A számítógépes szuperhősöknek, robotembereknek és az űrlényeknek, mert ez is csak egy kitalált történet, éppen olyan, mint az övék.
I. A tiltott gyümölcs
A banán tompa puffanással ért földet a fa tövénél. Odafent, a lombkoronaszint egyik ágáról két majom bámulta csalódottan.
- Lemegyek érte – makogta a hím.
- A földre? – aggodalmaskodott a nőstény.
- Miért ne? – válaszolt a fiú majom, és elkezdett lefelé mászni.A nőstény egy ideig követte, aztán megállt és egy ágról kiabált utána:
- De mi lesz a ragadozókkal?
- Mi lenne? Csak felkapom a banánt és jövök is vissza!
- Jól van, de legyél óvatos!
A hím majom lekúszott egészen a fa aljáig. Karjával és egyik lábával még mindig a törzsbe kapaszkodott, a másik lábával pedig az egyik fűcsomót tapogatta.
- Ez… Ez puha. – állapította meg némi rácsodálkozással, majd letette a másik lábát is és óvatosan elengedte a fát.
- Minden rendben? – kérdezte a lány majom.
- Igen. Egész érdekes itt.
- Vedd fel azt a banánt és siess vissza!
A banán a fa tövéhez közel hevert. A majom lehajolt érte és meglátta a fűben izgő-mozgó rovarokat. Volt ott egy apró gyík is, aki jóízűen falatozott a mikrokozmoszból.
- Milyen különös kígyó… Gyere le, nézd meg te is!
- Dehogy megyek! Majd elmeséled, milyen volt, ha feljöttél.
- Ugyan már! Nincs itt egyetlen ragadozó se. Ugorj! Elkaplak.
A nőstény majom némi hezitálás után lejjebb ereszkedett és onnan ugrott párja karjaiba.
- Au! – nyögött fel a hím.
- Mi az?
A fiú majom letette a földre a lányt, majd az oldalát kezdte dörzsölgetni.
- Egy kicsit megütöttem az oldalbordámat, amikor elkaptalak.
- Sajnálom.
- Semmi gond, én voltam ügyetlen.
A nőstény körülnézett.
- Valóban másként fest innen minden.
- Akkor? – kérdezte a hím.
- Akkor mi?
- Akkor visszamászunk, vagy körülnézünk egy kicsit?
- Jó, de ne legyünk lenn sokáig…
II. A show – 1. rész
Üdvözlöm a kedves nézőket! Én Zorg Kvazorg vagyok és az Intergalaktikus Televízió űrhajójáról jelentkezem. Önök az SZ.R.Ű. Show-t, vagyis a Szuperhősök, Robotemberek és Űrlények valóságshow-ját látják. Előző adásunkban két szuperhős csapott össze. Egyikük örökölte a képességeit, egy távoli galaxis utolsó túlélőjeként űrhajóba rakták szülei, majd a Sár bolygón egy kedves vidéki házaspár fogadta örökbe a fiút, akiből később a Hiperember™ lett! Ellenfele egy radioaktív Laszkó nyereséges áfonyapudingnak köszönhette különleges kékességeit: Ő a Kék-Ember®! Eleinte a Hiperember™ legyőzése kéktelenségnek tűnt, ám a Kék-Ember® kikékítette ellenfelét és új bajnokot avattunk személyében.
A mostani műsorban valami újat próbálunk ki. Különleges képességek helyett különleges képtelenségekkel rendelkező hősöket kerestünk. Ezen törékeny embereket a Föld bolygón találtuk meg.
Az első versenyzőnk örökölte képtelenségeit, s bár űrhajót nem használt, saját belső világából került az emberek közé.
III. A fiú
A fiút Kristófnak hívták. Kristóf egyedül ült a sötét szobában, ahol semmi sem volt Kristófon, a Kristófot tartó széken, egy boton, egy asztalon és egy számítógépen kívül. Fényt csak a számítógép képernyője és a monitoron, a gépházon és a hangszórón lévő, bekapcsolt állapotot jelző apró kis lámpák adtak. A szoba falai feketék és üresek voltak, csakúgy mint a padló és a mennyezet.
