Vaksi, a kis vakond

Évszám
2010
A kisvakond, Vaksi, nyugodtan aludt levelekből és gyökerekből készített meleg, puha ágyában, kistestvérei mellett.
A szüleik aggódva figyelték a hosszújáratokon beszűrődő gurgulázó hangot.
- Apa, én rosszat sejtek. - mondta csendesen a vakond anya, hogy föl ne ébressze gyermekeiket.
- Azt hiszem, nagy eső van odafönt és elárasztja a járatainkat, - felelte az apa. - gyorsan gátat kell építenünk, nehogy kimosson bennünket a víz.


A két aggódó szülő gyorsan munkához látott, de a víz olyan erővel tört be otthonukba, hogy munkájuk kárba veszett. A bezúduló víz magával sodorta a vakond családot. Szerencsétlenségükre mindenkit más járatba vitt, és vitte - vitte őket egyre távolabb egymástól. Jól tudtak úszni így nem fulladtak meg. A járatok mind a felszínen értek véget, a vakond családot szökőkútként dobta magasra a vízsugár, majd csurom vizesen huppantak a megázott földre. A szülők azonnal gyermekeik keresésére indultak. Nem messze tőlük vakond sírást hallottak.

- Ez Maksi! - kiáltott fel örömmel vakond anya és felkapta síró kislányát.
- Nézd, ott szalad felénk Vaksi! - mutatott egy kis közeledő fekete gombócra vakond apa.

Gyorsan körbe szaladtak, hogy megkeressék két hiányzó gyermekeiket, Baksit a kisfiút és Nyaksit a kislányt. Hosszas keresgélés után végre rátaláltak a kisfiúra, de Nyaksit sehol sem találták.

- Én megyek, megkeresem Nyaksit. - mondta elszántan Vaksi.
- Nem mehetsz egyedül, várd meg, amíg rendbe hozzuk a kuckótokat, utána veled megyek. - mondta az apa.
- Hidd el, elég nagy vagyok már ahhoz, hogy megtaláljam a kis húgomat. - felelte Vaksi és választ sem várva neki indult a nagyvilágnak.

Ment, ment mendegélt, minden kis zugba benézet útja során, hívogatta kis húgát, de sehol sem találta. Már sötét este volt, amikor gyomra hangosan korogni kezdett.

- Valamit ennem kell!- határozta el magában.

Eszébe jutott Anyukája mit szokott mondani.

- Egy kis vakondnak nagyon sokat kell ennie, hogy nagy és erős legyen.

Igen ám, de otthon tele volt az éléskamra, annyit ehettek, amennyit csak akartak. Itt meg nincs semmi. Motoszkálásra lett figyelmes, a közelében valaki járt a vizes leveleken. Kicsit félt, de bátorította magát a vakond dallal, amit halkan dúdolni kezdett. Hangos szuszogás volt a válasz.

- Hát te kisvakond mit keres itt éjnek-idején? - kérdezte tőle az öreg Sünapó melléje ülve.
- Keresem az elveszett kis húgomat. A nagy áradás elmosta az otthonunkat és Nyaksit messzire sodorta a víz.  -válaszolta szomorúan.
- Egyedül indultál a keresésére?
- Igen! - vágta rá büszkén a kisvakond.

Sünapó nagyokat szuszogva a fejét csóválta.

- Gondolom, már nagyon éhes lehetsz, és úgy látom, fázol is. Gyere velem, otthon meleg van és maradt egy kevés a vacsorámból. - De nekem meg kell keresnem a kis húgomat!
- Ebben a vaksötétben úgy sem találsz a nyomára. Reggel kipihenten indulhatsz tovább.

Meleg nyári reggelre virrad az erdő. A magas fákon madarak énekeltek, a napsugarak kíváncsian bekukkantottak a fák és bokrok zöld levelei között.
Vaksi nagyot nyújtózott levelekből készült meleg ágyában. Gyorsan felült, körülnézett az idegen otthonban.

- Hol vagyok? - kérdezte ijedten.
- Egy öreg barátodnál. - felelte Sünapó mosolyogva.

Kiugrott az ágyból és már indult a kijárat felé, mert eszébe jutott, hogyan került a kedves sün otthonába.

- Hohó! Várj egy kicsit! Mielőtt elmész, enned kell, mert kitudja, mikor jutsz újra ételhez.
- Ez igaz.- adta be a derekát szomorúan Vaksi.

Jól megtömte bendőjét, Sünapó telerakta hátizsákját élelemmel, és útnak indította.

