Tulipánország

Egyszer volt, hol nem volt, az Óperenciás tengeren is túl, egy régi kopott kastélyban élt egy öreg király, ő maga már hatvan emberöltőn is túl volt. A királynak három leánya volt, és egyetlen hűséges szolgálója. A kastélyban nyüzsgött az élet, fel s alá rohangáltak a hercegkisasszonyok, bárók, szolgák hada, még a távoli országok piaci kofái is itt bolyongtak egész nap.

- Mondván, nincs még egy ország, ahol ennyire becsülnék az aranyat, ezüstöt, ékszert, selymet, kagylót, kincseket.

A bölcs király bizony nagyon öreg volt már. Nem tudta, megéli-e lányai lakodalmát. Idősebb lányai ugyanis nem törődtek semmivel, csak azzal, hogy melyikük a szebb, okosabb és kedvesebb. A nagyobbik királylány szép volt, arca mint a rózsa, szeme égszínkék. A középső királykisasszony kék szemű, arca pedig mindig sugárzó, vidámsággal teli. A legkisebb leány volt a legbölcsebb, őt szerette a legjobban a király.

Egy szép nyári napon a király magához hívatta leányait.

- Leányaim, ma kérőtök jön. Válasszatok közülük és menjetek férjhez!

- Nekem nem kell kérő - jelentette ki a legkisebb -, nem akarom elhagyni édesapámat! A király nap mint nap csak azt hajtogatta: - királyi atyátok megvénült az évek során, megőszült, meggyengült, beteg lett. Szeretném boldognak látni leányaimat, országomat. Biztosan tudni, jó kezekbe kerül-e!?

A legkisebb királylány izgatott volt, atyja szavai hallatán búslakodva kiment a kertbe sétálni.

A kastélyt gyönyörű botanikus kert vette körül. Fák, bokrok, virágok versengtek egymással, melyikük a szebb. A kastély udvarában volt egy sétány, ahol a legkisebb lány minden nap megfordult. Úgy ugrált a virágok körül, ahogy egy pillangó száll fel s alá, ahogy egy darázs röpköd virágról virágra.

A királylány leült, megpihent egy nyárfa árnyékában. Gondolta magában:

- Mi lesz, ha édesapám férjhez ad? Nem hagyhatom itt magányosan, betegen. És ki gondozza majd a kertemet, ha el kell innen mennem?

A leány egy pillanatra elaludt, majd furcsa hangok hallatára kelt fel.

- Ébredj fel királylány! - szólt hozzá egy ismeretlen hang.

- Ki van ott?- kérdezte a leány.

- Ébredj fel királylány! - szólt újra. Miért vagy bánatos? Minden nap látlak a kertben sétálni, de még sohasem láttalak szomorúnak.

A királylány ekkor vette észre, hogy egy sárga színű tulipán beszél hozzá. Leült mellé csendesen, és hallgatta, mit mond.

- Miért vagy bánatos? - kérdezte újra a tulipán.

- Édesapám férjhez akar adni - felelte.

Nagyon szeretem az édesapámat és a népemet, nem szeretném őket elhagyni. Hogyan tudsz te beszélni? - kérdezte a királylány.

- Ez titok, nem mindenkivel tudok beszélni, csak azzal, aki jószívű, kedves, lelkileg tiszta, mert csak azok hallják. - felelte a tulipán.

- Mondd, a nővéreimmel is szoktál beszélgetni?

- Nem, a nővéreid gonoszak, mohók, mogorvák, nagyravágyóak mindent megtesznek azért, hogy gazdagok és szépek legyenek, ugráltatják a szolgákat, kiforgatják a királyt vagyonából, semmibe veszik az édesapjukat, és a körülöttük élő embereket, a szívük kőből van.

Ellenben veled, te gondoskodsz édesapádról, népedről, szívedet szeretet és melegség öleli át. Számodra nem a birodalom, vagyon, haszon, kincsek, hanem a megbecsülés a legfontosabb. Te az élet szépségeit értékeled - jelentette ki a tulipán.

- Királylány, mondd csak, megöntöznél minket? A nagy melegben kiszáradtunk.

A leány futott a kert végébe a folyamhoz. Vizet merített belőle, belépett a tulipánok közé, és meglocsolta őket. A tulipánok a vízcseppektől dölöngéltek, megnőttek, a szirmaik kinyíltak

A lány mintha egy mesebeli országban találta volna magát. A tulipánok fehér, sárga, piros színben ragyogtak, mindenütt manócskák ugráltak, tündérek röpködtek. A királylány útnak indult, találkozott egy manóval.

