Évszám
2012
Beküldő
liatta
Mr. Olum elégedett mosollyal konstatálta, hogy a rá optimalizált, frissen szintetizált kávé most is éppen ugyanolyan fenséges, mint minden reggel. Mr. Olum életében a kávé és a helyi e-újság áttanulmányozása a szokásos reggeli menetrend részét képezte. A Perfectown Chronicle címlapja most éppen arról adott hírt, hogy a világ ismét jobb hely lett: lelepleztek egy paprika termelő csoportot egy városszéli telepen. Mr. Olum most is, mint mindig, értetlenséggel állt az eset előtt, sosem volt képes megérteni ezeket az embereket. Organikusan előállított zöldség... pfuj. Egyszerűen nem tudta megérteni, hogy mi vihet rá valakit arra, hogy az élelmiszeripar jelenlegi fejlettsége mellett organikus előállítású növényt fogyasszon. Micsoda primitivitás... Ráadásul ez már régóta bűncselekménynek is minősül.
A cikkről eszébe jutott a szomszédban lakó suhanc, Robert. Az rebesgették a környéken, hogy köze van a szerves maffiához. Gyanús alakok járnak hozzá és hátsó udvara teljesen le van árnyékolva növényekkel, egyáltalán nem látni be. Mindegy, Mr. Olumot nem különösképpen érdekelte a szóbeszéd, ő úgy gondolkodott ezekről a dolgokról, hogy amíg neki nem származik kára belőle, addig nem akar belekeveredni, semmilyen minőségben. Jobb az ilyeneket békén hagyni. Eddig jutott a gondolatmenetben, amikor elérkezett a reggeli fő fogása: az elmaradhatatlan sonkás szendvics paradicsom karikákkal. Ez volt a kedvence, elképzelhetetlen volt, hogy akárcsak egyszer is elmulassza. Főleg a paradicsom karikák miatt. Épp a szájához emelte a szendvicset, amikor a vizuális fal hirtelen megelevenedett és egy zaklatott arcú bemondó jelent meg a képernyőn.
A ház kommközpontja úgy volt beállítva, hogy a különösen fontos hírek esetén automatikusan kapcsoljon be a készülék. Ahogyan a kép alján futó csík is mutatta, most is ez történt: "BREAKING NEWS". Nocsak mi történhetett? Földrengés? Szökőár?Az élelmezési válság leküzdése óta kevés olyan hír volt, mely megrázta a világot. Természetesen még mindig voltak politikai jellegű csatározások az országok között, de ezek már jó ideje megmaradtak a retorika szintjén, nem torkolltak háborús konfliktusba. Persze nem volt ez mindig így. Amikor a túlnépesedés tömeges éhínségekhez vezetett az egész Földön, a kormányok óriási pénzeket pumpáltak az élelmiszerkutatásba, aminek hamarosan meg is lett az eredménye: néhány hónapon belül minden érintett ágazat azon dolgozott, hogy hogyan lehet minél olcsóbban, minél nagyobb tömegben élelmiszert előállítani. Az állami pénzekért folytatott versenyben végül a vegyipar lett a befutó. Az első, még természetes adalékanyagokat is tartalmazó élelmiszereket hamarosan követték a ma már sztenderdnek számító Full Synthetic(R) minősítésű alapanyagok. Az előállított élelmiszerek, idővel külalakjukban és állagukban is egyre jobban megközelítették az eredetit. A legfontosabb persze nem a külalak volt, hanem az íz. A modern technika segítségével erre is találtak megoldást, így született meg a WTD, vagyis a World Taste Database (Világ Íz adatbázis). Létrehozásakor minden létező élelmiszer alapanyagot egyenként vizsgáltak meg, vetettek íz-elemzés alá és az eredményül kapott, egyedi ízlenyomatot rögzítették az adatbázisban. Az ízek kódolása természetesen nem volt egyszerű, hiszen egy külön nyelvkifejlesztését tette szükségessé, mely a kémia, biológia és matematika keveréke. A kódrendszert kidolgozó Kellog professzor és csapata meg is kapta érte a Nobel-díjat. A mai, szintetikus élelmiszereket előállító gyárak ma mind ebből az adatbázisból veszik az ízeket.
