, meg áfonyás pitét, meg kukacturmixot is... - hortyogta a különös külsejű madár.
- Azt már tudom, hogy éhes vagy, de elárulnád a neved is? - élcelődött a lány.
A madár megrázta a fejét, majd mondta:
- Te nem anya vagy!
- Persze, hogy nem, a nevem Namina. Megmondanád a tiédet?
- Az én nevem Prüszke, mert születésem óta dáthás vagyok, de lehet, hogy ezen túl Csorbának fognak hívni, mutatott szárnyával a csőrére, amely sajnos mentés közben picit elgörbült.
- Szóval elmondanád nekem, hol is vagyok? És mit keresek itt? - kérdezte a lány morogva.
- Azt, hogy miért vagy itt, nem tudom, és azt sem, hogyan jutsz vissza. Egyébként Csomorgó földjén vagy. Eddig még dem jártak dálunk idegenek, de tudtam, hogy van élet a földünkön túl is. Csak ne lennél ilyen szürke. Há-há- hápszzi - jegyezte meg Prüszke rosszallóan.
Tény, hogy... elég régóta nem hord színes ruhákat, de őt ez eddig nem zavarta, sem azt a pár játszótársat, aki néha hozzájuk keveredett. Bár ők sem miatta jöttek vendégségbe, hanem a finom sütemények miatt. Rendszerint mindig bújócskáztak, és mikor... elbújt valami oknál fogva, a többiek nem keresték, csak bementek a konyhába, beszélgettek a kislány nagynénjével, és habzsolták a finomabbnál finomabb süteményeket. Mikor Torma néninek feltűnt, hogy Namina már régen nem szaladt be hozzá egy kis csokis sütiért, megkérdezte a többieket hol van. A többiek vállat vontak és közölték Torma nénivel, hogy a fogadott lánya nem szeret velük játszani, és csúnyán beszél velük.
Pedig ez koránt sem volt így. Eleinte Namina alig várta, hogy átmenjen hozzá valaki, de mikor rájött, hogy szétszedik a játékait, vagy éppen egyszerűen elcsenik, és hiába beszélget velük, ők meg sem hallják, mert csak a süteményre várnak, nos, érthető hogy a továbbiakban finoman szólva sem bánt kedvesen velük. Az utolsó csepp a pohárban az volt, amikor az édesanyjától kapott legkedvesebb emlékét, a hógömbjét is összetörték. Abban a pillanatban mikor a hógömb apró darabokra tört, történt valami Namina lelkében, és elhatározta, hogy attól a naptól kezdve nincs szüksége senkire. Hiába jöttek át nap, mint nap a játszótársak, ő csak bekiabált, hogy bújócska, majd elbújt a szekrényében. Az idő haladtával egész szépen kicsinosította a szekrényét. Színes tapétával vonta be, faliképeket helyezett el a belsőfalán, bevitte a kedvenc párnáját, és Barnust a gyermekkori medvéjét is.
- Tudod, ha ennyire szürkének tartasz, nem kell velem szóba állnod. Menj csak az ostoba gyűlésedre, a színes barátaidhoz. Nincs szükségem rád! - válaszolt Namina hűvösen.
- Jó! Ha ezt akarod, elmegyek. De ne csodálkozz rajta, ha eltévedsz az erdőben. Mellesleg a nagygyűlésen ott lesz minden lakó, és talán tudnak rajtad segíteni.
- Segíteni? Na persze! Majd jókat kísérleteztek rajtam, meg kinevettek, amiért én nem hordok idióta színes csíkokat.
- Ha haza szeretnél találni, kövess. Ha dem, Isten áldjon! - Istenkém miért foglalkozom én egy ilyennel, mikor kis híján megölt. - mormogta a madár.
Namina egyáltalán nem érezte magát biztonságban, így tetszett nem tetszett, elindult Prüszke után.
Benn az erdő mélyén még érdekesebb, és színesebb lények bukkantak fel. Közöttük egy nagyméretű csiga, pöttyös házikóval, és bíbor színű testtel. A következő pillanatban a csiga már rajta csüngött.
- Leszállnál rólam! - meredt a csigára... mérgesen.
- Óh, ő Csimbók. Tudod, ő szeret potya utazni. Ártalmatlan. Majd leszáll rólad, ha célba ért. Habár, most ő is a nagygyűlésre tart.
- Remek. Még hogy ártalmatlan. És a ragacsos izé, amivel összeken?
- Legalább egy kis színt visz az életedbe. - mondta Püszke némi kárörvendéssel.
- Végre megérkeztünk.
- Ha tudom, hogy csak pár méter az egész, nem követlek - morgott.
