Az óceán titka

Évszám
2010
A lány csendes volt, halk szavú. Tudta a szív igazát, nem érdekelte a látszat-világ. Rendkívül érzékeny lélek volt, értette a természet, s az állatok nyelvét. Az emberekét is, belelátott lelkük mélyére, ezért sokan nem szerették – főleg, akik önmagukkal szembenézni féltek.
Íróként jól megélt, igazi, hű barátai szerették, megértették.
Egy csodás nyári estén úgy döntött, összeszedi bátorságát, és egyedül megy nyaralni. Hiszen végső soron nem lesz egyedül, lesznek ott mások is.
A fiú hangos volt. Igazi ’Don Juan’, gyönyörű külső, lehengerlő stílus, oda is volt érte minden lány. Egy baja volt csupán: a szívét jó mélyre elrejtette. Csillogó jelmezébe könnyen beleszerettek, élvezte, hogy meghódított mindenkit, és haverjai körében is népszerű volt. Együtt utaztak az óceánhoz, hogy nagy bulit csapnak és számos nyári kalanddal térnek majd haza.
A lány nagyon élvezte az utazást. Sokat írt és fotózott, nem is várta, hogy odaérjen, ahová tart, még ment volna tovább, mindent megnézni, még több helyet látni, felfedezni. Mégis, amikorra nyaralóhelyhez ért, elvarázsolta a látvány. Imádta a vizet, szerette a tengert, és az óceán minden várakozását felülmúlta.
Tudta, hogy fantasztikus egy hónapot fog itt eltölteni, nyugalomban, békében, csendben..
- Itt vagyuuuuuuuunk! Igeeeeeeeeeeeeeeen! – ordítás törte meg a lány gondolatait. A fiú üvöltve rohant felé, majdnem fellökte a lányt, csomagjait ledobta és a haverjaival rohantak a vízbe.
Neeem…. – gondolta a lány, ezekkel egy szálláshelyen? Ennyit a csendről és a nyugalomról, majd pillanatnyi szomorkás hangulatát feledve elindult az apartmanba, hiszen olyan nagy az óceán, biztosan a talál a parttól távolabb valami csendes helyet!
Szerencsére az apartmanban egyedül volt. Közel a vízhez, és megfelelő távolságra az üdülő szórakozóhelyétől, valamint a többi apartmantól is.
Egyből beleszeretett a „lakásába”, világos színei kitágították a szépen berendezett teret. A hálószobában hatalmas franciaágy fogadta, ez volt az első, amit elfoglalt, csomagjait ledobva süppedt bele a kényelmes ágyba és nagyot nyújtózkodott. A nap sugarai bevilágítottak az ablakon, és a lány érezte, hogy tökéletes nyara lesz.
Volt egy kis konyha, s bár teljes ellátásra fizetett be, hozott egy-két házi ízt, hátha főzni támad kedve.
A fürdőszobát is imádta, de tudta, hogy ideje nagy részét úgyis az óceánban fogja tölteni, imádott úszni.
Délután egy óra volt, hamar kicsomagolt mindent, bikinit húzott, törölközőt vett (füzetet és tollat, hátha a víz már első napon megihleti), és indult a partra.
Szerencséjére üres volt, így egyelőre nem kellett messzebb mennie. Sietve tette le holmiját, és úgy gázolt a vízbe, mintha az csak őt várta volna eddig. Élvezte az óceán kellemes hőmérsékletét, mellúszásban vágott neki a végtelennek, majd amikor úgy érezte, hogy eléggé eltávolodott a parttól, a hátára fordult, és hagyta, hogy ég és a víz eggyé váljon benne.
Istenem, mennyire jó itt! – gondolta, bukfencezett egyet, és lassan úszott vissza a partra. Tűző napsütés fogadta, bekente magát, és boldogan bóbiskolt el, miközben a víz lágy hullámai a lábát simogatták.
Álmában két delfint látott, ahogy játszva úsznak az óceán mélyén a gyönyörű korallok között…
Kiabálásra ébredt, tőle úgy száz méterre „strand party” felirat és kihelyezett koktélbár várta az utazás fáradalmaiból megpihenve ébredő nyaralókat.