A falfehér arcú CNN bemondó arról tájékoztatta a Föld 17 milliárd lakosát, hogy a WTD hajnali 03:54 perckor összeomlott. Az okok egyelőre ismeretlenek, de gyanítják, hogy több szerencsétlen körülmény együttállása okozhatta a meghibásodást. Mr. Olum kezében megállt a kenyér. Mint mindenki, ő is tisztában volt vele, hogy a WTD tulajdonosa a GlobalTrust Inc. ipari titokként kezelte az íz kódokat és soha nem adta ki őket. Ehelyett rendelésre gyártotta le az ízesítő adalékanyagokat - természetesen megfelelő mennyiségű hordozóval keverve. Utóbbi hivatalosan egy semleges ballasztközeg, ám nyílt titok volt, hogy a szer valódi funkciója az, hogy lehetetlenné tegye a WTD által szállított szintetikus ízanyagok kémiai visszabontását, megfejtését. A WTD így őrizte titkát, ami nem csoda, hiszen multimilliárdos üzletről volt szó. Voltak persze kalóz ízesítők, de azok a közelébe se értek a WTD ízeinek. Mindenki tudta, hogy ha a WTD összeomlott, akkor az élelmiszervegyipar omlott össze. A CNN-nek nyilatkozó WTD vezetők természetesen igyekeztek mindenkit megnyugtatni, hogy az adatbázis biztonsági mentéséből rövid időn belül helyre tudják állítani az adatbázist. Ennek némileg ellent mondott, hogy a WTD Informatikai igazgatója nagyokat nyelve és gyöngyöző homlokkal hebegett-habogott valamit a biztonsági szerverek rendszeres karbantartási munkálatairól. Nyilvánvaló volt, hogy még senki se tud biztosat.
Mr. Olum meredten bámulta a paradicsomkarikát a szendvicsén. Talán az utolsót, amit életében elfogyaszt.
Az bejelentést követő órákban a lakosság megrohamozta a hipermarketeket és ezzel eluralkodott a káosz. A zavargásokat szerencsére hamar sikerült megfékezni. Az élelmiszergyártók gyorsan alkalmazkodtak a kialakult helyzethez és az áruházak polcait kevésbé kifinomult állagú és ízvilágú, ám fogyasztható élelmiszerekkel töltötték fel.
Az elkövetkező hetekben Mr. Olum egykedvűen fogyasztotta reggelijét, szendvicse fertelmes volt a silány ízminőségű mesterséges paradicsom karikával a tetején. Az újságot sem volt kedve olvasni, így ehelyett az ablakon át bámulta a járókelőket az utcán. A szomszéd Robertnél szinte egymásnak adták a kilincset az emberek, nyilvánvaló volt, hogy mi történik. Mr. Olum szánalommal vegyes megvetéssel szemlélte a szomszéd kapu előtt kígyózó sort. Ő nem az a fajta ember volt, aki enged az elveiből.
Négy hónappal az összeomlás után még mindig nem tudták rekonstuálni az ízminták adatfájljait. Mr. Olum ekkora már jó néhány kilót fogyott, őszülő halántéka újabb és újabb szürke tincsekkel gyarapodott, optimizmusa és életkedve is jócskán alábbhagyott. Korábbi bizakodása erőteljes elégedetlenkedésbe csapott át, szidta a GlobalTrust-ot és úgy általában az élelmiszeripart a kialakult helyzet miatt. Robert üzlete ezalatt láthatóan felvirágzott és az állapotokra való tekintettel a rendőrség is elnézőbb magatartást mutatott a szerves bűnözőkkel szemben. Az emberek ki voltak éhezve az ízekre és a silány mesterséges utánzatok nem elégítették ki az igényeiket. Képesek voltak vagyonokat fizetni egy paradicsomért, csak hogy újból valódi ízeket érezzenek. Mr. Olum is megtehette volna, de nála ez elvi kérdés volt. Mindazonáltal, ahogy múlt az idő, sötét kételyek fészkelték be magukat a fejébe és nem hagyták nyugodni. Mi van, ha a nem sikerül helyreállítani az adatbázist és az ízek örökre elvesztek? A kormányzati kommunikáció az utóbbi hetekben már inkább porhintésből és figyelemelterelésből állt, ami arra utalt, hogy a dolgok nem alakulnak jól. Mr. Olum számára a jövő kezdett borús színeket ölteni. Így bármennyire is nehezére esett, kénytelen volt minden eshetőséget számba venni, köztük azt, hogy soha többé nem fog valódi ízeket érezni. Ezt a lehetőséget mindennél súlyosabbnak érezte. Ennek tükrében pedig egyetlen alternatívát sem hagyhatott ki a latolgatásból...
