Az unoka

Évszám
2009

Egyszer volt, hol nem volt, az Óperenciás-tengeren innen, az Üveghegyen túl, egy kerek erdő közepén egy tisztáson élt egy favágó feleségével és gyönyörű leányával, akit Hajnalkának hívtak. Azért nevezték így a leányt, mert akkor született, amikor pirkadni kezdett, s a nap első sugara bepillantott a favágó házába.   

Boldogan éltek. Szerették őket az állatok, akiket gondoztak, etettek, óvtak. Egyszer egy vadász eltévedt a sűrű erdőben, s ráesteledett. Bolyongott jobbra-balra, de csak egyre beljebb került a rengetegben. Szerencséjére a holdvilág elvezette a tisztásra, ahol megpillantotta a favágó házát. Bekopogott. Illedelmesen köszönt, s elmesélte hívatlan, késői látogatásának okát. A favágó és családja vendégszerető emberek voltak, vacsorával kínálták az ismeretlen embert. A két fiatal első látásra megtetszett egymásnak. Sokáig beszélgettek, majd nyugovóra tértek, de a fiatal vadász szemére nem jött álom. Annyira megtetszett neki Hajnalka, hogy elhatározta, reggel megkéri a kezét az édesapjától. A favágó látta lánya örömét, nehéz szívvel, de azért igent mondott a lánykérésre. Az édesanya összecsomagolta lánya kevéske holmiját, megölelték, megcsókolták egymást, s útnak engedték lányukat, de megígértették a vadásszal, hogy minden évben meglátogatják őket. Sokáig integettek egymásnak, majd a lovas a lánnyal eltűnt az erdőben. Útközben találkoztak a többi lovassal, akik a vadász keresésére indultak, aki nem volt más, mint a szomszéd ország királyának a fia. A királyfi kísérete nagyon aggódott, hiszen ellenséges területre tévedtek, s amilyen gyorsan lehetett, vágtattak haza. 

Otthon a király megörült fiának, Hajnalka is megtetszett neki, s nem állt útjába boldogságuknak. Megtartották az esküvőt, s éltek boldogan. Egy év múlva kisfiúk született, de az édesanya meghalt a szüléskor. A királyfi megparancsolta, hogy falazzák be a palotában a királyné lakosztályát, s csak a fiú tizennyolcadik születésnapján ismerhesse meg édesanyja portréját. 

Közben kitört a háború a két ország között, s a királyfi nem tudta értesíteni Hajnalka szüleit, hogy unokájuk született, s hogy meghalt a lányuk. Fülöp, így nevezték el a kis királyfit, nem szenvedett hiányt semmiben. Dadája saját gyermekeként szerette, mert neki nem lehetett családja. Egyébként még a királyné életében bizalmasa és barátnője volt.

A háborúnak csak nem akart vége szakadni, hol az egyik fél állt nyerésre, hol a másik. Aztán egyik nap Fülöp édesapja is elesett a csatában. Az öreg király nagyon elszomorodott, de a harcot csak folytatták tovább. Telt-múlt az idő. Elérkezett Fülöp tizennyolcadik születésnapja. Az öreg király nem akarta, hogy unokája megismerje édesanyját, hiszen az ellenséges országból származott. De Fülöp ragaszkodott apja akaratához, és izgatottan várta a fal lebontását. Már kora hajnalban ott állt az eddig tiltott terület előtt, s végre beléphetett a szobába. Megilletődötten állt édesanyja képe előtt, s felfedezte közöttük a nagy hasonlóságot. Dadája ekkor elmondta, hogy ki is volt az ő édesanyja, s édesanyja milyen ígéretet tett Hajnalka szüleinek. 

Fülöpnek nem volt maradása. Az éjszaka leple alatt álruhában útnak indult, hogy megkeresse nagyszüleit. A dada hamuban sült pogácsát sütött neki, s megígértette vele, hogy épségben visszatér.  