A hangos fiú és a haverjai már lecsaptak a szingli lányokra, megtelt élettel a part. Egy fiatal pár napozott még nem messze tőle, akik az éledő zenére bevonultak a lány szállása melletti apartmanba.
Ő maradt még, a zene nem zavarta, gondolta, arra is napozhat, bóbiskolhat tovább.
Jóízűen mosolygott, hasra fordulva lehunyta szemeit és várta, hogy folytatódjon a delfines álom. Ehelyett egy kedves, szelíd hang szólította meg.
- Szia, bekenhetem a hátad?
Megfordult, a hangos fiú állt előtte.
- Köszi, nem kell, már bekentem – mosolygott a fiúra, és fordult is vissza, gondolván, hogy a srác visszamegy a buliba.
- És a feneked? – huppant mellé a fiú a homokba.
A lány is felült, végigmérte a fiút. Hosszú haj, izmos, fiatal, helyes srác. Nyugtázta, de nem foglalkozott vele, egyre csak az álma izgatta.
- Igazából épp aludni készültem – válaszolta a fiúnak.
- Aludni, mikor kezdődik a buli?
- Engem nem érdekel most a buli.
- Hát mi érdekel téged?
- A víz, a napfény…. És az alkotás.
- Mit alkotsz?
- Író vagyok, és te mivel foglalkozol?
- Nekem saját cégem van – szólt a fiú, majd bemutatkoztak egymásnak.
Tetszett a lánynak a fiú kézfogása, erős volt és határozott, mégis gyengéd.
- Örülök, hogy megismertelek Norbi.
- Én is, Évi – mosolygott rá a fiú – biztos, hogy nem jössz bulizni?
- Köszi, most nem.
- Én megyek vissza, várnak a haverok meg a csajok, akkor szia!
- Szia!
A lány, ahogy a fiú elment, elaludt, de a várva várt álom nem jött el. Szürkületre ébredt, nem égett meg, de szép alapszíne lett már az első nap. Imádta ezt nagyon!
Apartmanja felé tartva szembejött a délután látott fiatal pár. Beszédbe elegyedett velük, Péter és Erika, mindketten 28 évesek, három éve élnek együtt és ez az első közös nyaralásuk. Másnap estére meghívták a lányt, megbeszélték, hogy tábortüzet gyújtanak az erre kijelölt helyen.
Este a lány új novellába kezdett. Örült, mert első könyve nagy sikert aratott, és szerényen tudta fogadni. A következő könyve előtt novellát kért tőle a kiadója. Nagyon jó barátok lettek a szerkesztővel és a nejével. Gábor és Anna első gyermekük születését a jövő hónapra várták, Évi örült, hogy a nyaralásból hazaérve ott lehet a baba születésénél. Neki nem volt még gyereke, de imádta őket. Valahol ő is az maradt, így nem okozott problémát róluk írnia a novellát.
A történet még teljesen nem fogalmazódott meg benne, annyit tudott, hogy olyan óvodában játszódik majd, amely újszerű nevelési technikákat alkalmaznak. Öt gyermek karakterét formálta, amikor kopogtak. Az ajtót kinyitva Norbi állt előtte a haverjaival. Buliba invitálták, a hétvégére ismerkedési estet szerveztek, hozták a meghívót, és ha van kedve, akár ma este is csatlakozhat hozzájuk, a házibuliba. Az estére nemet mondott, a meghívót elfogadta. Miután a srácok elmentek, arra gondolt, hétfő este van, miért csak pénteken lesz az ismerkedési est, miért nem előbb? Nem morfondírozott tovább, folytatta novelláját, majd álmosan nyújtózott el az ágyán.
Madárcsicsergésre ébredt. Hajnal volt, a partra nézett: üres volt, így első dolga, még reggeli előtt az úszás lett. Annyira jólesett neki, felfrissült tőle, így sétált még egyet a parton. Gyönyörködött a napfelkelte látványában, amikor ismerős hang szólította meg a háta mögül.
