Hol volt, hol nem volt, élt egyszer Messziföldön egy királykisasszony.
Édesapját, és Nagymamáját, akik mindennél jobban szerették őt, nagyon tisztelte, és becsülte. Békében éldegéltek együtt. Édesanyja régen elhagyta a Királykisasszonyt. A gyönyörű szép fiatal, okos hölgy harcolt anyja szeretetéért hosszú-hosszú éveken keresztül. Hitt a szeretet, oltalom erejében, de mindig elutasításra lelt.
Az igaz szívű leány elmenekült búja, bánata elől. Álomvilágban élt, létrehozott fejecskéjében egy varázsfelhőt, ahol biztonságban élhette életét.
Harcolt az igazságtalanság ellen, és nem értette a világot maga körül. Megbecsülte, amije van, és törekedett a jóra.
Környezetében sok rosszat látott. Kis pajtásai elfordultak tőle őszintesége, és álmaiba vetett hite miatt. Kinevették erkölcsös élete, és álomvilága miatt.
A gyönyörű Királykisasszony mégsem adta fel a harcot a világ ellen. Türelemmel várt a végső jutalomra. Nagyon bántotta Édesanyja viselkedése, aki igazi, gonosz mostohaként viselkedett saját vérével. Eltaszította, bántotta őt. Féltékeny volt gyermeke apjára, és a Nagymamára, aki teljes szívből szerették a kislányt, és kiálltak mellette. Mégis rosszul érezte magát a leány, és éjszakánként telesírta pihe-puha párnácskáját. Nem csak Édesanyja viselkedése bántotta. Nem értette, hogy a világban miért viselkednek ilyen csúnyán az emberek. Szerelemre, és boldog családi életre vágyott. A sok tékozló ifjú harsányan nevette ki a bálban, mikor ő a varázsfelhőjéről, és neveltetéséről beszélt.
Ebben a keserédes hangulatban teltek mindennapjai. Kis játszótársai, kedves barátnői sorra keltek el. Ő egyedül élte napjait szerető családja, és három cicája mellett. A macskák beszélni tudtak, de csakis a Királykisasszony értett a nyelvükön. Volt egy fekete színű cica, akit a Királykisasszony egy kedves cimborájától kapott, hogy legyen segítségére életútján. A szürke, kicsit szeleburdi macska, a fekete cica kisfia volt. A tarka cica pedig szintén ajándékként került a palotába hozzájuk. Így éldegélt a kis család együtt. A palota nagyon rossz állapotban volt, a családtagokat nagyon megviselték az anyagi világ nehézségei.
Mégis boldogan tengették mindennapjaikat a szebb, jobb jövő reményében. Csak azt sajnálták, hogy leányuk nem leli meg igazi boldogságának forrását.
Egyszer, egy szép napon a királykisasszony megpillantott egy daliás ifjút a helyi bál alkalmával. Magas, igen szép arcú lovag volt. A leány rögvest szerelmes lett.
A család nem volt megelégedve, a Nagymama kételkedve fordult a fiú felé.
A rossz sejtések rövid időn belül be is igazolódtak. Az igaznak hitt lovag varázsgombát evett mindennap, és rávette a Királykisasszonyt is, ha igazán szereti, ő is megteszi vele. Félve bár, de a leány teljesítette a fiú kérését. A varázsgomba bódulatot okozott, és még többet akart fogyasztója. A környező falvak is már mind mérgezettek voltak.
Barátai rosszallva nézték ezt az állovagot, és elmesélték a Királykisasszonynak, hogy egy másik lánnyal táncolt az ifjú a legutóbbi bálban.
A királykisasszony hetedhét határon át futott, szaladt haza régi, ütött-kopott, biztonságos kis palotájukba, ahol Mamája, és Apukája már kétségbe esve várták. Naphosszat sírt, sírt szegény lány. Nem foglalkoztatta semmi, csak cicáiban lelte boldogságát.
Ezután döntött. Szíve majd meghasadt a fájdalomtól, érezte, hogy ennek nem lesz így jó vége.
Elment kukoricát szedni messzi földre otthonától. Keze kérges lett a sok munkától. Ez viszont tompította szakadatlan fájdalmát, széttört kis gyémántszívére nem volt ideje odafigyelni. Nagyon hiányzott neki családja, és cicái jó tanácsai, így hazatért.