- Miféle emberek vagytok ti? - kérdezte a manótól.

- Szerencsehozó manók vagyunk. Ott élünk, ahol tulipánok vannak, így elkerülhetjük a ránk leselkedő veszélyeket. Az emberek kihasználnak minket, kincsre vágynak, nem értékelik az igazi kincset. Mi nem aranyat adunk, mint a mesebeli manók, hanem szerencsét, ezt sokan elfelejtik közülük. A kapzsi emberek nem törődnek a virágokkal, ezért itt élhetünk a legboldogabban - mondta a manó.

A királylány megértette, amit a manó mondott, és továbbindult a mesebeli országban. Észre sem vette, hogy a manó megszórta egy kis szerencseporral. A portól gyűrött, koszos ruhája aranyszínben csillogott. Dalolgatva lépett egyet-kettőt, és valamibe belebotlott. Egy manó feküdt az útjában a tulipánok levelei alatt. Egy ifjú a segítségére sietett. A ruhája a kerti virágok színeiben ragyogott. A fején tulipán alakú koronát viselt.

- Ki vagy te? - kérdezte a királykisasszony.

- Ne félj tőlem! Én Tulipánország hercege vagyok. Sétálsz velem a kertben?

- kérdezte a herceg.

Elkezdtek sétálni a kertben és beszélgettek.

- Tulipánország merre van? - kérdezte a királylány.

- Tulipánországnak nincs hazája, mindenhol ott van, csak érezni kell, de nem mindenkinek adatik meg, hogy átélje ezt a csodát - válaszolt a királyfi.

- Miért?

- Azért, mert Tulipánország a képzelet országa, és csak olyanok hisznek benne, akik kedves, tiszta emberek. Olyanok, mint te - felelte a királyfi.

- Királylány, engedd meg hogy körbevezesselek a hazámban.  

A herceg megfogta a hercegnő kezét és felszállt vele a magasba. Úgy szálltak ott fent, mint két szerelmes pillangó. Táncoltak az égben, énekeltek, majd egy piros tulipán szirmocskáira leszálltak. Innen nézték a naplementét, a tájat és egymást. Mindenfelé tündérek röpdöstek, körberajongták a királylányt. A herceg tudta, hogy igaz kincsre talált, azonban a király legkisebb leánya búslakodva gondolt bele, hogy nemsokára véget ér ez a csoda, és férjül kell mennie. Nem tudta, látja- e még valaha Tulipánország hercegét. A herceg így búcsúzott a lánytól:

-Viszontlátásra! -  Mondom és megyek... Bennem legbelül valami remeg, mert nem tudhatom sosem, szoríthatom-e még azt a kezet, amit elengedek.

A herceg megcsókolta ajkait, és tovaszállt. A királylány beleszeretett a hercegbe, elképzelni sem tudta, édesapja mit szól majd hozzá. Útnak indult hazafelé, gondolta, már biztosan keresik a testvérei és atyja. Különös érzése volt, csak ment, csak ment, de sehogy sem ért a tulipánmezők végére. Egész nap bolyongott, elfáradt. Egy fehér tulipán szólt neki.

- Királylány, gyere és pihenj le szirmaim közt, itt nem eshet bajod.

A királylány elfogadta a tulipán ajánlatát és megpihent a szirmai között. Az esős éjben az ég hamar elsötétült. A Holdfény megvilágította a tulipános mezőt. A királylány álmában a tündérherceg beköltözött szívébe, vigyázott rá, szerette őt. Lassan felkelt a Nap, az ég kitisztult. A hajnallal együtt ébredt a királylány, kibújt a virág szirmai közül és lecsúszott a levelén. A leveleken és a szirmokon harmatcseppek táncoltak. A napfény, ahogy átsütött a vízcseppeken, visszatükrözte egy tündér arcát.

- Ki vagy te? - kérdezte a királylány.

- A nevem Amarilla. A királyfi szolgálója vagyok, arra kért, hogy kísérjelek el Tulipánország határáig - felelt a tündérlány.

- A herceg miért nem jött el?

- A királyuram megtiltotta neki, hogy találkozzon veled.

- Szeretném őt újra látni!

- Ez sajnos lehetetlen.

- Miért?

