Viggo

A lemenő nap fénye arany színbe öltöztette a sziklákkal tagolt kopár vidéket. Halkan susogott a szél, meg-megrezegtetve a bokrok leveleit. A díszes karaván a folyó mellett ütött tábort. A színes sátrak kört alkottak a középső körül, mely a legnagyobbnak és legjobban őrzöttnek tűnt. A jelzőtüzek már csak a tábor szélén pislákoltak, s az éj leplébe burkolózó táj lassan elnyelte a többi fényforrást. Araszoló sötétség vette körbe a tábort, a levegő megtelt félelemmel, az állatok nyugtalanok lettek. Hirtelen csapott le a rablóbanda…
Mire az őrök észbe kaptak, a zsiványok elfoglalták a tábort, és vezetőjük berontott a középső sátorba.

- Dobja el – utasította a rabló pisztollyal a kezében, de a kardot rászegező férfi nem mozdult. Mögötte egy csadort viselő nő keresett menedéket. A férfi arca is rongyokba volt csavarva, s a tolvajnak is csak a szeme látszott. Azok élénken figyelték az ellenfél minden rezdülését.
- Dobja el – ismételte meg sziszegve a zsivány és kibiztosította fegyverét. – A tábor a miénk, az ellenállásnak semmi értelme… Dobja el! – a bandita a ravaszhoz emelte ujját. A férfi ahelyett, hogy engedelmeskedett volna, nekirontott a behatolónak. Annak se kellett több, meghúzta a ravaszt, és a golyó a férfi lábába fúródott. A sebesült felordított fájdalmában, a nő pedig a sátor faláig hátrált. A tolvaj közelebb lépett a férfihoz és lehúzta fejéről a csadort.
- Indiana? – a vérző férfi felnézett a zsiványra, aki levette az arcát takaró kendőt.
- Viggo? – nyögte. – Nem hittem volna, hogy találkozunk valaha még…
- Ismeritek egymást? – kérdezte a nő, rémült, de határozott hangon.
- Az öcsém – jelentette ki nyersen Indiana és elkúszott egy székig. Viggo bosszúsan köpött egyet.
- Ha tudom, hogy te vagy, megöllek – a tolvaj szeme lángolt az indulattól. A nőnek hirtelen megeredt a nyelve, és szikrázó tekintettel Viggora nézett.
- Hogy mondhat ilyet? Ő a testvére!
- Jaj, fogja már be! – kiáltotta Viggo, majd csuklott egyet és a sátort betöltötte a whisky jellegzetes aromája.
- Hogy mer így beszélni velem? Követelem, hogy kérjen bocsánatot! – a nő még toppantott is, hogy szavait nyomatékosabbá tegye.
- Már elnézést, de ki a fene maga? – a nő nyelve hegyén volt a következő replika, de Indiana megelőzte.
- Öcsém, engedd meg, hogy bemutassam Aishát, a Kelet Hercegnőjét – Viggo összeráncolt szemöldökkel Aishához lépett és letekerte fejéről a csadort. A nő nem hasonlított azokra az idegen kereskedőkre, akikkel Viggo a kikötőkben üzletelt. Neki hamvas bőre, vörös haja és mélyfekete szeme volt. Ajkai vöröslöttek, akár a rózsa; csak hennával készített sminkje utalt származására. Viggot megbabonázta a látvány, nem tudott szabadulni az undorodó és lenéző tekintettől. Végigsimított a lágy arcon, keze lefelé vándorolt, mikor egy jól irányzott balhorog visszarántotta a földre. Aisha ismét emelte kezét, hátha meg kell ismételnie az ütést, de

