Évszám
2011
Beküldő
manutd
Baj van! Esik az eső. Mármint nem az a baj, hogy eső esik, hanem az, hogy ennek kapcsán nem lehet kimenni a szabadba. Tulajdonképpen ez még nem is jelentene nagy gondot, ha nem lenne Peti és Dani két virgonc gyerek. Két rosszcsont. Akik megőrülnek, ha csak egy pillanatra is le kell ülni. Egész nap nagyszüleik kertjében rohangálnak és játszanak. Már lassan három napja nagyszüleik vidéki házában töltik idejüket, ugyanis anyukájuk és apukájuk elutazott kettesben a Mátrába. A két gyerek idáig mást se csinált, csak egész nap a kutyával játszottak, vagy bicikliztek, fociztak. Igen ám, de ilyen rossz időben nem lehet kimenni. Hát akkor mit csináljanak? Egyszer csak, olyan négy óra környékén, pont mikor nagyapó a délutáni szunyókálását kénytelen abbahagyni, olyan dolog történik, ami a kedves olvasó számára nem olyan nagy ügy, de a nagyapónak mégis kör-, sőt inkább ellipszis alakúvá válnak a szemei a csodálkozástól.
A két gyerek ugyanis olyat kér tőle, ami valószínűleg eddig a napig még meg sem fordult a kicsi fejükben. Arra kérik nagyapjukat, hogy meséljen egy történetet, sőt lehetőleg igaz történetet. Más nagypapa tarsolya biztos tele van történetekkel, mesékkel, de Géza papa még nemigen gondolkozott el, hogy mit meséljen unokáinak, ha egyszer ilyet kérnek tőle. A hetvenes éveiben járó nagyapó hosszasan gondolkozik a fotelében, hogy milyen történetet meséljen, aminek lehetőleg tanító jellege is van. Ahogy végigtekint a vitrinen, egy poros, fekete-fehér, kopott képen akad meg a szeme. Nem az az érdekes, hogy régi a kép, hanem az, ami rajta van. Egy focicsapat képe az. Egy kupát tartanak a kezükben, és láthatóan nagyon örülnek. Jogosan vetődne fel az unokákban a kérdés, hogy mit keres a vitrinben egy focicsapat képe, amin ráadásul még nincs is rajta nagyapjuk. Géza nagyapó elmosolyodik, majd az emlékekbe révedve neki kezd a történetnek:
- Tudjátok gyerekek, élt réges-régen egy fiú, aki életvidám volt, tele volt energiával, és mindene a foci volt. Focizott iskola előtt, focizott a szünetekben, focizott az iskola után és focizott délután az edzésen. Egy jó hírnevű focicsapatnak, a Rettenthetetlen Rókáknak volt a jobbszélsője és egyben a csapatkapitánya. Gézának hívták, pont, mint engem. Az egész csapat szerette, tele volt barátokkal, a lányok körében is igen népszerű volt és nem utolsó sorban a bajnokság góllövőlistájának élén tanyázott a mindent eldöntő bajnoki döntő előtt három nappal. Fiatal kora ellenére majdnem mindent elért a fociban, kivéve a régóta áhítozott bajnoki címet. És most, ebben az évben már csak egy, azaz egy mérkőzés választotta el attól, hogy a kezében tarthassa a győzteseknek járó kupát. Nem túlzás azt mondani, hogy bomba formában volt, ontotta gólokat, szóval a csapat egyik leghasznosabb embere volt.
Csak ne lett volna az a bizonyos szerdai edzés. Illetve nem is az edzéssel volt a baj, ugyanis az nagyon jól ment, mindenki jó hangulatban volt, viccelődtek egymással, mint az egészséges kamaszoknál szokott lenni. A foci pedig kiválóan ment. Edzés után Géza felszállt a biciklijére és hazafelé vette az irányt. Biciklivel járt edzésre, mert nem lakott messze a pályától, csupán néhány utca választotta el a második otthonától, ugyanis szinte minden idejét a pályán töltötte. Vidáman, pacsival elköszönt csapattársitól, majd kikanyarodva az utcára boldogan tekert haza.
És akkor… Egy 42 éves erősen ittas és kábítószer hatása alatt álló ember száguldozott az autójával, és a sötétben egy kereszteződésnél későn vette észre, hogy piros a lámpa. Nagy puffanás! A jobbról jövő kerékpárost, Gézát elütötte. Megtörtént a baleset, ami később jelentősen megváltoztatta több ember, de legfőképpen Géza életét. A fiú ájultan feküdt, a száguldó autó szinte teljesen maga alá gyűrte őt a biciklijével együtt. Vér folyt ki az autó alól. Az egész utcából sikítozó, ijedt emberek jöttek a baleset helyszínéhez, és mentőt, rendőrt, tűzoltót értesítettek. Legelőször a mentők értek ki, akik megállapították, hogy a tűzoltóknak kell kiszedniük a beszorult gyereket az autó alól. Jöttek a rendőrök, akik bilincsbe verve vitték el a vétkes sofőrt. Szirénázva befordult a sarkon a tűzoltóautó, majd munkához láttak a tűzoltók. Vajon él-e még Géza? Eközben megérkezett az édesanyja, akit nem sokkal korábban értesítettek. A szülei elváltak, apja külföldre ment dolgozni. Anyja sírva próbált segíteni a tűzoltóknak, de a munkájukat csak hátráltatta. Le kellett fűrészelniük az autó teljes karosszériáját és csak aztán tudták kihúzni a véresen, ájultan fekvő gyereket. A mentős ijedten vette észre, hogy a gyerek szíve nem dobog. Rögtön elkezdték újraéleszteni. Nem, nem akart működésbe lépni a szívének működése. Jó 15-20 perc múlva örömmel észlelték a mentősök, hogy sikerült visszahozni az élők sorába, de még mindig kómában van. Hordágyra tették, és szirénázva vitték be a közelben lévő kórházba. Lassan kezdtek szétszéledni az emberek, az egész utca a balesetről beszélt.
