Vasárnap délután van. Két barát a mozi előtt várja, hogy kinyisson a pénztár, közben a plakátokat nézik. Csupa újdonság: Lakoma, Íme az állam, A barlang. Még nem választottak.
- Támadt egy ötletem!-kiált fel egyikük mint aki nagy felfedezést tett. -Hasonlítsd életünket a következőhöz: képzelj el egy mozitermet, melyben emberek ülnek gyerekkoruktól fogva, kikötözve, a mozivásznon kívül nem látnak semmi mást, egymást sem, szemükön 3D-s szemüveg.
- Mi sem könnyebb!
- Aztán képzeld el, hogy a mozigépész egy véget nem érő filmet rak be s az emberek ezt nézik, hallgatják. Fantasztikus világ, tökéletes alakok, retusált képek.
- Megszokott dolog. Bár a moziban ülés furcsa rabság, a filmekben levő effektusok láncok nélkül is lekötik az ott ülők figyelmét.
- Éppen ezt csináljuk mi is a moziban, nemde?
- Kétségkívül. De az otthoni filmnézés sem sokkal különb.
- S ha ezek az emberek beszélgethetnének egymással, mit gondolsz miről társalognának?
- A látott filmről, természetesen.
- Szerinted ezek az emberek mit tekintenének valóságnak, ha egész életükben csak azokat a képeket látnák, amit a film mutat nekik?
- Egyértelműen azt, ami a filmben van, főleg ha 3D.
- Most képzeld el: mi lenne, ha a filmet egyszer megszakítanák?
- Csalódottság és felháborodás. Azt akarnák, hogy tovább nézhessék, hisz mindannyian kíváncsiak, mi fog még történni.
- De ha valamelyiküket felállítanák s kényszerítenék, hogy vegye le a szemüvegét és nézzen körbe ugye a következőt látná: sötétséget, aztán egy falat, homályos képekkel, amitől elszédülne s fájdalmat érezne? Aztán lassan hozzászokna a szeme a félhomályhoz, rájönne arra, hogy a zavaros képek egyetlen egy fényes pontból jönnek és felfedezné a teremben ülőket is, akiket biztosan torz alakoknak tekintene. Nem gondolod, hogy azt hinné az volt a valóság, amit azelőtt látott s a mostani csak egy árny, egy trükkös jelenet?
- Biztosan, és a nézőközönséget is valami félresikerült sötét oldalon álló rút népségnek tekintené. A fimlek főhőseinek kinézetére a sztájlisztok mindig odafigyelnek, ha valami csúnya, az mindig a rossz oldalon áll.
-Na már most, ha ezt az embert erőszakkal kivezetnék a moziteremből, ki az utcára, a napfényre, nem-e méltatlankodna a meghurcolásért. S ha az utcán állana mit látna abból?
- Én is fel lennék háborodva, ha csak úgy kivonszolnának a moziteremből. Mit látna az utcából? Előre nagyon keveset.
- Azt hiszem meg kellene szoknia a dolgokat, ha mindazt, ami körülötte van látni akarná. Először le kellene győzze a rémületet, mert az utca sokkal szürkébb és piszkosabb. Aztán észrevenné a mozi bejárata melletti tarka plakátokat, a járdán közönyös arccal, sietve elhaladó embereket, a zebrán átkelni akaró nyomorékot, az idegesen dudáló autósokat, majd a szemközti áruház kirakatát hosszasan bámulókat. Közelebb menne s az üvegben meglátná saját tükörképét.
- Így van.
-Aztán bejárná a várost, a végén elkezdene gondolkodni azon, hogy miért nem olyan minden, mint ahogy a moziban látta. Miért minden csak hasonmása az ideális világnak? Még önmaga is annak az ideális énnek, akit elépzelt. A kettő közül vajon melyik a valós?
- Minden bizonnyal, előbb vagy utóbb csak feltűnik neki.
- Ha visszaemlékezik a mozira, akkor e változás miatt boldognak vagy szerencsétlennek fogja tartani magát? Hát a moziban maradottakat?
- Ugyan már! Persze, hogy magát tartja majd a szerencsétlenebbnek. Ki akar egy tökéletlen világban élni?
- S mégis, ha az ember visszamenne a moziba, nem-e zavarnák őt ismét az ottani fények?
- De bizony.
- Ha ismét elkezdené nézni a filmet nem-e gondolna vissza a kinti világra, annak elesettségére s nem érezne-e vágyat, hogy tegyen valamit, valamit, amitől az a világ is jobb lesz?
- Feltétlenül, hisz ki nem akarna hős lenni.
- Tegyük fel, hogy ezért szólna a többieknek, azok vajon hallgatnának-e rá? Nem lenne-e nevetség tárgya, lázadó, szabotáns, aki meg akarja rontani a harmóniát. Aztán ha megpróbálná eloldani s kivezetni az utcára a többieket, nem-e elfognák és megölnék a tökéletesség és saját világuk megrontóját?
- Biztosan.
- Ezt a hasonlatot, kedves barátom, most próbáld meg értelmezni és elgondolkodni rajta. Szabad-e elmerülni az ideák világában s megfeledkezni arról, hogy ezek csak képzeletben valósultak meg? Ülhetünk-e ölbe tett kézzel amíg nem vagyunk bizonyosak, hogy mindenhová eljutott a fény?
- Kérdéseidet helyénvalónak tartom, már amennyire hozzá tudok szólni.
- Nos akkor ne csodálkozz, hogy aki egyszer idáig eljutott, tiltakozhat az ellen, hogy ámítsa magát, és hagyjon másokat is ámítani.
- Ez érthető, megvan a joga hozzá.
- Akinek egy csöpp esze van, tudja, hogy a látási zavarok sokfélék, attól is megvakulhatunk, ha szándékosan sokáig bámuljuk a mozivásznat.
- Tisztára olyan vagy, mint egy filozófus! Gyere, nézzük meg inkább ezt a filmet Platón barlangjáról.