Tarka kendő

Évszám
2013
Beküldő
Ayesha

(Végy mintát a jóból!)

Mira szíve a torkában dobogott, mikor átvette a levelet a koloravisztól, a szivárványtollú postagalambtól. Kék boríték, rajta a holografikus pecsét a hullámzó tengerrel, háttérben egy jón márványtemplommal– az Atlantisz Akadémia jelképe. 

A tizennyolc éves, szőke, göndör hajú, égszínkék szemű lány remegő kézzel bontotta fel a borítékot, és emelte ki a hófehér papírt. A betűk összefolytak a szeme előtt, majd mély levegőt vett, hogy elolvassa. 

Görcsös arckifejezése hirtelen derűs mosollyá vált, majd ujjongva kiáltotta:  

–Felvettek! Apa! Anya! Felvettek!

Mint a szél, úgy szaladt be a házba, hogy elújságolja szüleinek az örömhírt. Szülei és öccse is együtt örült vele. 

Ez egy különleges tanév volt: idén ugyanis a lányoknak is megengedték, hogy az Akadémián tanulhassanak. 

Megkezdődött a tanév.  Mira búcsút intett szülővárosának, Széloromnak, és szívrepesve szállt fel az Atlantiszra tartó fehér, gyémánt alakú repülő szerkezetre, a vimánára, ami elrepítette őt és utastársait az óceán felé. Ott egy ponton megállt, átalakult tengeralattjáróvá, s merülni kezdett. A szőke lány álmélkodva nézte a csodás vízi világot: a halakat, a polipokat és a delfineket. Elérték Atlantisz, az örökké fényben úszó város védőpajzsát,ami átengedte őket, de a vizet visszatartotta. A vimána ott szárazföldi üzemmódba kapcsolt, és megállt a repülőtéren. Ott más, különféle színű és alakú járművek bocsátották ki és fogadták be utasaikat. 

Mira is kiszállt a vimánából, és nem győzött csodálkozni azon, milyen szép itt minden. A márványkő épületek falai gazdagon volta faragva élethű domborművekkel: minden faragvány egy-egy történetet mesélt. A parkokban örökzöld fák álltak méltóságteljesen, katonás rendben, vigyázva az ezernyi rózsaszín, fehér és sárga virágot, melyek valósággal versenyeztek egymással, melyikük a szebb, az elegánsabb, az illatosabb. A lánynak azonban nem lehetett sokáig gyönyörködni a tájban: meg kellett keresnie az Akadémiát. 

Megkérdezte egy idős bácsitól, merre találja az intézményt, mire az öregúr útba igazította. Ahogy ment a hófehér úton, összeütközött egy magas, karcsú, , ébenfekete bőrű lánnyal. 

-Szia!- üdvözölte Mira a másik lányt- Én Mira Sörensen vagyok. Téged hogy hívnak? 

-Zajnab.- felelte kurtán a fekete szépség 

-Zajnab? Érdekes név. Honnan jöttél? 

-Homokvárosból. 

-Szép hely. Láttam könyvekben, hogy milyen piacaitok és tevekaravánjaitok vannak Én az Akadémiára tartok. És te? 

-Én is. 

-Téged is felvettek? Jaj, de jó! 

-Allah akarata.- felelt a sötét bőrű, fiatal hölgy 

Ahogy mentek, Mira kettejük helyett is beszélt, míg Zajnab csak akkor szólalt meg, amikor a másik lány kérdezte, és akkor is csak egy-két szóval válaszolt. 

Elérték az Akadémia hatalmas, jón oszlopos, timpanonos, fehér márvány épületét, ahol az antik világ nagyjainak szobrai fogadták a tanulni vágyókat: Zeusz a trónján, kezében villámokkal, Athéné a maga méltóságteljes, vértes alakjával, Apollón, minden korok férfiideálja, és a földi nagyságok: Pitagorasz, Hippokratész, Szókratész... és Platón 

-Ez nem igazság!- duzzogott Mira -Mindig csak a görögök! Lehetne néhány hódító északi nagyság is. Például Vörös Erik vagy Kékfogú Harald vagy... vagy Kimi Räikkönen! 

Zajnab csak mosolygott és vállat vont. 

Miután beiratkoztak, szinte azonnal megkezdődtek az órák. A lányoknak nem csak a tanulmányokkal kellett megküzdeniük, hanem a fiú hallgatótársaik bámész tekintetével és kétértelmű beszólásaikkal is. Mindennek a tetejébe a filozófiaórán Platónt kellett venniük, akiről köztudott, hogy mennyire kevésre becsüli a női nemet. Az egyik hallgató az Állam c. műből olvasott fel egy részletet, melyben kijelenti, hogy ugyan a nők is el tudják végezni azokat a dolgokat, amiket a férfiak, csak mindenben sokkal gyöngébbek. Mirának ökölbe szorult a keze a pad alatt, míg Zajnab csak ült, és lesütött szemekkel hallgatott. A tetejébe pedig lehetett érezni, hogy Melitón professzor, a filozófiatanár mélyen egyetért Platón nőkről alkotott véleményéről. 

