Évszám
2012
Beküldő
ki5
„Szeretem a magányt, zárkózott, introvertált vagyok... Néha elképzelem, hogy a barátaimmal vagyok, és minden olyan, mint régen. Aztán rá kell jönnöm, hogy minden megváltozott! Sose lesz már olyan, mint azelőtt. Sok az elvárás. Próbálom, de képtelen vagyok teljesíteni. Itt ülök a buszon, és körülöttem mindenki boldog… Nevetnek, beszélgetnek. Egyszerűen nem értem, hogy én miért nem vagyok boldog, miért nem érdekel semmi, és hogy miért nem tudok már nevetni...” Érezted már? Ha te nem is, de más igen!
Sokan nem tudják feldolgozni a fájdalmakat, a sérelmeket, melyek őket érték. Nagyon sokan elmenekülnek a gondok elöl ahelyett, hogy megoldanák azokat. Sokan vízbe vetik magukat, sokan akasztást követnek el, és nagyon sokan a fegyver mellett döntenek...
Hány ilyen ember van?! RENGETEG! Nem érzed magad felelősnek? Pedig, mindannyian azok vagyunk!<--break->
Amit most el fogok mesélni, az napjainkban is bármikor bárkivel megtörténhet. Egyszer egy fiatal lány a Balaton partján dolgozott barátnőjével. Új volt, így kíváncsian várta, hogy kik is lesznek a kollégái. Amikor meglátta a fiúkat, egy kicsit elsápadt. Már ekkor érezte, hogy nagyon hosszú és unalmas nyárnak néz elébe. Idősebbek voltak nála, és nem éppen szimpatikusak, valójában szigorúnak látszottak. Illedelmesen bemutatkoztak a lányok, majd hogy ne zavarják meg komoly magatartású kollégáikat, így egy kicsit távolabb lévő padoknál foglaltak helyet. Néhány perc múlva a fiúk is csatlakoztak hozzájuk. Elkezdtek beszélgetni, viccelődni, és az első benyomás tévesnek bizonyult. Nem csak a lányok, hanem a fiúk szemében is. Hiszen ők abban a tudatban voltak, hogy megint csak két buta, naiv lánnyal van dolguk. Igen szoros barátságok alakultak ki. Egyre jobban kezdték megismerni egymást, olyan titkokat osztottak meg egymással, melyről legközelebbi rokonaik, barátaik sem tudtak. A későbbiekben interneten keresztül tartották a kapcsolatot, ha nem is minden nap, de havonta, kéthavonta beszéltek. Majd a lány az egyik férfi születésnapjára egy képeslapot küldött. A férfi, amikor megkapta a lapot egyből választ írt, ahol kifejtette, hogy mennyire meghatódott és azt is, hogy ő volt az egyetlen, aki gondolt rá a születésnapjakor. A lány mélyen elgondolkozott ezen és sírva olvasta végig a levelet. Ezt követően a két lány a másik férfinak is írt, aki igen sötét ügyekbe is belekeveredett már. Hasonlóképpen fogadta az üdvözlőkártyát. A lányoknak körülbelül 400 forintjába került, de a fiúknak ez egy örök emlék maradt!
Ez egy hétköznapi, unalmas történetnek tűnik. Látszatra az is, de ha képesek vagyunk átérezni a helyzetet vagy megérteni a lényeget, esetleg ha már velünk is megtörtént és pontosan tudjuk milyen az, hogyha felfigyel ránk valaki, amikor mások nem vesznek észre, akkor érthetjük meg igazán, hogy mi is az üzenete ennek a történetnek! Itt nem a külső a lényeg, nem az életkor, nem a társadalmi helyzet, és nem is a távolság! Egyedül az a fontos, hogy tudunk-e időt szánni magunkon kívül másokra is?! Vannak emberek, akik nem szimpatikusak és eszedbe se jut a társaságukat keresni, eszedbe se jut leülni velük beszélgetni. Azonban itt figyelembe kell vennünk azt is, hogy nem véletlenül terjedt el az a mondás, hogy „akit a legnehezebb szeretni, annak van a legnagyobb szüksége a szeretetre”!
Nagyon sok embert ismerek, akik egyedül élnek, magányosan, gondokkal küszködve. Sok ilyen ember van… A probléma nem is velük van, hanem azokkal, akik nem veszik észre őket! Ezeken az embereken, nekünk kell segítenünk! Tudom, most sokaknak az a mondás ugrik be, „aki magán nem tud segíteni, az másokon próbál”, és ez lehet igaz is. De nekünk csak egy kis figyelmességet kellene szentelnünk másokra! A tünetek látszanak, csak akarnunk kell felismerni azokat! Sokan elhagyják magukat, mert emberből vannak és gyengék, de ha csak egy kis ösztönzést kapnának, talán másképp látnának mindent…
Tudod, „Nem a világot érdemes megváltoztatni, és erre nincs is szükség. Elég, ha megváltoztatjuk az ember világról alkotott képét. A kulcs az emberben van, és az ember mindennek a kulcsa.” Egy mosoly, 5 perc beszélgetés, egy kedves gondolat csodákra képes! Ez nekünk nem kerül semmibe, de másnak a jövőjét, akár az egész életét jelentheti…
KI.