A kórházban rögtön végrehajtottak Gézán egy életmentő műtétet. Édesanyja értesítette a focicsapat edzőjét, aki szintén bement a kórházba. Majdnem egész éjszaka az előtérben várakoztak. Halálra izgulták magukat, nem tudták mi lesz a műtét eredménye. Reggel 6 óra körül kijött a főorvos a műtőből és közölte velük a hírt:
- Önök a fiú hozzátartozói?
- Igen – válaszolta a fáradt anyuka
- Nos, a műtét sikeres volt, de a fiúnak nem tudtuk megmenteni egy testrészét – mondta az orvos.
Ebben a pillanatban földet rengető, hihetetlenül hangos kiáltás hallatszott, mire a teljes kórház odaszaladt. Ekkor tért magához Géza és ágyában felülve ijedten vette észre, hogy nincsen jobb lába. Igen, sajnos amputálni kellett a fantasztikus, oly sok gólt lövő, értékes jobb lábát. Az orvosok mindent megpróbáltak, de nem tudták megmenteni azt a végtagot. A fiú hangos zokogásban tört ki, hiába próbálta vigasztalni édesanyja, edzője, több nővér és majdhogynem az egész kórház.
- Nem, ez nem lehet, ez csak egy rossz álom!. Biztos alszom, és amint felébredek, rendben lesz újra minden – siránkozott a fiú. Becsukta a szemét, majd miután kinyitotta, ismét üvöltött egyet, majd le kellett fogni, ugyanis olyan őrjöngésben tört ki, hogy félő volt, kárt tesz magában. Felborította az éjjeliszekrényt, megpróbálta kitépni magából az infúziót. Az orvosok kénytelenek voltak egy nyugtató injekciót adni neki. Ezután már csak halkan sírt, és semmit sem hallott meg. Számára megszűnt az élet. Nem élet az, ha nem lehet focizni, sőt még mozogni sem. Ez lehetetlen! Miért pont ővele történik mindez és miért pont három nappal a régóta várt bajnoki döntő előtt? Ezek a gondolatok forogtak a fejében, miközben egy nővér megmosdatta az alvadt vértől koszos testét. Hiába próbálta anyukája, edzője és délután az egész csapat felvidítani, nem sikerült. Kész, vége! A jó kedélyű, fantasztikus humorral rendelkező fiúból magába forduló, szomorú ember lett. Csütörtök délután egy pszichológust is hívtak hozzá, mert a fiú nem volt hajlandó semmit se enni, se inni, csak némán meredt maga elé. A pszichológus megállapította, hogy a fiú balesete miatt depressziós lett. Hosszú kezelés vár rá.
Péntek délután a focicsapat edzés helyett megbeszélést tartott, ahol csak rémült, tanácstalan arcokat lehetett látni. Az edzőnek többszöri köhögés után sikerült belekezdeni a beszédébe:
- Fiúk, tudom, hogy most nagyon nehéz mindnyájunk számára. Géza balesete mindenkit megrázott. Nem tudunk mást tenni, csak azt, hogy Géza mellé állunk és mindent elkövetünk, hogy életét boldogabbá tegyük. Ezt csak egy csapatként tudjuk véghez vinni. És úgy gondolom, hogy Gézát azzal tudjuk kárpótolni, hogy holnap megnyerjük a bajnoki döntőt, és a kupát bevisszük neki. Nem tudom, hogy nélküle vagyunk-e olyan jók, hogy legyőzzük a Sistergő Sasokat, de azt gondolom, hogy ezt a meccset mentálisan kell megnyernünk. Mindenki fejében az kell lebegjen, azért kell győznünk, hogy Gézát jobb kedvre derítsük. Kérlek, most menjetek haza, próbáljátok magatokat kipihenni és lelkileg felkészülni a holnapi meccsre. Ma én se lennék képes rendes edzést tartani, de ti se tudnátok úgy mozogni, mint ha nem történt volna semmi.
Este végre megszólalt Géza, amikor edzője, Gyula bácsi volt nála látogatóban:
- Mester. Ígérd meg nekem, hogy holnap győzni fogtok! Kérlek, könyörgök, ígérd meg!
- Géza! Sajnálom, de nem tehetem, ugyanis nem tudom, mi lesz a holnapi meccs eredménye. A fiúkat nagyon megrázta az eset és hiányod pótolhatatlan a csapatban. Nem szeretnék szószegő leni, éppen ezért nem tudom megígérni ezt neked – jelentette ki az edző.