- Jó reggelt! – megfordult, Norbi mosolygott rá – mit csinálsz itt ilyen korán?
- Úsztam egyet reggeli előtt, hát te?
- Most lett vége a bulinak, megyek aludni, nem jössz velem? – fogta karjaiba a lányt hirtelen.
- Nem köszi – válaszolt Évi nevetve, kibújt a fiú karjaiból és elköszönt – vár a reggeli, jó éjt neked, szia.
- Szia, - nevetett vissza a fiú és elbotorkált apartmanjához.
Reggeli után a lány fogta a fényképezőgépét és elindult felfedezni a környéket. Elment az egész napja, az ebédről el is feledkezett, jó messzire jutott el, és talált egy sziklás, elhagyatott részt, ahol meztelenül úszhatott – nagyon élvezte! Szinte este lett, mire visszaért, ismét jól megfogta a nap. Új ismerősei már várták, tüzet gyújtottak, beszélgettek, nevettek, jól összebarátkoztak.
Hamar eltelt az első hét, mintha egy pillanat lett volna, a lány úszott, napozott, írt, és imádta a titkos helyét, amit felfedezett, minden napot ott töltött. Péntek délután, onnan visszatérve futott össze ismét Norbival.
- Szia, azt hittem, már hazamentél, nem is láttalak a héten – fogadta a fiú.
A lány, mivel nem akarta elárulni új helyét, annyit mondott, hogy minden idejét lefoglalta az írás. A fiúnak feltűnt a lány szép színe, de nem faggatózott.
- Jössz a buliba este?
- Milyen buliba? – a lány már el is felejtette.
- Hát az ismerkedési est, tudod!
- Jesszusom, teljesen kiment a fejemből, persze, hogy ott leszek! Remélem Péter és Erika is jönnek.
- Ők kik?
- Egy fiatal pár, itt ismertem meg őket, nagyon helyesek.
- Akkor este, szia!
- Szia!
Évi imádta a társaságot, szeretett új emberekkel ismerkedni. Kedvenc ruháját vette fel: kék köves felsőjét, ami még sosem volt rajta – maximum otthon próbálgatta, és örült, hogy végre van alkalom, ahová felveheti. A kő színével egyező szoknyát és cipőt húzott, kifestette magát, és elismerően puszit küldött magának a tükörbe, jó szórakozást kívánva. Boldogan indult el, pont összefutott Péterékkel.
A szálloda csarnokát a tenger kincseivel ízlésesen kidíszítették, kivilágították. Volt étel, ital bőven, s a zenéről a helyi zenekar gondoskodott. Ki volt az első, aki feltűnt hangosságával? Norbi. Mosolygott a fiún, akit körberajongtak a lányok. Odaintett Évinek, ő meg vissza.
Csodásan telt az este! Voltak vagy kétszázan és a bemutatkozás nagyon mulatságos volt. Nem olyan ovis módon, mint otthon, hogy leültetik őket, és valaki mindig feláll, beszél magáról, hanem mindenki ment mindenkihez kezet fogtak, s ha valaki kétszer vagy többször találkozott nagyokat nevettek.
Felkérték páran táncolni, és egy kedves, őzike szemű fiú ült mellé, amikor megpihent. Beszélgettek, és egymás kezét fogva játszottak. Márk nagyon édes volt, megbeszélték, hogy szombat este kettesben folytatják az ismerkedést. Fáradtságára hivatkozva a fiú elköszönt.
Péterék is elmentek, Évi úgy döntött ő is aludni megy.
- Hová, hová kedves hölgy? – már az ajtóban volt, amikor egy kéz érintette kezét. Norbi volt az.
- Szia! – mosolygott a fiúra – aludni, hova máshova?
- Hajnali kettőkor? Hiszen még csak most kezdődik a buli! Maradj még!
- Jó, egy kicsit még lehet…
- Táncolsz velem?
- Igen, szívesen, imádom ezt a latin zenét!
Norbi kézen fogta, és a táncparkettre vezette, amikor elhallgatott a zene.
