Évszám
2010
Beküldő
Kokesz
Tücsök Berci híres muzsikus volt. Az apja, de még a dédapja is muzsikált, volt kitől örökölni a tehetségét.
Hatalmas rét szélén élt, a búzatáblák közelében, ahol pipacsok, a búzavirágok és mezei margaréták vették körül. Kiválasztott magának egy fűcsomót. Itt tengette öreg napjait, itt pihente ki fáradalmait.
És emlékezett.
Bejárta a világot, szinte egész életét átmulatta. Dalolt, táncolt, mindig jókedvű volt, másoknak örömet csalt szemébe.
Időnként, ha megkérték barátai elővette hegedűjét, és reggelig szólt a dal.
A szentjánosbogarak világítottak, bár neki nem volt szüksége kottára, a dallamok a lelkében virítottak.
Egyszer megkérte barátja, hogy a lánya esküvőjén ő szolgálja a talpalávalót.
- Rendben van! - de szeretném, ha kórus is lenne.
Elkezdődött a szertartás, a gyönyörű nászinduló hangjára vonultak be a fiatalok a terembe.
A tücsök kórus szép ciripelést dúdolt, hiszen a szerelmes tücsök ciripelő hangját a lány nem feledi, hívogató, csalogató hangja a szívet élteti.
Aztán ettek, ittak, a tücsöksereg reggelig mulatott.
Tücsök Berci is elindult hazafelé, hóna alatt féltett hegedűje. Fáradt volt már és álmos. Nem ugrált, inkább csoszogott, miközben nagyokat ásított.
Egy pillanatra becsukta szemét, bár ne tette volna! Az úton egy fűszál keresztbe állt, ő felbukott, a hegedű pedig eltörött.
- Eltörött a hegedűm! A drága hegedűm! - és sírva ért haza.
Hetekig ki sem mozdult. Barátai már kezdtek aggódni érte, és felkeresték. De.... amikor meglátták a törött hegedűt, már tudták, mi baja lehet Tücsök Bercinek.
Szomorúságát nem oldotta semmi.
A rét bogarai összefogtak, és megtárgyalták, hogy bizony szerezni kell egy új hegedűt.
A lepkék, szitakötők, madarak gyorsan világgá vitték a hírt.
A sas vállalta, felkutatja, hol kapható hegedű.
A hírt meghallotta a világ másik felén élő tücsök király, ahol régen, még fiatal korában játszott Tücsök Berci.
- Jó tett helyébe jót várj! - így szól a mondás, melyet a tücsök király is jól ismert.
Elkészítette a világ legszebb hegedűjét, és a sas hátára kötötte, és az szélsebesen elindult vele.
Sietnie kellett, mert bizony Tücsök Berci a bánattól megbetegedett.
A sas megérkezett, az ajtó előtt már minden barát ott volt.
Megpendítették a húrokat.
- Jól hallok? Ez egy hegedű hangja? - gondolta magában Tücsök Berci, és a kíváncsiságtól fűtve kiment az ajtó elé.
Nagy taps fogadta.!
- Tücsök Berci! Elhoztuk neked a világ másik feléről a legszebb hegedűt, a tücsök király ajándékát! - szólottak barátai.
Tücsök Berci mosolygott, majd óvatosan, féltve a vállához emelte a hegedűt, és elkezdett játszani.
Oly szép dallamokat csalt ki a húrokból, hogy még a világ másik felén is meghallották!
Ki tudja?
Holnap talán, ti is hallhatjátok!
Hatalmas rét szélén élt, a búzatáblák közelében, ahol pipacsok, a búzavirágok és mezei margaréták vették körül. Kiválasztott magának egy fűcsomót. Itt tengette öreg napjait, itt pihente ki fáradalmait.
És emlékezett.
Bejárta a világot, szinte egész életét átmulatta. Dalolt, táncolt, mindig jókedvű volt, másoknak örömet csalt szemébe.
Időnként, ha megkérték barátai elővette hegedűjét, és reggelig szólt a dal.
A szentjánosbogarak világítottak, bár neki nem volt szüksége kottára, a dallamok a lelkében virítottak.
Egyszer megkérte barátja, hogy a lánya esküvőjén ő szolgálja a talpalávalót.
- Rendben van! - de szeretném, ha kórus is lenne.
Elkezdődött a szertartás, a gyönyörű nászinduló hangjára vonultak be a fiatalok a terembe.
A tücsök kórus szép ciripelést dúdolt, hiszen a szerelmes tücsök ciripelő hangját a lány nem feledi, hívogató, csalogató hangja a szívet élteti.
Aztán ettek, ittak, a tücsöksereg reggelig mulatott.
Tücsök Berci is elindult hazafelé, hóna alatt féltett hegedűje. Fáradt volt már és álmos. Nem ugrált, inkább csoszogott, miközben nagyokat ásított.
Egy pillanatra becsukta szemét, bár ne tette volna! Az úton egy fűszál keresztbe állt, ő felbukott, a hegedű pedig eltörött.
- Eltörött a hegedűm! A drága hegedűm! - és sírva ért haza.
Hetekig ki sem mozdult. Barátai már kezdtek aggódni érte, és felkeresték. De.... amikor meglátták a törött hegedűt, már tudták, mi baja lehet Tücsök Bercinek.
Szomorúságát nem oldotta semmi.
A rét bogarai összefogtak, és megtárgyalták, hogy bizony szerezni kell egy új hegedűt.
A lepkék, szitakötők, madarak gyorsan világgá vitték a hírt.
A sas vállalta, felkutatja, hol kapható hegedű.
A hírt meghallotta a világ másik felén élő tücsök király, ahol régen, még fiatal korában játszott Tücsök Berci.
- Jó tett helyébe jót várj! - így szól a mondás, melyet a tücsök király is jól ismert.
Elkészítette a világ legszebb hegedűjét, és a sas hátára kötötte, és az szélsebesen elindult vele.
Sietnie kellett, mert bizony Tücsök Berci a bánattól megbetegedett.
A sas megérkezett, az ajtó előtt már minden barát ott volt.
Megpendítették a húrokat.
- Jól hallok? Ez egy hegedű hangja? - gondolta magában Tücsök Berci, és a kíváncsiságtól fűtve kiment az ajtó elé.
Nagy taps fogadta.!
- Tücsök Berci! Elhoztuk neked a világ másik feléről a legszebb hegedűt, a tücsök király ajándékát! - szólottak barátai.
Tücsök Berci mosolygott, majd óvatosan, féltve a vállához emelte a hegedűt, és elkezdett játszani.
Oly szép dallamokat csalt ki a húrokból, hogy még a világ másik felén is meghallották!
Ki tudja?
Holnap talán, ti is hallhatjátok!