Tüzek, vizek

Évszám
2010
Beküldő
Banyovich Soma
Valami nagy-nagy burok volt köröttük. Bent lebegtek, csukott szemmel, bölcs, és öntudatlan mosollyal, egy bizsergően meleg csillagköd közepén.

Valami titkos, hatalmas óra szerint éjfél volt.

A nagyobbik, selymes kékségből álló sárkány áttetsző tarajával böködte a burkot. Kissé visszapattant, testén egy kecses hullám futott át, mely szelíd farokcsapásban végződött.

Erre ébredt a másik.

Karmocskáival fürgén kaparászott.

És a burok megadta magát. Egy csattanással szétrepedt, minden elképzelhető irányba különféle erőket és anyagokat fröcskölve.

 

***************************************************************************

Az idő szaladt, könnyű, vidám szökkenésekkel. A kék és a sárga sárkány is kinyitotta szemét. Farkasétvággyal falták a gázokat és a port. Nőttek, növekedtek. Naggyá, széppé, bölccsé.

Egyre messzebb táncoltak születésük helyétől és egymástól.

Aztán ismét visszatértek, és csapkodva, pörögve, hatalmas szívdobogásokkal mesélték egymásnak, merre jártak, s milyen a világ ott.

Aztán ismét szétrebbentek.

Egyre több időt töltöttek egymás nélkül, egyre messzebb merészkedtek, és a világ egyre üresebb lett.

Így nem volt jó nekik, inkább együtt indultak el, a célt még csak sejtve, nagyon, nagyon messzire.

Féltudatban, félfeledésben lebegtek.

Aztán kicsiny és biztonságos gömböt találtak. Földdel, vízzel, levegővel, tűzzel.

Itt nyugodtak meg, itt vettek szállást maguknak. A tűzből és a vízből építettek. A bolygó engedelmeskedett akaratuknak.

Hegyek születtek, folyók, völgyek, síkságok és füvek.  Fák, virágok, napsütés és zsongás.

A két sárkány boldog volt.

Kék és narancssárga színekbe takarták a bolygót.

 

***************************************************************************

 

Aztán a fekete jött.

Előbb csak lágyan és finoman, mint egy feloldozás nélküli sóhaj. Még majdnem el is párolgott, de visszasimult, visszakavarodott az éterbe.

Ahogy a borban porlik szét a mákony.

Egyre több és több.

Egyenletesen, lassan nehezedett. Nyomta fénylő bőrüket. Rugalmas izmaikat. Ezüstös csontocskáikat.

Istenem, de nehéz.

Mint megannyi, mindeddig ismeretlen vegyület. Mint a sárkányagyak jósálmaiban zakatoló gépek.

Fekete.

Fekete feledésbe merültek a hegyek, a folyók, a fák, a pillangók, a napfény. Csak a nehézség maradt, megállás és enyhülés nélkül.

A sárkányok lassan már egymást kezdték elfelejteni.

És a gömbben emberek születtek, és gonosszá váltak, és akin nem fogott a feketeség, azt megölték és lerakták a földbe.

A sárkányok aludtak. Nem úgy, mint a nyugodt, ártatlan kisgyermek. Úgy aludtak, mint aki mozdulna. Úgy aludtak, mint a halálos méreg az erekben.

Az emberekben csak fogyott a szeretet. Ahogy a gyerekekből felnőtt lett, kibújtak a saját lelkükből, mely védte őket. Feketék lettek és gonoszak.

Aztán egyre kevesebb gyermek jött.

Már száz éve nem született senki, a fekete és gonosz emberek pedig sokáig, nagyon sok ideig éltek.

Mindkét sárkány már a végét járta.

 

***************************************************************************

 

Egy napon mégis gyermek érkezett, a két óriási hegyhez, mely a beteg sárkányokat védte.

Halk volt, szemét könny árnyalta.

 - ébredjetek. Vissza kell jönnötök.

A kék sárkány válaszolni próbált, de gyenge volt.

- hallottam, hogy megmozdult a föld. – mondta a kisgyermek.

- ébredjetek, sárkányok, már egyedül vagyok,

olyan a világ, mintha megmérgezték volna

ébredjetek, könyörgök hozzátok.

 

- vizet.  – szólt a kék, és,

- tüzet.  – szólt a sárga.

 

A kisfiú megpróbált visszaemlékezni, hol látott utoljára tüzet, vagy vizet, de minden, amit ismert, fekete volt.

- nem tudok. – tárta szét a karját. Leborult a földre, sírni kezdett.

 

- víz. – sóhajtott a kék, ahogy a könnyek szivárogtak.

- tűz – ébredt a sárga – a kisfiú szívében tűz van!

 

Az egyik hegyből forrás fakadt, tiszta és kék vizű, a másik pedig kinyílt, és szivárgott belőle a tűz. Csak szivárgott, és sose robbant.

- Végre, végre. – sóhajtott a gyermek, és lassan, nagyon lassan elkezdte gyógyítani a tűzzel és a vízzel a világot.

A két sárkány nyugodt, békés álomba esett át.

Még aznap leesett a hó.