Az állandóság a türelem...
Hűvös reggel van. Ablakodon keresztül keskeny, fényes napsugár tör rád szobádban. Gyengéden megkocogtatja tarkód. Majd megfogja óvatosan kezed, s odavezet, ahonnan rád talált. Bizony,ha kinyitod szemeid, rádöbbenhetsz, hogy egy pompás kertben vagy. Körülnézel. Kezdetben látszólag száraz, sivár, kietlen a táj. Aztán közeledsz, s megállsz. Láthatod,mégsem oly üres e kicsiny birodalom. Nem vagy egyedül. Ott növekszik mellettedegy parányi rózsaszál. Még magányos, s oly törékeny. Csupán rád számíthat. Azt gondolnád legalábbis. Szólítsd csak meg bátran! Válaszul ő csak mosolyogna magában. Helyes, bátor tett volt. Nézd, válaszol:
Egyedül én soha
Hisz létem is egycsoda
Gondolj erre is,ne légy ostoba
Megbántad, hogy észrevetted? Azt gondolod, butaságot mond. Félsz tőle, mert okosabb. Mérges is vagy rá, mert igaza van? Ez mind csak természetes. Köszöntsd érzéseid, dühödet, s kicsinységed. Majd határozottan állítsd félre őket, hisz ezek mind útitársunk.Viszont ha vélük túl sokat foglalkozunk, oly pimasszá válnak, hogy elállják útunkat,betapasztják éles szemeinket. Elmennél? Itt hagynál, s elfelednél mindent? Légyerős, fordulj ide, és figyelj tovább! Rózsánk még mindig itt cseperedik előttünk. Megvárt. Tudta, hogy bár hátat fordtottál, visszatérsz.
Míg nem voltálmellette, lassan eltöltötte félelme. De mégsem csüggedt. Sőt, hála az esőnek, üde szirmokat kapott, melyek ott lapulnak a zöld alatt. A bársonyos szirmocskák adtak neki reményt, s a jövő iránt táplált hitet. Az eső pedig, úgy tűnhetne végső soron, haszontalan és fájdalmas csapás volt számára. Ugyanis ennek gyümölcseként hordozza a szenvedést is. Tövisek. Mind megmaradnak, így a rózsanem felejt. De óriási, életerős leveleket is kapott, melyek gondosan csendesítik az őt érő szelet. Érzi, hogy ránézel. Kitartóan téged nézett eddigő is. Azután őszinte bizalommal megszólít:
Tudod, félelmetes magányomban
Sem voltam éppen egyedül
Teremtőm van mindig nyomomban
Ne csüggedj, hát,szeress mélyen, legbelül
Szóval valóban nincs szüksége rád. Teremtő? Azt gondolod, micsoda badarság. Úgy tartod ugyanis, hogy a napsütésen, a viharos szélen és a tápláló esőn kívül másra nincs is szükség a léthez. Valóban? No de mégis ezek honnan vannak? Ösztönös legyintés. Majd bemégy vissza, hol úgy érzedotthonod. Egy évvel később kitekintesz ablakodon, azon a hatalmason, melyen egykor a napsugár hívott magával. Pillantásod sok színes, érdekesnek tűnő limlom, gaz vonzaná. De mégis a távolban pihen meg tekinteted. Lám, a rózsa ott állkertedben. Ismét. Még mindig.
...amely úgy tud várni, hogy nem felejt és nemcsügged.
Bezárkózol. Nem nyitsz ajtót, ki sem teszed a lábad. Miért? Talán jó egyedül és magányosan? Vagy makacsul ragaszkodsz magadhoz és igazadhoz? Esetleg félsz a kudarctól, a szenvedéstől? Elég! Sündisznóként begubózol, időnként meg is feledkezve tüskéidről. Pedig azok neked is fájnak, nemcsak másnak. Most eszedbe jutott talán elfeledett rózsánk? Dehogy felejtetted el. Minden nap meggyőződtél róla,hogy ott virraszt kitartóan, szüntelen. Azóta egyre csak e szó visszhangzikfüleidben: ...szeress...
Mit ér a szó:
Szeretet? Szeretlek?
Annyi hangon,annyiszor,
Mégsem hiszem, nemértem.
