Volt egy erdő barlangos,
ott lakott az aranyos
felhőn járó, felhőn ugró
zöld sapkás és rőt szakállas
kismanó, kinek neve
Surranó Surmanó.
Ez a manó roppant kényes,
tisztaságra, jó modorra igényes.
Nem szereti ha a lurkó
csintalan erdei nebuló
nem tartja be a rendet,
a barlangos erdei fegyelmet.
Kiváncsiak vagytok, hogyan tartott rendet
ez a felhőn járó, felhőn ugró
zöld sapkás és rőt szakállas
kismanó, kinek neve
Surranó Surmanó?
Fületeket hegyezzétek!
Elmesélem mostan néktek,
míly kalandok történtek meg
a barlangos erdő lakóival,
meg a rendszerető zöld sapkás és rőt szakállas manóval!
1.
Mókus Máté, Sün Sanyó és az almacsutka hajító verseny
Történt egyszer egy őszi reggel,
a barlangos erdőben a Napocska is lustán kelt.
Vége volt a nyárnak régen,
minden lurkónak iskolában a helye szépen.
Korán kelt a legtöbb lakó;
főleg a felhőn járó, felhőn ugró
zöld sapkás és rőt szakállas
kismanó, kinek neve
Surranó Surmanó.
Fellépett a felhőjére,
pihe-puhán szálló, Felhő Feri testvérére.
Felszálltak a barlangos erdő fölé,
a bárányfelhők közé.
Lebegtek és libegtek,
egy nagy tölgyfához siettek.
A tölgyfára az volt írva: ERDEI ISKOLA.
Itt egy ágra le is szállt a felhőnyoszolya.
Zöld ablakon bekukucskált Surmanó,
látta,hogy ott van két elsős tanuló.
Éppen nagyon beszélgetett Mókus Máté és Sün Sanyó.
E szavak hallatán méregbe gurult Surmanó:
-Gyere Máté! Amíg nem kezdik a tanítást
-szól Sün Sanyó-játsszunk almacsutka hajítást!
-Cél a tábla, meg a tanári asztal!- rikkant Máté
s nem törődik a szép damaszttal-
mely az asztalra van terítve,
s a székre ugrik nyerítve!
Ki tudja még meddig tartana a csata,
ha be nem toppanik Medve Mama.
Most kezdi az első osztályt kis bocs fia.
Mikor belépnek felkiált:-Uramfia!
Mit csináltok haszontalan gyerekek?
Miért dobáltok szanaszét szemetet?
Sün Sanyó most megszeppent, de Máté nem rest,
Medve Mama arcába vágja egyenest:
-Kérem szépen, mi itt csakis játszottunk,
csak nem rossz fiúknak látszottunk?
Ne lássam soha többé diók, mogyorók, makkok halmát
Ha mi dobáltuk szét a sok almát!
Medve Mama a fiúkra ráförmed:
-Sietek és szólok a tanítónőtöknek!
Gyere fiam Mackó Árpi siessünk,
hogy e gaztettről mihamarabb panaszt tehessünk.
Ezzel Medve Mama elfutott,
s nyomában Mackó Árpi kullogott.
Ekkor a zöld sapkás és rőt szakállas
kismanó, kinek neve
Surranó Surmanó belépett az ablakon,
elővette kék pálcáját,
előadta a bűbáját:
-Csimpili, csimpili bumm-bumm-bumm
almacsutka angyalom,
célozd meg a bűnösöket,
a nagyotmondó zűrösöket!
Ekkor aztán uramfia,
az összes almacsutka
célba vette a két jómadarat,
a visító malacokat.
-Jaj!Jaj! Kegyelmezz nekünk Surmanó!
Könyörgött sírva Sün Sanyó!
-Ígérjük mindent helyre teszünk,
többet ilyen csatát nem rendezünk!
-Hát még mit ígértek? -kérdezte somolyogva Surmanó.
-Igazat mondunk, mint minden barlangos erdei lakó!
Véget ért az almazápor azonnal,
megbékéltek a fiúk a manóval.
Gyorsan seprűt, lapátot kerítettek.
Az asztalra tiszta terítőt tettek.
Lemosták a széket, táblát, hogy már nem is ragadt.
Nyomukban rend és tisztaság maradt.
Mire megérkezett Bagoly Irma tanítónő és a medve család,
már nem találtak szeméthalmot, se csatát.
