Tündér Fáni

Évszám
2011
Beküldő
Szegő Judit

Tündér Fáni éppen a napokban töltötte be 1111. évét, ami a tündéreknél az óvodás kort jelentette. Édesanyja, Liliána,  a Tündérkirálynő, már jó előre megvásárolt mindent a Tündérplázában. Vett szárnyacska védőt, hogy a vad játékban ne piszkolódjanak össze a kis tündér szárnyak. Tisztaságcsomagot, ami ugye a kézmosásban segítette a kis tündérkéket. Rajzfüzetet, szivárványszín ceruzákat, rózsavízfestéket, meg uzsonnás kutyust. No, ez utóbbi volt a kedvenc. Minden kistündér 1111 éves korában kapott először élő állakát, amit nem csak kisbarátként, de uzsonna hordóként is funkcionált. Fáni kutyusa fehér volt, barna pöttyökkel, fekete nózival, és bájos pofácskával. A segítségével jut majd el naponta az óvodába a frissen készített tízórai, amit a gondos tündérmamák friss harmatcseppekből préseltek a kis tündérkéknek. Aranyból öntött kis edénykébe töltötték, és ezt az uzsonnás kutyusok nyakába kötötték, aki elvitték kicsi gazdijukhoz az óvodába.

- Anyukám, édes Anyukám! Én annyira, de annyira várom már, hogy óvodás legyek! – lelkendezett Fáni egy nap vagy ezerszer is.

Liliána legendás türelme is fogytán volt már. Márvány homlokán apró kis redők képződtek.

- Fánikám! Légy türelmes! Holnap, amikor a Napocska felkel, és először nyújtja ki sugarait a föld felé, te már óvodás leszel! –nyugtatgatta csemetéjét.

- Anyukám, addig mennyi arany homokszem pereg le a Főtér óráján? -nyafogta a Kistündér.

Édesanyja halaszhatatlan dolgaira való hivatkozással sietve elmenekült, hisztis tündérkéjét a Tündérdadusra bízva.

- Selyemke! Vigyázz erre a leendő óvodásra, kérlek szépen! Igyekszem nagyon korán hazarepülni.  – mondta, és már csak egy apró, szivárványos csík jelezte, hogy merre is szállt el.

Tündérdadus mosolyogva kézen fogta Fánit, és elindult vele a konyha felé. Tudta, hogy nem lesz könnyű dolga, mert bár Fáninak, híresen jó volt az étvágya, de az izgatott tündérkislány most nehéz esetnek bizonyult.

Szélehosszaegynek, a konyhatündérnek még a könnye is kicsordult az otthagyott finom falatok láttán.

- Jaj, ez a Kistündér, ez a Kistündér! Biztosan valami komoly baja van! – mondogatta, és szemét törölgette a kötényébe..

Látható, tehát, hogy az egész palota felfordult. Könnyek, és mérges pillantások váltották egymást.

De mit lehetett tenni? Fánikát mindenki szerette, és mindenki úgy szerette, ahogy volt. Kissé hisztisen, kissé elkényeztetetten, de nagyon!

Hosszú évek teltek el, amíg a Liliána végre teherbe esett. Elképzelhetetlen boldogság öntötte el Tündérfalvát, ami a kistündér megszületése után is megmaradt. 

Simogatták, kényeztették, mosolyogtak rá. Meg is lett az eredménye! Bár alapjában véve kedves gyermek volt, de ha valami nem úgy történ, ahogyan ő elképzelte, bizony zengett a palota, sírásától.

Tündérapu, Tündérfalva legelső tündére. Imádta feleségét Liliánát és a máskor oly szigorú tündér, mindenki meglepetésére rendkívül türelmesen viselte tündérkéje rapliját. Ellágyult, ha csak lányára nézett, aki édesanyja szakasztott mása volt. 

Késő délután volt már, mire hazaérkezett az irodából szolgálati szarvasbogara hátán. Már messziről hallotta Fáni keserves sírását. Sietve ugrott le a bogárról, és szaladt, hogy megnézze mi is a baj.

-Tündérkislányom merre vagy? Mi történt? – kérdezte izgatottan.

Egyből felszáradtak a könnyek és apró, könnyű cipellők sietve kopogtak végig a márvány folyosón.

- Apukám! – kiáltotta boldogan a kislány.

- Képzeld, Selyemke nem akarja megmondani, hogy mikor megyek holnap óvodába.

Tündérdadus arca piros volt a lenyelt méregtől, hiszen aznap már vagy százszor válaszolt a kis szeleburdinak.

 Illedelmesen köszöntötte a Tündérkirályt, aki rögtön átlátta a helyzetet, és viccesen a dadusra kacsintva megkérdezte:

- Ki bántotta az én aranyos Tündérkémet?

Selyemke elmosolyodott, és megsimította Fáni hosszú szőke haját.

-Nem történt semmi, ugye Kisovis?

A Lányka papája ölébe ugrott, és helyre állt a rend.

Azt égen kigyulladtak a csillagok, és a langyos levegőben a várakozás illata lebegett.

Nemsokára elérkezett a várva-várt nap. Napocska szélesebb mosollyal ébredt még a megszokottnál is, és egy langy sugarával megcsiklandozta Fáni lábát. A Kistündér kuncogott, és kiugrott a virágszirom ágyából. Gyorsan bekapkodta virágmézcseppekből készült reggelijét, és kézen fogva Mamáját, elröppentek az óvodába, ahol az óvónéni nagy szeretettel várta őket. Ott volt már sok ismerős aprócska tündérke, akik viháncolva köszöntötték Fánit.

