Őszülő emlékek

Évszám
2010
Egy apró gyermek mikor iskolát mellőzi örömmel tölti idejét Nagymamája karjaiban csendes vidéki kisfaluban. Pötömke is boldogan ugrált a kinyitott kanapén és teli szájjal szórta mosolyát nyugdíjas Nagyijára. Épp iskola szünet volt. A fák és a természet a szoba ablaka előtt tértek nyugovóra, míg a hűs szobában egyedül csak Pötömke virgonckodott. A munkától és időtől megfáradt Nagyi csak nézte az önfeledt örömet és készülődött a lefekvéshez. Az ágy már bevetve, az ugráló Pötömke az erős rugótól felrepülve az ágy elé esett volna, ha épp aggódó és figyelő Nagyi el nem kapta volna. Az ijedt Pötömke barna kis hajával a Nagyi karjába zuhant ezzel elkerülve az ütődést. Átölelte és adott egy puszit arcára, majd…..

 

-         Köszönöm Nagyi.

-         Szívesen, de most már aludni kell. Szólt a Nagyi

S az addig kacagó Pötömke hírtelen komollyá vált, a kacagó gerléből csodálkozó kiscica lett. Csodálkozva nézte mosolygó Nagyit. A kíváncsiságtól hajtva a felfedező gyermek bújt elő belőle.

-         Nagyi! Neked miért ilyen ősz a hajad?

A meglepődő Nagyi gyorsan vette a kérdést és karjából Pötömkét ölébe ültette, miután a kanapé szélére leült maga is. Unokája arcát megsimogatta és mesélni kezdett.

-         Tudod Kisunokám. Nem mindig voltak ilyen szép idők. A jólét nem állandó és a béke is mulandó. Sok – sok évvel ezelőtt volt a II. Világháború, ahol rengeteg szörnyűséget láttam, és tapasztaltam.

-         Miket? Kérdezte Pötömke elcsukló hanggal

-         Amikor az embere allatomos céllal társuk életére törnek és kioltják azt fegyverekkel, bombákkal. Amikor a nélkülönözés kézzel foghatóvá válik csikorgó – korgó gyomorral. Amikor a sütemény íze csak álmainkban él tovább és foszlik szét hangos dübörgő bomba csapódástól.

Pötömke a sütemény emlékétől egy nagyot nyelt, átérezve a nélkülönözés lényegét. Kedvenc süteménye íze futott szét piciny szájában és mélyültebb csodálkozás közepette hallgatta tovább.

-         Védtelen vagy és tehetetlen, mert sorsod nem te irányítod. Gyárakban nők dolgoznak, és a férfiak a fronton háborúznak, s csak várod a légisziréna hangját, mikor szólal meg és kell futni az óvóhelyre. S nem tudod a halál merről csap le ropogó foggal. Hosszú évek voltak. Én akkor dolgoztam a vagongyárban, itt Győrben. Innen mentem nap, mint nap be és egyik pillanatról a másikra megőszültem. Talán ennyi idő alatt, míg elmondom. Egy darabig vonattal jártunk, de egyre sürűsödtek a támadások és a szerelvény ellen vadászgépek indítottak sorozat tüzet. Egy ilyen támadás esetén ott voltam Én is. a vagon hátdó részét érte az első sorozat. Mire a vonat megállt és mindenki menekülni kezdett. Egymást tapostuk amikor ugráltunk kifelé. A távolban már lehetett látni az újra rárepülő gépet, amint száll feléd és csökkenti a magasságát és a távolból elkezdi szórni a golyókat feléd. Mindenki fedezéket keresett, de sok társamat épp mellettem találta el a fránya golyó és rogyott össze. S látni a barátnődet, nyitott szemmel vérző sebbel, s tudni….. Ennyi volt. Nagyon szörnyű volt.