- Köszönöm Sünapó, amit értem tettél. Remélem, meghálálhatom neked.
- Nem kell megköszönnöd, jó volt, hogy itt voltál, legalább nem kellett egyedül lennem. - válaszolta nagyokat szuszogva Sünapó. - Remélem, találsz majd barátokat utad során, aki tovább segítenek. Ég áldjon bátor kis vakond!

Vaksi csendesen poroszkált az erdei kitaposott ösvényen, kicsit megéhezett, mert a vakondoknak sokat kell enniük. Leült egy öreg tölgyfa hatalmas árnyékába és jóízűen falatozni kezdett. Körülötte dolgos méhek zümmögtek, végezték mindennapi munkájukat.

- Mond kis vakond, Te, mit keres itt? - kérdezte az egyik méhecske, mellé telepedve.
- Keresem az elveszett kishúgomat. - felelte szomorúan Vaksi. - Nem láttál errefelé egy kis vakondot?
- Sajnos nem, de megkérdezem az idősebb méheket, ők messzebbre szállnak. Tudod, én még kicsi vagyok, csak most tanulom, hogyan kell a virágporból édes mézet készíteni.- válaszolta Zümmögi a kis méhecske és elszállt.

Hamarosan nagy méhraj közeledett, élükön Zümmögivel.

- Itt vannak a nagytestvéreim, Ők majd segítenek megkeresni a kishúgodat. - mondta a kis méhecske, Vaksi feje fölött körözve.
- Gyere utánunk, a folyónál láttunk egy kis vakondot, lehet, hogy a kis Ő a kishúgod.- zümmögte a legidősebb méhecske.
Vaksi örömmel ugrott fel és nagy léptekkel elindult a méhek után.

Szeme kikerekedett, amikor meglátta a hatalmas kék vizet, amint kiértek az erdőből.

- Nézd csak, ott lubickol a kis vakond, akiről beszéltünk! - mutatott a folyó felé a méhecske.
Vaksi futva igyekezett a mondott irányba, de amit közelebb ért, csalódottan a földre rogyott.
- Nem tudom ki ez a furcsa szerzett, de ez nem Nyaksi. - felelte szomorúan.
- Hát nem olyan, mint te vagy a biztos, de mi csak vele találkoztunk eddig. Most már el kell mennünk virágport gyűjteni. Sajnálom, hogy nem tudtunk segíteni, de ha látunk másik kis vakondot, majd megkeresünk. - búcsúztak a méhek.
- Köszönöm a segítséget! - kiáltott utánuk Vaksi.

Bármilyen furcsának találta is a másik vakondot, azért odament hozzá.
- Üdvözöllek furcsa idegen, mond, csak nem láttál erre egy vakond kislányt? - kérdezte egy kicsit félszegen.
- Én is üdvözöllek. - lépett ki a homokos partra az idegen, bundáját megrázva. - Egy sírdogáló kislány vakonddal találkoztam a minap, lehet, hogy őt keresed.
- Biztos, hogy ő az! - kiáltott fel örvendezve Vaksi. - Hol van most? - már nem zavarta a furcsasága az idegen vakondnak.
- Egy vakond család vitte magával. - felelte szűkszavúan.
- Merre mentek? - kérdezte türelmetlenül a kis vakond.
- Arra, be az erdőbe.- mutatott a sűrű lombok felé.
- Akkor máris indulok! Köszönöm furcsa idegen!
- Várj, veled megyek, én ismerem az erdőt.

Egyre beljebb mentek az erdő hűvösébe, lassan rájuk esteledett. Vaksi félszemmel rá-rápillantott furcsa vezetőjére, majdnem olyan volt, mint ő, csak az orra zavarta kissé. Nem olyan hosszú volt, mint amilyen egy rendes vakondé, hanem csillag formájú. Az orra mindkét oldalán tizenegy kis csápocskát számolt meg.

- Miért nézel olyan furcsám rám? - kérdezte az idegen.
- Az orrodat nézem. - felelte kicsit szégyenkezve Vaksi.
- Hát más, mint a tietek ezen a tájon. - mosolygott a csillagorrú.
- Te honnan jöttél, mert azt látom, hogy nem vagy idevalósi?
- Hát ez hosszú történet.- felelte szomorúan. - Nagyon messziről jöttem, a tengeren egy hajóval.
- Te is eltévedtél?
- Hát így is mondhatjuk. Nagyon szép vidéken éltem, nagy, zöld erdők és kék folyók mentén. Egy szép kert közepén volt az otthonunk, boldogan éltünk a szüleimmel és a testvéreimmel. Sok barátom volt, akikkel nagyokat fürödtünk a folyóban, de azért segítettünk a szüleinknek egyre nagyobb otthont építeni a folyóparton.- De szép is volt. - sóhajtott egy nagyot.