Kristóf már időtlen idők óta egy számítógépes játékkal játszott, amiben egy robotot kellett irányítani. A 157.684. pálya teljesítése után azonban váratlanul megunta a játékot és bezárta a programot. Úgy döntött, hogy ezúttal inkább programozni fog.
A program célja az volt, hogy feltöltse a sötét szobát mindenféle dologgal.
Az első eredménye egy lámpa lett, ami a plafon közepéről világította be a helyet. Kristóf ekkor vette észre, hogy a mennyezet és a falak nem feketék, mint ahogy korábban hitte, hanem fehérek, a padló pedig lakkozott fa.
A program második lépésként szőnyeget helyezett el a szék és az asztal alá, valamint egy fotelt a sarokba, a fotel mellé egy polcot a falra, amellé pedig egy kis olvasólámpát. Kristóf beleült a fotelba, és levett egyet a polcon található tárgyak közül. Egy bekeretezett fénykép volt az, rajta egy férfi, egy nő, és a férfi nyakában egy kisfiú volt látható. A kisfiú volt Kristóf, a felnőttek pedig a szülei.
Közben a program újabb részletekkel bővítette a szobát, többek közt egy nagy dobozzal. Kristóf felállt a fotelből és a dobozhoz ment. Régi játékokat talált benne. Kivette az egyiket. Egy építőkocka volt az. Eszébe jutott egy nagyon régi emlék, amin piramist épített ugyanezen kockákból a többi óvodással. Egy pillanatra eltűnődött a kocka egyszerűségén, majd a számítógépre tekintett: Kedve támadt megnézni az e-mailjeit.
Kristófnak három barátja volt, mindhárom egyetlen névvel rendelkezett, amiben szerepelt egy @ jel és legalább két számjegy is. A barátoknak nem volt arca, ugyanakkor meghatározott időközönként válaszoltak és megosztották tapasztalataikat a robotos játékról.
A program közben készített egy kis asztalt a fotel mellé, rajta egy tálcával, a tálcán egy furcsa tárggyal. Kristóf ismét otthagyta a számítógépét, és szemügyre vette a tálca tartalmát. A tárgynak illata volt, méghozzá nagyon kellemes. Felemelte és beléharapott. Kimondottan finomnak találta. Miközben ette, próbálta megjegyezni az összetevőit. Hagyma, hús, paradicsom… Az elfogyasztása után ismét a számítógéphez ült és rákeresett az összetevőkre. Megtalálta a tárgy nevét: Gyros. A számítógép azt állította róla, hogy görög étel.
Kristófot lázba hozta a gyros megismerése, ezért rákeresett a „görög” szóra. Egy turisztikai oldalra jutott, ahol külföldi utakat szerveztek. Rengeteg kép volt különböző városokról. Az egyik a Kolosszeumot ábrázolta. Kristóf rákeresett a „Kolosszeum” szóra is, és talált egy képet, amin gladiátorok harcolnak egymással egy arénában. Erről eszébe jutott valami, így ismét felállt a számítógép elől és visszament a dobozhoz. Kivett belőle egy kardot. A kard a gladiátorokéval ellentétben műanyagból volt, ugyanakkor egy iskolai emlék is kapcsolódott hozzá: Kristóf az egyik farsang alkalmával lovagnak öltözött és meg is nyerte a versenyt. Egy torta volt a főnyeremény, amit megosztott a barátaival.