- Mi értelme van az életemnek foci nélkül? Jóformán más nem is érdekel! Mondd, miért velem történt ez a baleset? – faggatta edzőjét sírva a fiú.
- Azt gondolom, hogy te talpraesett fiú vagy és bárhogy is alakul az életet, feltalálod magadat. Lehet, hogy most úgy látod, nincs értelme az életnek, de később véleményed megváltozik és rátalálsz egy olyan dologra, amiben ugyanolyan jó, sőt még talán jobb is vagy, mint a focizásban. Most mennem kell. Megígérem, hogy holnap délután bejövünk a csapattal, meglátjuk, hogy kupával vagy a nélkül – fejezte be a beszélgetést az edző.
Géza a gondolataiba révedt. Elképzelte, mi lett volna, ha nem történik vele a baleset. Most épp javában a labdát rúgná, és vidáman készülne a holnapi mérkőzésre. De nem! Sajnos, ő itt fekszik a kórházban és nincsen jobb lába. És soha többé nem fog tudni lábra állni és soha többé nem fog tudni focizni. Ez szörnyű!
Szombaton a döntőben 5:0-ra kikapott a csapat. A játékosok nem tudtak egy támadást se vezetni, végig révetegen, lassan mozogtak a pályán és alig várták, hogy vége legyen a mérkőzésnek. A meccs után az öltözőben az edző így szólt:
- Gyerekek, ezt a meccset elvesztettük. De nem azért, mert rosszabbak lettünk volna náluk, hanem azért, mert nem hittünk a győzelemben. Hogy akarjuk így azt, hogy Géza felépüljön? Térjetek már észhez! No jó, most egy kis időre a focit szüneteltetjük, és mint egy csapat segítünk Gézának. Végre kell hajtani rajta egy életmentő műtétet, amivel a megsérült lépét meggyógyítják. Ez egy igen drága művelet. Külföldről kell orvost behozni, mert az itteni orvosok nem tudják vállalni. Géza édesanyja ezen kívül sem tudja kifizetni a fiú kórházi ellátását, szóval arra gondoltam, hogy mi, a csapat segítünk neki, pénzt gyűjtünk a műtétjére. Kinek van ötlete, hogyan tudnánk pénzt szerezni?
- Ha mindenki beleadja a zsebpénzét, ezen kívül elvállalunk különböző munkákat, pl.: autómosás, takarítás, mosogatás, egész szép kis összeget tudunk gyűjteni – közölte ötletét a középhátvéd.
- A színházat mindenki szereti, csináljunk egy színdarabot és adjuk elő! A jegyekből sok pénz folyna be – folytatta az ötletbörzét a kapus.
- Fiúk! Ezek fantasztikus ötletek! Ki van benne, hogy mindezt véghezvigyük? – lelkendezett az edző.
Mindenki fel tette a kezét és még aznap munkához láttak. Összegyűjtötték a zsebpénzüket, majd jelentkeztek dolgozni. A kapus és a jobbhátvéd szórólapokat osztogatott, a két középhátvéd és egy középpályás benzinkutasnak állt, három középpályás és a balhátvéd felszolgálóként kezdett munkához egy gyorsétteremben, két csatár pedig árufeltöltőnek állt egy nagyáruházban.
Megszületett egy színdarabötlet is. A kapusnak, Bercinek volt valamennyi írói vénája, ezért ő írta meg a komédiát. Mi más lett volna a témája, mint a foci? Arról szólt, hogy egy bíró és egy játékos veszekszik, ugyanis a játékvezetőt hátulról fejbe találta egy labda és ő állítja, hogy a játékos volt a tettes, ki akarja őt állítani, de a focista ezt tagadja és az egyik nézőt gyanúsítja. Végül a bíró felmutatná a piros lapot, de a játékos kitépi a kezéből a lapot, és papírrepülőt hajtogat belőle.
Izgatottan várták az előadást, amit a helyi művelődési házba sikerült megszervezni. Nagy készülődés után a darab óriási sikert aratott. A teltház nemcsak annak volt köszönhető, hogy szeretnek az emberek színházba járni, hanem mert mindenki tudta, hogy a befolyó pénzösszeg milyen célra megy. Az előadás után tombolahúzást tartottak. A nézők között sorsoltak ki olyan játékokat, amiket a csapat tagjai gyűjtöttek össze.
Rengeteg munka, sok fáradozás után nagy nehezen sikerült összegyűjteniük azt a pénzösszeget, ami a műtéthez kellett. A csapat bebizonyította, hogy milyen fontos nekik barátjuk műtéte. Már ki is tűzték a beavatkozás időpontját, de az operáció előtt egy nappal Géza megmakacsolta magát és szomorúan, unottan ezt hajtogatta:
- Engem ugyan ne műtsenek meg! Minek rám ennyi pénzt költeni? Inkább meghalok. Úgyis csak teher vagyok mindenki számára. A bajnokságot sem nyerte meg a csapat, mi értelme hát tovább élni? Az életemnek csak egy értelme volt: a foci. És láb nélkül soha többé nem tudok focizni!
