Valahol nagyon messze, a Sárga és Kék folyó torkollatán túl,a Zöld tenger egyik szigetén félelmetes kalózok ütöttek tanyát. Az őslakosokat elzavarták otthonaikból,és elfoglalták kunyhóikat. Szegény bennszülöttek kénytelenek voltak a sziget túlsó felén található barlangosban otthont keresni. Igen ám,de itt nem volt olyan ehető növény,ami meg tudott volna maradni. Csupa-csupa szikla volt a környék. A bennszülöttek fejedelme nagy búra eresztette a fejét.
-Hát most mi lesz az ő népével? Hogyan fognak élni ezután?
De hamarosan örömmel látta,hogy alaptalan volt akkora aggodalommal tekinteni a jövőjük felé. A kalózokat szemmel láthatóan ők nem érdekelték. Nyugodtan járhattak a tengerre halászni. Sőt időnként még a kalóztanya felé is elmerészkedtek,ha egy kis kókuszdióra vagy banánra támadt kedvük.
Telt-múlt az idő,s lassan kezdtek beköszönteni a hűvösebb hónapok. A szél időnként furcsa szagokat keringetett a sziget körül.
A fejedelem,akit egyébként Micsussakinak hívtak, fejét erőteljesen felszegve, nagyot szippantgatott a levegőből,s mindannyisszor utálkozva fintorodott el az orra. Azon nyomban magához hivatta a fiát,Macsussakit,hogy azon nyomban menjen,és nézze meg,hogy honnan ered ez a bűz.
A fejedelemfiú fürgén szedte a lábát,ment a szag után,ami a táborhoz közeledve egyre erősödött. Odaérve lehasalt és óvatosan kémlelt szét. De erre a látványra végképp nem számított. A kalózok rumosüvegekkel a kezükben mocskosan fetrengtek a tábortűz körül. A régi,takaros kunyhóik most toldásra,foltozásra vártan engedik át belsejükön a szelet. A veteményesüket sehol sem látta,hiába kereste. Az viszont,amit látott,az nagyon megdöbbentette. A tábor mögött dombokat látott.
- Régen azok nem voltak ott.-gondolta Macsussaki.-Hogy kerültek ide?- erősen meresztgette a szemét.
Ahogy jobban megfigyelte, látta,hogy azok a dombok nem is földből vannak,hanem mindenféle tárgyból és maradékból. Látott ő ott foszladozó rongydaraboktól kezdve döghúson keresztül mindent,amit ember csak elképzelni bír. De már egy pillanattal tovább sem bírt ott tovább időzni,futva indult a barlangok felé.
Ott elmesélte apjának és a törzsének,amit látott. Micsussaki,a fia meghallgatása után rögtön a varázslóért küldetett.
Kleusida,a varázsló méltóságteljesen állt meg népe előtt . A fején lévő színes tolldísz alakját mindenkinél hatalmasabbá tette. A lényéből áradó méltóság és erő pedig tiszteletet váltott ki mindenkiből.
-Halljátok szavaim! A kalózok népe romlást hozott ránk,bennünket is el fog pusztítani. Itt jelölték ki a tanyájukat,és ide hordják a világ minden tájáról összeharácsolt portékájukat. Válogatás nélkül gyűjtik őket.
Már szemétdombok ölelik körül a régi kis falunkat. Hamarosan a dombokból szeméthegyek lesznek. S ha így lesz,akkor mi is meg fogunk halni. Már így is elmenekültek a szigetünkről a madarak, az erdőnkben egyre több állat elpusztul. S nézzétek! Már a tenger sem zöld!
- Mit tegyünk? Mi lesz velünk?- suttogták a bennszülöttek. Mindenki várta,hogy a varázsló mondja meg,mit kell tenniük.
- Macsussakinak útra kell kelnie. Meg kell keresnie a Vörös erdőben élő tűzmadarat,és elhoznia ide. De vigyázzon! A tűzmadarat egyszerű halandó nem foghatja meg. Ezt csak akkor teheti meg,ha előtte megtalálja Kék országot,s feleségül veszi a kék király lányát. Mert a kékek vízi nemzettség,őket a tűz nem tudja bántani.
A fejedelem nagyot sóhajtott. Gyorsan süttetett a szolgálókkal néhány banánpogácsát,kókusztejet hozatott,és nehéz szívvel akasztotta a fia vállára az élelemmel teli tarisznyát.
- Eredj fiam! Keresd meg azt a lányt és a tűzmadarat.
- Ne aggódjon,édesapám! Visszajövök én nemsokára.-azzal elindult a fejedelemfiú.