A program ezalatt felépített egy ágyat a fal mellett. Kristóf ledőlt kicsit az ágyra és érezte, hogy feltöltődik energiával. A háta sem fájt annyira, mint amikor a számítógép előtt ült. Közben egy nagyobb könyvespolccal is gyarapodott a szoba. A fiú levett egy könyvet és az ágyon fekve elkezdte olvasni. Csak az első fejezetig jutott, de nagyon izgalmasnak találta, ezért tett belé egy könyvjelzőt és a fotel melletti asztalkára tette. Szívesen olvasta volna tovább, de kíváncsi volt a többi könyvre is. Levett hát egy újabbat, ám csalódottan tapasztalta, hogy abban nem betűk vannak, hanem képek. Pontosabban újabb fényképek. Egy fotóalbumot tartott éppen a kezében. Voltak benne olyanok, amin csak az édesapjával szerepelt, valamint olyanok, amiken csak az édesanyjával. Ekkor jött rá, hogy a szülei elváltak. Visszament a bekeretezett fényképhez, amin még együtt volt a család. Vajon mi történhetett? Tovább böngészte az albumot, és már csak róla és az édesanyjáról talált benne fényképeket. Lassan kezdte megérteni az okot: Az édesapja nem tudott felelősséget vállalni a családjáért, ezért inkább elhagyta őket. Kristóf mindezért az édesanyját okolta, így idővel ismét kétfajta kép kezdte váltogatni egymást: Az egyikeken már csak ő volt, a többin pedig az édesanyja. Végül már csak Kristófról voltak képek. A fiú rádöbbent, hogy mennyire magányos.
Az ágy melletti falon ekkor két ablak jelent meg a program jóvoltából. Odakintről fény és hang áradt be rajtuk. Kristóf kinyitotta az egyiket és kinézett rajta. Embereket látott. Éppen olyanokat, mint ő maga.
A program ezután egy ruhásszekrényt helyezett el az ablakokkal szemközti oldalon. Mire a fiú kivette a ruháit és felöltözött, már készen volt a szoba utolsó eleme: Az ajtó.
Kristóf felvette a szék mellé támasztott botját, rátámaszkodott, majd bicegve elhagyta a szobát, hogy felfedezze a világot.
IV. A show – 2. rész
Itt még mindig Zorg Kvazorg és ez itt a Sz.R.Ű. Show! Ismerkedjenek meg második játékosunkkal, aki lelki képtelenségeit egy baleset folytán szerezte, s ezt követően örökbe fogadták, majd nem sokkal később rátalált tanítómesterére.
V. A lány
1. alkalom. (Mari 10 éves.)
Mari belépett a számára addig ismeretlen szobába és körülnézett. A falhoz tolva egy dolgozóasztal foglalta a helyet, rajta orvosi jelentésekkel, a másik oldalon egy díványt és két fotelt pillantott meg, az ablakban pedig cserepes virágok sorakoztak. Az asztal mögött egy középkorú, ám fiatalos nő ült és éppen írogatott valamit, majd mosolygó arccal felnézett a kislányra:
- Szia! Foglalj csak helyet.
- Csókolom. – köszönt Mari, és leült az egyik fotel szélére.
- Nyugodtan helyezd magad kényelembe, nem kell szégyenlősködnöd.
- Köszönöm.
A felnőtt nő továbbra is az asztal mögött maradt, de abbahagyta az írást és beszélgetni kezdett Marival. Azt kérte, szólítsa Erikának, vagy ha jobban tetszik, Erika néninek, majd megkérdezte tőle, hogy tudja-e, miért kell hozzá járnia.
- Igen. Azt mondták, túl fiatal vagyok még feldolgozni egyedül a történteket, és hogy ezért kell elmennem pszi…
- Pszichológushoz. – segített Erika.
Miután Mari édesanyja meghalt egy balesetben, az édesapja nevelte egyedül. A férfi azonban nehezen viselte felesége elvesztését, így gyakran dührohamokban tört ki. Az iskolában gyanússá vált, hogy Mari nem járt be testnevelésre, mert félt átöltözni a többiek előtt. A sebeit az iskolaorvos vette észre. Az édesapját börtönbe vitték, a kislány pedig nevelőszülőkhöz került.
A pszichológus először az új otthonáról kezdte el kérdezgetni. Mari idegenként beszélt a befogadóiról, ugyanakkor azt állította, hogy szép helyen élnek és hogy nagyon tetszik a macskájuk, Kleopátra. Valószínűleg nemsokára felveszi a nevelőapja vezetéknevét is.
Mesélt a barátairól is, akik között sokáig ő volt a népszerű lány. A felnőttek úgy tartották, hogy ha felnő, férfifaló lesz belőle. Mari ekkor még nem nagyon értette ennek a szónak a jelentését.
107. alkalom. (Mari 12 éves)
- Szia! – köszönt Erika.