- Akkor miért jöttél el?
- Nem én akartam. Egy napon az otthonunk mellett megjelentek a gépek és hangos zúgással elkezdték kiszedni a növényeket a földből. Próbáltunk elmenekülni előlük, de nekem nem sikerült. Egy virág gyökerei közé lapultam, vesztemre. A virágot gyökerestől kitépték a földből, egy ládába tették, velem együtt. Nagy hajóra raktak minket és idehoztak. Itt élek egymagamban, mindenki elhúzódik tőlem, mert én más vagyok, mint az itt élők. Se rokonom, se barátom. - hajtotta le a fejét.

Vaksi látta, hogy két könnycsepp gördül le az arcán. Nagyon megsajnálta a hontalan csillagorrút.
- Leszek én a barátod! - felelte lelkesen. - Ha megtaláljuk Nyaksit, haza jössz velem és akkor lesz családod is!
- Valóban befogadnátok egy ilyen egy furcsa idegent, mint én vagyok? - kérdezte örvendezve, kitörölve szeméből a könnycseppeket.
- Te jószívű vagy, hiszen azonnal a segítségemre siettél. A szüleim azt mondták, hogy nem az számít milyen a külsőnk, hanem az, milyenek vagyunk itt belül. - tette kicsi mellső lábát a szívére Vaksi.
- Köszönöm a barátságodat, igyekszem majd kiérdemelni!- fogadkozott.
- Még a nevedet sem tudom?
- Szerintem azt is furcsállanád, nevezz csak Csillagorrúnak. Úgy látom megérkeztünk.

Egy vakondtúrás előtt álltak, kicsit tanakodtak, hogy bemenjenek, vagy be kiáltsanak. Szerencséjükre egy vidám vakond gyerekserek épp akkor bukkant elő a bokrok sűrűjéből.

- Mondjátok gyerekek, nem látattok erre egy vakond kislányt? A neve Nyaksi? - kérdezte tőlük Vaksi.
- Gyerekek?- kérdezte az egyik vakond fiú és gúnyosan végigmérte Őket. - Ti talán nem vagytok azok?
- Nézzétek milyen csúnya orra, van ennek! - kiáltott fel az egyik vakond kislány. -  ezen jót nevettek mindannyian. A hangoskodásra kijött a vakond mama.
- Mi történt? Mi ez a ricsaj? - kérdezte.
- Nézd Mama milyen csúnya ez a vakond! - mondta nevetve az egyik vakond lány.
- Szégyelljétek magatokat! - dorgálta meg gyermekeit a vakond mama. - Mi járatban vagytok? - fordult a jövevények felé.
- A kis húgomat keresem. - válaszolta Vaksi. - Nem látták errefelé?
- Sajnos nem. Gyertek be, már este van, nem mehettek tovább. Majd reggel folytathatjátok a keresést.

A két vándor egymásra nézett, majd az elcsendesedett vakond gyerekekre, aki megszeppenten álltak, anyjuk dorgálása után.
- Na gyertek. - kísérte be őket a vakond mama.

Másnap reggel megköszönték a szíves vendéglátást és vidáman indultak az elveszett kis vakond keresésére.
Kiértek a folyópartra, ahol éppen egy fecske raj oltotta szomját.

- Kedves fecskék, mondjátok, nem láttatok egy elveszett vakond kislányt utatok során?- lépett hozzájuk Vaksi.
- De igen! Nem messze innen van egy nagy vakondtúrás, ahol árván maradt vakondokat fogadnak be. Biztosan tudom, hogy ott van a kishúgod is. - válaszolta csivitelve egy kisfecske.
- Honnan tudod, hogy ő a kishúgom? - kérdezte örvendezve Vaksi.
- A méhek mesélték, hogy keresed. Mi tegnap arra jártunk és az árva kisvakondok elmondták, hogy biztosan Nyaksit keresed, aki mindig sírdogál, szeretne haza menni.
- Hálásan köszönöm! - intett a távozó fecske raj után Vaksi. - Milyen jó, hogy sok barátunk van, akik a bajban segítenek!

A nagy vakondtúrás előtt már várták őket. Nyaksi örömmel rohant feléjük és Vaksi nyakába ugrott.
- De jó, hogy itt vagy! - ölelte magához a kislány. -  A fecskék itt jártak és elmondták, hogy hamarosan ide érsz.

Vaksi megköszönte, hogy vigyáztak kishúgára és hármasban, boldogan elindultak hazafelé.