De már Surranó Surmanónak sem volt nyoma,
elégedetten libbent Felhő Ferivel tova.
Mókus Máté, Sün Sanyó a felnőttektől bocsánatot kértek,
s ahogy becsengettek vígan láttak az első leckének.
2.
Mackó Árpi, Mackó Marcsi és a házimunka
Itt van már a tél is hamar,
az ősz sokszor vihart kavar.
Az erdő szélén áll egy magas hegy,
ott egy tágas barlang. Benne veszekedés megy.
Itt lakik a medve család,
az apa maga: Medve Csanád.
Felkiált Medve Margit, a mackómama:
-Honnan e zsivaj? Megvan már! A gyerekszoba!
Megállj bocsok!- ahogy odaér földbe gyökerezik a lába.
Mackó mama nem tud bejutni a szobába!
Ahány játék, annyi felé, felborult szék, asztal.
Csupán ennyi, mit szegény Mackó mama tapasztal.
-Elvetted a tollamat!-bömböl Mackó Árpi mérgesen.
-Add vissza, mert a füledet megtépdesem!
Mackó Marcsi felvisít és elkapja Árpi nyakát,
későn veszi észre Mackó mamát és papát.
Dirmeg-dörmög Medve Csanád:
-Ez a békés mackó család?
Ez a testvéri szeretet?
Elég legyen gyerekek!
-Itt az idő megbékélni és elpakolni hamarost,
összeszedni minden vackot, papirost.
-Rakjon rendet Marcsi, ő a lány!
Ha megnő háziasszony lesz, mint anyám!
Tanuljon meg gyorsan pakolni,
így fog ő a toll lopásért lakolni!
Duzzog Marcsi, Árpi pedig vigyorog.
A szobában hirtelen kék füst gomolyog.
Mi lehet ez? Ámul az egész család!
Kezd ám megijedni a két kis galád!
A kék füstből ki bújik ki? Ki lehet?
Ugye, ti már tudjátok gyerekek?
Ki lenne más, mint a felhőn járó, felhőn ugró
zöld sapkás és rőt szakállas
kismanó, kinek neve
Surranó Surmanó.
-Úgy látom itt segítség kell!-toppant egyet Surmanó.
Lásson munkához minden barlanglakó!
A szülők most üljenek le. Olvassanak könyvet, újságot!
Engedjék a munka közelébe az ifjúságot!
Medve Marcsi dolga: seper, porol, mos.
Megmutatja milyen szorgos.
Süvít a szél, megeredt a hó.
Fát hasogatni ilyenkor jó!
Szaladj Mackó Árpi, kapd fel a baltát,
tegyél nyakadra sálat, fejedre sapkát!
Ha Marcsinak jót tesz a háziasszonyképző,
neked férfimunkát tanulni sem késő.
Mormicolva bár, de szalad mind a kettő.
Kandallóba ropog a tűz, konyhában tea fő.
Medveszülők Surmanóval vígan beszélgetnek,
s láthatóan könnyebb a lelke mindkét gyereknek.
Hiszen tudják, hogy a szülőknek kijár a tisztelet,
mert értük ők mindent megtesznek.
S a barlang körül sok mindent segíthet a gyereklakó,
erre tanította meg őket Surranó Surmanó.
3.
Nyúl Emmáék nagy bajban
Száll a hó, és hull a hó.
Elment már rég a Télapó.
Mégis roppan a hó és reccsen az ág is.
Felreppen egy ijedt madár is.
Lopakodik valaki a kihalt réten,
idegen jár a barlangos erdőségben.
Ki lehet ez a settenkedő vakmerő?
Hogy került a varázsos erdőbe ő?
Az ijedt madár tisztes neve: Veréb Áron.
Surranó Surmanóhoz igyekszik minden áron.
Nesztelen surran ágról-ágra az öreg fűzfához,
melynek tágas odvában a bűbájos Manó lakoz.
-Mi a baj veréb Áron?
Miért reszketsz ott az ágon?
Kérdezi a felhőn járó, felhőn ugró
zöld sapkás és rőt szakállas
kismanó, kinek neve
Surranó Surmanó.
-Jaj, Surmanó! Jaj,jaj,jaj!
Hidd el nekem ,nagy a baj!
Amint reggel felébredtem,
szokás szerint morgott begyem.
Éhes voltam nem tagadom,
vettem nyomban a kalapom.