Tehát hiába foglalkozott vele heteken keresztül a pszichológus, hiába látogatták naponta a csapat tagjai és hiába teremtették elő a műtétre való összeget kemény munkával! Nem akar élni. Most mit tegyenek? Hogy lehetne elérni azt, hogy élni akarjon. Édesanyja, barátai, csapattársai és edzője is bent volt nála a műtét előtti napon és próbálták győzködni, hogy van értelme az életének. Az edző tudott ezekben a nehéz percekben is jól beszélni:
- Géza! Szerinted hány embernek vannak ilyen barátai, akik éjjel-nappal azzal foglalkoznak, hogy te tudjál élni, és vidám legyél. A csapat most valóban mint egy igazi csapat, közösség állt ki melletted és rengeteget dolgozott érted. Szerinted miért tették mindezt? Mert szeretnek téged! Gyakorlatilag nem aludtak, nem volt semmi szabadidejük, folyamatosan dolgoztak. De egyiküknek sem volt semmi kifogása. Mindenkinek egy cél mozgott a szeme előtt, az, hogy te élhess. Tartozol nekik annyival, hogy vállalod azt, hogy megműtsenek. Ők bíznak benned. Nem teheted meg velük, hogy ők a lelküket is kitették érted, te pedig ezt semmibe veszed! Nagyon szépen kérlek, hogy tegyél meg mindent azért, hogy még sok-sok évig élhess! – mondta az edző – Ezenkívül tudok még egy érvet, amiért érdemes lesz élned. Nem kell jelentősen elszakadnod a focitól, legyél te a csapat edzője. Biztos vagyok benne, hogy van tehetséged az edzősködéshez. Én már amúgy is el akartam mondani, hogy abbahagyom a munkámat, mert belefáradtam. De így, hogy tudom, egy kiváló edző fog követni, nyugodtan hagyom abba edzői ténykedésemet.
A bejelentést nagy csönd követte.
- Mester! Valóban úgy gondolod, hogy meg tudnám állni a helyem edzőként? – kérdezte bizonytalanul a fiú.
- Nem gondolom, hanem biztos vagyok benne. Mit gondolsz, miért téged választottalak meg két éve csapatkapitánynak? Mert neked van olyan képességed, hogy tudsz hatni lelkileg a játékosokra, a taktikákat pedig már ismered. Mi kell még egy jó edzőnek? – válaszolta magabiztosan Gyula edző.
A csapatnak tetszett az ötlet, szerették Gézát. Tapssal fogadták a bejelentést. Géza hírtelen felderült és megváltozott mindenről a véleménye. Meglátta, hogy kint süt a nap, csicseregnek a madarak, és hogy az élet valójában milyen szép és milyen jó élni. Könnyeivel küszködve így szólt:
- Barátaim! Ez nekem nagyon sokat jelent. Azt hittem, én vagyok a legszerencsétlenebb ember a világon és most kiderült, hogy lehet, hogy nincs meg egy lábam, de van rengeteg barátom és van egy olyan egyedülálló és önfeláldozó edzőm, amilyen, biztos vagyok benne, hogy senkinek nincs a világon. Kérlek titeket, bocsássátok meg, hogy bunkó voltam, és nem akartam tovább élni. Köszönöm nektek azt, hogy mindvégig mellettem voltatok, nélkületek nem élnék. Újra úgy érzem, hogy van értelme az életemnek – jelentette ki vidáman Géza.
Másnap a műtétet sikeresen végrehajtották. Innentől kezdve Géza egyre gyorsabban épült fel. Sietett, hogy végre kikerüljön a kórházból, és a csapattal lehessen. A vártnál jóval előbb, a műtét után három héttel kiengedték és tolókocsiban ülve elindult szeretett pályája felé. Azon a bizonyos úton végighaladva, ahol a baleset történt most már valóban, csak mint egy rossz álom élt emlékezetében az az este és az utána következő szenvedés, gyötrődés.
A csapat szárnyalt a bajnokságban, Géza valóban jó edzőnek bizonyult. A nézőtéren minden meccsen ott szurkolt régi edzőjük, Gyula bácsi, aki olykor-olykor az edzésre is lelátogatott és hasznos tanácsokkal látta el a csapatot. Géza olyan taktikát dolgozott ki, amire semelyik csapat sem talált ellenszert. A bajnoki döntő megnyerése után a csapat odaadta neki a serleget, mert azt mondták, nélküle nem sikerült volna a győzelem.
Később Géza abbahagyta az edzői munkát és sportújságíróként, szakkommentátorként dolgozott. A futballvilág elismert tagja lett. Úgy hiszem, sose felejti el azokat a barátait, akik fantasztikus emberi magatartásról tettek bizonyságot, amikor visszaadták neki életkedvét, önbizalmát. És Géza azóta is él és élvezi az élet minden egyes percét. Ugyan megöregedett, de vidáman gondol vissza kamaszkorára és a foci terén végzett munkájára.
Nagyapó ezekkel a mondatokkal fejezte be történetét. A két rosszcsont, Peti és Dani tátott szájjal, néma csöndben hallgatták végig a gyönyörű történetet. Sokáig a hatása alatt voltak, csupán egy kérdést tudtak feltenni:
- Nagyapó, ezt a Gézát te ismered?