- Vége a bulinak? Mégis mehetek aludni – nevetett Évi.
- Dehogy – válaszolta a fiú, megfogta a lány derekát, és magához húzta. Lassú zene éledt, s ő átölelte a fiút. Nagyon, nagyon jó érzés volt, túl jó, mert túl hamar véget ért……
A tánc után elköszönt és az apartmanjába ment. Boldogan aludt el.
A szombatot ismét titkos helyén töltötte, és csak estére ment vissza, készült a Márkkal való találkozásra. Jól telt az este, vacsoráztak, beszélgettek. Újabb találkozót hétfőre beszéltek meg, hogy Péterékkel töltik az egész napot.
Vasárnap a titkos helyére készülve Norbi jött vele szembe. Nagyon nem akarta elmondani senkinek, nem akarta, hogy nyugalmát megzavarják, így azt felelte sétálni indul, a fiú nem értette, miért nem örül a lány annak, hogy ő vele tart, amikor minden nő oda szokott lenni érte……
Beszélgettek. Olyan humora volt a fiúnak, hogy a lányt levette a lábáról.
Miért nem vettem észre eddig ezt a fiút? – kérdezte magában. Megnevettette őt, és erre kevés férfi volt képes, talán egy sem, ő volt az első…
Felfedezte gyönyörű zöld szemeit… nem is értette magát, hogy korábban nem figyelte. Mint két boldog gyerek, úgy játszották végig a napot.
A hétfő ezek után eltelt Márkékkal. Jó is volt, meg nem is. Évi úgy döntött, inkább folytatja novelláját a titkos helyén. Így telt el három nap, s mint az előző héten, mintha megismétlődne, megint pénteken hozta össze a véletlen Norbival, kedvenc helyére igyekezve.
- A titokzatos lány, aki mindig eltűnik – mosolygott rá a fú.
- Szia Norbi!
- Szia, hová tartasz, veled mehetek?
- Na jó, neked elmondom. Van egy hely…. Ott szoktam írni, úszni egyedül… csodálatos…
- Megmutatod nekem?
- Igen….
- Öt perc és jövök, hozom a törölközőmet!
Évi elindult, s Norbi szinte a nyakába ugrott, mikor visszaért. Egymásra nevettek és olyan gyorsan odaértek, mintha repültek volna.
Norbinak elállt a lélegzete.
- Hogy találtad meg ezt a helyet???
- „Véletlenül” – kacsintott rá a lány – ugye milyen gyönyörű?
Norbi megfogta a lány kezét és szembe fordult vele.
- Nem annyira, mint te…… amikor a szemeidbe nézek, úgy érzem, elolvadok……
- Amikor a szemeidbe nézek – felelt a lány – úgy érzem magam, mint az égen szárnyaló madár……
Zavarba jöttek vallomásaiktól, egymásra mosolyogva csillant meg szemükben a mindenség. Az óceán mélyéről szikrázó fény tört fel, mint vulkán, felragyogott, majd magába húzva a vizet, tölcsért formálva belőle a mélységbe ömlött.
Láttad ezt? – kérdezte egymástól gondolatban a két lélek, s válaszolta szinte egyszerre az igent. Időtlennek tűnő végtelenségig álltak ott ámulva. Norbi szólalt meg először.
- Mi volt ez?
- Nem tudom, de valami csodálatos volt…
- Igen… Gyere, nézzük meg! – s ezzel megfogta a lány kezét, együtt futottak nevetve, s ugrottak le a szikláról a vízbe. Úsztak be az óceán közepébe, oda, ahonnan a fényt feltörni látták, majd le a mélybe, de a víz mintha kilökte volna őket, hirtelen a felszínre kerültek.
Furcsán összenéztek, majd újra lemerültek, de a víz ismét kilökte őket, immár a partra.
- Hm, ez érdekes – szólt Évi.
- Igen, és nagyon izgalmas is! Mit szólnál, ha itt töltenénk az éjszakát és megpróbálnánk hajnalban? Olyankor a legcsendesebb az óceán…
- Rendben! – vágta rá a lány, alig várta, hogy újra alámerüljenek.