- Igazán, akkor néz hátra.
Mikor Namina megfordult, az ösvényt, melyen végig haladtak már sehol sem találta.
- Minden órában változik az útvonal. Az ösvények irányt változtatnak.
- Akkor ti hogyan találtok el oda, ahová szeretnétek?
- Lenyeltünk egy térképet. - viccelődött Prüszke. - Ha nem vetted volna észre, a fákon számtáblák vannak.
A gyűlésen alig voltak százan. Az erdő összes lakója összegyűlt: őzek, nyulak, madarak, kígyók, bogarak, csigák, rókák, medvék és még sorolhatnám. Mind-mind élénk színes bundákkal, színes mintákkal. A gyűlés vezetője egy bolha volt, aki egy nagyítón keresztül beszélt az állatokhoz.
- Tisztelt Elnök Úr, Tisztelt Csőcselék! Egy idegent van szerencsém bemutatni ödöknek. Dem tudni honnan jött, és micsoda Az, de egy dolog biztos, haza szeretne jutni. - Prüszke megtette a dolgát, és udvariasan hallgatott az ajtóról.
Hangos sutyorgás, összebúgás következett, minden szem Naminára szegeződött.
Kis idő múltán a bolha megszólalt.
- Nem célunk megtudni, mi is ez az idegen. Ameddig ő nem bánt minket, viselkedjük vele mi is úgy, mintha egy lenne közölünk. A tanáccsal addig kiderítjük, hogyan tudnánk visszajuttatni oda, ahonnan érkezett. Prüszke, te leszel a felelős érte, hogy vendégünk semmiben ne szenvedjen hiányt. Ürgenyulak ti pedig tisztítsátok meg a szerkezetet, amivel ideérkezett, mert az lesz az idegen szállása.
- A nevem NAMINA! - kiáltott a lány.
- Hmm, Szóval Namina szállása legyen előkészítve. A gyűlést feloszlatom.
- Na tessék! Elcsorbítod a csőröm és még vigyáznom is kell rád. Na gyere, először is szerzünk neked színes ruhát, és megfürdesz a tóban, mert Csimbók igen összejárkált.
- Ó, fel sem tűnt! - mondta a lány gúnyosan, miközben haja a fejéhez simulva összeállt csomókba a csiga nyálkájától.
- Szia Namina. Mi az üregi nyulak gyerekei vagyunk. Szuszka, Rafkó és Tunya - mutatkoztak be egyenként a kisnyulak. - A fürdés csudijó! Akarsz utána velünk játszani?
- Kösz nem. - válaszolta a kislány hideg kimértséggel.
A nyuszik elszaladtak.
- Igazán lehetnél kedvesebb is! -szólt rá Prüszke.
- Ugyan miért? Ismerem már a nagy barátkozások velejáróit. - zsörtölődött a lány, miközben visszagondolt az otthon híres játszótársakra.
- Őket nem ismered, és engem sem, ők sem ismernek téged, mégis kedvesen játszani hívtak. Te meg arra sem méltattad őket, hogy udvariasan utasítsd vissza a kérésük. Miközben a szüleik éppen a... hogy is nevezted? Szekrény? Szóval a szekrényedet tisztogatják.
- Nem kértem tőlük. Rendben tudom tartani magam is. Neked sem kell rám vigyáznod. Amúgy sem végzed olyan nagy örömmel a munkád, szóval felmentelek.
Azzal Namina elszaladt. Időközben megtalálta a tavat, ahol vett egy kellemes fürdőt. A víz szokatlanul meleg volt, mintha az egész tó egy óriási kád lett volna tele meleg szappanos vízzel. Már a part felé tartott mikor eszébe jutott, hogy nincs is nála törölköző.
- Úgy sincs hideg - gondolta - Majd felveszem a ruhám, aztán később megszárad.
Ahogy a partra ért, egy nagy, puha törölköző várta, tele színes mintákkal, mintha valaki a földről felvett volna egy szőnyegdarabkát. A közeli fa ágán pedig egy gyönyörű színekben pompázó ruha várta, hozzá színes bogyós nyaklánccal. Körülnézett, de nem látott senkit a környéken.
- Köszönöm - motyogta magában.
- Szívesen - hallatszott egy pici vékonyka hang.
- Te meg ki vagy? - Kérdezte a lány rémülten, ugyanis éppen egy rózsaszínű pókkal társalgott.
- Lábas vagyok. Ürülök a találkozásnak - mondta a pók udvariasan.
A lány önkénytelenül is elnevette magát.
- Hogy hívhatnak egy pókot Lábasnak?
