Változz, hogy változzon!

Évszám
2012
Beküldő
Kolibri21

Azt mondják, a legértékesebb idő, a pillanat, amiben épp vagyunk. De mi is a pillanat számunkra? Amikor valami baj ér bennünket, minden körülöttünk lévő ember az időre hivatkozik. Ismerjük ezt jól. Arra az időre, ami minden sebünket begyógyítja. Arra az időre, amit az emberen kívül más nem is észlel, és nem is tart fontosnak. Valójában az idő, bármily értékes is a számunkra, magában semmit sem ér, ha az emberben nem születik meg a változásra való akarat. Az idő csak is akkor válik barátunkká. Saját magunkon kívül más rajtunk nem segíthet, egészen addig, amíg mi nem határoztuk el felé magunkat.

A mai ember számára egyre elképzelhetetlenebb lesz a boldog és teljes, bőséget és szeretetet árasztó élet képe. Szemükbe nézve nem csak a reményt látom halványodni, álmokat látok szerte foszlani, a szeretet elnyomni, a hitet elfelejteni, s csak hajtani napról napra a holnapokért. Ahogy telnek a napok, hónapok, és évek események sokasága suhan át életünkön, esélyt adva minél több lélek felfedezéshez, megértéséhez, kiismeréséhez, de tapasztalatszerzés helyett csak csalódottságot és fájdalmat számláznak magukénak, így egyre inkább csak megfáradt, elkeseredett, eltévedt emberek lepik el a földet, akik vakon futnak át az élet adta lehetőségeken és nemhogy, a pillanatot, még az időt sem észlelik maguk körül. Hiába van teli világunk csodákkal, alig találni már őszintén mosolygó embereket. Ami talán a legmegrendítőbb, hogy a legtöbb alkalommal mégis pont olyan ember arcán ragyog e legszebb ékszer, mint csak viselni tudunk, akinek korán sincs meg mindene, vagy épp olyan emberfeletti erővel kell küzdenie életéért, amit az elkényeztetett többség el se bírna. Ugyanis akármilyen nehéz elfogadni, igenis a legtöbb embernek meg van mindene, csak épp nem akarja észrevenni. Nem tud örülni annak, ami megadatott, de arra sem hajlandó, hogy kinyissa szemét és meglássa azokat az embereket, akik mindent megadnak azért, ami számára olyan természetes vált, hogy örömét már korán sem leli benne. Csak a még többre vágyás torz tüzében égeti magát. Ha életéről kéne számadást adnia, több mint valószínű, hogy csak a panaszkönyvet kérné el és tajtékzó dühében borravaló helyett is inkább, ő követelné a kártérítési díjat. Bár értem én a pénzorientált világ baját, de azt még sem tudom elfogadni, miért engedik oly sokan, hogy e káros szenvedély egész lényüket átitassa. Hogy minden rezdülésüket egy darab papír irányítsa, hiszen a pénz ennél semmiképp sem több. Megélhetésünk és nem létezésünk eszköze. A boldog élet reménysége nem önérdekünkből gyökeredzik, ez mellékhajtásként is csak a mi döntésünkből kaphat teret. Igazán tündöklő virágait saját álmaink bimbójából, a szeretetünkből fakadó fény segítségével kitartásunk hajtja ki. Hazugság lenne azt mondani, hogy saját virágoskertünk megalkotásához nem nehéz az út, hiszen tele van oda nem kívánt gazokkal, de ahogy az érintetlen tájak egységéhez épp úgy hozzá tartozik, és elfogadja, úgy életünkbe is bele-bele olvad, hogy mi dönthessük el, mit kezdünk vele. Ahogy a természet minden nyáron ízletes gyümölccsel ajándékozza meg a róla gondoskodó embert, úgy lelkünk is elégedettséget szüretelhet, ha türelmet, szeretetett, s törődést adunk a világnak azokban az időkben is, amikor mi vágyunk erre a legjobban. Hiszen amit adsz, az visszahat rád. Akard meghallani a tündérzajos segélykiáltásokat, és indulj a hang irányában, hogy megszüntethesd a fájdalmat egy másik megtört szívben. Az egyik legmegfontolhatóbb tanács, amit kaptunk, hogy minden és mindenki, aki az életünkbe lép tanító szándékkal küldték az utunkba. Van, hogy követendő, van hogy épp elrettentő, de semmiképp sem elkerülendő. Nézz csak bátrabban és tisztábban körbe. Úgy gondolom, a legeredendőbb emberi hiba, amit magunkba programoztunk az önzetlenségre való képtelenség. Pedig az önzetlen cselekedett és szeretet bármily nehéz elsajátításuk alappillére vágyaink beteljesedésnek. Ha védőangyalnak születhettem volna minden rám bízott ember életének hajnalát, olyan esemény elé állítottam volna, ahol kibúvó nélkül, érdek nélkül kellene cselekednie, hogy igazán magába szívja az itt felszabadítható energiákat. Igazán a részévé váljon és beépítse létezésének minden pillanatába. Az érzés pótolhatatlan és megfizethetetlen kincs. Tudom, mert átélhettem.