- Csókolom, Erika néni. – köszönt Mari.
- Mi történt veled az elmúlt héten?
- Sikerült végre barátokat szereznem az új iskolámban. Régen mindig azoknak a társaságát kerestem, akik szerették a feltűnést, de most olyanokra vágytam, akik megértik, ha egy kicsi magányra vágyom.
- Nem vagy még túl fiatal ahhoz, hogy magányos legyél?
- Lehet. De ott vannak a nevelőszüleim is. Rájuk mindig számíthatok, ha szükségem van valamire. Mindent megvesznek nekem, amit csak szeretnék. Tényleg, tök jó fejek. Ma musszakát ettünk… Az valamilyen görög étel. Na meg itt van Erika néni is. – mosolygott a vele szemben ülő felnőttre.
222. alkalom. (Mari 14 éves)
- Szia! – köszönt Erika.
- Szia… – köszönt Mari.
- Hogy vagy? Mi újság az iskolában?
- Háát… Az osztályunk mintha kezdene szétszakadni. Régen mindenki mindenkivel beszélt, most meg már kisebb csoportok vannak. Én sajnos a népszerűtlenek közé tartozom, de nem zavar, mert Sárával és Edittel, a legjobb barátnőimmel sokkal jobban megértjük egymást, mint mondjuk Nórával, meg a többi beképzelt lánnyal.
- Értem. És a szüleiddel hogy áll a kapcsolatod?
Mari kissé szomorkás tekintettel kérdezett vissza:
- Melyikekkel?
- A nevelőszüleidre gondoltam. – pontosított Erika.
A kislány arcán a szomorú tekintetet felváltotta egy mosoly:
- Tényleg, még nem is mondtam: Rómába megyek velük a nyáron! Tök jó, nem?
342. alkalom. (Mari 16 éves)
- Szia! Képzeld, – mesélte Mari – összevesztem Sárával és Edittel.
- Hogyan történt? – kérdezte Erika.
- Tudod, régen egész jóban voltunk, de aztán ők elkezdtek fiúzni. Ez nem is lenne baj, csak engem sosem vittek magukkal, mert szerintük hozzájuk képest túl szép vagyok és féltékenyek. Azt mondták, Nórával kellene inkább barátkoznom, ő az én kategóriám.
- Úgy érzed, hálátlanok?
- Igen… Illetve, szerintem nincs is igazuk. Egyáltalán nem vagyok szép.
- Igaz is, te hogy állsz a fiúkkal?
- Akadt ma egy lovagom.
- Tényleg?
- Igen. A szüleimmel voltam…
- A nevelőszüleiddel?
- Igen. A szüleimmel voltam a kórházban, évente vissza kell menni a hátamon lévő sebek miatt… Amiket az édesapám… Tudod. Szóval, a szüleim éppen egy orvossal beszélgettek, erre váratlanul letámadott egy fiú.
- Letámadott?
- Igen. Szellemi fogyatékos volt, vagy ilyesmi. Nem tudott beszélni. Nagyon megijedtem tőle, azt hittem bántani akar. A szülei lenyugtatták, de nagyon megörültem, amikor be kellett mennem a dokihoz, mert azt hittem, ezzel megszabadulok tőle.
- Nem sikerült?
- Nem. Még ott volt, amikor kijöttem. Megint megijedtem, hogy megharap, vagy ilyesmi, de csak egy kicsit ugrált és ezt adta nekem. – Mari a hajcsatjába tűzött kicsi virágra mutatott.
- Biztos látta valahol, hogy egy férfi virágot ad a nőnek, ha tetszik neki. – állapította meg Erika.
- Lehet. Egy cserepes virágról tépte.
- Aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet. – jegyezte meg Erika.
- Mindenesetre érdekes, hogy nem tud beszélni, mégis vannak érzései.
- Mindenkinek vannak érzései.
459. alkalom (Mari 18 éves)
- Szia, Erika.
- Szia, Mari. Na, milyen volt találkozni édesapáddal?
