A szerelem tengere

Évszám
2011
Beküldő
Töröki Papp Erzsébet
Álmodtam. Álmomban az ágy könnyedén ringatózott velem, s mintha az egész teret betöltő morajlás altatott volna engemet.

Lassan kinyitottam a szemem. A tenger aludt énvelem. Ő volt az ágyam, s altatóm, ő volt álmom, s ringatóm. Hullámhegye újra és újra kiemelt magából, mintha csodálta volna nyugvó testemet. Szeretett. Hulláma ringatott, moraja altatott, ereje vigyázott. Egy-egy nagyobb hullámtaréja fölébem emelkedett, mint hatalmas vízfal, késztetve arra, hogy tiszteljem őt. Tiszteljem erejét, hatalmát. Lassan a fal megindult felém, szinte maga alá gyűrt, s mintha egy pillanatra így maradt volna. Ölelt a tenger, majd végképp rám omlott, de mire hozzámért szétfoszlott. Féltett. Félt, hogy fájdalmat okoz nekem, s féltett, hogy elveszlek roppant erejében.

Kinyújtottam magam mellett a kezem, s tenyeremmel simogattam tengerem. Szelíd volt és törékeny. Hullámai megnyugodtak, moraja csobogássá szelídült. Nyugodt volt, de a lelke mélyén nyugtalan. Hulláma nem vitt sehová, nem sodort semerre. Ő csak egy tenger, körülötte a szárazföld titkokkal, csodákkal. Félt attól, hogy ha tenyerem csak egyszer is érintené a szent anyaföldet, elhagynám őt más kincsekért, új szerelemért.

Hát így van ez, ha az ember szívből szeret valakit, nem tudhatja biztosra, mit érez a másik.