De hol is van jelen ma már az önzetlenség? Honnan tudnánk elsajátítani, megfigyelni? A válasz sokakat lesújt, hiszen számos megfigyelés után az eredmény mindig az, hogy hiába fejlődött, okososodott a világ, mert az ember szinte csak azt vonta le tanulságként, hogy ő a felsőrendű és minden csak mi utánunk jön. Tévedés! Megfigyelted már házi kedvencedet?

Amit ember csak hosszú idő után képes megtanulni, az belőlük, ámulatba ejtően ösztönösen jön. Ha valamit jobban tudnak nálunk az, pont a legnagyobb hiányosságunk. Lehet, hogy összekoszolják még az ünneplős ruhánkat is, ahogy nem figyelünk, kiássák kedvenc virágunkat, pillanatok alatt szétszedik a kint hagyott cipőnket, lehúzzák a frissen mosott ruhát a szárítóról, és büszkén végig sétálnak vele az udvaron, vagy épp pillanatok alatt szétrágják az új játékukat, de amit nekünk nyújtanak, azt kompenzálni sem lehet. Sosem érdekli őket,hogy teljesítettél az iskolában vagy épp beértél e időbe a munkahelyedre,nem tőrödnek vele milyen drága a frizurád vagy épp milyen autóval jársz, ügyet se vetnek hogy kitűnsz e a tömegből a márkás ruháddal vagy épp szürke egérként lappangsz a többiek között, ugyanolyan rendíthetetlen izgalommal várnak minden egyes nap,mikor messziről hallják hogy közeledsz alig győzik kivárni,hogy végre a kapuhoz érj. Egy szót se kell szólnod, ha épp szomorú vagy és addig produkálják magukat, még azon kapod magad, hogy felhőtlenül nevetsz, és eszedbe se jut, milyen gondok tomboltak a lelkedbe. Hiába hibázol, nem tőrödnek gyengeségeiddel. Engedd csak el a réten,szabadnak érzi magát és még rövid időre messzebb is fut tőled, de következő pillanatban már siet is vissza hozzád. Nem hagy el, akármit is teszel. Semmivel sem tudod számára pótolni magad, a legnagyobb ajándék számára, hogy te létezel neki, és hogy szeretethet téged. Legyél bármilyen ember is.

Tehát szabadságunk egyáltalán nem attól függ, mennyire szigeteljük el magunkat a többi embertől, hanem mennyire vagyunk képesek elfogadni azokat a dolgokat, amiken nem lehet változtatni, s mennyit teszünk azért, amiért igenis lehet. „Nem a világot érdemes megváltoztatni, és erre nincs is szükség. Elég, ha megváltoztatjuk az ember világról alkotott képét. A kulcs az emberben van, és az ember mindennek a kulcsa." A csodálatos változás csodálatos életet nyújt, a kapujában állsz, ne félj belépni. Hisz minden embert boldogságra teremtettek. Az ígéret szerint, a föld mindig lakott lesz, de az hogy milyen lesz az élet, az csak is szabad akaratunk határozza meg.