Viggo sértődötten elfordult.
- Ez a nő megütött – hebegte döbbenten, mire bátyja gúnyosan felhorkantott.
- Megérdemelted. Mivel leromboltad a tábort megakadályoztad a hercegnő útját a Kristálypalotába…
- Kristálypalota? Oda ép eszű ember be nem teszi a lábát… - suttogta fejcsóválva Viggo.
- Márpedig nekem oda kell mennem – Aisha a tolvaj felé fordult. – El kell jutnom a Jós Füstök barlangjába. A Füstök megláttatják velem hazám jövőjét. Mióta a Kristálypalota ráépült a barlangra egy hercegnő sem merészkedett be, s most a Kelet hanyatlik. Az egyetlen esély, hogy belélegzem a Füstöt és meglátom a megoldást… - Indiana felhúzta magát a székre.
- És mivel engem kilőttél – kezdte és vigyorogva Viggora nézett. – neked jut a feladat, öcsém, hogy elkísérd Aishát a Kristálypalotához…
- Nem! – kiáltott fel egyszerre Viggo és Aisha. Indiana széttárta kezeit, jelezve, hogy nincs más lehetőség.
- Kizárt dolog, hogy ezzel a disznóval utazzak együtt! – a hercegnő szinte toporzékolt dühében. – Indiana, ez egy undorító alak!
- Ne nyafogjon már! Ha így kell lennie, nem tehetünk semmit. De lehet, hogy van más lehetőség is… - Viggo Indianahoz lépett és felhúzta a székről, majd karon ragadta Aishát is.
- Most elmegyünk valakihez, aki tudja a választ! – azzal kirángatta őket az éjszakába. A rablóbanda tagjai új őrtüzeket gyújtottak, a zsákmányt pedig összehordták a tábor közepére.

Viggo észrevétlenül átvezette Aishát és Indianat a zsiványok között, majd a közeli hegy felé vette az irányt. Menetelés közben nem beszélgettek, csak Viggo mormogott néha valamit, és tekingetett idegesen körbe. Jó fél óra múlva elérték a banditák hevenyészett szállását, de Viggo még itt sem állt meg. Megkerülték a tábort és egy földalatti barlang lejáratához értek.

Egy 666 fokos lépcső egy fáklyákkal kivilágított, magas terembe vezetett. A levegőben fojtogató füst terjengett lágy mentaillattal keveredve. A terem közepén egy oltár magasodott, körülötte csuhás női alakok sorakoztak. A közvetlen az oltár mögött álló nő nem viselt csuhát, sőt egyáltalán nem volt rajta ruha. Barna bőrét ősi motívumok díszítették, melyek még a nő arcát is befedték.
- Tudtam, hogy ma is eljössz, Viggo – a nő rekedtes hangon beszélt, ki-kiöltve villás nyelvét.
- Sylvia, tudod, miért jöttem – a boszorkány bólintott és előlépett a füstből. – Mit tegyek? – Sylvia nem felelt rögtön, előbb alaposan szemügyre vette Aishát és Indianát.
- El kell kísérned a hercegnőt – jelentette ki élesen Sylvia. – Ha nem teszed, három dolgot is elveszíthetsz: igazi hősökkel való megismerkedést, Maryt és a szerelmet is… - itt a boszorkány Aisha felé sandított.
- Mi? – háborodott fel azonnal Viggo. – Hogy én meg ez a hárpia? Megütött! – a boszorkány a fejét csóválta, majd szinte rikácsolva folytatta.
- Nem lesz könnyű legyőznötök a Jégkirálynőt. Belindát csak az igaz szerelem győzheti le, ezt ne feledd Viggo… - egy fájdalmas sikítás szakította félbe a boszorkányt, ami az egyik hátsó teremből jött.
- Meghallotta a hangod – suttogta Sylvia. Viggo arca fájdalmasan megrándult. – A Jós Füstök képesek lennének meggyógyítani őt. Ezért kell elmenned a hercegnővel…– Viggo döbbenten felnézett, szíve nagyot dobbant.
- Bemehetek hozzá? - a boszorkány utat engedett Viggonak, aki a hátsó terem felé vette az irányt. Ebben a barlangban több fény volt, és innen szálltak fel a különböző illatú füstök. A terem egyik sarkában állatbőrökből készült ágyon egy beteg lány feküdt. Körülötte csuhás alakok serénykedtek, különböző szerekkel próbálták csillapítani fájdalmait. Mikor meglátták a látogatót, gyorsan félrehúzódtak.
- Szia, Mary – suttogta. – Én vagyok az, Viggo… - Mary felköhögött, csak nagy nehezen tudott válaszolni.
- Rég voltál itt… - Viggo lelke megtelt bűntudattal. – Sylvia nem mondja, de azt hiszem, nem fogom már bírni sokáig… - Viggo megszorította a hideg kezet.
- Azért jöttem, hogy elmondjam: a Jós Füstök meggyógyítanak téged. El fogok menni, és hozok neked a Füstökből…- Mary ismét köhögött.
- Megígérem neked, hugi, hogy meggyógyítalak, bármibe kerüljék is… - Mary tagjai hirtelen megmerevedtek, majd egy roham tört rá és rángatózni kezdett. A csuhások azonnal félrelökték Viggot, aki szinte menekült a kicsi barlangból. Ahogy maga mögött hagyta a termet, nekivetette hátát a hideg kőfalnak és mélyeket lélegzett. Maryt három éve hozta le Sylvia barlangjába, de a boszorkány sem tudta meggyógyítani őt. De most feléledt a remény: a Jós Füstök képesek meggyógyítani a lányt. Viggo gyorsan összeszedte magát, letörölte arcáról a könnycseppeket és elhagyta a barlangot. Aisha és Indiana kint várt rá.
- Még él? – kérdezte suttogva Indiana. Viggo ránézett bátyjára, de nem felelt neki, hanem átkarolta a hercegnőt.
- Akkor nincs más hátra, együtt vágunk neki az útnak, hercegnő – morogta Viggo, mire Aisha beletörődve bólintott. –Hajnalodik, ideje indulnunk. Visszamegyünk a táborba, szerzünk lovat és élelmet…

