Most elmondok egy történetet, amely engem arra sarkall, hogy éljek, hogy változzak, hogy szeressek, hogy bízzak önmagamban. Sok minden befolyásolt abban, akivé váltam és akivé válok. Tudják, én minden nap elgondolkodom azon, hogy mit szeretnék még megtenni. Ez amolyan bakancslista számomra. Elgondolkozom milyen Los Angeles, látom, magam előtt az utcákat, ahogy végigmegyek rajtuk, betérek egy bárba kártyázom egyet, találkozok egy helyes fiúval és ahogy a könyvekben látom, egy pillanat alatt belészeretek. Pillanatnyilag ez még csak egy álom számomra, de dolgozom rajta, mert tudom, mit akarok, tudom, hogy el akarok utazni rengeteg helyre, tudom, hogy őrültségeket akarok csinálni.
Az egyik reggelen arra ébredtem, hogy csörög a telefon, kivánszorogtam a szobámból. A ház csendes. Azt tudniuk kell, hogy fiatal vagyok, nagyon. A szüleimmel lakom és ők éppen munkába siettek, így a telefon csörgését nem hagyhattam figyelmen kívül. Felvettem, és az alvástól még rekedt hanggal szóltam bele. Egy nő szólt a telefonba, a hangja feldúlt volt. Ismerem ezt a hangot, nem gyakran hallottam, de tudtam ki az. Hangja minden édességet minden kifinomultságot mellőzött. Majdhogynem gonosz volt. Sohasem kedveltem őt. Általában a szüleim beszéltek vele és nekem nem kell beszélgetnem vele, nem kell megjátszanom a jó kislányt mellette. Tehát elmondtam, hogy a szüleim nincsenek itthon és kicsit nyűgösen mondtam neki, hogy viszlát.
Ezután, a korán reggeli borzalmas ébresztés után kivánszorogtam a konyhánkba. Szerettem itt lenni, főleg a kanapén üldögélni reggelente meginni a reggeli kakaóm és utána elindulni a suliba. Általában rohannom kellett és nem élvezhettem ki a reggelem, de most a korai ébresztés miatt, nyugodtan üldögélhettem. Majd mikor meguntam, felvettem a ruháimat és kivonultam az utcára. A buszpályaudvart vettem célba, mert minden nap be kellett buszoznom a sulimba. A barátaim már vártak, elmélyülten veszekedtek a tegnapi tv-sorozat történéseiről. Fülöptől még egy köszönésre is alig futotta, mire én elmormogtam az orrom alatt egy sértést, amit meg sem hallott. Felszálltunk a buszra és a szokásos helyünkre ültünk, ahol mindannyian elfértünk. Miközben ők tovább veszekedtek én az ablakon kibámulva elemeztem a napom. Ma 2 dolgozatot kell megírnom. Miközben a tananyagot ismételgettem a fejemben, néztem az elsuhanó fákat és hosszan elnyúló rétet. Legszívesebben végigrohantam volna rajta, hogy érezzem a szabadságot a bőrömben és élvezzem az életet. Egyszer majd megteszem. Miután már fél órája ültünk a buszon, megláttam a Szeged táblát. Elmosolyodtam, végre itt vagyunk. Leszálltunk a buszról és az iskola felé vettük az irányt nagy nevetések közepette. Szerettem a barátaimat, néha bolondok voltak, de az a helyzet hogy én is az voltam és örökké az is akartam maradni. Számomra az őrültség hozzátartozott a mindennapokhoz és a boldogsághoz is.
Eddig még nem meséltem, hogy milyen suliba járok, Biológia tagozatos vagyok, nem valami gyakori választás, tudom. De én szeretem. Szeretek kutatni, gondolkodni egy problémán és egyszer tudós akarok lenni, amolyan nagyhírű Nobel-díjas tudós. Tudom, ez ritkán következik be, de akarom és mindent megteszek, hogy elérjem a céljaim. Azt hiszem, arról sem meséltem, hogy mi ösztönzött arra, hogy változtassak az életemen, de hamarosan rátérek, hamarosan rátérek arra, hogy miért lettem álmodozó, hogy miért hiszem azt, hogy minden egyes őrültséggel közelebb vagyok a boldogsághoz.