Szerető szülei örültek, hogy így döntött, és nem menekül tovább gyönyörű szép leányuk.
Naphosszat a palota tornyában írta szerelmesleveleit a gonosz lovagnak, aki válaszra sem méltatta őt. Könnyeivel telesírta a palota körül ásott mély árkot, melyet ezután a helybéliek a Bánat folyójának kereszteltek el.
A macskák próbáltak a segítségére lenni, hű társai voltak gazdájuknak. Egy tányérból ettek, együtt keltek, együtt feküdtek. A sötét, félelmetes éjszakán bundájukkal melegítették a teljesen átfagyott leányt. Nappal az ölében, vagy lábánál kuporodtak le, minden pillanatban őrizvén őt.
Nyár volt, tikkasztó meleg, majd ősz, és idővel elérkezett a tél is. Minden nap ugyanúgy telt el, bánatban, kétségbeesésben. A toronyból szemlélte a gyönyörű fiatal királykisasszony a tájat, hátha felbukkan élete szerelme.
Egyszer, egy csodálatos napon kitavaszodott az idő. A lány úgy érezte, ideje befejeznie a kesergést, a sírást, és a természet csodálatos erejével kell azonosulni.
Lemerészkedett varázsfelhőjéről, kis álomvilágát azonban nem hagyta el teljesen, hiszen ez éltette.
A szomorú leány fogadalmat tett. A természet feltámadásával ő is feltámad, és visszatér régi, igazi lényéhez. Így történt, hogy hadat üzent a varázsgombáknak. A faluban nyíltan harcolt ellene, és az ehhez tartozó buta, igazságtalan viselkedés ellen.
Szavai sok embert hatottak meg. Megmutatta kis pajtásainak, hogy milyen a varázsfelhőn az élet. A tiszta, szeretetteljes viselkedés, mely biztosan elnyeri jutalmát. Volt, aki hitt neki, de sokan ismét csak kinevették. Az egyik falubéli harsányan gúnyolta a királykisasszonyt.
- Mit gondolsz, ezzel bármi jobb lesz ezen a földön? Hiszen te is sokat csalódtál, a saját Édesanyád nem szeret, mit vársz másoktól?
Nem törték le ezek a szavak. Még inkább megerősítették abban, hogy a jóért harcolni kell, és a gonosz varázslat alól fel kell szabadítani a falu lakóit. Sokan boszorkánynak hívták.
Fekete haj, és sötétbarna szem társult a meseszép archoz. Érdekes kelméket vett mindig magára, így sokan csodabogárnak tartották.
Követői is akadtak, akik behódoltak tisztasága, és becsületessége előtt. A varázsgombát messzire hajították, és más életet éltek ezek után. Jó boszorkánynak tartották, a népnyelv a jóságos déli boszorkányként emlegette őt. Hívei, és bajtársai bíztatták, hogy az igazságossággal, tisztasággal, és becsülettel, idővel eléri célját, csak várja ki. A lány sokszor elbizonytalanodott, ezért nagyon jól estek neki a támogató szavak.
A nagymama mindennap finom ételekkel kápráztatta el a kislányt, édesapja is türelemmel végighallgatta céljait, tiszta szívecskéjének sziporkázásait.
Ellágyultak lányuk harcán.
Sokan viszont, romlottságuk miatt irigykedtek a csodaszép leányra, és bolondnak tartották őt. Régen nem volt ugyanis a környéken olyan tiszte lelkű emberi lény, mint ő. Macskái mindig megvigasztalták, és mikor könnyeket ejtett, csendben, dorombolva odakuporodtak, így nyugtatva meg őt.
A varázsgomba egyre nagyobb teret hódított. Már a helyi hírmondók is arról beszéltek, hogy más királyságok is megfertőződtek tőle.
A királykisasszony úgy látta, hogy egyre kisebb az esélye annak, hogy megtalálja a másik felét, akivel békében, nyugalomban élheti le életét egy közösen kialakított kedves kis varázsfelhőn.
Az egyik királyságban, nagyon messze a királykisasszony lakhelyétől nagy felfordulás volt.