–Ezért nem értem,– fejezte be az előadását a professzor – Hogy miért lett megengedve, hogy lányok is itt tanulhassanak, amikor mind fizikailag, mind szellemileg alacsonyabb rendűek a férfiaknál. 

Ezek után Mirához fordult: 

–Meg tudná mondani, hogy maga miért van itt? 

A lány nem jött zavarba, ehelyett égkék szemével tanára dióbarna íriszébe nézett. 

–Azért vagyok itt,– mondta – hogy tanuljak. 

–És mégis minek?– kérdezte gunyorosan Melitón 

–Azért, hogy írónő lehessek.– válaszolt Mira határozottan– Szeretnék csatlakozni az Északi Írónők Köréhez. 

–Mégis, miket írnak, maguk, nők?– kérdezte a tanár megvetően– Néhány szánalmas gyerekkönyvön és szerelmes regényen kívül nem sok mindent produkáltak az irodalom terén... se! 

–De tanár úr, maga nem volt se gyerek, se szerelmes?– vetette fel Mira 

A professzor nem válaszolt semmit, helyette Zajnabot faggatta arról, hogy ő minek van az Akadémián. 

–Allah akaratából.–felelte halkan, de határozottan a fekete lány. 

–Nem tudom, hogy vagy vele,– mondta Mira Zajnabnak a szünetben– De kezdem megutálni ezt a Platónt. Ennyire nőgyűlölő lett volna? Mégis, tán meleg volt az öreg? 

–Az bizony.– válaszolt a homokvárosi lány helyett egy másik fiatal hölgy. Vörösesbarna bőre, hosszú, fekete haja és öltözete elárulta, hogy indián származású 

–Valóban az volt.–folytatta az indián lány– De ez akkoriban elfogadott, sőt erény volt. Azt középiskolában nem tanítják, de az ókori görögök ősi hite szerint az emberek teste gömb alakú volt, négy karral és lábbal, és egyszerre voltak férfiak és nők. Az istenek büntetése volt, hogy kettéválasztották őket, férfivá és nővé, ezért, hogy újra boldogok legyenek, meg kell találniuk a maguk párját. Mivel minden emberben van a másik nemből valami, ezért nem szégyellték, ha szerelmük velük azonos nemű volt. 

–Te hogy tudsz ennyi mindent?–kérdezte Mira 

–Egy leendő sámánnak sok mindent tudnia kell.– felelt az inka lány– Egyébként pedig Cavának hívnak, és Vízvölgyéből jöttem.    


Ezután testnevelés óra következett. Polikratosz tanár úr önvédelmi fogásokat tanított nekik, majd önkéntest kért, aki alkalmazni is tudja ezeket a trükköket. 

–Itt vagyok!–ugrott a terem közepére egy apró, kínai lány 

A többiek szinte kivétel nélkül elkezdtek hahotázni 

–Ugyan!– kezdte egy fiú– Ha egy pofont adok neki, elsírja magát! 

–Tényleg ezt gondolod?– kérdezte az ázsiai kisasszony –Akkor próbáld ki! 

A nagydarab fiú megtámadta az ifjú amazont, aki  elugrott előle, és egy olyan ütést mért a tarkójára, hogy a srác eszméletlenül hasalt le a padlóra. 

A kínai harcos lány ezután több fiúval is elbánt, majd a tanár urat is két vállra fektette 

–Hogy hívják magát, kisasszony?– kérdezte Polikratosz, aki egyébként nem volt se kicsi se gyenge 

–Hong.– tette bal öklét jobb kezébe a lány, miközben meghajolt– Shan Rong Hong Tűzberekből. 

Az egyik fiú viccelődni akart a nevével, hogy „King Kong Ping Pong” mire Hong rávetette tüzes tekintetét, hogy a srácban az ütő is megállt. 

A következő tantárgy csillagászat volt. A hívő muszlim Izmael tanár úr rendkívül izgalmas és érdekes előadása után odahívta magához a négy lányt: 

–Ha továbbra is itt akarnak tanulni.– kezdte szigorú arccal– Több alázatot várok maguktól. Például elvárom és nemcsak én, hogy sokkal egyszerűbben, alázatosabban öltözködjenek. Ha át akarnak menni nálam, akkor tessék hosszú, sötét ruhát viselni, és a fejeket tessék bekötni. Tisztességes nők maguk, nem holmi jöttment utcalányok, igaz? 

–Igen, professzor úr.– felelte Mira és Cava egyszerre 

–Akkor megértettük egymást.– válaszolt Izmael, majd Zajnabhoz fordult– És ez különösen magára vonatkozik. Egy igazhívő nő ne járjon fedetlen fővel! Így akar lenni a szultán felesége? 

Azzal a professzor sarkon fordult, és kiment 

–Kinyírom ezt a szemetet!– vicsorgott Hong, mire Cava lefogta 

–Ne! Ne akard kirúgatni magad! 