- Gyermekeim! Gézát ti is ismeritek és számotokra is fontos személy. Ugyanis, ha Géza mellett nincsenek igaz barátok és feladja az élet küzdelmeit azon a bizonyos napon, akkor nem lennétek ti sem, mert a történet szereplője én vagyok. Sokszor észre sem vesszük, hogy körülvesznek minket olyan társak, akik jelentőségét a mindennapokban talán fel sem fogjuk és kell egy baleset vagy valamilyen baj, hogy rájöjjünk, a legnagyobb emberi érték a barátság.
A két gyerek ugyanis olyat kér tőle, ami valószínűleg eddig a napig még meg sem fordult a kicsi fejükben. Arra kérik nagyapjukat, hogy meséljen egy történetet, sőt lehetőleg igaz történetet. Más nagypapa tarsolya biztos tele van történetekkel, mesékkel, de Géza papa még nemigen gondolkozott el, hogy mit meséljen unokáinak, ha egyszer ilyet kérnek tőle. A hetvenes éveiben járó nagyapó hosszasan gondolkozik a fotelében, hogy milyen történetet meséljen, aminek lehetőleg tanító jellege is van. Ahogy végigtekint a vitrinen, egy poros, fekete-fehér, kopott képen akad meg a szeme. Nem az az érdekes, hogy régi a kép, hanem az, ami rajta van. Egy focicsapat képe az. Egy kupát tartanak a kezükben, és láthatóan nagyon örülnek. Jogosan vetődne fel az unokákban a kérdés, hogy mit keres a vitrinben egy focicsapat képe, amin ráadásul még nincs is rajta nagyapjuk. Géza nagyapó elmosolyodik, majd az emlékekbe révedve neki kezd a történetnek:
- Tudjátok gyerekek, élt réges-régen egy fiú, aki életvidám volt, tele volt energiával, és mindene a foci volt. Focizott iskola előtt, focizott a szünetekben, focizott az iskola után és focizott délután az edzésen. Egy jó hírnevű focicsapatnak, a Rettenthetetlen Rókáknak volt a jobbszélsője és egyben a csapatkapitánya. Gézának hívták, pont, mint engem. Az egész csapat szerette, tele volt barátokkal, a lányok körében is igen népszerű volt és nem utolsó sorban a bajnokság góllövőlistájának élén tanyázott a mindent eldöntő bajnoki döntő előtt három nappal. Fiatal kora ellenére majdnem mindent elért a fociban, kivéve a régóta áhítozott bajnoki címet. És most, ebben az évben már csak egy, azaz egy mérkőzés választotta el attól, hogy a kezében tarthassa a győzteseknek járó kupát. Nem túlzás azt mondani, hogy bomba formában volt, ontotta gólokat, szóval a csapat egyik leghasznosabb embere volt.
Csak ne lett volna az a bizonyos szerdai edzés. Illetve nem is az edzéssel volt a baj, ugyanis az nagyon jól ment, mindenki jó hangulatban volt, viccelődtek egymással, mint az egészséges kamaszoknál szokott lenni. A foci pedig kiválóan ment. Edzés után Géza felszállt a biciklijére és hazafelé vette az irányt. Biciklivel járt edzésre, mert nem lakott messze a pályától, csupán néhány utca választotta el a második otthonától, ugyanis szinte minden idejét a pályán töltötte. Vidáman, pacsival elköszönt csapattársitól, majd kikanyarodva az utcára boldogan tekert haza.
És akkor… Egy 42 éves erősen ittas és kábítószer hatása alatt álló ember száguldozott az autójával, és a sötétben egy kereszteződésnél későn vette észre, hogy piros a lámpa. Nagy puffanás! A jobbról jövő kerékpárost, Gézát elütötte. Megtörtént a baleset, ami később jelentősen megváltoztatta több ember, de legfőképpen Géza életét. A fiú ájultan feküdt, a száguldó autó szinte teljesen maga alá gyűrte őt a biciklijével együtt. Vér folyt ki az autó alól. Az egész utcából sikítozó, ijedt emberek jöttek a baleset helyszínéhez, és mentőt, rendőrt, tűzoltót értesítettek. Legelőször a mentők értek ki, akik megállapították, hogy a tűzoltóknak kell kiszedniük a beszorult gyereket az autó alól. Jöttek a rendőrök, akik bilincsbe verve vitték el a vétkes sofőrt. Szirénázva befordult a sarkon a tűzoltóautó, majd munkához láttak a tűzoltók. Vajon él-e még Géza? Eközben megérkezett az édesanyja, akit nem sokkal korábban értesítettek. A szülei elváltak, apja külföldre ment dolgozni. Anyja sírva próbált segíteni a tűzoltóknak, de a munkájukat csak hátráltatta. Le kellett fűrészelniük az autó teljes karosszériáját és csak aztán tudták kihúzni a véresen, ájultan fekvő gyereket. A mentős ijedten vette észre, hogy a gyerek szíve nem dobog. Rögtön elkezdték újraéleszteni. Nem, nem akart működésbe lépni a szívének működése. Jó 15-20 perc múlva örömmel észlelték a mentősök, hogy sikerült visszahozni az élők sorába, de még mindig kómában van. Hordágyra tették, és szirénázva vitték be a közelben lévő kórházba. Lassan kezdtek szétszéledni az emberek, az egész utca a balesetről beszélt.