- Hát… Nagyon fura. A szüleim elkísértek, és nem is kellett bemenni a börtönbe, hanem volt egy külön rész, ahol beszélgetni lehetett. És ott volt ő is… Kérdezgetett, én válaszoltam. De mintha teljesen idegen volt. Mondtam anyuéknak, hogy nem szeretnék többé vele találkozni.
- Értem. Szóval akkor lezártad magadban a dolgot?
- Le.
- Helyes. Azt hiszem, rám már nem lesz sokáig szükséged… Beszéljünk valami vidámabbról. Fiúkkal mi van?
- Semmi.
- Még mindig?
- Aha. Bence kedves volt, meg minden, de nem tudtam elviselni, ahogy a kisebbekkel bánik. Idén kell eldöntenem, hogy mi lesz belőlem, és azt hiszem, ápolónő szeretnék lenni. Nem lehet olyan ember a párom, aki bánt másokat.
- Miért nem? Munkát adna neked, te ápolhatnád az áldozatait.
- Hihi, köszönöm, de nem. Nekem egy rendes fiú kell.
- Biztosra veszem, hogy találsz majd magadnak egyet. – szólt Erika.
- Egyszer talán. De most leköt, hogy készüljek az érettségimre. Szeretnék nyelvvizsgát is, csak még nincs meg hozzá a pénz.
- A szüleid kifizetnék, nem?
- Igen, de ideje lenne elkezdenem vállalni némi felelősséget. Egy zöldségesnél kaptam egy hétvégi munkát, innen két megállónyira van. Ez egyelőre megteszi, gyorsan összeszedem belőle a pénzt. Á, tényleg! Drukkolj jövő hét hétfőn, apu egy vetélkedőre jelentkezett játékosnak.
- Valóban? Biztosan sok pénzt fog nyerni, apukád nagyon okos ember.
- Ne is mondd, ő a legfanatikusabb töritanár az országban. Komolyan. Minden ember életébe bele tudja magyarázni az összes történelmi kort. Ókori egyiptomiakat, görögöket, rómaiakat, lovagkort, nagy felfedezőket, bármit. Na mindegy, a lényeg, hogy jó lenne az a pénz. Igen, magunknak is, de apu biztosan felajánlaná a pénz egy részét jótékonykodásra.
- Akkor drukkolok. – mosolygott Erika, és közben odagurult kerekesszékével az ablakhoz, hogy meglocsolja a virágokat.
VI. A show – 3. rész
Zorg Kvazorg jelentkezik ismét az Intergalaktikus Televízió űrhajójáról, a végső összecsapással. Vajon melyik hős fog nyerni? Hogy zajlik majd ez a csata?
VII. A találkozás
Sánta fiú baktatott botjára támaszkodva a gyümölcsök felé. A fiút Kristófnak hívták. Összeszedte az édesanyja bevásárlólistáján lévő dolgokat, és vett magának még egy darab banánt is, mert valamilyen megmagyarázhatatlan oknál fogva megkívánta. Azonban, amikor le akarta méretni a pultnál, egy szomorú tekintetű lány fogadta.
- Ne haragudj, de épp most romlott el a mérleg. – szólalt meg Mari.
- Csak ez az egy volt? – kérdezte csalódottan Kristóf.
- Hát… Úgy látszik, igen.
- Oh…– sóhajtott a fiú – akkor visszapakolom ezeket. – mutatott a gyümölcsökre.
Mari sajnálta, hogy Kristófnak sánta létére ismét végig kell járnia az üzletet.
- Várj, segítek! – szólt a fiú után.
- Köszönöm. De nem kellene inkább a mérlegnél maradnod, hogy figyelmeztethesd majd a többi vevőt?
Mari gondolkodóba esett.
- Á, az nem elég. Nem akarom, hogy ők is összeszedjenek mindenfélét és csak a pultnál derüljön ki, hogy nem tudom kiszolgálni őket. Mindjárt visszajön a főnököm, addig bezárok. – s közben átfordította az ajtón lévő táblát, hogy a ZÁRVA feliratú rész kerüljön kívülre – Na, most már tudok neked segíteni.