Kirepültem a varázsos rétre,
már ott is voltam hétre.
Gondoltam bekapok reggelire pár falatot,
de Nyúl Emma büféjén nem találtam mást,csak lakatot.
Ilyen még nem volt, elaludt volna?
Vagy máshol lett volna kora reggel dolga?
Mivel egyre csak gyűltek az éhes állatok,
s éreztem,hogy hóba fázok, hiába ugrálgatok.
Elszálltam messze-messze, egyenest a nyúltelepre.
Felrepültem a fenyőfára, s jaj mit látok?
Nyúl Emmáék üregénél egy farkas vicsorog.
A Sötét Erdő lakója az ablakukon bekopog.
-Gyertek ki! Vagy bemegyek!
Egy-kettőre bent leszek!
Add ki nekem három fiad,
vagy a reggelim te leszel,magad!
-Menj innen te ordas-farkas!
Az ablakom alatt ne vicsorogj, elhallgass!
De a farkas ás és kapar,
ajtó reccsen,ablak nyikkan. Jaj, bejut hamar!
Ezért gyorsan ideszálltam, drága Manó!
Itt csak te segíthetsz Surmanó!
-Ne szaporítsd a szót Veréb Áron!
Azzal Surmanó átrepült Felhő Ferivel, héthatáron.
Veréb Áron utánuk szállt a nyúltelepre,
de addigra ott volt a többi állat is; kutya,medve.
Felsorakozott sün, mókus, egér és medve család.
Köztük a legnagyobb állat, maga Medve Csanád.
Ott volt már a zöld sapkás és rőt szakállas
kismanó, kinek neve
Surranó Surmanó.
A farkast körülvette a sok barlangos erdei lakó,
a kör közepén meg ott állt a jóságos Manó.
-Te Sötét erdei ordas! A törvényt megszegted,
hogy rosszban sántikáló lábad ide betetted!
Nálunk eddig tiszteltük az ősi szokást,
mindig kerültük a vérontást.
Nyúlhúsra fájt a fogad?
Szégyellheted mostan magad!
Méreted nagyobb, fogad ugyan éles,
de mi ez Medve Csanádéhoz képest?!
Épp az imént súgta nekem, ordas húsra támadt kedve.-
Azzal fenyegetően megindult felé, Csanád a medve.
Nevetett Surmanó, Nyúl Emma és a többi lakó,
hogyan lett a farkas szürke színe hirtelen fakó.
-Könyörülj rajtam! Ne bánts, kérlek!
Én sem bántok többet senkit, tényleg!
-Én hiszek neki, jó lecke volt. - szólt Nyúl Emma.
Köszönöm a segítséget mindenkinek, s vendégeim vagytok még ma.
Gyere te is, ne búsulj farkas koma,
téged is vár a finom lakoma.
Megbékélve nevetgéltek,
s egy kiadós reggelire Nyúl Emmához betértek.
Volt ott minden, mi szem-szájnak ingere,
így lakott jól a farkas,és így lett Veréb Áron begye tele.
4.
A barlangos erdő jelmezbálja
Lassan-lassan vége a télnek.
A kismadarak is vígabban zenélnek.
Jégcsap cseppen, olvad már a hó.
A barlangos erdő lakóinak kedve nagyon jó.
Valami készül, valami moccan.
Surranó Surmanó ablaka koccan.
Mókus Máté, Sün Sanyó, Mackó Marcsi, Árpi és még egy sereg gyerek,
Surmanó ablaka alatt csicsereg-ficsereg.
Az öreg fűzfa ablaka kitárul,
és egy csöppet álmos-morcos manó rajta kibámul.
-Jó reggelt Surmanó! Ébredj már!-
kiált Máté:- Talán elfelejtetted? Ma lesz a bál!
Nagyot ásít Surmanó:-Bál? Milyen bál?
-Hát a csodálatos barlangos erdei jelmezbál!
Farsang van Manó! Maszkabál!-
A sok kis lurkó egymást lökdösve kiabál.
Kihirdetjük minden erdei lakónak,
a bál az erdei tisztáson lesz,kezdete: hat óra.
-Rendben fiúk, lányok ott a helyünk!
Mit gondolsz Felhő Feri milyen jelmezt vegyünk?
-Van egy ötletem Manó! Pattanj a hátamra!
Elrepülünk Rigó Jolihoz a nádasba!
Úgyis tettek, csak kék füst maradt utánuk.