Másnap a lányok a piactéren sétáltak, ahol egy hatalmas, barna pók, Arana anyó kínálgatta portékáit, különféle színű és mintájú terítőket, kendőket, sálakat, amiket maga szőtt. A négy lány nézegette a szép mintájú fejkendőket, majd választottak maguknak egyet-egyet: Mira egy égszínkéket választott, melyet fehér felhők és tarka madarak ékesítettek, Cava egy lótuszmintás tengerzöldet hattyúkkal és halakkal, Hong egy pirosat vett magának, melyet tűzliliomok és párducok képei ékesítettek, Zajnab pedig egy napsárgát, melyre a vén szövőnő oázisokat és sivatagi állatokat hímzett. 

−Jaj, nagyon szépek vagytok!− mosolygott az öreg pók −És végre vesz valaki tőlem ilyesmit is!

"Legalább a kendőnk színes, ha már a ruhánk nem lehet az" --gondolta Mira--"Ezek a kendők jelképezzék, hogy bár engedelmeskednünk kell, a  gondolataink szabadok!"

Az egyetemen mindenki megbámulta őket az új szerelésükben: a hosszú, sötétkék köpenyben és a cifra fejkendőben. Viszont nem törődhettek sokáig a külsejükkel, hiszen éppen akkor kapták a hírt: Lemúria megtámadta Atlantiszt! Minden hadra fogható férfinak védeni kellett a várost, így az Akadémia tanárainak és diákjainak is. Izmael professzor ekkor a lányokhoz lépett, és ezt mondta:       
−Meg ne halljam, hogy fegyvert fognak a kezükbe! Tű és cérna való maguknak, nem  kard és puska! 

Még mielőtt bármit is válaszolhattak volna, a tanár elviharzott, hogy megszervezzen egy csapatot. 

−Ez nem fer!− csattant fel Hong −Én vagyok a legjobb harcos! A hadászat a kisujjamban van! És nem vehetek részt a háborúban, csak mert lány vagyok? 

−Nyugodj meg!− csitította Cava − Részt veszünk a háborúban. A tanár úrnak igaza van: tű és cérna való a kezünkbe. Meg hordágy... meg rögzítősínek.... 

−Azt akarod mondani, hogy ápoljuk őket, akik miatt szenvedünk?−lázadozott a kínai lány− Elvárják, hogy tiszteljük őket, miközben ők gúnyolódnak rajtunk! Hiába jobbak a dolgozataink, a feleleteink, rosszabb jegyeket kapunk! Soroljam még, milyen disznóságokat követnek el ellenünk? 

−De Hong!− kezdte Mira is − Emlékszel, mit tanít Platón? Hogy a férfiak és a nők természete különböző! Ha férfiak volnánk, talán nem segítenénk nekik, sőt talán el is árulnánk őket, ahogy Ephialtész tette Leónidasz seregével. Férfi büszkeség − női alázat. De ez az alázat viszi előbbre a világot, míg a büszkeség előbb-utóbb bukáshoz vezet. Sebet ejteni könnyű, begyógyítani nehéz, ezért nagyobb kihívás is. És lehet, hogy jó harcos és stratéga vagy, de az akupunktúrához is értesz! És erre most nagyobb szükség van! 

−Igazad van, Mira! − egyezett bele Hong is − Akkor mire várunk? Ápolói szolgálatra fel! 

Más, a környéken élő lányok és asszonyok is csatlakoztak hozzájuk, akiket megtanítottak sebeket gyógyítani, sérültet cipelni, és arra, hogy a sebesült ellenséget ugyanúgy el kell látni, mint a honfitársakat.. Hogy megkülönböztessék magukat másoktól, valamennyi ápolónő tarka kendőt kötött a fejére, amit Arana anyó szőtt. 

Aki sebesülten feküdt a hadszíntéren, és meglátott egy színes fejkendőt, biztosra vehette, hogy megmentik, akármelyik oldalon is harcolt. Ezt Lemúria királya is megtudta, és a lányok és az általuk képviselt erény tiszteletére visszavonta seregeit. 

A háború így ért véget. A négy akadémista lány és a többi ápolónő ott állt a piactér közepén egy emelvényen, amit emberek vettek körül. Tanáraik és diáktársaik is elismerően, mosolyogva néztek rájuk, még Melitón és Izmael professzorok is. Az utóbbi ezt suttogta: 

−Nővérek... a mi nővéreink! 

Mikor a lányok átvették a kitüntetéseiket, több száz, több ezer tarka kendő lebbent egyszerre. 

„Több száz, több ezer tarka kendő...” −írta később Mira −„ Mind különböző színű és mintájú. Nem volt köztük két egyforma. Lobogtak a szélben, hirdetve: bárhonnan jöttünk, bármilyenek is vagyunk, mind ugyanazok vagyunk: emberek.” 

Befejezte történetét,  és elnézte, ahogy kislánya, Mirabella a tükörben illegeti magát: hogy áll neki anyukája felhőmintás, kék kendője.