- Oh, mert sok a lábam.
- Igen, értem... nos, mindegy - mondta Namina és igyekezett visszatartani a nevetését.
- Ezt mind te csináltad nekem? -kérdezte a lány csodálkozva.
- Persze. Én szövök itt a leggyorsabban.
- Nem értelek titeket. Itt mindenki olyan kedves, pedig nem is ismertek. Most is rád léphetnék.
- Hmm, mi itt mindannyian megadjuk a lehetőséget minden idegennek. Először megismerjük, aztán ha nem a mi értékeink szerint viselkedik, ítélkezünk felette. Neked is ezt kellene tenned. A három kisnyúl azóta is sír, hogy elzavartad őket.
- Igazad van lábas, csak tudod... nos... én félek. Nem értem ezt az egészet, meg amúgy is velem eddig nem sokan voltak kedvesek. Akik kedvesek voltak... azok... azokat meg elveszítettem.
- Azért nem szeretni, hogy ne fájjon, amikor a másik már nem lesz, butaság. Nálunk is vannak barátságtalan állatok, de attól mi többiek kedvesek vagyunk egymással. Hidd el nekem Namina, a magány jobban tud fájni, mint egy bántó szó a barátainktól. Ráadásul, ha van barátod, megvan a kibékülés lehetősége, de ha egyedül vagy, nincs más csak te és Magány Úr. Megcsináltam számodra a ruhát, mert szeretem nézni a másik arcát, mikor valami jó dolog történik vele. De a te arcodon csak meglepettség volt. Már örülni sem tudsz.
- Hagyj most. - motyogta Namina.
Lábas lehorgasztott orral hagyta ott a kislányt, aki felvette a csinos, tarka ruháját, és elindult megkeresni a szekrényét.
- Hát itt vagy! - kiáltott a lányra kifulladva Prüszke. - Azt hittem eltévedtél. A fél erdő téged keres. És... Mi ez? Igazán csinos vagy Namina.
- Köszönöm Prüszke!
- Törődünk veled, és bármit is gondolsz, szívesen vigyázom rád. Egyébként is végre történik ebben az erdőben valami.
- Kérlek, ne haragudj rám Prüszke! A csőröd miatt sem.
- A medve meggyógyította, ő nálunk a doktor. Dr. Nagy. Érted? - kacsintott Prüszke. - Lábas elmagyarázta mi a helyzet veled, meg az otthoni barátaiddal. Megható történet volt. Szőrős a róka sokat keresett rajtad. Végig zsebkendőket árusított. Ismét nagygyűlés van. Siessünk.
Lóhalálában a gyűlésre siettek, bár Namina nem értette, miért kell annyira rohanni. Kimerült volt, gyomra pedig olyan hangosan korgott, hogy Prüszke egyfolytában az eget bámulta nem e vihar közeleg.
- Te Prüszke! Nem ehetnék előtte valamit? Szörnyen éhes vagyok.
- Te jó ég! Erről megfeledkeztünk.
Alig tűnt el Prüszke pár percre, máris hozta a csodás gyümölcsöstálat, és a magvas pogácsákat.
A kishölgy jóízűen falatozott, de nem feledkezett el megkínálni Prüszkét sem. Időközben rajtuk kívül jó páran összegyűltek körülöttük, így az egészből egy nagy közös falatozás lett. Namina megismerhette a lakók nagy részét és játszott a három kisnyúllal. A családi idillt Óriás Úr szakította félbe kürtjével. Ugyanis ámbár mindenki lakomázott, ő egyedül ott ácsorgott a gyűlés kezdetét várva nagyítója mögött.
- Megkérném Csomorgó föld lakóit, és kedves vendégünket, gyűljenek végre körém, hogy mai gyűlésünket megkezdhessük. A tanács döntött. Nem tudjuk, honnan érkezett hozzánk az idegen, de azt tudjuk hogyan, így arra az elhatározásra jutottunk, hogy ha minden körülményt visszaállítunk, tehát vendégünk éjjel nyugovóra tér, álmában a szekrény talán hazarepíti.
- Remek. Ezen agyalt a tanács egy egész napon keresztül?
- Namina! Már megint kezded a rosszmájú megjegyzéseidet, pedig azt reméltük sikerült megváltoznod.
A gyűlés feloszlott. Az erdő lakói bált rendeztek a jövevény tiszteletére. A zenét a madarak szolgáltatták. Igazi kórus vált belőlük, bár némelyik a maga kis termetével nehezen bírta a magas hangokat. Lassan beesteledett. Namina szekrénye csillogott a tisztaságtól, kényelmes, Csomorgóra oly jellemző színes takarókat kapott, és a kedvenc párnáját.
