Egyszer volt, hol nem volt, igaz volt. Az Üveghegy előtt, az Óperenciás tengeren történt, egy hajókiránduláson.
Hét meghívót küldtek egy kicsiny országba, ahol nagyon nagy éhínség dúlt, miután egymást követő évben a szárazság, majd a lehűlés okozott tragédiákat, s a harmadik év sem a nyugalommal ajándékozta meg ezt az országot. Negyven napig esett, szinte megnyíltak az Ég csatornái. Áradások, árvizek tetézték a gazdasági bajokat.
Tenni kellett. Legalább is tenni kellett volna, azonban az emberek elfordultak egymástól is, a barátok ellenségekké váltak, a családok széthullottak.
Rendet kellett teremteni, és kiutat nyújtani az elkeseredett embereknek. Azonban addig, míg a vezetők is csak egymást okolják a természeti katasztrófákért is, képtelenség lesz úrrá lenni azokon.
Egy nap hét meghívót küldött ki a Teremtő, melyben egy hajókirándulásra hívja meg a hét vezető politikai párt vezetőit. Teljes ellátás hat éjszakára és hét napra.
A vezetők egymás után érkeztek meg a luxushajóra. Külön lakosztályt kaptak személyzettel. Tőlük kapták kézhez a napi programokat, mely nem bővelkedett változatosságokban. Napi kétszer nyolc óra tanácskozás!
Mindegyik vendégnek elkerekedett a szeme, még hogy tizenhat óra! Hiszen ez egy rabszolgamunkával ér fel! Azonban nem volt mit tenniük, mert a meghívót egyben szerződésnek kellett tekinteniük. Aki nem írja alá, azt a visszaútig egyenként egy-egy lakatlan szigetre teszik ki.
Aláírták.
Már az első nap elkezdődött a tanácskozás. Igaz, hogy csak nyolc kemény óra várt rájuk, vígan mentek le a konferencia terembe.
Alig hittek a szemüknek. Ilyen piszkos és mocskos éttermet még sohasem láttak. Bárhova nyúltak, pókhálók, zsíros ételmaradványok, eldobott szalvéták, mosatlan edények, a poharakról nem is beszélve.
Ahogy mind a heten megjelentek, a Teremtő megszólalt:
- Isten hozta Önöket a hajómon!
- Szó szerint - mondta a meghívottak közül valaki.
- Úgy, ahogy mondja a kedves Fide Szaniszló, szó szerint én hozattam ide Önöket.
- Akkor mi is üdvözöljük a Magasságost! - szólt Jób Béla.
- Ez mindent hall? - kérdezte egy harmadik hang.
- Ez, igen, mindent, drága Mad Ferenc! - nevette el magát a Teremtő.
- Akkor jó lesz vigyázni, nem nagyon szoktunk hozzá, hogy gondolatainkat esetleg mindenki meghallja.
- Azt hiszem, hogy Emesz Péternek igaza van, fején találta a szöget - mondta egyetértően az Isten. - Azonban üdvözlésemből ki ne maradjon Efkágé Pál, Száde Szabolcs és Miért Pongor.
A Teremtő elhallgatott, várt.
- Mondom, az üdvözlésemből! - szólt ezek után. Majd ismét várt. - Mondom, üdvözlök mindenkit!
- Ah, üdvözletünket küldjük Önnek is - szólt Mad Ferenc, s gyengéden vállon veregette Emesz Pétert.
- Hát, persze! - mondta egyetértve kollégájával.
- Tehát, a mai program, előkészíteni ezt az éttermet az esti fogadásra. Nyolc óra épp elég lesz, a vendégek alig várják, hogy megcsodálhassák remek művüket.
Ezzel a Teremtő elhallgatott, a hét férfi ott állt egymást méregetve.
- Akkor neki látunk még a mai nap? - tette fel a kérdést Jób Béla.
- De sürgős itt valakinek? Új seprű, jó seper? - tette fel kajánul a kérdést Efkágé Pál.
- Hadd dolgozzon csak, mi ráérünk! - vágott közbe Miért Pongor.
- Ez így nem megy! - mondta Száde Szabolcs. - Lakatlan szigeten akarjátok végezni, inkább örülni kellene annak, hogy kaptunk egy esélyt...
- Mire? - kérdezte Fide Szaniszló. - Nélkülünk nincs senkinek esélye!
- Már megint Istent játszol, Szaniszló! Nem volt még elég? A tettek mezejére kellene lépni, elég a hangzatos szavakból! - szólt Jób Béla.
- Te még gyerekcipőben jársz, azt sem tudod, hogy mi terem a fán! - folytatta Fide Szaniszló.