A gyerekcsapat is elszaladt, gyorsan szedték a lábuk.
Az erdei tisztáson nagy volt a sürgés-forgás,
Vidra Zoli a jegyszedő és portás.
Bagoly Irma, Medve Csanád szereltek lámpákat,
Mókus Máté és húga Márti díszítették a fákat.
Van ott büfé: süti, torta, málna;
A pincér nem más, mint egy jól megtermett bálna.
A bálnajelmez nem túl kellemes viselet,
tudja ezt Medve mama, szenved is eleget.
Mindjárt hat óra, hangol a zenekar, síp fütyül.
A tisztáson egyre több jelmezes egyén gyűl.
A hétpettyes katica táncol egy nagy egérrel,
a piros szárny alatt a süntüske alig fér el.
Bizony Sün Sanyó a táncos katica,
a méretes egér meg Mackó Marcsi maga.
Veréb Áron, mint lepke libben tálról-tálra.
Festékből került petty mindkét szárnyára.
Jó a hangulat, vidám minden állat,
de titokban mind még valakire várnak.
Nincs még itt a felhőn ugró, felhőn járó
zöld sapkás és rőt szakállas
kismanó, kinek neve
Surranó Surmanó.
Kezdődik a jelmezverseny: fődíj a torta!
Vonulnak a színpadra a versenyzők sorba.
Bagoly Irma tanítónő veszi szemügyre őket,
mosolyogva vizsgálja a jelentkezőket.
Ott van Sün Sanyó, mint katica,
nyomában bálna-Medve mama.
Veréb Áron pillangóként repül Mackó Marcsi egérvállára.
Medve Csanád: maga a Mikulás, vigyáz a leeső szakállára.
Rigó Joli gólyalábon biceg,
utólsóként egy valóságos szellem a színpad fölött libeg.
Hosszú fehér lepedőből csak két szem mosolyog,
a lepel alól kék füst gomolyog.
Bagoly Irma zsűri elnök eredményt hirdet:
-Idén a jelmezbálon a szellem viszi el a prímet.
Derüljön fény arra ki kapja a tortát,
leplezzük le a szellem „szobrát"!
Sün Sanyó elcsípi a lepel csücskét,
s megfejti egyből a szellem trükkjét.
Felhő Feri lebeg a színpad felett.
S a hátán ki lehet?
Ki áll ott mosolyogva,
kék füstbe burkolózva?
Nem más, mint a felhőn járó, felhőn ugró
kismanó, kinek neve
Surranó Surmanó.
-Hanem a torta nem egyedül nekem jár.
Felhő Feri ötlete volt a lebegés, Rigó Joli pedig remek lány!
Megvarrta a szellemruhát, csupán egyetlen délután.
Az összes lakó kivette a részét a mókából,
ezért mindenkinek jár egy szelet a tortából!
-Ez a mondat kedvemre való!-
szólt torkos Sün Sanyó.
Surmanó jót nevetett, és
átnyújtott neki is egy szeletet.
Hajnalig mulatott a sok erdei lakó,
messzire hallatszott a muzsikaszó.
5.
A füllentős fülemüle
Történt egy szép napon a barlangos erdőben,
hogy Fülemüle Annus unatkozott rettentően.
Éppen nem volt dolga semmi,
nem kellett otthon neki tenni-venni.
Gondolt egyet, hogy meglátogatja szomszédasszonyát,
az öt csemetét nevelő Egér Szonját.
-Szép jó napot szomszédasszony! Nem zavarok?
-Jó napot Annus, éppen mosogatok.
Itt van ez az öt egérfi,
rettentő mennyit tudnak enni.
Egész nap csak főzök, mosok, takarítok.
Jóformán levegőt is alig kapok.
-Ugyan-ugyan Egér Szonja, rossz a módszer!
Akinek ennyi a dolga, az bizony előbb kel!
Nekem nincs családom, de már ötkor kelek.
A boltba elrepülök, minden földi jót veszek.
Az ebéd nem csak zabkása, mint itt van.
Legalább ötféle frissensült, és négyféle sütim van.
-Annusom a tanácsod megköszönöm szépen,
de kérlek, ne ülj tovább ezen a széken.
Felseprek és felmosok egyenest,
bármennyire is azt gondolod, hogy szomszédod rest.
Ja! Ha ennyi finomságod van nap, mint nap,
Imi fiam örül mindig ha sütit kap.
