Létezik ebben a vilàgban sok olyan eldugott, növényzettel sűrűn benőtt hely, ahol emberfia még sohasem jàrt, vagy csak nagyon kevesen Az egyik ilyen titkos helyen àll egy ezerötszàzéves hatalmas fűzfa. Ezt a történetet ő mesélte nekem, amikor egyszer a rengetegben én is eltévedtem. Ennek a fànak ugyanis csak akkor nyìlt szòra a szàja, ha az arrajàròt szomorùnak làtta.
Valahol a vilàg végén volt egy gyönyörű vàros, ahol csak a pompa és a szépség szàmìtott. Az emberek fényűző életmòdot folytattak, naphosszat a tükör előtt pàvàskodtak, s ha ezt meguntàk, éjszakàkon àt mulatoztak. Azonban szépen, lassan gonoszsàggal telt meg a szìvük, egymàsròl pletykàlkodni kezdtek, s aki nem tartott velük, arròl rossz hìreket terjesztettek.
Történt egyszer, hogy egy csalàdnak gyermeke született. A pici babànak egy hajszàl nem sok, annyi sem volt a fején. Ez még nem lenne különlegesség, de hiàba cseperedett a kisleàny, később sem serkent haj a feje bùbjàn. A szülök szégyelni kezdték, s a hàzbòl ki, csak ritkàn eresztették. Nem volt éppen a legszebb hajadon, de az arcàròl sugàrzott a jòsàg, az alàzatossàg, el is vakìtotta az àlnok kisasszonyok legfényesebb ruhàzatàt! Ehhez még a bölcsességet is birtokolta, mert az volt az egyetlen vigasza, hogy a bibliàt olvasgatta. Amint a többiek tudomàst szereztek ròla, keringeni kezdett a hazugsàg, hogy Rozàl, mert ìgy hìvtàk, bizonyosan az ördöggel cimboràl, ezért nem nő neki haj a feje bùbjàn. Addig-addig erősködtek, mìg a csalàdot ràvették, hogy Rozàlkàt a sűrű rengetegbe elűzzék.
A vàroson tùli bozòtos, mocsaras vidékre senki sem merészkedett, rémhìrek terjedtek ròla, hogy a gonosz embereket a làp lehùzza. A leàny hàrom napon àt küzdött a sötétség eröivel, de nem adta fel ! Átràgta magàt a csalànoson, a szùros bokrokon, a nàdason, az ingovànyos talajon. Mikor végre àtjutott a làposon egy gyönyörű szigeten talàlta magàt. Körös-körül öreg fàk és a közepén ezernyiféle növény, viràg, ameddig csak a szem ellàt! Màr későre jàrt, ezért első dolga volt, hogy keressen egy kis kuckòt, ahol éjszakàra meghùzhatja magàt, s a leghatalmasabb vén fűzfa odvàban mindjàrt alvòhelyet is talàlt. Àlomra hajtotta fejét, de előtte imàra kulcsolta a kezét és ìgy beszélt:
- Égi atyàm arra kérlek, bocsàss meg minden vétkem, adj nekem erőt, hogy ne aggodalmaskodjak a holnap felől, és hogy eljöjjön az az idő, amikor a hajam majd kinő.
Màsnap kora hajnalban ébredt, de nem hitt a szemének ! A fűzfa kérgéből valaki menedéket épìtett, s a feje alà gyògyfüvekkel teli pàrnàt csempészett !
- De ki gondoskodott ròlam, mialatt én az igazak àlmàt aludtam ?
Keresni kezdte, mert biztos volt benne, hogy annak a valakinek a közelben kell lennie. Belefàradt a hosszas kutatàsba, az idegent mégsem talàlta. Leheveredett hàt a fűzfa mellé, de egy zavarò àg megcirògatta a fejét. Rozàl ijedtében kővé merevedett és kurjantott egyet:
- Édes istenem, hiszen ez a fa megelevenedett !!!
A fűzfa baràtsàgosan ràtekintett és szòlni kezdett:
- Nem kell tartanod tőlem, nem bàntok én senkit sem ! Csak akkor kelek életre, ha a bànatos embernek segìtségre van szüksége.
- Ugyan miben lehetne egy fa a segìtségemre ? – kérdezte hitetlenkedve.
- Gyarapodhat a tudàsod, ha nàlam maradsz és megfogadod a tanàcsom. - És mit kellene ehhez csinàlnom ?
- Làtod a mezőn a gyògynövényeket ? Meg kell tanulnod, hogy melyiket mire szabad hasznàlnod, s ha jòl vizsgàzol, hàrom év mùlva elérheted, amire titkon vàgyol.
Rozàl rààllt az alkura és beàllt fűzfa szolgàlatàba. A fűzfa amit megìgért, be is tartotta, s a leànyt csuda dolgokra tanìtotta ! Amerre csak ment a làny, ott a növények mind érte voltak, felé fordultak, a viràgok kinyìltak, a fàk meghajoltak. Ö hàlàbòl pedig nem evett màst, csak amit a réten talàlt. Eltelt egy esztendő, s màr őszre jàrt az idő. A fűzfa elérkezettnek làtta, hogy segìtsen az engedelmes Rozàlnak.
- Màtòl mosd a fejed hetente kétszer csalàn és bojtorjàngyökér főzetével, de arra nagyon ügyelj, miutàn a nap lenyugodott, s a telihold màr megmutatkozott, akkor szabad a gyökeret kiàsnod, mert csakis ùgy lesz hatàsos !