- Üdv, Mr. Olum.
- Üdv, Robert. - Robert 25 körül lehetett, hullámos barna haja majdnem a válláig ért. Zöld zubbonyt és bakancsot viselt. Kezében egy-egy üres vödör.
- Tudja, csőtörés volt délelőtt és most nincs víz. Ha esetleg megnézné és önnél van, nagyon megköszönném... - kissé megemelte a vödröket és szélesen mosolygott.- Mire kell az neked? - kérdezte sértetten, noha valódi ok nélkül. A válasz persze nyilvánvaló volt.
- Hát, tudja... - Robert vigyora kissé alábbhagyott. Mivel az élelmiszerek organikus termesztése jogilag még mindig illegális volt, ha nem volt muszáj, nem mondta ki.
Mr. Olum két világ határán billegve állt saját ajtójának küszöbén. Eljött hát a pillanat, amikor döntenem kell - gondolta.
Amikor egy rendszer origópontja meginog, vagyis hamissá, működésképtelenné válik, akkor a rendszer összeomlik. Ez történt Mr. Olummal is. Összeomlott a WTD és nem sokkal rá összeomlott Mr. Olum is. A megsemmisülést követő önrekonstrukciós folyamat fájdalmas, ám ha sikerül találni egy új, igaz alapvetést, akkor az új rendszer pillanatok alatt felépül. Mr. Olum - bár ennek nem volt tudatában - most éppen erről az új alapvetésről készült döntést hozni.
- Adok vizet, de csak, ha megmutatod mire kell. - tekintete ekkor már tiszta volt, hangja nyugodt.
Robert kissé meglepődött a feltételen, de bízott emberismeretében, így hát belement: - Rendben, legyen.
- Estére kicserélik a megrepedt csövet, legalábbis ezt ígérték - átvágták magukat a kapu előtt gyülekező csoporton. - Technikai probléma adódott, kérem legyenek türelemmel, hamarosan nyitok.
Robert lerakta a vödröt a ház ajtaja előtt.
- Te... ugye orga vagy? - kérdezte Mr. Olum izzadó tenyérrel.
- Szerintem erre a kérdésre ön is pontosan tudja a választ. Nos, Mr. Olum, pontosan mire kíváncsi?
- Érdekel, hogyan készül a... a szerves áru. Hol van az üzem? - ha kénytelen lesz újra organikusan előállított ételeket enni, akkor legalább pontosan akarta tudni, hogy mit is visz be a szervezetébe.
- A kertre gondol? - kérdezte mosolyogva Robert.
Robert hátravezette Mr Olumot egy futónövényekkel jól körülzárt területre.
- Tudja, én a paradicsomra szakosodtam. Van itt mindenféle, de legbüszkébb a Lucullusra, és a fürtös koktélparadicsomomra vagyok. Ilyet nem talál akárhol! - büszékén mutatott a nála is magasabbra futtatott paradicsombokrokra.
Mr. Olum megkövülten állt a kert bejáratánál, akár a mennyország kapujában. Hónapok óta nem látott paradicsomot, nemhogy egyszerre egy egész ültetvényre valót. Persze ültetvényt se látott korábban.
- Szabad? - kérdezte, miközben az egyik paradicsomért nyúlt.
- Mivel ilyen segítőkész volt, választhat egyet. De ne ezek közül, ezeknek még érniük kell.
Miközben Robert két sorral hátrébb vezette, Mr. Olum úgy érezte magát, mint Alíz csodaországban. Minden valószerűtlennek tűnt és egyszerre érezte magát kábának és izgatottnak egyszerre. Egy hatalmas, rácsra futtatott paradicsom bokor tornyosult előtte, rajta megszámlálhatatlan piros gömb. Ez lenne? - kérdezte magában. Régi, elfeledett érzések rohanták meg, legszívesebben sírni lett volna kedve. Tétova mozdulattal az egyik paradicsom felé nyúlt. - Segítek - mondta Robert. - Itt kell letörni a szárát, kicsit megcsavarva. Így ni... Megmosom és akár meg is lehet enni.