-Szia!!! Szia Fáni!- hangzott innen is, onnan is.

 A kis tündér ajka egy pillanatra mintha sírásra görbült volna, de hogy meglátta apró barátnőit, újra mosolyra húzódott. Elköszönt édesanyjától, aki a megszokottnál gyorsabban reppent el. Hiába, no, egy édesanya, csak édesanya, még ha királynő is.. .Nem lehet az ilyen nagy eseményeket könnyek nélkül megúszni.

Az óvónénit, Kendra néninek, hívták. Szeretettel üdvözölte kis tanítványait.

- Szervusztok Tündérkék! Köszöntelek benneteket nagy szeretettel. Ez lesz az első napotok az óvodában. Javaslom, hogy tegyünk egy kis kirándulást a patakhoz, ahol a pillangók éppen felvonulás tartanak. Ez a nap a pillangók legnagyobb ünnepe. - mondta.

Lett is nagy örömteli visítozás, ahogy azt nem csak a kislányok, de a tündérkék is szokták.

A fiú tündérek is nagyon örültek az indítványnak, de ők férfiatlannak tartották a lányos sikítozást. Így csak szélesen mosolyogtak.

Kendra néni sorba állította a csemetéket, és óvatos repüléssel elindultak a tisztás felé.

Ott már javában tartott a pillangó ünnep.

 Csodálatos látványt nyújtott a sok ragyogó színben pompázó lepke, akik, összekapaszkodva, mindenféle alakzatban repültek, majd leszálltak a patakpartra. A kicsi tündérek sikongatva örültek a látványnak. / és bátran állíthatom, hogy nem csak a kislány tündérek sikítoztak…/

Nemsokára megérkeztek a kiskutyák a finom tízóraival. Kis késéssel, de befutott Fáni kiskutyusa is, akit a tündérke nemes egyszerűséggel Bodzának keresztelt. Óvatosan megnyalta a kislány kezét, amint az a kancsót csatolta le a nyakáról.

A kicsik leültek egy-egy virágra, és jó étvággyal elfogyasztották a finom nedűt. Majd nagy játék következett.

Mindenki nagyon elfáradt. Kendra néni virág szirmokat szórt a pázsitra, majd álomport fujt a tündérek felé.

Nemsokára csak halk szuszogás hallatszott minden felől.

Innen-onnan megérkeztek a Tündérmamák is. Óvatosan felnyalábolták csemetéjüket, és hazarepültek velük.

Még a nagyhatalmú Tündérkirálynő is megkönnyebbülten tartotta karjában csemetéjét. Sok izgalmat tartogatott számára is ez a nap. A tündérpalota ajtajában már vidám farkcsóválással, érces csaholással várta őket Bodza.

Liliána óvatosan ágyba fektette Tündérkéjét, aki félálomban megsimogatta a kis állatot, és békésen aludt tovább.

Talán estig is aludt volna, ha Bodza hagyja.

A kiskutyának azonban nagyon nem tetszett a dolog, mert szeretett volna kicsi gazdijával játszani, így hideg orrocskájával, meg-meg, bökdöste a kistündér kezét. Fáni álmosan felnézett, majd elnevette magát:

- Te vagy az, Bodza? Unatkozol, ugye, kiskutyám? - kérdezte, és már rohantak is a tündérkertbe. Labdáztak, szaladgáltak egészen napnyugtáig.

Nagy surrogással- burrogással megérkezett Tündérapu a szarvasbogár hátán. Szeretettel üdvözölte Tündérkéjét, kifaggatta a nagy nap minden fontos eseményéről. Majd, kéz a kézben, elindultak, hogy elfogyasszák mindenféle virágporból, és záporcseppekből álló vacsorájukat.

A szentjánosbogárkák fényében Tündéranyu még sokkal szebbnek látszott, mint amilyen lenni szokott. Ibolyaszín szeme csillogott, ahogy Fánira nézett. Tündérapu figyelmét persze nem kerülte el. Felvette a kistündért, és magához szorította Tündéranyut, és elindultak egy sétára a holdfényben, ahogy az a tündércsaládoknál szokás.

Eltelt az első nap. A tücskök lágyan ciripeltek, a kicsi tündérek, pedig álmukban mosolyogva várták a holnapot.

Fáni azonban még ébren volt. Megjelent előtte Tündéranyu homlokán az a kis ránc, amit ő okozott, Selyemke méregtől piros, szép arca, Szélehosszaegy kisírt szemei, Tündérapu riadt tekintete, amikor az ő sírását hazaérve meghallotta, és elszégyellte magát.

- Milyen undok tudok lenni, amikor mindenki annyira szeret. Már óvodás vagyok. Meg kell változnom! Holnap bocsánatot kérek mindenkitől! - határozta el. Az éjszakai ügyeletes szentjánosbogárka fényénél nem látszott, hogy szégyenében elpirul.

-Úgy szégyellem magam! -szipogta

- Pedig nincsen rá okod Kistündér! – mondta lágyan a Hold – megbántad, hogy szomorúságot okoztál. Elhatároztad, hogy bocsánatot kérsz! Ennél többet nem tehet egy felnőtt tündér sem, nehogy egy óvodás.

Egy ezüst sugárral végig simított a tündérkén, és elindult hosszú, éjjeli vándorútjára.

Fáni megnyugodott. Érezte, hogy elálmosodik. Kezével megkereste Bodzát, és átölelve kis kedvencét, békésen elaludt.