Százszorszép

Évszám
2011
Beküldő
Mesernyő
Sokféle kert van. Van gyümölcsös, virágos és olyan ahol csak zöld növények élnek. A miénk zöld. A szomszédban csodás virágok pompáznak. A mi kis csupa zöld kertünkben idén kidugta a fejét egy gyönyörű hófehér százszorszép. Büszkén állt a fű közepén. A szomszéd nemes virághada egyből észrevette őt.
A piros és sárga rózsa, a narancssárga rézvirág, a kék hajnalka és a lila mályvapipacs lesajnálóan nézték a kis virágot.
- Nézzétek, hiszen nincsen színe! Vacak fehér. Egy ilyen kertbe nem is illik másmilyen - csúfolták.

A kis százszorszépet azonban ez nem zavarta. Kedvesen fordult a gúnyolódókhoz. Köszöntötte őket. Hamarosan kiderült ő a legvidámabb a környéken.
A szép színes, nemes virágok állandóan versengtek egymással. Hol a rózsa veszett össze a rézvirággal, hol a hajnalka a mályvapipaccsal. A virágoskertben nem volt békesség. Reggeltől-estig egymást piszkálták a szép virágok.
Amikor beesteledett és feljött a hold, hol az egyik, hol a másik virág nem tudott aludni és sírdogált csendben a virágágyban, a sok nappali szurka-piszka miatt szomorúan.

A kis százszorszép ilyenkor felemelte fejét és halk, vigasztaló szavakat suttogott a megbántott virágnak. A rózsát megnyugtatta, nem baj, ha tüskés a szára, csak a szavaira vigyázzon, abba ne rejtsen tüskét.
A rézvirágot is megvigasztalta, amikor kicsúfolták alacsony származása miatt. Nem a származás, hanem a szívünk tesz nemessé – mondta neki.
Ahogy teltek-múltak a napok és az éjszakák, a virágoskert összes lakója elsírta bánatát a megértő kis százszorszépnek és ő mindenkivel kedves volt.

Mindegyikük a szívébe zárta az önzetlen kis virágot. A kert lakói megtanultak békében, szeretetben élni együtt. Meglátták egymás szépségét. Nem emlegették egymás hibáit. Végre boldogság költözött ágyásaikba.
A nemes színes virágok szerették volna megköszönni a százszorszép kedvességét. A nap felé fordították hát fejüket.

- Nap, te sütsz ránk, hogy ragyogjunk. Segíts kérlek, hogy kifejezhessük hálánkat a százszorszépnek! – kérték.
A nap nem szólt semmit, csak melegen mosolygott rájuk.
Ekkor a hirtelen eleredő esőhöz fordultak.

- Eső, te öntözöl minket, hogy erősek legyünk. Segíts kérlek, hogy százszorszép megtudja mennyire szeretjük őt.
Az eső se szólalt meg, csak halkan csepergett tovább. Végül el is állt.
A virágok azt hitték, nem hallgatták meg kérésüket.
Azonban amikor felemelték a fejüket, meglátták a legszebb dolgot, ami valaha eléjük került. Egy szivárvány volt az égen. A színpompás boltív egyik lába a szomszédjuk zöld kertjében állt. A százszorszép kertjében. Sokáig csodálták a szivárványt. Mindannyiuk legszebb színeiből állt a ragyogó kapu.

Kicsit később, amikor a nap már újra ereje teljében sütött és a szivárvány elillant az égről, ámulva néztek kis hófehér barátjukra.
A nap és az eső mégis meghallgatták őket.
A százszorszép szirmain ott ragadt a szivárvány hét színe. Csodálatos volt. A legszebb és legkedvesebb virág, akit csak ismertek.
Sokféle kert van. A miénk már nem csak zöld. A szivárvány összes színében pompázik benne egy virág. Egy százszorszép.

VÉGE