Játszottak tovább, nevettek, s a szikla belső részében két, egymástól 50 méter távolságra lévő fekvő részt alakítottak ki a törölközőkkel, még jó, hogy többet vittek, mintha előre érezték volna, hogy ott maradnak. A közeli erdőből szedett falevelekkel, ágakkal kis sátrat építettek alvóhelyeik felé. A lány csak nevetett, amikor a fiú megkérdezte, biztosan nem fog-e félni egyedül, ilyen messze tőle.
Békés, nyugodt éjszaka köszöntötte őket, a fiú és a lány álmukban együtt repültek a csillagok között.
Hajnalban ébresztette őket az óceán, két delfin hangja szólította lelküket. Álmos szemeiket megdörzsölve nem akarták elhinni, amit láttak. A két állat feléjük ugrált. Egymásra néztek, összemosolyogtak és jó reggelt-et kívánva elindultak a vízbe.
A fiút a lány delfin, a lányt a fiú delfin vette a hátára, és a mélybe úsztak………
****
Esteledett, mire partot értek… fáradtak voltak, és semmire sem emlékeztek. Szótlanul ballagtak vissza, ki-ki a maga apartmanjába.
A lány kopogásra ébredt. Péter és Erika voltak, kérdezték, hová tűnt, nem látták megint három napig.
- Három? Milyen nap van ma?
- Szerda. Biztosan Márkkal volt – kuncogott Erika.
- Nem, őt nem is láttam….
- Itt vagyok, hiányoztam? – jelent meg Márk egy szál virággal az ajtóban.
- Oh, köszönöm, gyertek, gyertek be.
Esős idő volt, hétfő hajnal óta esett, és senki nem értette, mert egész nyárra ragyogó napsütést ígértek az időjósok. Remélték, délutánra eloszlanak végre a felhők.
A fiút haverjai ébresztették, számon kérve, hol járt három napig. Mivel nem emlékezett, jót mulattak rajta, hogy biztosan berúgott, majd hozták a lányokat, akik kedvencüket szintén hiányolták.
A nap valóban kisütött délutánra, és ismét olyan meleg lett, mintha az elmúlt három napi eső nem is lett volna. Mindenki kiment a partra, hangos örömben köszöntötték a napot. Norbi és Évi összetalálkoztak. Egymásra néztek, és önmagukat látták meg a másik szemében. Még csak egymáshoz sem értek, mégis vibrált körülöttük a levegő, szikrázott a mindenség úgy, hogy egyszerre voltak a mélyben és a magasban, ismerős érzés töltötte meg szíveiket. Szárnyaltak…
Egy pillanat volt, vagy az örökkévalóság? Nem tudták, csak azt, hogy ott akarnak maradni, és nem érezni semmi mást……
Jött a tömeg, elsodorta fiút és lányt egymástól. Spontán bulit csaptak, hajnalig mulattak. Mindketten más ágyában kötöttek ki.
Évit nagyon bántotta, ami történt, összezavarodott, nem értette magát. Két napig ezen rágódott, nem létezett számára más, csak az óceán, úszott, úszott, amíg csak tudott. Péntek este Márk hazautazott, a lányt ez csak feldühítette, így az egész szombatot a titkos helyén töltötte.
Fény cikázott az óceán aljáról, bevilágítva a felszínt.
Mi ez? – gondolta, s a hogy a vízbe nézett Norbit és önmagát látta két delfin hátán, majd a kép eltűnt és a víz is elsötétült.
Valami halvány emlék éledt benne, és az ismerős érzés… Nem tudta még megfogalmazni, csupán annyit érzett, hogy végtelenül boldog. Szinte repült vissza az apartmanjába.
