-Erre tessék, a nővér mutatta a fülkét, ahol az apja feküdt.
- Apaci, drága Apaci! A nő odahajolt a tehetetlenül fekvő öregemberhez, -Apaci- de hiába szólította a legnagyobb szeretettel, nem érkezett válasz. A két szemet takaró függöny már nem nyílt fel, csak a műszerek hallatták az élet jelét. - Drága Apaci - próbálkozott most már hangtalanul magában, és megsimogatta a beesett arc ráncos bőrét. Nem tudja mennyi ideje volt ebben a testhelyzetben az ágy fölé hajolva, egész lényével aggódva, csak arra eszmélt, hogy a nővér szólítja, és mutatja a széket, üljön le, és közölte, nem csövezték be, stroke-ot kapott. Ismét egyedül maradt apjával, aki félig már odaát volt. A csontos aszott kéz nem mozdult, a takarón pihent. A nő megfogta, simogatta, másik kezével betakarta, gondolatban felidézte a régmúlt kislánykori emlékét, amikor apja vitte haza az óvodából és fogták egymás kezét. Hányszor eljátszották, ki fogja a másikójuk kezét. Ilyenkor mondtam, hogy „fogom a kezedet! - Én fogom a Te kis kezedet! - mondta az apja, - nem igaz, én fogom a Te kezedet!" és jókat nevettünk. Látod drága Apaci, most én fogom a Te kezedet. - Kérlek szoríts vissza úgy mint akkor kicsi koromban! - kérlelt a nő hangtalanul, nem érkezett kézszorítás, a test már gyenge volt, de két pici gyöngy megjelent a lecsukott szemek sarkában. -Itt vagy drága Apaci, de jó, ismét együtt vagyunk! - és a nő is könnyezett, az örömkönnyek gördültek arcáról. Az utolsó együttlét a földi létben, az együtt és egymás mellett eltöltött hetvenkét év. Mennyit tanítottál, türelmesen mindig magyaráztál, és én olykor idegesen tiltakoztam, - most hagyjál légyszíves! - de Te mindig próbálkoztál. Bevallom, néha nagyon untam, máskor meg tetszett a tanításod. Különösen akkor, amikor úgy tízéves lehettem, Anyuci nélkül kettesben mentünk valahová, és egy piac mellett vitt el az utunk. Egy idős asszony megkopott ruhában guberált a kukákból, aszalódott zöldséget, sárgarépát válogatott, és miután elhaladtunk, Te elővettél a zsebedből egy csomó pénzt és ideadtad, hogy menjek oda, adjam az öreg néninek, és gyorsan fussak vissza. Én kicsit féltem, szégyelltem is magam, ezért siettemben valamennyi pénz a földre hullt és elgurult. Elbújtunk, és néztük, megtalálja-e mindet. Ő fürgén szedegette, majd felénk fordulva keresztet vetett, mintha tudta volna, hogy ott vagyunk, hálálkodott. Könnyes szemében öröm látszott. Te elmagyaráztad, azért adunk, hogy könnyítsünk az életén.
„Más esetekben csak akkor adunk, ha kérnek. Ez minden élethelyzetre vonatkozik. Mindenkinek segíteni kell, de csak akkor, ha kér, és jól vigyázz, - mondtad, - csak olyan mértékben segíts, ahogyan megteheted! Soha ne erőd felett, mert akkor Te sérülsz! Aki kér, annak valahol, valamilyen szinten oka van. Azért születtünk, hogy egymáson segítsünk. A jó lelkek segítenek." Én megkérdeztem, ha segítünk, mi lesz a jutalmunk? Te elmondtad: „A jutalom a legcsodálatosabb érzés, ami a szívünkbe költözik, és ez a boldogság. Nincs nagyobb öröm, mint adni!" Köszönöm, hogy ezt is megtanítottad, ezáltal oly sokszor átélhettem a boldogság érzetét. Apaci, Te egész életedben adtál, mindig tanítottál. Úgy imádtam a kis versikéidet. Mikor Öcsivel kicsik voltunk, gyerekversikéket mondtál:
Körforgás
Nap süt, gőz, pára felszáll,
Kering, gomolyog, didereg, megfagy,
S a légen át alászáll.
Tétován libeg, gondtalan ringatja önmagát,
Nem sejti, de kíváncsi,
Odalent a földön mi vár rá?
A lét olyan, mint pihe-puha hó,
Ma még ragyog, Napra nevet, holnapra pici tó.
Ma ujjong, széllel rohan, de másnapra,
Kristály ékét leveti, lesz életadó vízcsepp,
Mely beivódik a talajba.
Már a dédunokáid is tudják ezt a verset. Ahogy nőttünk, úgy változtak a versikék. Amely, még ma is az egyik kedvencem, azt sokkal később értettem meg. Ez lett életem egyik mottója.
Világi élet
A világi zenész hét húron játssza a csodás szimfóniát,
Hozzá million aprónép járja végtelen táncát,
S ha a csenden át meghallod a Mélység sóhajtását,
Láthatod, hogy 1-2-3... és minden, ugyanaz mint Te vagy.
Így érzékeled a harmóniát, hol nincs küzdés, harc,
Csak béke, szeretet, összetartozás.