- Megenni? - Mr. Olum csak állt kezében a paradicsommal. Kissé bizalmatlan volt még, tartott az újtól, de a kíváncsiság erősebbnek bizonyult. Beleharapott.
Fogai könnyedén hasították át a paradicsom feszes héját. A friss paradicsomlé kicsordult, végig a kezén. A paradicsomrostok elérték az ízlelőbimbókat és Mr. Olum teljes mértékben átadta magát az élvezetnek. Sohasem gondolta volna, hogy egy szem paradicsom ekkora örömet tud okozni. Miután az összes ujját lenyalta, megállapodott Roberttel, hogy minden napra rendel egy darab paradicsomot. Szerencsére Mr. Olumnak jól fizető állása volt, így megengedhette magának ezt a luxust.
Ettől kezdve Mr. Olum majd kicsattant a jókedvtől. A világ ismét olyan hely volt, melyben jó élni. Az elkövetkezendő hetekben Robert minden paradicsomfajtáját kipróbálta és meg kellett állapítania, hogy a szintetikus paradicsomokból mindig is hiányzott valami, valami megfoghatatlan, ami az organikus előállításúban megvolt. Nem tudta megfogalmazni, mert nem íz vagy állagbéli különbséget érzett. Illetve azt is, de ez a dolog nem anyagi volt. Az organikus paradicsomban van valami, amitől jobb kedvvel fogyasztotta és valamiféle kozmikus kapcsolatot érzett... Van bennük valami közös. Benne és a paradicsomban. Mindkettőjükben van... ÉLET! Ettől felismeréstől kezdve Mr. Olum számára a létezés valahogy emelkedettebbé, a világ barátságosabbá, az univerzum pedig megértőbbé vált vele szemben. A dolgok kezdtek egyenesben jönni.
Kedd reggel volt és Mr. Olum épp a legújabb olaszországi szerzeményt ízlelgette. Mint kiemelt ügyfelének, Robert mindig juttatott neki kóstolót, ha sikerült egy új paradicsomfajtára szert tennie. Nem rossz... igazán nem rossz - gondolta. Kissé lehetne ugyan lédúsabb, de kár lenne kihagyni a választékból. Itt tartott gondolataiban, amikor a kommcenter bekapcsolt. Nocsak, vajon mi történhetett? - gondolta. A bemondón látszott, hogy alig tudja megőrizni tárgyilagos arckifejezését, ajka önkéntelenül is megremegett. Az elnök közleményét olvasta be, melyben az állt, hogy a WTD adatbázisát példátlan tudományos összefogással és majd 10 havi megfeszített munkával 99%-ban helyreállították. A GlobalTrust még a héten felveszi a kapcsolatot az élelmiszeripari cégekkel, így jövő hétre már akár a polcon lehetnek az első szállítmányok. A bemondó széles mosollyal zárta a hírolvasást. Ezt követően nyilvános sajtótájékoztató következett, melyen a GlobalTrust vezetői méltatták az elvégzett munkát és a részt vevő munkatársaikat. Szinte minden mondatukat ováció és éljenzés követte. A következő blokkban villáminterjúk következtek járókelőkkel, akiket a riporter tájékoztatott a jó hírről. A megkérdezett emberek mindegyike örömmámorban úszott a hír hallatán.
- Semmi sem változott tehát, minden olyan, mint azelőtt - summázta boldogan a történteket a hírolvasó.
Mr. Olum közömbösen hallgatta a hírt, mely fél évvel ezelőtt még őt magát is hatalmas örömmel töltötte volna el. „Minden olyan, mint azelőtt" - ismételte magában a bemondó szavait. Minden olyan... csak ő változott - gondolta és ezért hálát adott a sorsnak. Reggelijét befejezve komótosan felállt, majd szép nyugodtan kisétált a teraszra és néhány kedves szó kíséretében meglocsolta a paradicsompalántáit.