Fülöp ment-mendegélt, míg estére egy útkereszteződéshez nem ért. Gondolta, reggel világosban majd eldönti, merre folytassa az útját. Letelepedett, s elővette a pogácsáját, s falatozni kezdett. Odavánszorgott hozzá egy sánta egér, s nézte, hogyan eszik. Fülöp megsajnálta, s egy pogácsát elmorzsolt neki, közben elmondta, mi járatban van. Nem azért, hogy értse az egér, de egész nap nem szólt senkihez, hát jólesett neki a beszéd, aztán hamarosan elszenderedett. Álmában egy kerek erdő közepén egy tisztáson járt, ahol egy apóka és egy anyóka várta a lányát. Hirtelen felijedt. Hát egy bagolyfióka esett le a fáról, s könyörgött, hogy rakja vissza a fészekbe. Fülöp nem volt rest, felmászott a fára, és visszarakta társai közé. Mire lemászott, kihajnalodott. De melyik úton menjen tovább? Ekkor megjelent a kisegér, s megmutatta neki a helyes utat. Jól tette, mert a másik a világ végére vezette volna, ahonnan nincs visszaút.   

Fülöp ment-mendegélt, s egy széles folyó partjához ért. Egy révész ült a parton a csónakban.
- Adjon Isten, révész uram! – köszöntötte.
- Mi járatban vagy édes fiam? – kérdezte Fülöptől.
- A túloldalra szeretnék átmenni – válaszolta a királyfi.
- Jól van, de csak akkor viszlek át, ha válaszolsz három kérdésemre – mondta az öreg.
- Rendben. Mi legyen az?
- Hány éves egy kéthetes ember?
Kicsit elgondolkodott Fülöp. Aztán rávágta:
- 77.
- A válasz helyes. A következő kérdés: hol van a világ közepe?
- Az „L” betűnél.A révész látta, hogy nem akárkivel van dolga.
- A harmadik kérdés: ha egy futóversenyen megelőzöd a másodikat, hányadik leszel?

No ez eldönt mindent, gondolta Fülöp, aztán mondta:
- Második.A révész meglepődött, de örült, hogy ilyen ügyes emberrel találkozott, és szó nélkül átvitte a folyón.  
Mire átértek, beesteledett. Fülöp nem tudta, mitévő legyen. Ekkor megjelent előtte a bagoly, aki vezette a rengeteg erdőn keresztül. A hosszú út ellenére sem érzett fáradtságot a királyfi. Izgatott volt. Végre megérkezett a tisztáshoz. Minden úgy volt, mint az álmában. Ott ült az apóka és az anyóka a verandán és vártak. Amikor meglátták őt, elakadt a lélegzetük. Olyan egyértelmű volt a hasonlóság, hogy nem kételkedtek benne, hogy az ő unokájuk. Nagy volt az öröm. Fülöp elmesélte nagyszüleinek a történetét, s hogy szülei miért nem tudták betartani az ígéretüket. 

Másnap Fülöp elmondta, hogy a két ország hadban áll, s őt ez nagyon zavarja. Nagyapja megígérte, hogy megtalálják a megoldást. Összecsomagoltak és elmentek a királyhoz. Közben a nagyapja elmondta, hogy egy félreértés miatt a király száműzte az udvarából, azért éltek az erdőben.   
Hamarosan odaértek a kastélyhoz, ahol a király tárt karokkal fogadta az öreget, mert régen megbánta már tettét. Az apó bemutatta neki unokáját, s elmondta, hogy az ellenséges ország királyának utódja. Közösen kérték, hogy hagyják abba ezt az értelmetlen csatát, hiszen itt győztes nincs, csak vesztes már régóta. Fülöp mindent megígért, főleg azután, hogy meglátta a király unokáját. Nagyszüleivel és a király követével hazamentek. Nagy volt az öröm. Végre megtalálták egymást, s a háború is véget ért. A nagyszülők maradtak a király udvarában, Fülöp pedig többször elment a szomszéd király unokájához udvarolni, míg meg nem kérte a kezét.   

Nagy lakodalmat csaptak, még ma is élnek, ha meg nem haltak.