Évszám
2011
Beküldő
Mesernyő
Tivadar a pálma egy hatalmas irodaházban élt. Az épületben üzletasszonyok és üzletemberek sürgölődtek. Tivadar egy tárgyalóteremben lakott és fontoskodva hallgatta az üzleti megbeszéléseket. Tanácsokat is osztogatott. Meglehet senki sem hallotta mit mond -mert szinte alig valaki érti a növények nyelvét - de Tivadart ez nem zavarta. Ő szentül hitte, hogy tanácsainak köszönhetően jönnek létre az üzletek. Fent is hordta az orrát. Sokáig élt egyedül. Amikor végül másik növényt tettek mellé a tárgyalóba ő addig piszkálta az újonnan jöttet míg az hervadni nem kezdett. Nem is maradt meg mellette egy virág sem. Soha egy kedves szava nem volt társaihoz. Okoskodását, kéretlen tanácsait hallva minden növény elhervadt. Tivadar ezt észre sem vette. Meg volt róla győződve, hogy ő a legfontosabb és legokosabb a világon. Azt hitte az üzletemberek csak miatta jönnek a tárgyalóba. Tanácsaiért. Egy napon nem jöttek többet. Senki.
- Az irodaházat lebontják és egy új, csillogó üvegpalotát fognak a helyére építeni – hallotta a költöztetők hangját Tivadar.
Mindent elvittek az épületből. Mindent, kivéve Tivadart. Amikor meglátták így szóltak:
- Ez a pálma nagynak nagy, de olyan csúnya, szürke. Biztos beteg, nincs benne életerő.
- Nem vagyok csúnya- kiáltotta Tivadar, de a költöztetők valamiért meg sem hallották és elmentek.
Tivadar egyedül maradt. Most már hiányzott neki a többi növény társasága. Rájött, hogy milyen undok is volt velük. Ráébredt, hogy az emberek nem miatta jöttek, és hogy nincs egy barátja sem.
Teltek-múltak a napok, és egyszer csak Tivadar meglátta az ablakból, hogy az utcán összegyűltek a munkagépek. Elkezdik a bontást.
Aznap egy ellenőr még utoljára körbejárta a nagy épületet, hogy meggyőződjön róla, hogy valóba üres.
Az ellenőr rátalált Tivadarra.
- Hát te miért árválkodsz itt?- kérdezte.
- Tivadar nem felelt.
- Gyere, hazaviszlek, hátha meggyógyíthatlak és megjön a hangod – mosolygott a nő és lecipelte Tivadart a kocsijába.
A hölgy hazavitte magával. Minden nap locsolta, kedvesen beszélt hozzá, öntözte, ápolta.
Tivadar azonban, nem zöldült ki és továbbra sem szólalt meg.
Egy napon a hölgy átvitte egy hatalmas üvegházba a kertjében.
- Sajnállak téged, még sose találkoztam néma növénnyel – mondta. Gyere, itt van a többi védencem, remélem, ők majd felvidítanak.
Így is történt. Tivadar boldogabb volt, mint valaha! A sok virág kedvesen üdvözölte és befogadta őt. Elmesélték, hogy a hölgy valóban érti a növények nyelvét. Tivadar is mindent elmesélt régi életéről és ráébredt, hogy valójában mindig is irigyelte a többieket, mert sokuknak virágai is voltak neki pedig nem. Irigyelte, hogy vidámak és nem aggodalmaskodnak, hogy mindig számíthatnak egymásra. Ő olyan sokáig volt egyedül, hogy azt hitte már nem is kell neki senki. Tévedett.
Az üvegházban családra lelt. Sosem volt egyedül. A többiek virágait is sajátjának érezhette. Tanácsait itt megbecsülték, és ő igyekezett, hogy senkit se bántson meg.
Eljött az a nap is, amikor a hölgy belépett az ajtón és meglátott egy hatalmas, buja zöld, egészségtől majd kicsattanó pálmát.