- Mert királyunk nem bízik egy emberben sem, nem akarja egyetlen fiát ilyen veszélynek kitenni, ezért küldött engem a királyfi, hogy útban hazafelé melletted legyek, segítsem utadat.

A királylány a szavak hallatán megtört, búslakodva, szomorúan tovább indult hazafelé.

- Miért nem repülünk a tulipánok felett? Úgy hamarabb a határhoz érnénk - mondta a királylány.

- Nem tudok repülni, a tündéreknek akkor nő ki a szárnyuk, amikor szerelmesek lesznek - válaszolt Amarilla.

- Ha ez így van, ahogy mondod, akkor a herceg szeret engem!

- Bizony, hercegnő, a királyfi tiszta szívből szeret téged. Talán egy szép napon újra láthatod őt, és örökre a tied lehet. Most azonban mennünk kell, mert az idő eljár felettünk.

Amarilla és a királylány mérföldeken keresztül gyalogolt, útjukat egy dalos madár kísérte. Dúdolgatva, dalolgatva lépkedtek, majd megpillantották az első fűszálakat.

- Királylány, itt az idő, hogy elbúcsúzzunk, innen már hazatalálsz, nem kísérhetlek tovább. Fogadj meg, kérlek, egy tanácsot! Mindig szíved hangjának dallamát kövesd, ha egy hangot elrontasz, a dal örökre elveszti szépségét.

Amarilla intett és eltűnt a tulipánok között. A királylány nem tudta pontosan mit is jelentenek Amarilla szavai, de megígérte, hogy megfogadja tanácsát. Lépett egyet a leány és meglátta az öreg nyárfát a távolban. A tündérek már nem röpködtek körülötte, manócskák is csak egy-kettő heverészett a tulipánokon a sütkérező napon. Ekkor meglátta a sárga tulipánt, akivel a kertben beszélgetett. Odarohant hozzá, hogy elmesélje, mi minden történt vele, amíg Tulipánországban volt, de a tulipán nem felelt neki. A legkisebb leány kilépett a tulipánok közül és berontott a kastélyba. Rohangált a folyosókon, mire a szobájához ért. Eközben nővérei készülődtek a kérők fogadására. A középső testvér felöltözött legdrágább ruhájába. Hosszú fodros szoknyájához, csipkés fehér blúza jól mutatott, dús fekete haja a vállára lógott. Nyakát egy gyémántkövekből kifaragott nyaklánc ékesítette, hajára fejdíszét feltetette.

A legidősebb királylány is felvette ruháit, egy abroncsot vett a szoknya alá, feltűzette szép barna hullámos haját, csinosítgatta magát, pirosította az orcáját, fölvette az ékszereit. A két nővér készen állt az ifjak fogadására, de a legkisebbik ott állt a folyosón az ajtaja előtt.

- Nővéreim, minek ez a kiöltözés? - kérdezte furcsán a legkisebb.

- Tán elfelejtetted, hogy hamarosan megérkeznek a szomszédos országok kérői? - mondta gúnyolódva a középső.

- Veszekedjetek csak, úgyis engem vesznek el feleségül, mert én vagyok a legidősebb, apánk rám bízza majd a trónt!

Ezzel az indulattal a legidősebb leány otthagyta testvéreit. A királylány nem tudta, hogyan lehetséges ez. Amíg ő egy napot időzött Tulipánországban, itt egy perc sem telt el.

- Lehetséges, hogy álmodtam? A királyfi valójában nem is létezik, csak a képzeletemben él, vagy csak egy mesebeli tündér?

A királylány nem tudta mi történt körülötte, de egyben biztos volt:

- A királyfi csókja valóságos volt!

Belépett a szobájába és a hercegről áradozott.

- Szeretem őt, tudom, hogy létezik, és egyszer majd eljön értem, a hercegre gondolt, talán egyszer újra láthatom.

A hercegnő utoljára kitekintett az erkélyen a kertre, és látta, hogy a tulipánok táncot járnak odakint. A látványtól felcsillant a szeme, ebben a pillanatban lépett be a kastély ajtaján az első kérő.

A szomszéd király fia volt, szép daliás ifjú. A királyhoz szólt.

- Királyuram, kérőbe jöttem hozzád.

- A lányaim már nagyon vártak herceg, amelyik elnyeri a tetszésed, vedd el feleségül.

A herceg megnézte a két leányt és a királyhoz fordult.

