Évszám
2012
Beküldő
Szívvel-lélekkel
„A gondok nem azért vannak, hogy lesújtsanak, hanem azért, hogy próbára tegyék győzelmi képességeinket. Szembe kell nézni a nehézséggel - nyugodtan és a megoldásra irányuló vasakarattal."
A déli órákban érkeztem, a ház még mindig olyan volt mint gyermekkoromban.
A kertben virágzó orgona és a vörös kút, melyből megannyiszor húztam vizet, hogy megöntözzem a száraz kertet. Errefelé a nyarak mindig is forróak voltak, a barátommal sokszor lubickoltunk a közeli tóban. Anyám sokszor aggódott, hogy hol csavargunk ily késői órákban. Egyszer emlékszem még a kukoricát is felgyújtottuk, akkor aztán anyám nagyon ideges volt,egy hétig nem beszélt velem,bár én tudtam,hogy éjszaka mindig benézett hozzám,s egy csókot nyomott homlokomra. Már régen beszéltem vele,a telefonra nem válaszolt így eldöntöttem eljövök s legalább elviszem a padláson hagyott dolgaimat. Teljes csend még a kakas sem kukorékolt, majd az ajtóhoz érve találkoztam a szomszéd, Juliska nénivel. Néha-néha besegített anyámnak mikor én nem voltam itthon. Olyan megterheltnek tűnt, ráncolta homlokát , éreztem hogy valami gond van. Sok minden átfutott az agyamon, de inkább elhesegettem a fekete felhőket.
- Mi újság errefelé Juliska? ( szerette ha tegezik így fiatalabbnak érezte magát)
- Nincs jó hírem számodra drága fiam. - Elmorzsolt egy könnyet, mely a kezére hullott.
- Mi történt vele, ugye nem? -Teljesen összeomlottam.
- Nagyon sajnálom fiam. - Felelte hideg hangon.
Úgy éreztem magam, mint akit egy tőrrel szúrtak volna mellbe szorító fájdalom fogta el szivemet . Keserves sírásban törtem ki,s Juliska is velem tartott.
- Hogy történt?- kérdem én zokogva.
- Szívinfarktus.
Bementem a házba s ott feküdt, szeme lehúnyva, beszéltem hozzá hátha csak alszik, legbelül tudtam ,hogy választ nem kapok. Olyan szép volt, mint régen teljesen eltűntek a ráncai még mintha mosolygott is volna.
- Én tehetek róla senki más, én hülye itt hagytalak egyedül s inkább a városi életet választottam, ezt soha nem bocsátom meg magamnak, átkozom a napot mikor felszálltam arra a hülye vonatra.
Juliska néni jött be a szobába.
- Van valami a számodra. - felelte .
S elővette anyám régi ládáját, még gyermekoromból emlékeztem rá,mindig abban tartotta a számlákat,vagy éppen a tejpénzt mikor mit. Tíz éves lehettem még, amikor elvettem belőle cukorkára akkor aztán egy hónapig nem ehettem édességet.
- Azt mondta adjam oda neked, hamár ő nem lesz. - Mondta zokogó hangon.
Egy levél volt. Juliska néni kiment a szobából, hogy értesítse a szomszédokat.
A levelet kezembe vettem, s anyám kezét szorosan megszorítottam.
S elkezdtem olvasni a levelet, de sírás nélkül nem bírtam ki, elmélyedtem a sorokban , elvesztem a szavakban. Mintha megállt volna az idő, méla bú uralkodott el rajtam. Majd elkezdtem hangosan olvasni, mint amikor ő mesélt nekem, ha nem tudtam aludni.
Drága fiam!
Ne hibáztasd magad azért, mert nem voltál itt velem. Te vagy a szívem minden kincse, életem boldogsága, az kiért érdemes volt eddig élni. Lehet, hogy testem elporhad,de szivem a tiéddel egyszerre dobban. Majd figyellek téged onnan a magasból,s életed minden mozzanatát szívemben hordom. Ha kell, követlek a végtelenbe,de sohasem hagylak téged valahol a világban egyedül elveszve.