- De hol van Barnus? Hová tettétek a medvémet?
- Szőrős, a róka! - kiáltott fel Prüszke! - Ne haragudj rá Namina. Tudod, ő mindenből üzletet csinál. Már sok bosszúságot okozott nekünk, de mi így szeretjük. Nem tud róla leszokni.
- Kerítsétek elő Barnust azonnal! -Üvöltötte a sértett lány.
Az állatok megriadtak, és szétszéledtek. Egyedül a legkisebb, Lábas maradt az üvöltöző kishölggyel.
- Tudod, nem gondoltam, hogy te is ilyen vagy.
- Milyen? Mérges, és kirabolt?
- Kirabolt? Mégis kinek a ruhája van rajtad? Mégis kinek az étkét etted? Kinek tartottunk bált? Igen, van egy mihaszna rókánk, de ettől még nem vagyunk mindannyian tolvajok, és űzzük el Szőröst, csak azért mert van néhány rossz szokása.
- Nagyszerű! Hadd lopkodjon csak össze-vissza. Aztán majd sosem tanul a hibájából.
- De tanul. Te még nem hallottad azt a szót, hogy megbocsájtás, vagy feltétel nélküli szeretet? Téged sem dobott ki a házból anyukád, mikor kiskorodban eltörtél valami értékes porcelánt. Visszakapod a medvédet.
Kisvártatva Barnust visszahozták. Szőrős éppen az orvosnak, medvének próbálta eladni. Remegve kért bocsánatot a kártevő Naminától.
- Ti se haragudjatok rám, kérlek. Olyan kevés emlékem maradt édesanyámtól.
Este aztán megvolt a bocsánatkérés, a meghatódott sírás-rívás, és mindenki aludni tér. Namina éppen leengedte fejét puha párnájára, elég kimerült volt, így nagyon várta már hogy elszenderedhessen. Ám ekkor:
- Pssszzi. Há-há-hápssssssssssszi! Namina! Tudod arra gondoltam, hogy... ha esetleg... Szóval, ha reggelre eltűnnél, elbúcsúzom. Örülök, hogy megismerhettelek Namina. Fogadd el ezt emlékül.
Azzal egy csodaszép üveggolyót ajándékozott a megszeppent kislánynak.
- Ha belenézel, akkor majd figyelemmel kísérheted, mi történik itt velünk.
- Én is nagyon örülök Prüszke. Ennél szebb ajándékot, még sosem kaptam.
Prüszke is aludni tért, bár végigszipogta az utat az ágyáig, és most kivételesen nem a náthája miatt.
Namina lassan lehunyta a szemét, és érezte, ahogyan elnehezülnek szemhéjai.
- Ébredj! - szólt egy ismeretlen hang a semmiből. - Szia! A nevem Dőnic. Én vagyok az új szomszédod. Óh, Madár Úr! Köszönöm, hogy vigyáztál rá!
- De hát ő Prüszke! - mondta... meglepődve.
- Prüszke? Hm, erre a névre még nem is gondoltam. Ha szeretnéd, hívhatjuk így.
- Hívhatjuk? - a lány még mindig ledermedve nézte az idegent.
- Persze, csak nem gondolod, hogy hagyom, hogy itt unatkozz egyedül a szekrényedben. Nekem sincs tesóm, és szívesen átjövök hozzád bármikor, és te is aludhatsz nálunk. -Csacsogta az ismeretlen kislány.
- Köszönöm, de ismerem az e-fajta barátságot. Ott vannak a játékaim. Vidd és hagyj békén.
- Hogy te milyen mogorva vagy! Sebaj, mondta a nagynénéd hogy bántak veled a többiek. Egyébként éppen most zavarta el őket Torma néni. Már ő is megunta, hogy rendszerint mindent felfalnak. A hógömböd is megérkezett. Lemásoltatta neked. És nem kellenek a játékaid. Már bocs, de nekem otthon ezerszer több van, csak nincs kivel játszanom.
- És hogy került a madarad a szekrényembe?
- Tegnap már jártam itt. A szüleim jöttek bemutatkozni, és te meg nem voltál itthon, és... és hát bekukucskáltam kicsit a szobádba. Nyitva volt a szekrényed ajtaja. Komolyan mondom ilyen szépet még sohasem láttam. Jobb, mint a háromemeletes babaházam!
- Akkor az egészet csak álmodtam? - fogta a fejét álmosan Namina, majd gyorsan a zsebébe nyúlt megnézni, ott van - e az üveggolyó. Mikor lenézett meglepődve vette észre, hogy ugyanaz a ruha van rajta, amit Lábas szőtt neki, zsebében az üveggolyóval.