- Hogy mi terem a fán? - nevette el magát Miért Pongor. - Azt csak ti tudjátok, mert még a lehulló gyümölcsöt is felkapkodtátok a közös fa alól.
- De csak azért, hogy el tudjuk osztani! - védekezett Fide Szaniszló.
- Még hogy elosztani!!!!! - hördült fel Efkágé Pál. - Bennünket is úgy magatokba olvasztottatok, hogy végül megszűntünk létezni. Ígéret volt minden, elhittük, megszűntünk.
- A ti döntésetek volt, mi csak alternatívát kínáltunk fel nektek.
- Mióta alternatíva ez? - kérdezte Száde Szabolcs. - Politikai manőver!
- Mindig a nagyok határozták meg az irányvonalat - jelentette ki Fide Szaniszló.
- Akkor most miért nem tudjátok magatokat visszafogni - kérdezte Jób Béla Szaniszlótól.
- Mert távol estek a hatalom gyakorlásától - mondta Emesz Péter kaján mosollyal a szája sarkában.
- Nem kell olyan nagy mellénnyel lenni, Péterem! - szólt Mad Ferenc. - A hatalom oly rövid, s kevesen tudnak vele igazán élni, csak is visszaélni.
- Erről van szó! - kiáltott fel Fide Szaniszló. - Neked is csak az fáj, hogy idő előtt távoztatok a politika színteréről? Abban teljesen egyet tudok érteni, hogy igen rövid ideig voltatok hatalmon. Rosszul kezdtetek bele.
- Te már csak tudod, milyen hosszan, hatalmon lenni! Négy év! - gondolkodott el Jób Béla.
- Ám az eredményeink magukért beszélnek! - húzta ki magát Fide Szaniszló.
- Tényleg! - helyeselte gúnyosan Száde Szabolcs. - Felsorolnád? Valahogy elsiklott a szemünk előtt.
A hét úriember észre sem vette, hogy a nyolc óra oly gyorsan eltelt.
Vitájuknak egy mély hang vetett véget.
- Még tíz másodperc van hátra, s megnézem, milyen munkát is végeztetek - mondta a Teremtő.
A hét férfiú egymásra tekintett, többen ruhájukkal próbálták megtisztítani az asztalokat, de az idő letelt.
- Szinte gondoltam! Szinte tudtam! - sóhajtott fel az Isten.
- Ugyan, mit? - kérdezte Fide Szaniszló!
- Csak nézz körül!
Megtette. Azonban nem látta.
- Ugyan, mit? - értetlenkedett tovább.
- Hogy országodban káosz és rendetlenség uralkodik - magyarázta meg a Teremtő.
- Igen? S akkor mi van?
- Ne akard, hogy erőnek erejével mondjam el, mi lett volna a feladatotok! Rendet teremteni itt, s egyben az országotokban! Olyan nehéz ezt felfogni?
- De nem mi okoztuk ezt! - válaszolta Fide Szaniszló.
- Ebben mindegyikőtök igen fejlett, avagy inkább infantilis, gyermeteg. Egymásra mutogattok, mintsem a problémákra keresnétek együtt megoldást, s az nemcsak az egyik, s nem is a másik dicsősége lesz, hanem az egész országé. Ezt fogjátok már fel!
- Most akkor mehetünk a lakatlan szigetre? - kérdezte bánatosan Jób Béla.
- Sokkal jobbat találtam ki a számotokra - örvendezett a Teremtő. - Húzódjatok féle, és figyeljetek!
Ekkor kinyílt az ajtó, emberek jöttek be a hatalmas étterembe. Megbeszélték, megvitatták, mi lesz a teendő, s munkához láttak.
A hét meghívott alig hitt a szemének. Percről percre tisztább és fényesebb lett minden. S amin a legjobban csodálkoztak, az emberek mosolyogtak egymásra, dudorásztak, egymást kisegítették, amit azt látták, hogy társuk nehezebben boldogul a vállalt feladatával.
Este nyolcra készen állt a terem a vendégek fogadására. Az emberek hirtelen kimentek.
Ekkor a teremtő ismét megszólalt:
- Azt hiszem, most jött el az a pillanat, melyre ti sem számítottatok.
A terem ajtói kitárultak, szépen felöltözött emberek jöttek, egymást üdvözölve. Halk zene szólt, svédasztalról szolgálták ki magukat.
Ekkor hirtelen egy reflektor megvilágította a hét férfit, akik koszos szmokingban egy sorban ültek a terem végében. A vendégek közül többen odamentek, üdvözölték, s meghívták maguk közé. Ünnepeljenek ők is, örüljenek örömüknek.
Végül kénytelen-kelletlen, de megtették.
Nem akartak egy lakatlan szigeten élni. Csak heten.