A pávakirálynő

Évszám
2012
Beküldő
Szvetlana
3010-et írunk. A régi kor művészete ismeretlen az emberek számára. Sima falú kockaházakban élnek. Szinte minden használati tárgy szögletes, a betűk szögletesek, még a szögletes parkokat övező pár fa lombja is nyolcszögre van nyírva. Nincsenek díszek, vésések, kacifántok. Az emberek már csak másodlagos érzékszervként használják a szemüket, mely egészen mélyen ül és fekete. A valódi látást az érintés jelenti, erről tanúskodnak a tenyerükön található apró púpok.

   A normákat a Kakas Rend királya szabja meg. A múlt héten kilátásba helyezték a kristálytárak megsemmisítését. „A tartományi tanács egy évet kíván erre szánni.” – mondták be az utcákon található hírtáblák. Így hát, a tudomány bolondjai megrohamozták ezeket a szent helyeket és próbáltak minél több információt eszükbe vésni és megmenteni. Ki-ki a maga szakmájának megfelelően.

 

- Hát ez hihetetlen! – suttogta egy hang a terem végéből. És egy mesterien simára csiszolt, zöldeskéken foszforeszkáló követ vett ki a dobozból. Ahogy kezébe vette, hirtelen úgy érezte minden elolvad körülötte. A parketta, a plafon, a magas polcok és az azokon sorakozó milliónyi apró doboz. Félelem töltötte el, de mégis szorította a maroknyi kristályt. Hirtelen sikítozó zavaros forgatag vette körül. - Kakasok? De viseletük mégsem szögletes. Páncéljuk íves és fényes, rajta a Rend uralkodójának hatszögű címere egy felirattal, mely egyáltalán nem volt szögletes. - Valahol már láttam… Megvan! A Vörös kódexben!- egyre nagyobb a zavar. Egy gyönyörű nőt vezetnek el mellette és…

- Cygnus! Minden rendben van? – lépett oda hozzá egy mosolygós öregúr.

- Áh, Corvus! Csak találtam valamit, de talán nem is olyan fontos. Meg van még az a vörös kristály?

- Melyikre gondolsz? Van pár itt. - mosolygott.

- Amiben a régi királyokról írnak.

- A Vörös kódex?

- Igen.

- Még meg. Bár nem tudom, hogy ugyan mi hasznát veszed. Talán inkább neked is a tudománnyal kéne foglalkoznod. Hamarosan rengeteg információ fog megsemmisülni, én pedig utcára kerülök. – hangja egyre halkabbá vált, ahogyan lassan átért a szemközti polchoz. Leemelte a dobozt és visszafelé vette az irányt.

- Tessék. – nyújtott át egy téglalap alakú tokot.

- Mikori ez a kő? Talán 900 száz éves lehet. De sok legenda van benne, mert te is ismered azt a nyavalyást… Egy kis jutalom a tanácsosoknak és már meg is vitatják, hogy hogyan változtathatnák számukra előnyösebbé a történelmet. Én a 102 évemmel sok ilyet láttam már. Sokszor kezembe vettem magam is, amikor visszahozta a király 1-1 talpnyalója. Történeteket töröltek ki és toldottak meg.

- Hihetetlen ez a mai világ. Semmi sem szent. Még a kultúra és a múlt sem. Hallottál arról, hogy kilátásba helyezték három hete azoknak a múzeumoknak a megszüntetését, melyek nem kapcsolódnak a Kakas nemzetséghez?

- Hallottam. Már meg sem lepődöm. – mondta szomorúan az öreg. – Most mennem kell. Ahogy látom nagy sor áll az asztalnál. Szörnyű ez a hajtás. – és lassan visszacsoszogott a bejárati ajtóval szemben elhelyezkedő kis pulthoz.

  Cygnus kinyitotta a dobozt és kezébe vette a piros követ, mely mesélni kezdett neki, helyenként képekkel illusztrálta a benne szereplő információkat.