Ment-mendegélt egészen a tengerpartig. Na,de itt hogyan fog átkelni? El kell jutnia egészen a Kék folyó torkollatáig, aztán elmenni egészen a Kék folyó forrásáig,mert ott van Kék ország. Ahogy ott búslakodik,egyszer csak meglátott egy csónakot,ami nem messze ringatózott a vízen. Egyre közeledett! Ahogy jobban megnézte Macsussaki,látta,hogy egy delfin tolja felé az orrával.
- Köszönöm,köszönöm,kedves delfin-simogatta meg a fiú a csónakból az állatot.
De alig tudott kissé távolabb evezni a parttól,mikor a táborból észrevették őt. A kalózok szárazföldön ritkán támadnak,de a vízen nem hagynak ki egy prédát sem. Épp ezért rögtön két csónakot is a vízre bocsátottak,hogy elkapják a menekülőt. Macsussaki derekasan próbálta tartani magát. Evezett,evezett,de érezte,hogy ereje kezdi elhagyni. Már épp szomorúan gondolt apjára és népére,hogy még sem tudja megmenteni őket,amikor megérezte,hogy evezés nélkül is új erőre kapott a csónakja. Oldalra nézett,s látja ám,hogy két delfin is tolja őt szélsebesen. A kalózok pedig egyre inkább lemaradtak. A fiú alig győzött hálálkodni a defineknek,mikor a torkollathoz értek. Ott ért véget a tenger,onnan ők már nem jöhettek tovább.
A Kék folyó nagyon csendes volt egészen a forrásáig. Macsussaki csodálkozva nézett körül.Ő ilyet még sosem látott. Kék volt a folyó,kék a fű,kék a lomb,kék a nap,kékek a madarak. Minden csupa-csupa kék! Világos és sötétkék,és a kék sok-sok árnyalata.
- Kérlek benneteket,madárkák! Mutassátok meg nekem az utat a palotába!
S a fejedelemfi szaporán lépdelt a madarak után. A palota egy hegy tetején állt. Gondolta,mielőtt nekivág ennek a meredek útnak,megkóstolja az elemózsiáját. Úgy is tett. Bőven osztogatott a banánpogácsából a madaraknak is,sőt kókusztejjel is megitatta őket. Ahogy így falatoznak,megszólalt az egyik madár emberi nyelven. Macsussaki úgy meglepődött,hogy még nyelni is elfelejtett.
- Idefigyelj,te legény!Látom,hogy jószívű vagy,ezért segítek neked. Tudom,hogy Szellőrózsát szeretnéd feleségedül..Tépj ki egy tollat a szárnyamból,és fesd be vele magad kékre. Mert ő bizony csak kékhez mehet hozzá. Na,a legény úgy is tett. Mikor már eléggé kéknek nézett ki,elindult felfelé a palotába. Ott bebocsáttatást kért a király színe elé.
-Mi járatban vagy te legény errefelé? Csak nem ajándékot hoztál?
- Felséges királyom! Én lánykérőbe jöttem. Kérem,add nekem gyönyörűséges lányodat,Szellőrózsát!
No,gondolta a király,te még nem láttad szegény lányom, s elküldetett érte. A szolgák térültek-fordultak,s már hozták is a királykisasszonyt. Na,most csodálkozhatott Macsussaki..Ő még ilyen csúnya lányt nem látott. Nem elég,hogy csupa kék,ráadásul sápadt kék. De az egyik szeme nagyobb,mint a másik. A dereka olyan,mint a vén vasorrú bábának a mesében. Az orra is majd a földet veri.
-Istenem! Istenem! S nekem őt el kell vennem.-suttogta magában a fejedelemfi.
.Nos,itt a lányom. Mikor tartsuk a menyegzőt?
-Minél hamarabb,királyuram.Lehetne most?
-Lehetne fiam,lehetne..
Gyorsan papot hívtak,megtartották a szertartást.
Hiába kérlelték, Macsussaki nem maradt egy napot sem ott a palotába. Hintóba ültette feleségét és elindult vele megkeresni a Vörös erdőt.
Bejárták a földet keresztbe, bejárták hosszába. De a Vörös erdőt sehol nem találták.
- Most mi legyen? -gondolta a legény. Már éppen nagy búsulásra adta volna a fejét,mikor iszonyú zivatar vette kezdetét. Csak úgy dörgött-villámlott. Kutya egy idő lett.
- Na,még csak ez hiányzott!-keseredett el végképp Macsussaki. De a következő pillanatban kíváncsian kapta fel a fejét,mert a távolban valami vöröset látott. S az a vörös egyre csak nőtt és nőtt.