- Egészet? Nem, még itt vagyok, nem látod? Te! Szerintem berendezhetnénk jobban is ezt az óriás babaházat. - méregette Dőnic mosolyogva a szekrényt.
Azzal az újdonsült barátok nekiláttak rendezkedni. E naptól fogva már együtt repkedtek a szekrényben. Namina bemutatta Csomorgó lakóinak Dőnicet. Egy igaz, örök barátság vette kezdetét akár a mesékben.
Tény, hogy... elég régóta nem hord színes ruhákat, de őt ez eddig nem zavarta, sem azt a pár játszótársat, aki néha hozzájuk keveredett. Bár ők sem miatta jöttek vendégségbe, hanem a finom sütemények miatt. Rendszerint mindig bújócskáztak, és mikor... elbújt valami oknál fogva, a többiek nem keresték, csak bementek a konyhába, beszélgettek a kislány nagynénjével, és habzsolták a finomabbnál finomabb süteményeket. Mikor Torma néninek feltűnt, hogy Namina már régen nem szaladt be hozzá egy kis csokis sütiért, megkérdezte a többieket hol van. A többiek vállat vontak és közölték Torma nénivel, hogy a fogadott lánya nem szeret velük játszani, és csúnyán beszél velük.
Pedig ez koránt sem volt így. Eleinte Namina alig várta, hogy átmenjen hozzá valaki, de mikor rájött, hogy szétszedik a játékait, vagy éppen egyszerűen elcsenik, és hiába beszélget velük, ők meg sem hallják, mert csak a süteményre várnak, nos, érthető hogy a továbbiakban finoman szólva sem bánt kedvesen velük. Az utolsó csepp a pohárban az volt, amikor az édesanyjától kapott legkedvesebb emlékét, a hógömbjét is összetörték. Abban a pillanatban mikor a hógömb apró darabokra tört, történt valami Namina lelkében, és elhatározta, hogy attól a naptól kezdve nincs szüksége senkire. Hiába jöttek át nap, mint nap a játszótársak, ő csak bekiabált, hogy bújócska, majd elbújt a szekrényében. Az idő haladtával egész szépen kicsinosította a szekrényét. Színes tapétával vonta be, faliképeket helyezett el a belsőfalán, bevitte a kedvenc párnáját, és Barnust a gyermekkori medvéjét is.
- Tudod, ha ennyire szürkének tartasz, nem kell velem szóba állnod. Menj csak az ostoba gyűlésedre, a színes barátaidhoz. Nincs szükségem rád! - válaszolt Namina hűvösen.
- Jó! Ha ezt akarod, elmegyek. De ne csodálkozz rajta, ha eltévedsz az erdőben. Mellesleg a nagygyűlésen ott lesz minden lakó, és talán tudnak rajtad segíteni.
- Segíteni? Na persze! Majd jókat kísérleteztek rajtam, meg kinevettek, amiért én nem hordok idióta színes csíkokat.
- Ha haza szeretnél találni, kövess. Ha dem, Isten áldjon! - Istenkém miért foglalkozom én egy ilyennel, mikor kis híján megölt. - mormogta a madár.
Namina egyáltalán nem érezte magát biztonságban, így tetszett nem tetszett, elindult Prüszke után.
Benn az erdő mélyén még érdekesebb, és színesebb lények bukkantak fel. Közöttük egy nagyméretű csiga, pöttyös házikóval, és bíbor színű testtel. A következő pillanatban a csiga már rajta csüngött.
- Leszállnál rólam! - meredt a csigára... mérgesen.
- Óh, ő Csimbók. Tudod, ő szeret potya utazni. Ártalmatlan. Majd leszáll rólad, ha célba ért. Habár, most ő is a nagygyűlésre tart.
- Remek. Még hogy ártalmatlan. És a ragacsos izé, amivel összeken?
- Legalább egy kis színt visz az életedbe. - mondta Püszke némi kárörvendéssel.
- Végre megérkeztünk.
- Ha tudom, hogy csak pár méter az egész, nem követlek - morgott.
- Igazán, akkor néz hátra.
Mikor Namina megfordult, az ösvényt, melyen végig haladtak már sehol sem találta.
- Minden órában változik az útvonal. Az ösvények irányt változtatnak.
- Akkor ti hogyan találtok el oda, ahová szeretnétek?
- Lenyeltünk egy térképet. - viccelődött Prüszke. - Ha nem vetted volna észre, a fákon számtáblák vannak.