S lassan a ráncos arcon egy – egy könny indult meg és futott végig a Nagyi arcán. S útját befejezve csöppent Pötömke feje búbjára. Megtörölte arcát a Nagyi és el – el csukló hanggal folytatta történetét.

-         S a gép csak ismételte rárepüléseit és a réten futókat lőtte. Én a sínek melletti árokba húztam meg magam. Talán a lőszer fogyott el a vadászgépnek, vagy az üzemanyaga, de négy – öt rárepülés után nem jött vissza. A még élő társainkkal a sérülteket láttuk el, majd a holtakat szedtük össze és tettük egyik kocsijára a vonatnak. Folytatni kellett az utat, nem volt idő sírni és foglalkozni az egésszel. A gyárban már várták a váltást és a termelésnek is menni kellett. Itt még csak lett egy pár ősz hajszálam, de nem lettem teljesen ősz. Gondoltam a vonat állandó célpontja az ellenséges gépeknek, így jobbnak láttam, ha kerékpárral megyek dolgozni. Kerékpárral jártam. A másik fő cél a bombázásoknak a gyár volt. Le akarták rombolni, de nekünk ott kellett dolgozni. Támadás előtt mindig szóltak a légiszirénák és akkor pincékbe kellett húzódni. Egy reggel tekertem befelé, amikor hallottam a távoli szirénát. Mivel messze voltam, arra gondoltam, itt biztonságban leszek. Néztem az eget és láttam az áthúzó gépeket, ahogy ellepik az egész eget és összefüggő bombazáport zúdítottak a városra. A gépektől és a bombáktól elsötétült minden, mintha egy felhő takarta volna el a napot. Láttam a becsapódó bombákat az égbe kúszó tűzfelhőket, a széthulló házakat, kéményeket. Halottam a sípuló bombákat, a hatalmas dörejeket. Még a föld is beleremegett és rázkódtam a kerékpáron. S ahogy néztem az eget egy pont egyre nagyobbá vált, a sípuló hang egyre erősebb lett. Láttam, hogy valami tárgy, felém repül. Gyorsan az épp mellettem lévő fa alá vetettem magam. Halottam, ahogy a fejem fölött az ágak reccsenek s törnek szét. Majd csend.

Pötömke csak nézte Nagyiját, ahogy üveges szemmel néz, tekint maga elé és érzés nélkül csak mesél. Rándulás nélkül meséli életét. S a Nagyi csak folytatta.

-         Pár percig csak feküdtem, és remegtem. Nem mertem felnézni az égre. Mikor az ijedség elmúlt és megfordultam. Láttam a gyárból egy cső repült felém, ami megakadt a fejem feletti vastag ágban. Leszedtem a csövet és folytattam az utamat. Mikor a gyárhoz értem, már a romokat bontották, és a tüzet oltották. A sérülteket ápolták. Egy kollégámmal összefutottam, aki a döbbenettől szólni sem tudott. Meg kellett ráznom. Mikor közölte velem, hogy nézek ki és mi történt velem. Teljesen ősz lettem. Beálltam én is menteni és segíteni. Csak este otthon néztem meg magam, amikor elsírtam magam. Hát ez volt Kisunokám. Most már menjünk aludni. Remélem neked nem lesz ilyen élményed. Imádkozom mindig érted.

-         Nem baj Nagyi én így is szeretlek. Válaszolta Pötömke

Mosoly csattant Nagyi arcán majd csókot nyomott a homlokára. A takaróval betakarta Pötömkét, aki addigra már lefeküdt. Lekapcsolta a villanyt Nagyi és lefeküdt Ő is.

            Kintről a tücskök koncertje zenget befelé. Pötömkében a történet keringet és még hosszú ideig gondolkodott rajta. Egy - két perc alatt lett valaki teljesen ősz. Ezt még értette. Csak azt nem, miért nem lehet elfelejteni a rosszat, úgy mint, ahogy a Nagyi lekapcsolta a villanyt.