Rozàl követte a jòtanàcsot és egy-egy jòkora gyökeret a földből ki is àsott. Eltelt még egy év, s a fűzfa ìgy beszélt:
- A mai naptòl mosakodjàl a palàstfű levelén összegyűlt harmatcseppekkel, el fogsz csodàlkozni milyen gyönyörű leszel !
A kopasz Rozàl mindig hallgatott a fűzfa szavàra, s csodàk csodàja ! Hàrom év mùlva olyan szép lett, hogy még a fűzfa is nagyot nézett ! Mézszőke haja hosszùra nőtt és ùgy ragyogott, mint a csiszolt dràgakő.
- Letelt a hàrom esztendő, eljött a vizsgaidő! Tudod-e Rozàl, melyik az a piciny viràg, ami esőben összecsukja szirmàt, derűs idöben viszont fejével követi a nap jàràsàt ?
- Hm… piciny viràg, napra néz, talàn a szàzszorszép !
- Hàt erre mit lépsz ? Napközben csak csodàs viràgaiban lelheted gyönyörűségedet, àm kora nyàri estéken bòdìtò illatàt is feltàrja előtted !
- Egy előkelőség az esti òràkban mutatja igazi erényét, ilyenek a Hölgyestikék !
- No, és ez micsoda ? Behunyt szemmel mandarinra emlékeztet az illata, de ha megkòstolod, keserübb, mint a katàng kòròja !
- A kàlmosgyökér teàja mégis kivàlò a puruttya bajokra !
- Ügyes leàny, mindhàrom kérdésemre helyesen vàlaszoltàl, ìgy kiàlltad a pròbàt !Indulj most haza, otthon nagy szükség van a tàlentumodra !
Rozàl bùcsùt vett a fűzfàtòl meg a tàjtòl, telepakolta a batyujàt gyògynövényekkel, majd ùtra kelt. Épphogy elért a hatàrba, àm a szörnyű làtvànytòl elképedt, mire kérdezősködni kezdett:
- Mondja csak öreganyàm, jò helyen jàrok ? Ez ugyanaz a vàros, ami annak idején olyan kàpràzatosnak làtszott ?
Bezzeg nyoma sem volt màr a pompànak és a gazdagsàgnak ! Az omladozò épületek ùgy àlltak ott egymàsra rogyva, mintha csak a “magassàgos” tartotta volna fent őket az utolsò napokra ! Az emberek elszegényedtek, csùffà lettek, paròkàt viseltek, s alattuk csupasz fejek éktelenkedtek ! Így szòlott az asszonysàg miközben megigazgatta mű loboncàt :
- Az isten magàra hagyta népünk, amiért szìvtelenül éltünk, s egy àrtatlan lànnyal kegyetlenül viselkedtünk ! Làm, ez lett a fizetségünk !
Rozàl elsőként a szüleihez ment el làtogatòba, de azok nem ismertek rà tulajdon lànyukra. Làtàsuk megromlott, az emlékezetük is màr kihagyott, s az anyja ìgy panaszkodott:
- Volt egy lànygyermekünk, de miòta elűztük, csapàsokkal telt meg az életünk.
Rozàl csendesen hallgatta anyja szavàt, de nem àrulta el neki, hogy ő az a làny. Kivett a batyujàbòl néhàny szàl gyògynövényt és ìgy beszélt:
- Kenjék a szemüket fecskefű levével, s hogy tisztàn gondolkodjanak, a rozmaring főzetéböl kortyoljanak sokat ! – azzal tovàbbment, hogy tudomànyàval màsoknak is segìtsen. Kinek a foga fàjt csak annyit mondott:
- Elmùlik, ha tàrkonylevelet ràg !
Ha valaki megvàgta magàt, kurtàn szòlt hozzà:
- Tegyen rà pàsztortàskàt !
Bàrkivel is talàlkozott, annak gondjàra mindig egy gyògyfüvet ajànlott. Néhàny hònap mùltàn viszont màr semmire sem méltattàk. Csak addig kellett nekik Rozàl, amìg hasznukra vàlt és régi életüket visszakaptàk. Hamarosan terjeszteni kezdték, hogy a füves leàny egy boszorkàny. Rozàl ezt meghallva éktelenül felhàborodott rajta:
- Telhetetlen népség, nektek a vilàg kincse sem lenne elég ! Tudjàtok meg én vagyok a kopasz làny, akit befogadott a növényvilàg ! De nem kell, hogy még egyszer elüldözzetek, inkàbb örökre elhagylak benneteket !
Azzal vàllàra vette tarisznyàjàt és ùjbòl a titkos sziget felé vette ùtjàt. A jò Rozàl a célt végül nem érte el, mert a mindenhatò isten annyira szerette, mint a bibliai Énòkot, ìgy magàhoz vette. Mondta is neki:
- Áldott leàny, nem valò vagy te a földre! – azzal hipp-hopp eltüntette és angyalàvà tette.A vàrosi emberek, hogy kényelmes életük ne vàltozzon meg, szervezkedni kezdtek:
- Nincs nekünk szükségünk senki emberfiàra, csak a sok gyògyìtò viràgra ! Induljunk hàt el együtt abba a titokzatos vilàgba !
Bizony, hiàba hitték, hogy nem szorulnak Rozàlra, mert egytől-egyig belevesztek a mocsàrba ! Ezért tudjàtok meg emberek, ìgy jàrnak azok, kiknek szìve gonoszsàggal, ìrigységgel telik meg ! A vàrosba pedig angyali fénysugàrt küldött az ég, megadva az esélyt, hogy a dolgokat rendbe tegyék, s ahol màr nem is volt semmi fura, csak egy fiùcska, egy fiùcska, akinek nem nőtt a haja…