Az egyik okom egy srác, ő szintén az én osztályomba járt és állandóan mosolyog. Szerettem vele lenni, mert mosolyt csalt az arcomra és a szeme mindig elvarázsolt. Barna szeme volt, olyan mély barna melyben mindig kedvem támad elveszni és soha fel nem bukanni onnan. Most az gondoljátok, hogy szerelmes voltam belé. Igen, szerettem. De az a helyzet, hogy fiatal vagyok, nem tudhatom, hogy ez szerelem-e vagy sem. Talán az, de lehet, hogy teljesen más. Mindenesetre, mindent megtennék azért, hogy rám mosolyogjon és élvezzem azt, hogy melengeti az arcom a vidámsága, kedvessége. Mert mikor rám mosolygott, tudtam, hogy lehet jobb a világ, lehetek én is boldog és megváltozhatok. A tekintete mindig azt súgta, hogy megváltoztathatom magam és a világot.
A másik ok a legjobb barátnőm volt, vele mindig olyan voltam, mint egy hiperaktív ördögfióka. Ő ösztönzött arra, hogy mosolyogjak, nevessek, ne legyek jó kislány és mindig tegyem azt, amit a szívem diktál.
De mi volt a fő oka, mi indíthatta el bennem a változások sorozatát? Mert ez a két dolog, amit eddig említettem ezek nagyban befolyásolták, azt hogy más legyek, hogy higgyek egy jobb életben és legyek boldog. De mi volt, az a dolog, ami alapjaiban rengette meg a világom? Úgy hiszem, folytatnom kell a történetem és akkor megtudják változásom teljes történetét.
Szóval ott tartottam, hogy beértem a suliba és beszélgettem a barátaimmal. Ezután felmentem a frissen kifestett termünkbe. Szép volt, bár nekem egy kicsit rózsaszín. Az osztálytársaim a padokon ültek is beszélgettek, közben pedig valami pörgős zenét hallgattak, ami minden izmomat arra invitálta, hogy táncra perdüljek. Oda mentem a legjobb barátnőmhöz, aki mosolyogva üdvözölt és megölelt. Azután a gyönyörű szemű fiúra pillantottam, azt a pulcsit vette fel, ami a kedvencem, izmai pontosan kirajzolódtak alatta. De tudtam számára nem a külső a fontos. (Bár ha ránéztem, mindig úgy gondoltam, hogy az egyik legszebb ember, akit látok) Rám mosolyogott, majd odajött hozzám és megérintette az arcom, mire én is elmosolyodtam. Tűz indult el bennem, lobogott, mint még soha és szerintem ezt észre is vette a szememben, mert az ő szeme is ugyanezt tükrözte vissza. Kimentünk a folyosóra és kerestünk egy eldugott helyet, ahol végre beszélgethettünk. Nevetgéltünk és élveztük egymás társaságát. De az a helyzet, hogy egyikünk sem tudta még rávenni magát, hogy randit kérjen vagy megcsókolja a másikat. Maradtunk a kézfogásoknál, öleléseknél és a szemcsatáknál. Féltünk, féltünk, hogy mi lesz, ha egyikünk nem viszonozza érzéseink és az a helyzet, hogy féltünk amiatt, hogy a saját érzéseink sem valódiak.
A nap elteltével felszálltam a buszra és leültem az ablakhoz. Megint bámultam a rétet, a fákat, a madarakat és a virágokat, majd egy hirtelen sugallattól vezérelve felálltam és megnyomtam a leszállásjelzőt. A busz csikorogva fékezett, majd kinyílt az ajtó és én kiléptem a szabadba. Percekig csak álltam és bámultam, észre sem vettem, hogy a busz eközben itt hagyott a semmi közepén. Egy pillanatig pánikba estem, aztán elindultam. Egyenesen a rét felé vettem az irányt, amit láttam. Gyönyörű volt. Rohanni kezdtem és élveztem, hogy az arcomba vág a szél. Tudtam szabad vagyok, bármit megtehetek. Lefeküdtem a fűbe és felbámultam az égre. Élveztem a Napot az arcomon és néztem a mellettem levő virágok tömegét. Nevettem és rájöttem egy dologra: Akartam a változást, én akartam lenni a változás. Élvezni akartam az életet, szabad akartam lenni és meg akartam valósítani a bakancslistám. Mikor tegnap egy könyvemben olvastam egy részt, éreztem a lelkem mélyén, az nekem szól, de most már tudom, hogy nekem szól.:
- „Az átalakulások nem kevés bátorságot igényelnek. Tudni kell akkor is nekilátni, ha még senki nem fogott hozzá, vagy ha senki sem tartja fontosnak, és dicséret sem jár érte. Ezek azok a változások, amelyeket egyénileg, saját magunkkal összhangban teszünk meg."