Vasárnap van. Ismét esik. Nem bánja, folytatja novelláját. Gyertyát gyújt, illatosat. Csodálatos itt, kár, hogy már csak egy hetet marad, és vége… Norbira gondolt. Fellángolt benne a tűz, vágyott a fiúra, gyönyörű zöld szemeibe nézni újra, az ő kezét fogni, őt csókolni, őt ölelni…
Norbi Réka mellett ébredt. Össze volt zavarodva. Nem akart mást, csak visszatérni Évivel arra a titkos helyre, és érezni….. mit is? Nem hallotta meg szíve válaszát, Réka kézen fogta és vitte ki a partra. Ölelte, csókolta a fiút, így találkozott szembe velük Évi.
Mintha észre sem vennék egymást, úgy tettek, elsiettek egymás mellett. A lány visszanézett, bár ne tette volna, látni, hogy a szerelme mással…
- A kim??? Istenem….. megszerettem ezt a fiút… Miért pont őt? Miért van mással? Miért mást ölel? Nem értem ezt az egészet……
Nem élvezte a napozást, sem az úszást, nem akart találkozni Péterékkel sem. Ki sem mozdult a szobájából két napig. Csütörtök reggel arra ébredt, hogy fel kell keresnie Norbit, és elmondani neki, amit érez.
Rohant az apartmanhoz, de a fiú kidobta, meg sem hallgatta, ő meg csak annyit tudott kinyögni, hogy szereti…… Hiába…
Péter és Erika csitították a lányt, felejtse el a fiút, itt van még két napig, élvezze ki. Így is lett. Napoztak, úsztak, nevettek, és eljött a vasárnap. Telefonszámot cseréltek, megbeszélték, hogy keresni fogják egymást.
Mintha egy perc lett volna a hazaút. Csak ledobta holmiját, és dőlt is a kedvenc ágyába.
Álmában egy fiút és egy lányt látott. Delfinek hátán úsztak le a mélybe. Lélegeztek és beszéltek a víz alatt. A delfinek a testvéreik voltak, akik a mélyben egy ragyogó templomba vezették őket. Szikrázó nyár volt, Istentől eredő örök szeretetben a két lélek, férfi és nő szerelmes teljességben egyesültek. Atyjuk adta össze őket, egymásnak hűséget esküdtek. Boldogságban vitte őket két delfintestvérük a felszínre. Fény gyúlt, az óceán mélyéről beragyogta a mindenséget, s a fényből kilépett Norbi és Évi… kézen fogva sétáltak az óceán partját. Meztelen lábaikat simogatta a víz, ahogy a homokos partra ért. Egymásra mosolyogtak…
Szeretlek!- ébredt az érzésre a lány, szíve hevesen vert. Hát ez történt! Szeret! Engem szeret! Egyszerre sírt és nevetett, meghatódott a boldogságtól.
Édes érzésben kezdte napját, megírta novelláját, és telefonált a szerkesztőségbe, ahol közölték, hogy egy héten belül születik a kicsi……
Elsétált kedvenc parkjába, majd hazatérve a gép elé ült, s könnyes szemekkel olvasta szíve szerelmének levelét:
- Szia! Kérlek, bocsáss meg nekem! Ahogy Te, Én is a szívemben őrzöm az óceán titkát…. Mindennél jobban szeretlek! Kérlek, adj egy esélyt, hogy jóvátegyem…. Találkozzunk!
A lány ujjongott örömében. Sietve válaszolt a fiú levelére, megbeszélték az időt és a helyet, mindketten izgatottan várták a nagy pillanatot.
A szökőkútnál találkoztak. Nem kellett szólniuk, szavak nélkül értették egymást…… Fény gyúlt a hűvös télben, ahogy a két kéz összekapcsolódott és egymás szemébe néztek. Könny csillogott e zöld szempárokban, s az óceán mélyéről két delfin ugrott fel boldogságában.
Norbi átkarolta Évit, aki úgy fogta át a fiút, ahogy még senkit nem ölelt…
Szeretlek – rebegték szinte egyszerre, és a csókban, melyben eggyé olvadtak, benne volt a minden. A múlt, a jelen, a jövő, idő és a végtelen, beleremegett még a Föld is az érzésbe. Mert - ahogy ők szeretnek… nem szeretett még így ezen a világon senki sem…