Elmúlt egy újabb év, s a következő, és még egy. Végre, csodák csodájára rászántad magad. Elindulsz.Kinyitod az ajtót. Azaz kinyitnád, de nem bírod. Megtorpansz. Oly sok idő múlt el. Minden erőddel próbálkozol, sikertelenül. Már nem mozdul a kilincs. Várj, segítek hát. Ne hátrálj meg, ne add fel! Kattan a zár, így. Közösen sikerült. S látod, mégcsak kérned sem kellett. Nyomban szaladj! Már csak miattad van, egyedül rád vár. Milyen gyönyörű is! Miként madár a kalitkából, úgy röpülsz feléje. Jelenleg minden távolság túl nagy, minden perc túl hosszú számodra. Megértem. Ő csak ott áll, s kitárja karjait. Megölel, gyengéden, féltőn magához szorít. Az árválkodó rózsaszálunk örömmel néz rátok. Tudta ő, hogy egykor megérted majd, mit jelent a szeretet, miért lehet az fontos majd neked.Illatával, jelenlétével tanúsította a rád várók számára, hogy érdemes.
A szeretet nemfogy el sosem,
A másik örömöm areményem, hitem.
Várakozás,bizonyosság,
Megértés és türelem.
A drága rózsánk mindent lát, mindent érzékel. A nem szűnő szeretet vezetett téged, a rózsaszál példája vihet benneteket egymáshoz közelebb. Ez mérsékelheti a várakozás gyötrelmeit, ez buzdíthat szóra, mi gyógyír lehet a fájóra. A szeretettel várakozó nem felejtés nem csügged. Reménye végül célt ér, s jutalma az örökkévalóság egy morzsája,a mindenkori boldogság záloga.
A türelem az örökkévalóság gyakorlata.
Mégmindig a kertben álltok. Úgy örülsz, szinte felhőkön lépdelsz. Egy percre azt sem tudod, hol jársz, mit csinálsz. Odanyúlsz valamiért a bozótba. Nem nézed, szemed csak az ő tekintetében pihen. Mint egy gyermek, ki akkor lát először szivárványt, mit nyomban megörökítene, hogy mindenkor nézhesse. S ez így van jól. Rózsánk pedig kíváncsian leselkedik az őt fedő fenyőrengeteg mögül. Szára már nemzsenge, szirmai is fejlettek. Eljött az idő.
Sosem tedded volna, tudom
De szeretlek, azt bizton állítom
Mert érted éltem, barátom
Ezzel a szirmok lehullnak, s mindnek helyén, amint földet ér, egy-egy újabb esendő virágocska terem. Apró kis tünemények kivétel nélkül, páratlanok. S mindben ottlapul egyetlen rózsánk igaz szirma.
Drága rózsám! Mit tettem?
Ily szörnyű gyarlóságom nem sejtettem...
Vedd el tőlem mindenem,
Hisz semmim sem érdemlem.
Állj meg egy percre. Ne lökj el magadtól! Ha fülelsz, a szellőt tapasztalod, mely szertesodort minden elmúlt s örömteli pillanatot, melyben rózsánk egykor szelíden fürödhetett. Ha kinyújtod kezed, a törékeny, friss rózsácska szárát érinted. Tövise úgy szúr, mint egykori tüskéid, melyekkel igyekeztél távoltartani magadtól mindenkit, ki gondoskodott volna rólad, minden társad, szeretted. Ha kinyitod szemed, láthatod, mióta becsuktad, lényegében semmi sem változott. Mindez körülvett tegnap, s jelen lesz holnap is. A rózsánk célja az volt, hogy ráeszmélj: gyermeki szellemmel, lendülettel, örömmel és szeretettel kell élned. A szeretet türelmes, ahogyan a rózsa is. Mert mindig van, aki szeret. Aki mindig szeret, örökkévaló.
Az állandóság türelem, amely úgy tud várni, hogy nem felejt és nem csügged. A türelem az örökkévalóság gyakorlata. A természetben számos állandó követhető nyomon. Olyan jelenségek, tárgyak és élőlények, melyek időnként feleslegesnek, vagy éppen tehernek bizonyulnak. Ilyenek lehetnek kapcsolataink is. S ha egy percre úgy tekintünk életünkre, mint végső reményre, mint az utolsó esélyre, rádöbbenünk, hogy egyedül a szeretet nem mulandó. S ez úgy lehet örök, ha türelmes, akár önfeláldozó, s magát másokért adó rózsánk.