Apaci, ez nagyon szép. Azonkívül, nagyon szerettük a kitalált meséidet. Öcsivel esténként izgultunk, hogy melyikőtök fog mesét olvasni, vagy fejből mondani, rögtönözni. Sohasem értettem, hogy tudtál matematika-fizika szakos létedre ennyi szépet alkotni. Mindenki szeretett Téged. Jó tanár voltál, bebizonyítottad, hogy nincs rossz tanuló, csak rossz tanár. Általad sok diák kedvenc tantárgya a matematika és a fizika lett. Te egészen másként tanítottál. Megmutattad, hogy az élet csupa matematika. Erről jut eszembe, nagyon régen volt, a buszmegállóban álltam és arra lettem figyelmes, hogy egy néhány főből álló fiúcsapat rólad beszél. Egyszerre mondták az első axiómádat, tudod azt a „minden ami a megnyilvánult és a megnyilvánulatlan Világegyetemben van, az matematikai alapú fizikai folyamat következménye." A fiúk még nem teljesen értették a meg nem nyilvánult világot, próbáltak Téged idézni.
Olykor-olykor, ha valami nem tetszett, azt mondtad, „légy megelégedett és Tiéd lesz az egész világ!" Később rájöttem ez tényleg így van!
Emlékszel, amikor már felnőtt voltam, találtunk egy bábot, akkor bújt ki belőle egy pillangó. Én segíteni akartam neki, hogy ne kínlódjon annyit, és te nem engedted. Elmagyaráztad, hogy - „a lepkének az is a feladata, hogy ki tudjon a burokból bújni. Mindennek, és mindenkinek megvan a maga életfeladata, azt kell megoldania. Azáltal fog fejlődni. Ha segítesz neki, lehet, hogy azzal éppen ártani fogsz, nem tudja a szerepét betölteni. A nem ártás pedig az egyik legfontosabb élettörvény. Mindenki maga bontja ki magát, maga építi fel a lelkét, fejleszti a szellemét, mert egy lepkének is van szellemisége, csak az, az ő szintjén érvényesül. Te is magad építed fel a lelkedet, én csak mutatok néhány lehetőséget. Te döntöd el, hogy melyik utat választod. Te teremted meg önmagadat olyannak, amilyennek szereted. Minden él, minden a maga szintjén teremt. A nagy Természeti tudás teremtése, az isteni teremtés mellett, az individuumok is létrehozzák az egyéni akaratuknak megfelelő teremtést. Az individuális teremtés fölülírja a Természeti tudás teremtését. Ha a két folyamat nem egyezik, akkor az Egy-én megbetegszik. Láthatod, hogy ki az Úr. A Természet ezáltal próbálja gyermekét a helyes útra terelni. Ezáltal alakulnak ki a pszichoszomatikus betegségek. Mindenkinek a maga szintjén kell a Világegyetemünk építőköveként a feladatát betölteni. Olyanok vagyunk a Világegyetemünkben, mint a testünkben egy sejt. Miképpen mi élünk, úgy a Világegyetemünk is él, és az EGY-éni szellemi fejlődésünkkel építjük, fejlesztük az EGY-ség szellemiségének minőségi létét. Éppen ezért csak a szép, a jó, az igaz jegyében szabad munkálkodnunk. Alapvető törvény, hogy ami kicsiben az nagyban! Ha az Egy-ének maguk bontják ki magukat a saját tudásuk és intelligenciájuk által, akkor ez a Világegyetemünk esetében is így történik. Ha ezt időben visszafelé végiggondolod, akkor ráébredsz, hogy a Világegyetemünk születése, a benne lévő látens tudás által sajátmagát teremtette és bontotta ki, ami a fejlődése következtében megnyilvánult."
Mindig azt bizonygattad, hogy a gonoszság a fejlődés velejárója. Az individuális létből, az önösségből fakad, annak egy összetevője. Ez biztosan így is van, de látva a világban zajló eseményeket, azt kell megállapítanom, hogy ez már nem normális folyamat. A háború sosem volt az, de a mostani fejlemények, kifejezetten elmebajra utalnak. És ezek kezében összpontosul a hatalom! Szétzúznak, megsemmisítenek mindent, megnyomorítják, pokolba taszítják, kényszerítik a lelkeket. Apaci, mi lesz velünk, emberekkel, a hétmilliárd emberrel? -
A test, az arc rezzenéstelenül maradt, de a szemsarkokban ismét megjelent két pici gyöngy.
-Te életedben megvalósítottad azt, amit vallottál, mindig megelégedett voltál. Mondogattad, „Az ember nagyságát az határozza meg, amit valóra mer váltani." Drága Apaci! Nagyon jó tanítást adtál. Most készülődsz a hosszú útra. Én még maradok, sok a tennivalóm kifelé, és mégtöbb befelé. Még sokszor indulatos vagyok, olykor aggódok a földi élet miatt, a gonoszságot még nem tudom kezelni, még sok bennem a félelem és a féltés. Pedig le kell belül csendesedni, a két teremtő isteni minőségnek Egy-gyé kell válni.
A műszer hosszú sípolásba kezdett. Az életmű elkészült. Bevégeztetett! Gyönyörű út volt, amit édesapja megtett. Élt kilencvenhét évet.
- Azt mondtad, a jó lelkek eltávozás után a mennyországba kerülnek. Te biztosan oda jutsz! Jó utat drága Apaci! Köszönöm, hogy lehetőséget adtál a leszületésemhez, segítettél olyanná válnom, amilyen csak lehettem!
Apaci, Drága Lélektestvérem, kövesd a fényt a csodálatos, tiszta fehér fényt, ne nézz vissza, csak száguldj fel a mennyországba, Isten országaiba, legyen boldog szellemvilági életed!