A királyság neve Szeretetvölgye volt. Ott élt egy lovag, egy igazi lovag. Kis házban élt szerető Édesanyjával. Édesapja a varázsgomba rabja lett, és elhagyta családját. A fiú szomorú volt emiatt, de lelke igen erős volt. Nem értette, hogy mi a jó a növény használatában. Elkeserítette az, hogy a királyságban minden korabeli kishölgy, és úrfi ebben bódulatban szenved. Nem talált magának párt. Voltak hölgyek az életében, akiket nem becsült meg igazán, hiszen nem adták meg neki azt a lelki szépséget, amire ő vágyott. A lányok mind egyformák voltak. A varázsgomba használata által könnyen omoltak a férfiak karjaiba egy átmulatott éjszaka után. A tisztaszívű, fess lovagot ez taszította. Nem ilyen életre vágyott.
Egy napon hírt kapott. A nagy, sötét mágus tehet a varázsgomba elterjedéséről, ki Messziföldön, a sötétségben él.
A lovag Édesanyja gyönyörű kardot vett neki a helyi piacon, melyet csókjával tett varázserejűvé. Ez a varázskard megvédte fiát minden átoktól, és bajtól. Oltalmazta a varázsgomba hatásaitól is, nehogy hatalmába kerítse véletlenül a hosszú út során.
A lovag útnak indult. Édesanyja könnyei öntözték a szegényes kis ételt, amit fiának nagy szeretettel csomagolt.
Hegyen-völgyön át vezetett az út. Fa tövében hált, és az ételt morzsánként fogyasztotta, jól beosztva, hogy minden napra maradhasson egy kicsi.
Tavasz volt, így a cinegék is naponta összesereglettek egy kis beszélgetésre. Előbújtak a fák rejtekéből, és közösen szárnyalták be a környéket új hír, és élelem után kutakodva. Meglátták a fa tövében falatozó, megfáradt vándort.
- Kedves Uram, nem adnál nekünk egy morzsa zsemlyét? Nagyon éhesek vagyunk, kukacok még alig vannak a fák odvaiban, és az éhhalál fenyeget minket.
A lovag utolsó darab kis zsemlyéjét adta oda a kedves kis madaraknak, teljes szeretettel.
A cinegék annyira meghatódtak, hogy megbeszélték, útját segíteni fogják.
A fiú nagyon erőtlen volt már. Úgy érezte, nem tudja folytatni vándorlását, ha mihamarabb nem talál valahol szállást, és élelmet.
A cinegék csiripelésükkel egy közeli kis család házához vezették, ahol kedvesen fogadták az idegent. Pihe-puha dunyha, tiszta ruha, és meleg étel várta őt.
Lovacskáját is ellátták minden földi jóval. Mikor a fiú elmesélte célját, még jobban megszerették, és távozása után naphosszat imádkoztak érte.
A cinegék segítségével egy napba tellett útja, és elérte célját.
Messziföld egy hatalmas hegy lábánál helyezkedett el. A hegytetőn egy régi palotát pillantott meg. Betért a helyi söntésbe némi élelmet, és italt magához venni. Az ott lévő férfiak nem mertek még csak hozzá sem szólni, hiszen tiszta szívével, és becsületes, ragyogó szemeivel csendre intette a rosszindulatú falubelieket. Emellett szépen fényezett kardja is tiszteletet parancsolt.
Mikor evett, ivott, megkérdezte az italmérés vezetőjét, hogy merre találja a hírhedt, kegyetlen Mágust, aki varázsgombákkal bódítja a népet. Az emberek nem merték elárulni kilétét, hiszen féltek a Mágus haragjától, és attól is, hogy soha többet nem jutnak hozzá a gombához. Végül egy jó szándékú asszony, kinek fia a varázsgomba elleni harcban halt meg, árulta el merre van a rejtekhely.
A cinegék a mit sem sejtő lovagot elvezették egy kis kunyhóba. A kisházban három-négy falubéli ült, egy meseszép leány társágában. A fiú az ajtó mögött hallgatta ki a bent zajló beszélgetést.
Rájött, hogy a csodaszép leány segít ezeken az embereken. Tanácsot ad, és lelki támogatást a varázsgomba hatása ellen.
Mikor belépett a szobába, egyből szerelemre lobbantak egymás iránt. Tiszta tekintetük, és hatalmas szívük egymásra talált. A lány könnyei elálltak. A cicái is nagyon megszerették a daliás lovagot. Felugrottak vállára, és nyakához dörzsölőzködtek. Mikor leült, menten az ölébe telepedek.