- Nahát, mintha kicseréltek volna kis szótlanom – mondta kedvesem.
Tivadar csak ennyit mondott válaszul:
- Köszönök mindent! Boldog volt.
A hölgy kedvesen megsimogatta leveleit és azt mondta:
- Ne feledd, vannak virágzó növények és zöldek, de barátok nélkül mindannyian elszáradnának.
- Nem fogom elfelejteni!- ígérte a pálma.
Tivadar azóta is az üvegházban él, és az új növényeknek sokszor elmeséli milyen bolond is volt fiatalon, amikor azt hitte magányosnak lenni jó.
- Az irodaházat lebontják és egy új, csillogó üvegpalotát fognak a helyére építeni – hallotta a költöztetők hangját Tivadar.
Mindent elvittek az épületből. Mindent, kivéve Tivadart. Amikor meglátták így szóltak:
- Ez a pálma nagynak nagy, de olyan csúnya, szürke. Biztos beteg, nincs benne életerő.
- Nem vagyok csúnya- kiáltotta Tivadar, de a költöztetők valamiért meg sem hallották és elmentek.
Tivadar egyedül maradt. Most már hiányzott neki a többi növény társasága. Rájött, hogy milyen undok is volt velük. Ráébredt, hogy az emberek nem miatta jöttek, és hogy nincs egy barátja sem.
Teltek-múltak a napok, és egyszer csak Tivadar meglátta az ablakból, hogy az utcán összegyűltek a munkagépek. Elkezdik a bontást.
Aznap egy ellenőr még utoljára körbejárta a nagy épületet, hogy meggyőződjön róla, hogy valóba üres.
Az ellenőr rátalált Tivadarra.
- Hát te miért árválkodsz itt?- kérdezte.
- Tivadar nem felelt.
- Gyere, hazaviszlek, hátha meggyógyíthatlak és megjön a hangod – mosolygott a nő és lecipelte Tivadart a kocsijába.
A hölgy hazavitte magával. Minden nap locsolta, kedvesen beszélt hozzá, öntözte, ápolta.
Tivadar azonban, nem zöldült ki és továbbra sem szólalt meg.
Egy napon a hölgy átvitte egy hatalmas üvegházba a kertjében.
- Sajnállak téged, még sose találkoztam néma növénnyel – mondta. Gyere, itt van a többi védencem, remélem, ők majd felvidítanak.
Így is történt. Tivadar boldogabb volt, mint valaha! A sok virág kedvesen üdvözölte és befogadta őt. Elmesélték, hogy a hölgy valóban érti a növények nyelvét. Tivadar is mindent elmesélt régi életéről és ráébredt, hogy valójában mindig is irigyelte a többieket, mert sokuknak virágai is voltak neki pedig nem. Irigyelte, hogy vidámak és nem aggodalmaskodnak, hogy mindig számíthatnak egymásra. Ő olyan sokáig volt egyedül, hogy azt hitte már nem is kell neki senki. Tévedett.
Az üvegházban családra lelt. Sosem volt egyedül. A többiek virágait is sajátjának érezhette. Tanácsait itt megbecsülték, és ő igyekezett, hogy senkit se bántson meg.
Eljött az a nap is, amikor a hölgy belépett az ajtón és meglátott egy hatalmas, buja zöld, egészségtől majd kicsattanó pálmát.
- Nahát, mintha kicseréltek volna kis szótlanom – mondta kedvesem.
Tivadar csak ennyit mondott válaszul:
- Köszönök mindent! Boldog volt.
A hölgy kedvesen megsimogatta leveleit és azt mondta:
- Ne feledd, vannak virágzó növények és zöldek, de barátok nélkül mindannyian elszáradnának.
- Nem fogom elfelejteni!- ígérte a pálma.
Tivadar azóta is az üvegházban él, és az új növényeknek sokszor elmeséli milyen bolond is volt fiatalon, amikor azt hitte magányosnak lenni jó.
VÉGE