Sokan nem tudják feldolgozni a fájdalmakat, a sérelmeket, melyek őket érték. Nagyon sokan elmenekülnek a gondok elöl ahelyett, hogy megoldanák azokat. Sokan vízbe vetik magukat, sokan akasztást követnek el, és nagyon sokan a fegyver mellett döntenek...
Hány ilyen ember van?! RENGETEG! Nem érzed magad felelősnek? Pedig, mindannyian azok vagyunk!<--break->
Amit most el fogok mesélni, az napjainkban is bármikor bárkivel megtörténhet. Egyszer egy fiatal lány a Balaton partján dolgozott barátnőjével. Új volt, így kíváncsian várta, hogy kik is lesznek a kollégái. Amikor meglátta a fiúkat, egy kicsit elsápadt. Már ekkor érezte, hogy nagyon hosszú és unalmas nyárnak néz elébe. Idősebbek voltak nála, és nem éppen szimpatikusak, valójában szigorúnak látszottak. Illedelmesen bemutatkoztak a lányok, majd hogy ne zavarják meg komoly magatartású kollégáikat, így egy kicsit távolabb lévő padoknál foglaltak helyet. Néhány perc múlva a fiúk is csatlakoztak hozzájuk. Elkezdtek beszélgetni, viccelődni, és az első benyomás tévesnek bizonyult. Nem csak a lányok, hanem a fiúk szemében is. Hiszen ők abban a tudatban voltak, hogy megint csak két buta, naiv lánnyal van dolguk. Igen szoros barátságok alakultak ki. Egyre jobban kezdték megismerni egymást, olyan titkokat osztottak meg egymással, melyről legközelebbi rokonaik, barátaik sem tudtak. A későbbiekben interneten keresztül tartották a kapcsolatot, ha nem is minden nap, de havonta, kéthavonta beszéltek. Majd a lány az egyik férfi születésnapjára egy képeslapot küldött. A férfi, amikor megkapta a lapot egyből választ írt, ahol kifejtette, hogy mennyire meghatódott és azt is, hogy ő volt az egyetlen, aki gondolt rá a születésnapjakor. A lány mélyen elgondolkozott ezen és sírva olvasta végig a levelet. Ezt követően a két lány a másik férfinak is írt, aki igen sötét ügyekbe is belekeveredett már. Hasonlóképpen fogadta az üdvözlőkártyát. A lányoknak körülbelül 400 forintjába került, de a fiúknak ez egy örök emlék maradt!
Ez egy hétköznapi, unalmas történetnek tűnik. Látszatra az is, de ha képesek vagyunk átérezni a helyzetet vagy megérteni a lényeget, esetleg ha már velünk is megtörtént és pontosan tudjuk milyen az, hogyha felfigyel ránk valaki, amikor mások nem vesznek észre, akkor érthetjük meg igazán, hogy mi is az üzenete ennek a történetnek! Itt nem a külső a lényeg, nem az életkor, nem a társadalmi helyzet, és nem is a távolság! Egyedül az a fontos, hogy tudunk-e időt szánni magunkon kívül másokra is?! Vannak emberek, akik nem szimpatikusak és eszedbe se jut a társaságukat keresni, eszedbe se jut leülni velük beszélgetni. Azonban itt figyelembe kell vennünk azt is, hogy nem véletlenül terjedt el az a mondás, hogy „akit a legnehezebb szeretni, annak van a legnagyobb szüksége a szeretetre”!
Nagyon sok embert ismerek, akik egyedül élnek, magányosan, gondokkal küszködve. Sok ilyen ember van… A probléma nem is velük van, hanem azokkal, akik nem veszik észre őket! Ezeken az embereken, nekünk kell segítenünk! Tudom, most sokaknak az a mondás ugrik be, „aki magán nem tud segíteni, az másokon próbál”, és ez lehet igaz is. De nekünk csak egy kis figyelmességet kellene szentelnünk másokra! A tünetek látszanak, csak akarnunk kell felismerni azokat! Sokan elhagyják magukat, mert emberből vannak és gyengék, de ha csak egy kis ösztönzést kapnának, talán másképp látnának mindent…
Tudod, „Nem a világot érdemes megváltoztatni, és erre nincs is szükség. Elég, ha megváltoztatjuk az ember világról alkotott képét. A kulcs az emberben van, és az ember mindennek a kulcsa.” Egy mosoly, 5 perc beszélgetés, egy kedves gondolat csodákra képes! Ez nekünk nem kerül semmibe, de másnak a jövőjét, akár az egész életét jelentheti…
KI.