A kórházban rögtön végrehajtottak Gézán egy életmentő műtétet. Édesanyja értesítette a focicsapat edzőjét, aki szintén bement a kórházba. Majdnem egész éjszaka az előtérben várakoztak. Halálra izgulták magukat, nem tudták mi lesz a műtét eredménye. Reggel 6 óra körül kijött a főorvos a műtőből és közölte velük a hírt:
- Önök a fiú hozzátartozói?
- Igen – válaszolta a fáradt anyuka
- Nos, a műtét sikeres volt, de a fiúnak nem tudtuk megmenteni egy testrészét – mondta az orvos.
Ebben a pillanatban földet rengető, hihetetlenül hangos kiáltás hallatszott, mire a teljes kórház odaszaladt. Ekkor tért magához Géza és ágyában felülve ijedten vette észre, hogy nincsen jobb lába. Igen, sajnos amputálni kellett a fantasztikus, oly sok gólt lövő, értékes jobb lábát. Az orvosok mindent megpróbáltak, de nem tudták megmenteni azt a végtagot. A fiú hangos zokogásban tört ki, hiába próbálta vigasztalni édesanyja, edzője, több nővér és majdhogynem az egész kórház.
- Nem, ez nem lehet, ez csak egy rossz álom!. Biztos alszom, és amint felébredek, rendben lesz újra minden – siránkozott a fiú. Becsukta a szemét, majd miután kinyitotta, ismét üvöltött egyet, majd le kellett fogni, ugyanis olyan őrjöngésben tört ki, hogy félő volt, kárt tesz magában. Felborította az éjjeliszekrényt, megpróbálta kitépni magából az infúziót. Az orvosok kénytelenek voltak egy nyugtató injekciót adni neki. Ezután már csak halkan sírt, és semmit sem hallott meg. Számára megszűnt az élet. Nem élet az, ha nem lehet focizni, sőt még mozogni sem. Ez lehetetlen! Miért pont ővele történik mindez és miért pont három nappal a régóta várt bajnoki döntő előtt? Ezek a gondolatok forogtak a fejében, miközben egy nővér megmosdatta az alvadt vértől koszos testét. Hiába próbálta anyukája, edzője és délután az egész csapat felvidítani, nem sikerült. Kész, vége! A jó kedélyű, fantasztikus humorral rendelkező fiúból magába forduló, szomorú ember lett. Csütörtök délután egy pszichológust is hívtak hozzá, mert a fiú nem volt hajlandó semmit se enni, se inni, csak némán meredt maga elé. A pszichológus megállapította, hogy a fiú balesete miatt depressziós lett. Hosszú kezelés vár rá.
Péntek délután a focicsapat edzés helyett megbeszélést tartott, ahol csak rémült, tanácstalan arcokat lehetett látni. Az edzőnek többszöri köhögés után sikerült belekezdeni a beszédébe:
- Fiúk, tudom, hogy most nagyon nehéz mindnyájunk számára. Géza balesete mindenkit megrázott. Nem tudunk mást tenni, csak azt, hogy Géza mellé állunk és mindent elkövetünk, hogy életét boldogabbá tegyük. Ezt csak egy csapatként tudjuk véghez vinni. És úgy gondolom, hogy Gézát azzal tudjuk kárpótolni, hogy holnap megnyerjük a bajnoki döntőt, és a kupát bevisszük neki. Nem tudom, hogy nélküle vagyunk-e olyan jók, hogy legyőzzük a Sistergő Sasokat, de azt gondolom, hogy ezt a meccset mentálisan kell megnyernünk. Mindenki fejében az kell lebegjen, azért kell győznünk, hogy Gézát jobb kedvre derítsük. Kérlek, most menjetek haza, próbáljátok magatokat kipihenni és lelkileg felkészülni a holnapi meccsre. Ma én se lennék képes rendes edzést tartani, de ti se tudnátok úgy mozogni, mint ha nem történt volna semmi.
Este végre megszólalt Géza, amikor edzője, Gyula bácsi volt nála látogatóban:
- Mester. Ígérd meg nekem, hogy holnap győzni fogtok! Kérlek, könyörgök, ígérd meg!
- Géza! Sajnálom, de nem tehetem, ugyanis nem tudom, mi lesz a holnapi meccs eredménye. A fiúkat nagyon megrázta az eset és hiányod pótolhatatlan a csapatban. Nem szeretnék szószegő leni, éppen ezért nem tudom megígérni ezt neked – jelentette ki az edző.
- Mi értelme van az életemnek foci nélkül? Jóformán más nem is érdekel! Mondd, miért velem történt ez a baleset? – faggatta edzőjét sírva a fiú.
- Azt gondolom, hogy te talpraesett fiú vagy és bárhogy is alakul az életet, feltalálod magadat. Lehet, hogy most úgy látod, nincs értelme az életnek, de később véleményed megváltozik és rátalálsz egy olyan dologra, amiben ugyanolyan jó, sőt még talán jobb is vagy, mint a focizásban. Most mennem kell. Megígérem, hogy holnap délután bejövünk a csapattal, meglátjuk, hogy kupával vagy a nélkül – fejezte be a beszélgetést az edző.