A gyűlésen alig voltak százan. Az erdő összes lakója összegyűlt: őzek, nyulak, madarak, kígyók, bogarak, csigák, rókák, medvék és még sorolhatnám. Mind-mind élénk színes bundákkal, színes mintákkal. A gyűlés vezetője egy bolha volt, aki egy nagyítón keresztül beszélt az állatokhoz.
- Tisztelt Elnök Úr, Tisztelt Csőcselék! Egy idegent van szerencsém bemutatni ödöknek. Dem tudni honnan jött, és micsoda Az, de egy dolog biztos, haza szeretne jutni. - Prüszke megtette a dolgát, és udvariasan hallgatott az ajtóról.
Hangos sutyorgás, összebúgás következett, minden szem Naminára szegeződött.
Kis idő múltán a bolha megszólalt.
- Nem célunk megtudni, mi is ez az idegen. Ameddig ő nem bánt minket, viselkedjük vele mi is úgy, mintha egy lenne közölünk. A tanáccsal addig kiderítjük, hogyan tudnánk visszajuttatni oda, ahonnan érkezett. Prüszke, te leszel a felelős érte, hogy vendégünk semmiben ne szenvedjen hiányt. Ürgenyulak ti pedig tisztítsátok meg a szerkezetet, amivel ideérkezett, mert az lesz az idegen szállása.
- A nevem NAMINA! - kiáltott a lány.
- Hmm, Szóval Namina szállása legyen előkészítve. A gyűlést feloszlatom.
- Na tessék! Elcsorbítod a csőröm és még vigyáznom is kell rád. Na gyere, először is szerzünk neked színes ruhát, és megfürdesz a tóban, mert Csimbók igen összejárkált.
- Ó, fel sem tűnt! - mondta a lány gúnyosan, miközben haja a fejéhez simulva összeállt csomókba a csiga nyálkájától.
- Szia Namina. Mi az üregi nyulak gyerekei vagyunk. Szuszka, Rafkó és Tunya - mutatkoztak be egyenként a kisnyulak. - A fürdés csudijó! Akarsz utána velünk játszani?
- Kösz nem. - válaszolta a kislány hideg kimértséggel.
A nyuszik elszaladtak.
- Igazán lehetnél kedvesebb is! -szólt rá Prüszke.
- Ugyan miért? Ismerem már a nagy barátkozások velejáróit. - zsörtölődött a lány, miközben visszagondolt az otthon híres játszótársakra.
- Őket nem ismered, és engem sem, ők sem ismernek téged, mégis kedvesen játszani hívtak. Te meg arra sem méltattad őket, hogy udvariasan utasítsd vissza a kérésük. Miközben a szüleik éppen a... hogy is nevezted? Szekrény? Szóval a szekrényedet tisztogatják.
- Nem kértem tőlük. Rendben tudom tartani magam is. Neked sem kell rám vigyáznod. Amúgy sem végzed olyan nagy örömmel a munkád, szóval felmentelek.
Azzal Namina elszaladt. Időközben megtalálta a tavat, ahol vett egy kellemes fürdőt. A víz szokatlanul meleg volt, mintha az egész tó egy óriási kád lett volna tele meleg szappanos vízzel. Már a part felé tartott mikor eszébe jutott, hogy nincs is nála törölköző.
- Úgy sincs hideg - gondolta - Majd felveszem a ruhám, aztán később megszárad.
Ahogy a partra ért, egy nagy, puha törölköző várta, tele színes mintákkal, mintha valaki a földről felvett volna egy szőnyegdarabkát. A közeli fa ágán pedig egy gyönyörű színekben pompázó ruha várta, hozzá színes bogyós nyaklánccal. Körülnézett, de nem látott senkit a környéken.
- Köszönöm - motyogta magában.
- Szívesen - hallatszott egy pici vékonyka hang.
- Te meg ki vagy? - Kérdezte a lány rémülten, ugyanis éppen egy rózsaszínű pókkal társalgott.
- Lábas vagyok. Ürülök a találkozásnak - mondta a pók udvariasan.
A lány önkénytelenül is elnevette magát.
- Hogy hívhatnak egy pókot Lábasnak?
- Oh, mert sok a lábam.
- Igen, értem... nos, mindegy - mondta Namina és igyekezett visszatartani a nevetését.
- Ezt mind te csináltad nekem? -kérdezte a lány csodálkozva.
- Persze. Én szövök itt a leggyorsabban.
- Nem értelek titeket. Itt mindenki olyan kedves, pedig nem is ismertek. Most is rád léphetnék.
- Hmm, mi itt mindannyian megadjuk a lehetőséget minden idegennek. Először megismerjük, aztán ha nem a mi értékeink szerint viselkedik, ítélkezünk felette. Neked is ezt kellene tenned. A három kisnyúl azóta is sír, hogy elzavartad őket.