Most már hittem benne. Hittem abban, hogy megváltoztathatom magam és a világot, hogy értékes vagyok és tudtam, mostantól minden más lesz. Tudtam nehéz lesz, de küzdeni fogok, azért hogy jobb legyen az életem és boldog legyek, hogy megvalósíthassam az álmaim. Minden összeállt a fejemben és a remény elemi erővel rohant meg. Éreztem valami megváltozott bennem, átalakult valami mássá. Tudtam mit kell tennem, elindultam hát visszafelé és a legközelebbi buszmegállót vettem célba, egy kicsit messze volt, de legalább gondolkodhattam, amíg oda nem érek. Ránéztem az órámra. Fél óra múlva jön még egy busz. Sietve haladtam, majdhogynem futottam. Mikor a buszmegállóhoz értem, újra rápillantottam az órámra. A szüleim még nem lesznek otthon, mikor hazaérek. Miután végre megérkezett a busz, felszálltam és újra elkezdtem az ablakon kibámulni. Most már sokkal összeszedettem voltam. Tudtam mit fogok tenni holnap, az lesz az első dolgom, hogy odamegyek az én gyönyörű szemű fiúmhoz, ki úgy elvarázsolt és megmondom neki, hogy szerelmes vagyok belé. Mert most már tudtam, éreztem, hogy szerelmes vagyok belé. A bizonytalanság eltűnt, helyébe eltökéltség került. Mikor hazaértem és aludni tértem, alig tudtam lehunyni a szemem, olyan izgatott voltam. Alig vártam, hogy reggel legyen és elmondhassam végre érzéseim. Végül nagy nehezen csak elaludtam és mikor reggel csörgött az órám, mosollyal az arcomon ébredtem. Ma lesz az a nap amikor, kezdhetem megváltoztatni az életem és törekedhetek arra, hogy enyém legyen a boldog befejezés, Los Angeles és a további őrült ötletem. Mert éreztem, hogy meg fogom őket valósítani, eddig csupán álmok voltak, mostanra tervekké váltak, melyeket muszáj megvalósítani. Alig vártam, hogy beérjen a busz a városba, a barátaim is látták rajtam, hogy valami történt, érezték. Fülöp rá is kérdezett, mire én elmosolyodtam és azt mondtam, hogy most már tudom, mit kell tennem, ahhoz hogy boldog legyek. Fülöp csak nevetett rajtam és úgy gondolta megőrültem és tovább beszélgetett a többiekkel.
A reggel további része eseménytelenül telt. Délután megláttam az én barna szemű szívtipróm és elmondtam neki, hogy szeretem. Egy pillanatig ledermedt, majd olyan gyorsan mozdult, hogy már csak arra eszméltem, hogy a szája a számon van. Majd miután szétváltunk, csak néztünk egymás szemébe.
Ez volt az első lépés, lépésről lépésre haladtam. Céljaim nem tűntek messzi álomnak. Megváltoztam. Most már bármire képes voltam, hogy ugyanazt az érzést átéljem, mint ott a mezőn. Tudom feltűnt önöknek, hogy nem árultam el az én legjobb barátnőm és a gyönyörű szemű fiú nevét. De szerintem a történet szempontjából nem fontos mi volt a nevük. Csupán az a fontos, hogy mi minden megváltozott bennem nekik és a rétnek köszönhetőn. Bíztam abban, hogy egyszer én leszek A Lány. Bíztam abban, hogy jobbá fogom tenni az emberek életét és bíztam abban, hogy mindig mosolyogni fogok. Mert a remény nem hunyt ki bennem, tudtam, hogy nehéz lesz, de tudtam, hogy sikerülni fog és csodás életem lesz, tudtam, hogy a réten minden megváltozott és tudtam, hogy mostantól szabad leszek és csak a csillagos ég szabhat gátat elképzeléseimnek.