A két fiatal szépen sorban visszarakosgatta a gyümölcsöket. Közben beszélgettek egy keveset, de mindketten szégyellték is a másik előtt magukat, hogy milyen ostoba témák jutottak csak az eszükbe. Amikor végeztek, Kristóf a pultra nézett.
- Megnézhetném azt a mérleget?
- Öö… Persze.
Némi bütykölés után a mérleg újra üzemképes volt.
- Ó! Köszönöm! – hálálkodott Mari és ismét átfordította a táblát, hogy ezúttal a NYITVA felirat legyen kintről olvasható – De kár, hogy csak most jutott eszedbe. Akkor nem kellett volna visszatenni a gyümölcseidet.
- Semmi baj, örülök, hogy így alakult. Nagyon hiányzott már egy jó beszélgetés. – mondta Kristóf, és ezt komolyan is gondolta.
- Akkor most megint telepakolod a kosarad?
- Már nagyon fáradt vagyok hozzá. Anyukám biztos meglesz egy darabig nélküle, csak egy gyümölcskosarat szeretett volna összeállítani.
- Oh, értem. Tök jó, hogy ilyen jóban vagy anyukáddal.
- Hát, igazság szerint sokáig nem jöttem ki vele jól. Tudod, van egy örökletes betegségem anyai ágról, ami miatt fokozatosan egyre jobban fáj a lábam. Most még csak sánta vagyok, később talán még tolószékbe is kerülök. Apa emiatt hagyott el minket, nem akart egy ilyen törékeny családot.
- Sajnálom. Én is ismerek egy tolószékest…
- Semmi gond. Anyukám egész jól viseli és én is kezdek már hozzászokni. Persze így nem túl könnyű barátokat szerezni és a lányok is kerülnek. Akik meg szóba állnának velem, azokat anyukám elüldözi, mert szerinte nem hozzám valók.
- Engem nem zavar, hogy sánta vagy.
- Lehet, hogy téged kedvelne. – szólt Kristóf, aztán az órájára nézett – Ne haragudj, mennem kell. Valamikor visszajövök a gyümölcsökért. Hát akkor… Szia.
- Öö… Szia.
VIII. A show – 4. rész
Zorg Kvazorg vagyok, és elnézést kell kérnem a műsor készítői nevében azoktól a nézőktől, akik még nem kapcsoltak el. Tömegesen rohamoztak meg minket üzeneteikkel, hogy a mai adásban szereplő törékeny emberek mennyire unalmasak és be kell látnunk, igazuk van: Rájuk senki se kíváncsi. A következő adásban természetesen visszatérünk a számítógépes szuperhősökhöz, robotemberekhez és űrlényekhez, ahogy eddig már megszokhatták. Addig nézzék továbbra is csatornánkat és éljék gondtalan életüket saját bolygójukon.
IX. A kezdet
Kristóf hátrafordult. Látta, hogy Mari fut utána, így megállt, hogy megvárja a lányt. Amikor végre utolérte, kifújta magát és egy banánt nyomott a fiú kezébe.
- Izé… Köszönöm. – szólalt meg meglepetten Kristóf.
- Ajándék. Csak mert segítettél megjavítani a mérleget. Ne haragudj, de csak ezt tudom most neked adni.
- Semmi gond. Ennek is örülök.
- Esetleg… Esetleg nem érsz rá holnap? – kérdezte Mari.
- Tessék?
- Apukám egy vetélkedőre megy, és ott leszek a közönségben. Ha akarsz, te is jöhetsz. – mondta, s közben egy cetlit adott át a fiúnak – ezen rajta van a telefonszámom.
- Oké. Szívesen elmegyek. Este felhívlak és egyeztetünk. Tényleg, hogy hívnak?
- Newetsak Mária.
- Én Kolompos Kristóf vagyok.
Így hódította meg Kolompos Kristóf a Marikát. (Elnézést. Egy rossz poén minden jó(?) történetbe kell.)
Mari még adott egy puszit Kristóf arcára, majd visszarohant dolgozni. A fiú lassan megtapogatta a puszi helyét és a banánra nézett. „Ezért tényleg érdemes volt lejönni a fáról!” – gondolta.
Ez csak egy kitalált történet volt. De amíg olvastad, pár percre igazzá tetted.