Géza a gondolataiba révedt. Elképzelte, mi lett volna, ha nem történik vele a baleset. Most épp javában a labdát rúgná, és vidáman készülne a holnapi mérkőzésre. De nem! Sajnos, ő itt fekszik a kórházban és nincsen jobb lába. És soha többé nem fog tudni lábra állni és soha többé nem fog tudni focizni. Ez szörnyű!
Szombaton a döntőben 5:0-ra kikapott a csapat. A játékosok nem tudtak egy támadást se vezetni, végig révetegen, lassan mozogtak a pályán és alig várták, hogy vége legyen a mérkőzésnek. A meccs után az öltözőben az edző így szólt:
- Gyerekek, ezt a meccset elvesztettük. De nem azért, mert rosszabbak lettünk volna náluk, hanem azért, mert nem hittünk a győzelemben. Hogy akarjuk így azt, hogy Géza felépüljön? Térjetek már észhez! No jó, most egy kis időre a focit szüneteltetjük, és mint egy csapat segítünk Gézának. Végre kell hajtani rajta egy életmentő műtétet, amivel a megsérült lépét meggyógyítják. Ez egy igen drága művelet. Külföldről kell orvost behozni, mert az itteni orvosok nem tudják vállalni. Géza édesanyja ezen kívül sem tudja kifizetni a fiú kórházi ellátását, szóval arra gondoltam, hogy mi, a csapat segítünk neki, pénzt gyűjtünk a műtétjére. Kinek van ötlete, hogyan tudnánk pénzt szerezni?
- Ha mindenki beleadja a zsebpénzét, ezen kívül elvállalunk különböző munkákat, pl.: autómosás, takarítás, mosogatás, egész szép kis összeget tudunk gyűjteni – közölte ötletét a középhátvéd.
- A színházat mindenki szereti, csináljunk egy színdarabot és adjuk elő! A jegyekből sok pénz folyna be – folytatta az ötletbörzét a kapus.
- Fiúk! Ezek fantasztikus ötletek! Ki van benne, hogy mindezt véghezvigyük? – lelkendezett az edző.
Mindenki fel tette a kezét és még aznap munkához láttak. Összegyűjtötték a zsebpénzüket, majd jelentkeztek dolgozni. A kapus és a jobbhátvéd szórólapokat osztogatott, a két középhátvéd és egy középpályás benzinkutasnak állt, három középpályás és a balhátvéd felszolgálóként kezdett munkához egy gyorsétteremben, két csatár pedig árufeltöltőnek állt egy nagyáruházban.
Megszületett egy színdarabötlet is. A kapusnak, Bercinek volt valamennyi írói vénája, ezért ő írta meg a komédiát. Mi más lett volna a témája, mint a foci? Arról szólt, hogy egy bíró és egy játékos veszekszik, ugyanis a játékvezetőt hátulról fejbe találta egy labda és ő állítja, hogy a játékos volt a tettes, ki akarja őt állítani, de a focista ezt tagadja és az egyik nézőt gyanúsítja. Végül a bíró felmutatná a piros lapot, de a játékos kitépi a kezéből a lapot, és papírrepülőt hajtogat belőle.
Izgatottan várták az előadást, amit a helyi művelődési házba sikerült megszervezni. Nagy készülődés után a darab óriási sikert aratott. A teltház nemcsak annak volt köszönhető, hogy szeretnek az emberek színházba járni, hanem mert mindenki tudta, hogy a befolyó pénzösszeg milyen célra megy. Az előadás után tombolahúzást tartottak. A nézők között sorsoltak ki olyan játékokat, amiket a csapat tagjai gyűjtöttek össze.
Rengeteg munka, sok fáradozás után nagy nehezen sikerült összegyűjteniük azt a pénzösszeget, ami a műtéthez kellett. A csapat bebizonyította, hogy milyen fontos nekik barátjuk műtéte. Már ki is tűzték a beavatkozás időpontját, de az operáció előtt egy nappal Géza megmakacsolta magát és szomorúan, unottan ezt hajtogatta:
- Engem ugyan ne műtsenek meg! Minek rám ennyi pénzt költeni? Inkább meghalok. Úgyis csak teher vagyok mindenki számára. A bajnokságot sem nyerte meg a csapat, mi értelme hát tovább élni? Az életemnek csak egy értelme volt: a foci. És láb nélkül soha többé nem tudok focizni!