- Gyorsan,induljunk!- kiáltotta a kocsisnak. Ahogy közeledtek a Vörös erdő felé-mert úgy tudjátok ám meg,hogy az a Vörös erdő volt-úgy kezdett csendesedni a vihar. Már az esőcseppek is csak nagy gondolkodás után estek le a földre. Viszont a hőmérséklet meg nagyon kezdett emelkedni. Már-már elviselhetetlenné fokozódott. A fejedelemfi nagyon csodálkozott,hogy Szellőrózsa mintha észre sem vette volna a forróságot. Ő meg már izzadt,csak úgy csorgott róla az izzadság. S jaj! Az izzadsággal együtt a kékség is kezdett leolvadni róla. A következő pillanatban ott állt a felesége előtt úgy,hogy egy szem festék sem takarta. Szellőrózsa rémülten kiáltott fel.
- Te ki vagy? Tudhattam volna,hogy nem az vagy,akit látok. Mert engem elvarázsolt a Fekete világ boszorkánya azért,mert nem mentem feleségül a fiához. S addig szól az átok,amíg olyan férfit nem találok,aki annak ellenére,hogy ilyen rusnyának lát, feleségül vesz,és őszinte hozzám. Te nem voltál őszinte,ezért nem múlik el az átok.
S akkor Macsussaki elmondta az egész történetét a feleségének. A kalózokat,azt,hogy miért kelt útra,és miért akarta őt feleségül venni,s miért nem érdekelte,hogy hogyan néz ki. S láss csudát! A következő pillanatban Egy meseszép lány állott előtte. A fejedelemfi soha életében nem látott még tőle gyönyörűbbet. Rögtön belészeretett. De tudta,hogy sokáig nem időzhetnek,ezért megkérte a feleségét,hogy hozza ki a Vörös erdőből a tűzmadarat,és segítsen neki elvinni a Zöld tenger szigetére.
Szellőrózsa óvatosan vitte a karján a madarat, a csónak ringott a tengeren. Az egész útjukon,bármerre is jártak ,hatalmas forróság volt körülöttük. A tűzmadár ontotta a földre a melegét.
Macsussaki szíve nagyot dobbant,mikor a távolban meglátta kirajzolódni a Zöld tenger kis szigetét. De ahogyan közeledtek ,egyre nagyobb rémület lett úrrá rajta. Már nem látott egyetlen fát sem. Nem hallotta a madarak rikoltozását. A vízben elpusztult halak tömege lebegett. S az a bűz,az már innen messziről is elviselhetetlen volt.
S akkor a tűzmadár éktelen rikácsolásba kezdett. Kiszabadította magát Szellőrózsa kezéből,és repült,repült a sziget szeméthegyei felé. A következő pillanatban hatalmas lángok csaptak fel. A tűzmadár elhozta ide a szigetre a Vörös erdőt,s táplálta a szeméttel. Sokáig,nagyon sokáig izzott-vöröslött az erdő. Majd mikor Szellőrózsa kilépett a csónakból a szigetre,akkor a keze egy intésére sűrű vízcseppek kezdtek hullani az égből,és eltüntették a Vörös erdőt. A tűzmadár még sokáig kereste a Vörös erdejét,amit magával hozott. De mikor nem találta,hangos vijjogással elindult a szárazföld felé. Közben megérkeztek a bennszülöttek. A fejedelem boldogan ölelte magához a fiát és a menyét.
Aztán tekintetük a földön fetrengő kalózokra esett, néma borzalommal nézték őket. A jajgatásuk messzire elhallatszott. Nagyon szenvedtek. Szellőrózsa és Macsussaki a többiek segítségével megmosdatta őket,tiszta vizet hoztak a sziget túlsó feléről. Teát főztek nekik. Szép lassan gyógyulgattak. Közben elállt az eső is, és a Vörös erdő helyén,ahol hajdan a szeméthegyek álltak,újra kizöldültek a növények,új hajtások nőttek. Szép lassan a madarak is visszaköltöztek a szigetre . Hamarosan nekik is volt mit enniük. A kalózok pedig mind az utolsó szálig meggyógyultak a fertőzésükből, a benszülöttek gondos ápolásának köszönhetően.
Megtanultak halászni,vadászni. Feleséget választottak maguknak,takaros kunyhókat építettek,és rendet tartottak a portájuk körül. S soha nem felejtették el ,hogy egykor régen,mivé tették ezt a gyönyörű helyet.
S talán pont most éneklik a tűzmadárnak szóló hálaéneket.
Tűzmadár, eljöttél.
S veled jött a remény
Tűzmadár, itt voltál
S veled eljött a nyár.
Tűzmadár égettél
S tőled élünk mi még..