- Idegen ifjú, honnan csöppent ide, ebbe az elátkozott faluba, hol a boldogtalanság, irigység, és félelem lakozik?- kérdezte a megszeppent leány, aki nem mert hinni a benne zajló boldogság hangjainak.
- Kedves Hölgyem, engedje meg, hogy mély tisztelettel köszöntsem. Édesanyámmal a Szeretet völgyében éldegélünk kettecskén. A Mágust jöttem legyőzni, a varázsgomba ellen harcolok!
Hosszan beszélgettek, és tudták, életre szóló fogadalmat tettek egymásnak szavak nélkül is.
A lovag meghajolt, kezet csókolt a hölgynek, és útnak indult a döntő csatára.
A mágus az erdő mélyén lakott, egy sötét, félelmetes helyen, de a lovagnak erőt adott édesanyja, és a lány szeretete. A varázsló már készen állt. Mindent látó gömbje már jelezte a fiú jövetelét.
- Mit akarsz itt lovag? A gonosz hatalmát úgy sem tudod leküzdeni. Hatalmam alá tartozik az egész földkerekség. A Királykisasszonyt is sikerült elcsábítanom daliás lovag képében. Nem olyan jó lelkű, mint mondja magát. Sokáig rabja volt ő is a varázsgombának. Csak idő kérdése, és újra bódulatban éli majd mindennapjait.
Az igazszívű ifjú hatalmas haragra gerjedt. Előrántotta kardját, melyet édesanyja csókjával pecsételt meg, és rávágott a mágusra.
Utolsó leheletével a félelmetes nagy varázsló átkot szórt a lovagra, majd elporladt bódulatos gombáival, és gonosz törpe segítőivel együtt.
A sötét erdőben kisütött a nap. Az őzgidák, nyuszik, és az összes állatka elődugta fejecskéjét, és körbetáncolták boldogságukban az ifjút. Kivezették a vadonból, és elkísérték szerelméhez.
A Királykisasszony már nagyon várta. Nagymamájával hatalmas lakomát rendeztek fogadására. A sok közös ima, melyet, éjt nappallá téve mormoltak együtt a lovagért, elérte célját. A súlyos, szörnyű átok lehullott az ifjúról.
Így semmi sem állhatott már az útjukba. A faluban, a varázsló halálának pillanatában tulipánok, és nárciszok nyíltak mindenfelé. A Bánat folyója is kiszáradt hosszú idő után.
Az emberek hosszantartó, bódult álmukból, melyet a mágus varázsgombái váltott ki belőlük, felébredtek. Boldogan táncolt, és ünnepelt a nép. A gyermekek körbeugrálták boldog szüleiket. A rosszhírű lányok megtértek, a gonosz férfiak visszanyerték gyermeki ártatlanságukat.
A lovagot virágos hintón szállították a főtérre a Királykisasszonnyal együtt. A szerelmespárt minden széppel, jóval elhalmozták.
A lagzi világraszóló volt. A lovag édesanyja díszes kocsin érkezett, mely elé tizenkét fehér, virágkoszorús lovacskát fogtak.
Három nap, három éjjel evett, ivott, ünnepelt a népes násznép. A cinegék arany tányérból csipegettek. Az őzgidák, és az erdő többi lakói az ablakon kukucskáltak be. A három segítő cica gyémánt tálkából ette a finom pulykacombokat.
A Nagymama boldogan ölelte a Királykisasszonyt keblére. Biztos volt benne, hogy leánya elnyeri viselkedéséért a megérdemelt boldogságot.
A leány anyját is elhívták az esküvőre. Megszabadulván a varázsgomba ártó hatásaitól rájött, mekkora fájdalmat okozott kislányának. A királykisasszony könnyeket potyogtatott örömében, és örült, hogy Édesanyját is visszakapta.
Az igazszívű pár, mikor már a gondpókok ősz szálakat szőttek hajukba, mosolyogva, hintaszékükből mesélték el unokáiknak csodálatos megismerkedésük történetét.
A gyermekek a kandalló melegénél kuporodva hallgatták nagyszüleik meséjét, mely oly régen volt, hogy talán igaz sem volt…