Bár te még egyszer sem kínáltad meg őket,
hirdettek egy versenyt a barlangos erdei nőknek.
Itt van pár szem pogácsa útravalónak,
add át üdvözletem a zsűrielnök Surranó Surmanónak.
Mert gondolom, bemutatod sütő-főző tudományod,
tanuljunk belőle mi lusták is, ha már nincsen lányod.
Sétrődötten szárnyra kelt Fülemüle Anna.
Útközben lepillantott Macska Micó udvarára, hol feldőlt egy kanna.
A kannából csordogált a földre a friss tej,
a virágos ablakból felbukkant egy huncut fej.
Ez a huncut nem más, mint Macska Lackó;
Micó fia, a csalafinta fickó.
-Ejnye Lackó!- szólt Fülemüle Anna- Már megint?
Múlt héten is kidöntötted a tejet, majd anyád fültövön legyint.
Én bezzeg lefedem, és hűvös helyre teszem a tejes kannát.
Soha senki nem látta pazarolni Fülemüle Annát!
-Azt nem is!- rikkantotta Lackó- Mert olyan zsugori,
hogy még a búzaszemet is a csőréhez veri!
-Amit pedig a kannából csurogni lát, nem tejtermék,
hanem, mint múlt héten is, a kifolyt festék.
De Anna néni beárult anyámnak,
a pofontól amit kaptam, a szemeim még ma is csillagokat látnak.
Arra kérem, amivel semmi dolga,
ne avatkozzon bele, mintha joga volna.
Több sem kellett Fülemüle Annának, mérgesen elrepült.
Alatta a mélyben az öreg fűzfa és környéke terült.
-Surmanó, Surmanó! Engedj be!
A zöld ablakon kopogott Anna csőre.
-Mi olyan sürgős Fülemüle Anna?
Gyere be hozzám, az ajtóm nyitva.
-Jaj, drága Surmanó!
Engem bánt minden lakó!
-Nyugodj meg,és foglalj helyet!
Meséld el az egész esetet.
Azzal leült ő is, a zöld sapkás és rőt szakállas
kismanó, kinek neve
Surranó Surmanó.
-Úgy történt, az egész kérem,
ezerfélét sütöttem a héten.
Ezt, persze kiszimatolta az éhenkórász Szonja,
és átjött hozzám az öt egér porontya.
Felfaltak minden falatom, mézem, lépem.
A végén azt sem mondták: köszönöm szépen.
-Nahát, ez érdekes.- szólt Felhő Feri.-
Egér Szonjáékat az erdő nem így ismeri.
-De, de bizony....- zavarodott meg Anna.-
Ezzel nincs vége, most jön csak a kanna!
-Kanna? Milyen kanna?- pislákolt Surmanó.
-Hát a tejes, melyet kiborított Macska Lackó!
Amint letettem egy pillanatra a kannát, és bereppentem a házba,
Lackó direkt belerúgta a kannát a virágágyba.
-Ezt tette volna?- kérdezte Feri gyanakodva.
-Ezt, ezt!- mondta makacson Anna.
-Nohát, akkor Surmanó pattanj a hátamra,
elmegyünk együtt a tettesekhez Fülemüle Anna.
-Ááá..nem lényeg,én nem is érek rá. Haza kell mennem.
Szólt Surmanó:- Csak nem füllentettél Fülemüle Anna, szentem?
-Szánom-bánom! Való igaz, más itt az igazság.
Amit én elkövettem, az nagy gonoszság.
Kioktattam, megbántottam őket.
Nem tiszteltem eléggé az anyákat,a nőket.
Fájt, hogy nekem nincsen gyerekem, családom.
Surmanó, Felhő Feri én minden bűnöm bánom.
-Nem szép dolog másokon nyelvünket köszörülni,
tanulj meg a kis dolgoknak is örülni.
Akkor leszel boldog, ha másokon segítesz,
s ebből minden percben erőt merítesz!
Surmanó, Felhő Feri és Fülemüle Anna
elmentek békülni az egér-,és macska lakba.
Már nem füllent többet Fülemüle Anna,
meg is szaporodott azóta a dolga.
Hozzá jár a környék összes gyereke,
elosztja nekik, mi főzőtudománya remeke.
Nem volt többé magányos Fülemüle Anna,
az ő gyereke lett a barlangos erdő apraja-nagyja.