- Igazad van lábas, csak tudod... nos... én félek. Nem értem ezt az egészet, meg amúgy is velem eddig nem sokan voltak kedvesek. Akik kedvesek voltak... azok... azokat meg elveszítettem.
- Azért nem szeretni, hogy ne fájjon, amikor a másik már nem lesz, butaság. Nálunk is vannak barátságtalan állatok, de attól mi többiek kedvesek vagyunk egymással. Hidd el nekem Namina, a magány jobban tud fájni, mint egy bántó szó a barátainktól. Ráadásul, ha van barátod, megvan a kibékülés lehetősége, de ha egyedül vagy, nincs más csak te és Magány Úr. Megcsináltam számodra a ruhát, mert szeretem nézni a másik arcát, mikor valami jó dolog történik vele. De a te arcodon csak meglepettség volt. Már örülni sem tudsz.
- Hagyj most. - motyogta Namina.
Lábas lehorgasztott orral hagyta ott a kislányt, aki felvette a csinos, tarka ruháját, és elindult megkeresni a szekrényét.
- Hát itt vagy! - kiáltott a lányra kifulladva Prüszke. - Azt hittem eltévedtél. A fél erdő téged keres. És... Mi ez? Igazán csinos vagy Namina.
- Köszönöm Prüszke!
- Törődünk veled, és bármit is gondolsz, szívesen vigyázom rád. Egyébként is végre történik ebben az erdőben valami.
- Kérlek, ne haragudj rám Prüszke! A csőröd miatt sem.
- A medve meggyógyította, ő nálunk a doktor. Dr. Nagy. Érted? - kacsintott Prüszke. - Lábas elmagyarázta mi a helyzet veled, meg az otthoni barátaiddal. Megható történet volt. Szőrős a róka sokat keresett rajtad. Végig zsebkendőket árusított. Ismét nagygyűlés van. Siessünk.
Lóhalálában a gyűlésre siettek, bár Namina nem értette, miért kell annyira rohanni. Kimerült volt, gyomra pedig olyan hangosan korgott, hogy Prüszke egyfolytában az eget bámulta nem e vihar közeleg.
- Te Prüszke! Nem ehetnék előtte valamit? Szörnyen éhes vagyok.
- Te jó ég! Erről megfeledkeztünk.
Alig tűnt el Prüszke pár percre, máris hozta a csodás gyümölcsöstálat, és a magvas pogácsákat.
A kishölgy jóízűen falatozott, de nem feledkezett el megkínálni Prüszkét sem. Időközben rajtuk kívül jó páran összegyűltek körülöttük, így az egészből egy nagy közös falatozás lett. Namina megismerhette a lakók nagy részét és játszott a három kisnyúllal. A családi idillt Óriás Úr szakította félbe kürtjével. Ugyanis ámbár mindenki lakomázott, ő egyedül ott ácsorgott a gyűlés kezdetét várva nagyítója mögött.
- Megkérném Csomorgó föld lakóit, és kedves vendégünket, gyűljenek végre körém, hogy mai gyűlésünket megkezdhessük. A tanács döntött. Nem tudjuk, honnan érkezett hozzánk az idegen, de azt tudjuk hogyan, így arra az elhatározásra jutottunk, hogy ha minden körülményt visszaállítunk, tehát vendégünk éjjel nyugovóra tér, álmában a szekrény talán hazarepíti.
- Remek. Ezen agyalt a tanács egy egész napon keresztül?
- Namina! Már megint kezded a rosszmájú megjegyzéseidet, pedig azt reméltük sikerült megváltoznod.
A gyűlés feloszlott. Az erdő lakói bált rendeztek a jövevény tiszteletére. A zenét a madarak szolgáltatták. Igazi kórus vált belőlük, bár némelyik a maga kis termetével nehezen bírta a magas hangokat. Lassan beesteledett. Namina szekrénye csillogott a tisztaságtól, kényelmes, Csomorgóra oly jellemző színes takarókat kapott, és a kedvenc párnáját.
- De hol van Barnus? Hová tettétek a medvémet?
- Szőrős, a róka! - kiáltott fel Prüszke! - Ne haragudj rá Namina. Tudod, ő mindenből üzletet csinál. Már sok bosszúságot okozott nekünk, de mi így szeretjük. Nem tud róla leszokni.
- Kerítsétek elő Barnust azonnal! -Üvöltötte a sértett lány.
Az állatok megriadtak, és szétszéledtek. Egyedül a legkisebb, Lábas maradt az üvöltöző kishölggyel.