- Áhá, hát megvan! Mindjárt az elején! – mondta a fiatal férfi. – Corvusnak igaza volt. A páncélom ugyan nem az óbetűk szerepelnek, de az íve mindent elárul. Úgy tűnik az uralkodó sem mindig olyan alapos – mosolygott magában - „A pávák királynőjét – kinek neve förtelmes és gyűlöletes – a társadalomra káros, szégyenteljes eszméi miatt halálra ítélték. Nemzetségét és követőit 2101 telén kivégezték. Mindezt a rend és tisztaság megőrzése érdekében. Így került hatalomra a dicső Kakas nemzetség ama korcsok legyőzése után. Legyen III. Gallus neve örökké szent, ki legyőzte a sötétséget és megszabadította a világot a zavar tekergő kígyójától.” – Hangzott az első fejezet. - Első fejezet? Ha-ha. Hát ez nevetséges. És ha már ennyire büszkék a származásukra, akkor kérdem én: Tudják ki is volt I. és II. Gallus, mert ha van harmadik, akkor ezeknek is lenniük kellett. - arcán gúnyos vigyor húzódott. A vérvörös követ letette az asztalra és ismét kezébe vette a kék-zölden foszforeszkáló kristályt. Masszává vált a tér és az idő. Úgy érezte megnyílik a föld és az ég. Forgatag, zavar és jajveszékelés. Látta a nőt, akit az utcán cibáltak végig és a palotába vezettek. A trónon egy erős arcvonású, szemmel láthatóan ideges fiatal férfi ült. Szeme vörösen világított a falak árnyjátékában, mely megtöltötte a teret. A nőt a földre dobták. Hiába. Méltóságteljesen felállt. Magas volt, és gyönyörű. Hosszú fekete haja szinte egybeolvadt tollakkal díszített uszályával, melynek színei a Cygnus tenyerében tartott kristállyal voltak egyezőek.

- Üdvözöllek pávakirálynő! – mondta a király és gúnyos elégedettség látszott arcán. – Mond, most mit tegyek veled? Hiába üldöztelek el titeket, tanácsosaid és udvartartásod egy része még mindig a városban tartózkodik. Több mint hétezer követődet mészároltam le, mégis itt vagy és terjeszted bomlasztó tanaidat. Te magad egy barlangban élsz az erdőben. Ez nem igazán királynőhöz méltó. – mondta mosolyogva. - Mit mondasz hát mentségedül? – a királynő hallgatott. - Nem állsz szóba egy magamfajta senkivel? III. Gallussal, egy Kakassal? Jobban tennéd! Ha meghajtod fejed, talán megkegyelmezek neked. – Hallgatás. A csendet csak a király szavai törik meg ismét. - Hát… ha így állunk, akkor van itt a számodra valami! Szolgák! - és pár perc múlva egy fiatal gyönyörű férfit vezettek be a terembe. Könnyed és méltóságteljes léptei visszhangoztak a díszes teremben. Száján fekete fátyol, kezei megkötözve, a hátán ezernyi seb.

  A királynő azúr szemeiben valami oldhatatlan fájdalom és féltés csillogott, ahogy a fiatal férfira nézett. – Tehát már itt van köztünk VII. Pavo Cristatus is. Ha igazak a hírek épp házasodni készültetek. Válaszolj hát! Valóban neked szánták ezt a férfit? Merthogy ő a leendő pávakirály. Ez ő maga is elismerte a vallatás során.

– Valóban. Szánták és választott is. – válaszolta.

 – Királynő - merthogy ma talán az utolsó napodon így nevezlek - visszavonod tanaidat, mely annyi embernek okozott már fájdalmat?

- Soha. A művészet szent. Az írás szent. A formák szentek. A lapok szentek. A gondolatok és a zene szentek. A tánc szent. A szobrok szentek. A művészet és művészek szentek. Az elme szabadsága szent.

- Még akkor sem, ha most a szemed láttára ölöm meg?- a férfit az uralkodó elé vezették a katonák, aki egy hosszú szögletes kardot húzott elő, melyen ezernyi apró fém-tövis villogott a gyertyák tompa fényénél.

- Nem. Még akkor sem vonok vissza semmit. Bár a száját bekötötted, ő is ezt válaszolná neked.

- Hát legyen. Csak az én dolgomat könnyíted meg ezzel. Vesszetek! - A kard suhant és húsra vágyott. Belemélyedt és meghízott. Vérvörös köpönyeget öltött. És a pávakirály teste hangtalan a földre zuhant. Fekete hajában vér és ítélet. Lassan a mágikus folyadék édeskés illata megtöltötte a teret. Gallus pedig apró mosollyal arcán nagy levegőt vett.

- És most veled mi legyen királynő? Te még megmenekülhetsz! Vagy ilyen halálra vágysz te is? Nekem mindegy hány test hever itt. De neked talán nem. Ma engedményt teszek: Ha visszavonod tanaidat és befejezed azt a förtelmet, melyet te művészetnek nevezel, akkor életben hagylak. És csatlakozhatsz a szolgáimhoz. Talán még társalkodónő is lehetnél. Nos? Mit válaszolsz?