Szívvel-lélekkel: Anya
Az űrlap teteje
Az űrlap alja
A déli órákban érkeztem, a ház még mindig olyan volt mint gyermekkoromban.
A kertben virágzó orgona és a vörös kút, melyből megannyiszor húztam vizet, hogy megöntözzem a száraz kertet. Errefelé a nyarak mindig is forróak voltak, a barátommal sokszor lubickoltunk a közeli tóban. Anyám sokszor aggódott, hogy hol csavargunk ily késői órákban. Egyszer emlékszem még a kukoricát is felgyújtottuk, akkor aztán anyám nagyon ideges volt,egy hétig nem beszélt velem,bár én tudtam,hogy éjszaka mindig benézett hozzám,s egy csókot nyomott homlokomra. Már régen beszéltem vele,a telefonra nem válaszolt így eldöntöttem eljövök s legalább elviszem a padláson hagyott dolgaimat. Teljes csend még a kakas sem kukorékolt, majd az ajtóhoz érve találkoztam a szomszéd, Juliska nénivel. Néha-néha besegített anyámnak mikor én nem voltam itthon. Olyan megterheltnek tűnt, ráncolta homlokát , éreztem hogy valami gond van. Sok minden átfutott az agyamon, de inkább elhesegettem a fekete felhőket.
- Mi újság errefelé Juliska? ( szerette ha tegezik így fiatalabbnak érezte magát)
- Nincs jó hírem számodra drága fiam. - Elmorzsolt egy könnyet, mely a kezére hullott.
- Mi történt vele, ugye nem? -Teljesen összeomlottam.
- Nagyon sajnálom fiam. - Felelte hideg hangon.
Úgy éreztem magam, mint akit egy tőrrel szúrtak volna mellbe szorító fájdalom fogta el szivemet . Keserves sírásban törtem ki,s Juliska is velem tartott.
- Hogy történt?- kérdem én zokogva.
- Szívinfarktus.
Bementem a házba s ott feküdt, szeme lehúnyva, beszéltem hozzá hátha csak alszik, legbelül tudtam ,hogy választ nem kapok. Olyan szép volt, mint régen teljesen eltűntek a ráncai még mintha mosolygott is volna.
- Én tehetek róla senki más, én hülye itt hagytalak egyedül s inkább a városi életet választottam, ezt soha nem bocsátom meg magamnak, átkozom a napot mikor felszálltam arra a hülye vonatra.
Juliska néni jött be a szobába.
- Van valami a számodra. - felelte .
S elővette anyám régi ládáját, még gyermekoromból emlékeztem rá,mindig abban tartotta a számlákat,vagy éppen a tejpénzt mikor mit. Tíz éves lehettem még, amikor elvettem belőle cukorkára akkor aztán egy hónapig nem ehettem édességet.
- Azt mondta adjam oda neked, hamár ő nem lesz. - Mondta zokogó hangon.
Egy levél volt. Juliska néni kiment a szobából, hogy értesítse a szomszédokat.
A levelet kezembe vettem, s anyám kezét szorosan megszorítottam.
S elkezdtem olvasni a levelet, de sírás nélkül nem bírtam ki, elmélyedtem a sorokban , elvesztem a szavakban. Mintha megállt volna az idő, méla bú uralkodott el rajtam. Majd elkezdtem hangosan olvasni, mint amikor ő mesélt nekem, ha nem tudtam aludni.
Drága fiam!
Ne hibáztasd magad azért, mert nem voltál itt velem. Te vagy a szívem minden kincse, életem boldogsága, az kiért érdemes volt eddig élni. Lehet, hogy testem elporhad,de szivem a tiéddel egyszerre dobban. Majd figyellek téged onnan a magasból,s életed minden mozzanatát szívemben hordom. Ha kell, követlek a végtelenbe,de sohasem hagylak téged valahol a világban egyedül elveszve.
Szívvel-lélekkel: Anya
Az űrlap teteje
Az űrlap alja