- Tudod, nem gondoltam, hogy te is ilyen vagy.
- Milyen? Mérges, és kirabolt?
- Kirabolt? Mégis kinek a ruhája van rajtad? Mégis kinek az étkét etted? Kinek tartottunk bált? Igen, van egy mihaszna rókánk, de ettől még nem vagyunk mindannyian tolvajok, és űzzük el Szőröst, csak azért mert van néhány rossz szokása.
- Nagyszerű! Hadd lopkodjon csak össze-vissza. Aztán majd sosem tanul a hibájából.
- De tanul. Te még nem hallottad azt a szót, hogy megbocsájtás, vagy feltétel nélküli szeretet? Téged sem dobott ki a házból anyukád, mikor kiskorodban eltörtél valami értékes porcelánt. Visszakapod a medvédet.
Kisvártatva Barnust visszahozták. Szőrős éppen az orvosnak, medvének próbálta eladni. Remegve kért bocsánatot a kártevő Naminától.
- Ti se haragudjatok rám, kérlek. Olyan kevés emlékem maradt édesanyámtól.
Este aztán megvolt a bocsánatkérés, a meghatódott sírás-rívás, és mindenki aludni tér. Namina éppen leengedte fejét puha párnájára, elég kimerült volt, így nagyon várta már hogy elszenderedhessen. Ám ekkor:
- Pssszzi. Há-há-hápssssssssssszi! Namina! Tudod arra gondoltam, hogy... ha esetleg... Szóval, ha reggelre eltűnnél, elbúcsúzom. Örülök, hogy megismerhettelek Namina. Fogadd el ezt emlékül.
Azzal egy csodaszép üveggolyót ajándékozott a megszeppent kislánynak.
- Ha belenézel, akkor majd figyelemmel kísérheted, mi történik itt velünk.
- Én is nagyon örülök Prüszke. Ennél szebb ajándékot, még sosem kaptam.
Prüszke is aludni tért, bár végigszipogta az utat az ágyáig, és most kivételesen nem a náthája miatt.
Namina lassan lehunyta a szemét, és érezte, ahogyan elnehezülnek szemhéjai.
- Ébredj! - szólt egy ismeretlen hang a semmiből. - Szia! A nevem Dőnic. Én vagyok az új szomszédod. Óh, Madár Úr! Köszönöm, hogy vigyáztál rá!
- De hát ő Prüszke! - mondta... meglepődve.
- Prüszke? Hm, erre a névre még nem is gondoltam. Ha szeretnéd, hívhatjuk így.
- Hívhatjuk? - a lány még mindig ledermedve nézte az idegent.
- Persze, csak nem gondolod, hogy hagyom, hogy itt unatkozz egyedül a szekrényedben. Nekem sincs tesóm, és szívesen átjövök hozzád bármikor, és te is aludhatsz nálunk. -Csacsogta az ismeretlen kislány.
- Köszönöm, de ismerem az e-fajta barátságot. Ott vannak a játékaim. Vidd és hagyj békén.
- Hogy te milyen mogorva vagy! Sebaj, mondta a nagynénéd hogy bántak veled a többiek. Egyébként éppen most zavarta el őket Torma néni. Már ő is megunta, hogy rendszerint mindent felfalnak. A hógömböd is megérkezett. Lemásoltatta neked. És nem kellenek a játékaid. Már bocs, de nekem otthon ezerszer több van, csak nincs kivel játszanom.
- És hogy került a madarad a szekrényembe?
- Tegnap már jártam itt. A szüleim jöttek bemutatkozni, és te meg nem voltál itthon, és... és hát bekukucskáltam kicsit a szobádba. Nyitva volt a szekrényed ajtaja. Komolyan mondom ilyen szépet még sohasem láttam. Jobb, mint a háromemeletes babaházam!
- Akkor az egészet csak álmodtam? - fogta a fejét álmosan Namina, majd gyorsan a zsebébe nyúlt megnézni, ott van - e az üveggolyó. Mikor lenézett meglepődve vette észre, hogy ugyanaz a ruha van rajta, amit Lábas szőtt neki, zsebében az üveggolyóval.
- Egészet? Nem, még itt vagyok, nem látod? Te! Szerintem berendezhetnénk jobban is ezt az óriás babaházat. - méregette Dőnic mosolyogva a szekrényt.
Azzal az újdonsült barátok nekiláttak rendezkedni. E naptól fogva már együtt repkedtek a szekrényben. Namina bemutatta Csomorgó lakóinak Dőnicet. Egy igaz, örök barátság vette kezdetét akár a mesékben.