- A művészet szent. Az írás szent. A formák szentek. Az anyag szent. A gondolatok és a zene szentek. A tánc szent. A szobrok szentek. A művészet és művészek szentek. Kinek vérét ontottad bölcs és szent. Az elme szabadsága szent. Csak te nem vagy szent nagy király!

- Pimaszságod vért kívánna, de ma a királyod fényes napra ébredt. Példa erre a te elfogásod és leendő hitvesed kivégzése a szemed láttára. Ezért ma könyörületes leszek. Nem öllek meg, de szépséged a múlt sötét gyomrában megsemmisül. SZOLGÁK! Halljátok hát ítéletem! Vezessétek ezt az ostobát a kín-kamrába! Vágjátok le fülét, tépjétek ki nyelvét és vakítsátok meg! Nem lesz, aki a kastélyban ránézzen! Én ennek ellenére minden bálra magammal viszem. S halványuljon el fénye! Napjait töltse zárkában! Így hangzik ítéletem! Van még mit mondanod nekem pávakirálynő?

- Tudd meg nagy király, mindig lesznek olyanok, akikben benne van a művészet szikrája! És bár megölted családomat és követőimet, soha nem leszek egyedül, mert „soha nincsenek egyedül azok, akiknek társaságát nagy gondolatok alkotják”! Bár arra készülsz, hogy megnyomoríts, én nem veszek el. De te már rég elvesztél. Hiába van füled, szemed és nyelved, ha lelked elnyeli a fényt, mely szakadatlanul szíved felé törekszik.– Cygnus émelyegni kezdett, majd hirtelen elsötétült a kép. Kezéből kiesett a kristály és lassan elkezdett gurulni a dohos fapadlón, mígnem egy fiatal férfi lábánál megállt. Ő lehajolt és egy kendővel felvette a követ.

- Elnézést! - lépett oda hozzá Cygnus mosolyogva.

- Semmi baj. Látom egy egészen érdekes kristályt talált. - mondta derűsen.

- Már ön is látta? - kérdezte csodálkozva.

- Láttam-e? Már sok mindent láttam. Mondja, mi a véleménye?

- Egész érdekes mese.

- Mese? Ön ezek szerint nem tudja mit talált. Az imént az egyetlen megmaradt pávakövet tartott a kezében. Hallott már a kilenc múzsáról?

- Még soha.

- Noh, akkor érdemes még keresgetnie itt. Corvus barátom bizonyára szívesen segít önnek a témában. Úgy vélem a másik kő érthetőbbé teszi az ön számára azt, amit látott. - állt fel a székről. - Nézze, én sajnos nem maradhatok itt tovább, de kérem, mindenképp érdeklődjön, hiszen talán ez az utolsó esélye, hogy az ügy végére járjon, amennyiben valóban érdekli a téma. Talán ezúttal nem talál süket fülekre. Örülök, hogy találkoztunk!

- Szintén. - mondta Cygnus és nézte, ahogy az idegen lassan kisétál az ajtón.

  Óh, már este nyolc. Ideje indulnom. Lassan záróra. – gondolta magában és hazafelé vette az irányt.

  Másnap ismét a kristálytárba igyekezett. Az életén elmélkedett. A tegnap látott mesén, a helytartón, a dinasztiáról és a barátairól. A hatásokról. Bár ő maga a helytartó építésze volt, mégis aggódva szemlélte az eseményeket. A dinasztiát mélyen megvetette. De nem ellenkezhetett. Mit tehetett volna? Engednie kellett a nyomásnak. Ha szögletes házra van igény, akkor szögletes házat tervez. Másképp éhen halna. Rendkívül sokba került a taníttatása, s szüleit sem hagyhatja cserben…

  Hirtelen valami végigsimította homlokát. Egy toll szállt alá az égből, mely ahhoz volt hasonlatos, melyet a királynő viselt. Megdöbbenten vette fel a földről. A nap ezernyi színben játszott a tollpihén. Felnézett, hogy vajon honnan is eshetett le? És látta, ahogy egy erkélyajtó becsukódik a 2. emeleten.

 

Prológus Cygnus börtönnaplójából

 

  „Dicső történetek, mik a múlt homályába vésznek. De amíg van tiszta szív, ami gondolkodik és ért, addig van remény. Láttam a királyt, aki vérét adta. Láttam a királynőt, aki boldogságát áldozta. Láttam a bölcset, aki régi- lélekkor égi toll- pátosza. Láttam a tudás tárát elveszni. És ma meghalok én, aki mindezt a jövő tudtára kívánja adni. Jöjjön a halál. Gondolataimat már fogoly-falaim rideg tégláira véstem.”

 

Mottó: 2

 

Boros P. Szvetlána