Tehát hiába foglalkozott vele heteken keresztül a pszichológus, hiába látogatták naponta a csapat tagjai és hiába teremtették elő a műtétre való összeget kemény munkával! Nem akar élni. Most mit tegyenek? Hogy lehetne elérni azt, hogy élni akarjon. Édesanyja, barátai, csapattársai és edzője is bent volt nála a műtét előtti napon és próbálták győzködni, hogy van értelme az életének. Az edző tudott ezekben a nehéz percekben is jól beszélni:
- Géza! Szerinted hány embernek vannak ilyen barátai, akik éjjel-nappal azzal foglalkoznak, hogy te tudjál élni, és vidám legyél. A csapat most valóban mint egy igazi csapat, közösség állt ki melletted és rengeteget dolgozott érted. Szerinted miért tették mindezt? Mert szeretnek téged! Gyakorlatilag nem aludtak, nem volt semmi szabadidejük, folyamatosan dolgoztak. De egyiküknek sem volt semmi kifogása. Mindenkinek egy cél mozgott a szeme előtt, az, hogy te élhess. Tartozol nekik annyival, hogy vállalod azt, hogy megműtsenek. Ők bíznak benned. Nem teheted meg velük, hogy ők a lelküket is kitették érted, te pedig ezt semmibe veszed! Nagyon szépen kérlek, hogy tegyél meg mindent azért, hogy még sok-sok évig élhess! – mondta az edző – Ezenkívül tudok még egy érvet, amiért érdemes lesz élned. Nem kell jelentősen elszakadnod a focitól, legyél te a csapat edzője. Biztos vagyok benne, hogy van tehetséged az edzősködéshez. Én már amúgy is el akartam mondani, hogy abbahagyom a munkámat, mert belefáradtam. De így, hogy tudom, egy kiváló edző fog követni, nyugodtan hagyom abba edzői ténykedésemet.
A bejelentést nagy csönd követte.
- Mester! Valóban úgy gondolod, hogy meg tudnám állni a helyem edzőként? – kérdezte bizonytalanul a fiú.
- Nem gondolom, hanem biztos vagyok benne. Mit gondolsz, miért téged választottalak meg két éve csapatkapitánynak? Mert neked van olyan képességed, hogy tudsz hatni lelkileg a játékosokra, a taktikákat pedig már ismered. Mi kell még egy jó edzőnek? – válaszolta magabiztosan Gyula edző.
A csapatnak tetszett az ötlet, szerették Gézát. Tapssal fogadták a bejelentést. Géza hírtelen felderült és megváltozott mindenről a véleménye. Meglátta, hogy kint süt a nap, csicseregnek a madarak, és hogy az élet valójában milyen szép és milyen jó élni. Könnyeivel küszködve így szólt:
- Barátaim! Ez nekem nagyon sokat jelent. Azt hittem, én vagyok a legszerencsétlenebb ember a világon és most kiderült, hogy lehet, hogy nincs meg egy lábam, de van rengeteg barátom és van egy olyan egyedülálló és önfeláldozó edzőm, amilyen, biztos vagyok benne, hogy senkinek nincs a világon. Kérlek titeket, bocsássátok meg, hogy bunkó voltam, és nem akartam tovább élni. Köszönöm nektek azt, hogy mindvégig mellettem voltatok, nélkületek nem élnék. Újra úgy érzem, hogy van értelme az életemnek – jelentette ki vidáman Géza.
Másnap a műtétet sikeresen végrehajtották. Innentől kezdve Géza egyre gyorsabban épült fel. Sietett, hogy végre kikerüljön a kórházból, és a csapattal lehessen. A vártnál jóval előbb, a műtét után három héttel kiengedték és tolókocsiban ülve elindult szeretett pályája felé. Azon a bizonyos úton végighaladva, ahol a baleset történt most már valóban, csak mint egy rossz álom élt emlékezetében az az este és az utána következő szenvedés, gyötrődés.
A csapat szárnyalt a bajnokságban, Géza valóban jó edzőnek bizonyult. A nézőtéren minden meccsen ott szurkolt régi edzőjük, Gyula bácsi, aki olykor-olykor az edzésre is lelátogatott és hasznos tanácsokkal látta el a csapatot. Géza olyan taktikát dolgozott ki, amire semelyik csapat sem talált ellenszert. A bajnoki döntő megnyerése után a csapat odaadta neki a serleget, mert azt mondták, nélküle nem sikerült volna a győzelem.
Később Géza abbahagyta az edzői munkát és sportújságíróként, szakkommentátorként dolgozott. A futballvilág elismert tagja lett. Úgy hiszem, sose felejti el azokat a barátait, akik fantasztikus emberi magatartásról tettek bizonyságot, amikor visszaadták neki életkedvét, önbizalmát. És Géza azóta is él és élvezi az élet minden egyes percét. Ugyan megöregedett, de vidáman gondol vissza kamaszkorára és a foci terén végzett munkájára.
Nagyapó ezekkel a mondatokkal fejezte be történetét. A két rosszcsont, Peti és Dani tátott szájjal, néma csöndben hallgatták végig a gyönyörű történetet. Sokáig a hatása alatt voltak, csupán egy kérdést tudtak feltenni:
- Nagyapó, ezt a Gézát te ismered?
- Gyermekeim! Gézát ti is ismeritek és számotokra is fontos személy. Ugyanis, ha Géza mellett nincsenek igaz barátok és feladja az élet küzdelmeit azon a bizonyos napon, akkor nem lennétek ti sem, mert a történet szereplője én vagyok. Sokszor észre sem vesszük, hogy körülvesznek minket olyan társak, akik jelentőségét a mindennapokban talán fel sem fogjuk és kell egy baleset vagy valamilyen baj, hogy rájöjjünk, a legnagyobb emberi érték a barátság.