- Hol van a harmadik leányod? - kérdezte csendesen.

A király elküldette leghűségesebb szolgálóját a lányáért. A legkisebb királylány nem éppen úgy festett, mint aki kérőket akar fogadni. Szép hosszú szőke haja kócos volt, ruhája és a keze koszos.

- Mit csináltál, édes lányom?

- Virágokat gondoztam - felelt a királykisasszony.

- Királyuram, ha hozzám adod legkisebb leányod, gazdaggá teszem országod - jelentette ki a herceg.

- Miért pont a legkisebb kell? - kérdezte a király.

- Azért, mert ő a legszerényebb és a legszorgalmasabb lány, akit valaha is láttam.

Az öreg király elmélkedett: - bölcs gondolat ifjú herceg!

- Nos, leányom, elfogadod a királyfi választását?

- Nem! - kiabált a királylány.

A királyfi csalódottan elhagyta a kastélyt, a király pedig szomorkodott. Jött a második kérő. Ő is a legkisebb leányt választotta. A király tőle is megkérdezte, miért?

A kérő ugyanúgy felelt. A király ismét leányához fordult.

- Elfogadod a kérő kívánságát?

- Nem! - kiabált a királylány.

A nővérei, a király és a kérő is szomorkodott. A legkisebb leány csak a hercegre gondolt, akivel a kertben találkozott. Ekkor belépett a kastély ajtaján a harmadik ifjú, akinek ruhája a tulipán összes színében ragyogott. Piros volt a ruhája, fehér a palástja, fején tulipán formájú sárga a korona.

A legkisebbik leánynak eszébe jutott Amarilla jó tanácsa. Most már megértette, mit sugall szívének dallama. A különös ifjú megnézte a leányokat és a legkisebbhez fordult.

- Csak egy percig szeress, amíg elmondom imádlak,

  csak egy óráig szeress, amíg megsúgom kívánlak.

  Szeress egy napig, amíg csókolni tudlak,

  szeress egy életen át, és én mindig szeretni foglak!

- szavalta a herceg.

-A tulipán, akivel a kertben beszélgettél, a szolgám volt. Hosszú idők óta te vagy az első tiszta szívű lány, aki megértette egy virág szavát. Légy a feleségem!

- A királylány igent mondott az ő hercegének.

A két nővér irigykedve nézett a húgára, hiába a szépség és a vagyon, senkinek sem kellenek. A király a herceghez fordult.

- Ki vagy te? Még soha sem láttalak.

A herceg bemutatkozott a királynak.

- Tulipánország egyetlen hercege vagyok. Kérlek, add hozzám legkisebb leányod. Megvédem országod a háborúktól, és népedet örökre szeretet fogja körülvenni. Nekem nem kell vagyon és kincs, csak egy szerető feleség, egy szép ország és egy boldog nép.

A király szóhoz sem jutott, csak bólogatott. Elfogadta Tulipánország hercegének ajánlatát. Az udvarban hetedhét országra szóló lakodalmat csaptak, amelyre egybegyűlt ünnepelni a falu apraja-nagyja, megszólalt az orgona, lantosokkal, zsonglőrökkel és egyéb mulattatókkal színesített ünnepséget csaptak, táncra perdült a nép. A herceg világos színű köpenyben jelent meg, ruháját arany és ezüst minták díszítették. A hajadon egyszerű selymet, szőke haján tulipánokból font koszorút viselt. A terített asztalon csupa finomság, bő lakoma várta a népet: sült vadgalamb, fürj és fogoly, liba, őz, sült vadkan, hal, sült páva, birka, sajtok, dió, friss gyümölcsök, torták, mandulatejben párolt osztriga, sörrel ízesített kenyér, párolt káposzta, gyümölcslepény, fűszeres forralt bort.

A lakodalom nagy mulatsággal zajlott le. Másnap az ország népe ajándékokkal üdvözölte az új királyt. Jó búzát, árpát, sört, bort hoztak faedényekben, tálakban.

A legkisebbik királylány és Tulipánország hercege uralkodott az országon. A nővérek 100 esztendőig sem változtak meg, nagyravágyóak, vénlányok maradtak.

A király pedig idővel unokáit ölelgette, boldog volt, hogy mégis megélte egyik lánya lakodalmát. A bánat elmúlt, az emberek szívébe szeretet költözött. A boldogsághoz nem kell más: egy szép ország és egy boldog nép, így végződik az én tündérmesém.