A nap első sugarai már kibukkantak a dombok mögül, mikor Viggo felsegítette a hercegnőt kedvenc hátasára, az éjfekete Csillagra. Mielőtt maga is nyeregbe pattant volna, visszanézett társaira. Nem szívesen hagyta el őket, főleg úgy, hogy zsarnok bátyja is a táborban maradt.
- Viggo! Viggo! – egy tíz év körüli fiúcska szaladt oda a paripához.
- Nocsak, Luke. Mit…? – mielőtt végigmondhatta volna, Luke kinyitotta tenyerét, melyben egy kis üvegcse volt, tele valami tiszta folyadékkal. Viggo elvette a fiolát és kérdőn Luke-ra nézett.
- Meggyógyítja a sebeket. Okosan használd! – azzal a fiú elfutott, Viggo pedig zsebre vágta az üveget.

Tudta, hogy nem Luke találta ki az ajándékot; Sylvia szánta neki, és így tudta átadni. Felpattant Aisha mögé a nyeregbe és elvágtatott a felkelő napba.
A Kristálypalotát lóval nem tudták elérni, csak a Nagy Folyón, mely a hegyek közt keringett. A folyó a folyami kalózok kedvelt portyázó helye volt, hisz a legtöbb kereskedelmi hajó ezen szelte át az országot és jutatta el rakományát a Keletre. Viggo attól tartott, nem találnak majd elég vakmerő kalózkapitányt, aki el meri vinni őket a Kristálypalotához.
Aisha hercegnő jó útitársnak bizonyult. Nem siránkozott a kényelmetlen szállások miatt, sőt az első reggelen csadorját férfiruhára cserélte. Már második nap lovagoltak együtt, mikor beértek egy erdőbe és le kellett szállniuk Csillagról. Viggo vezette a lovat, Aisha csendesen lépkedett mellette. Aishán látszott, hogy kérdezni akar valamit, de nem bírta kimondani. Mikor a negyedszeri nekifutásra is kudarcot vallott, Viggo dörmögve rászólt.

- Kérem, hercegnő, mondja, mi bántja! – Aisha nagy levegőt vett.
- Miért utálja Indianat? Hisz maga hagyta ott őt és a beteg húgukat, és állt banditának. – Viggo megtorpant és döbbenten meredt a hercegnőre. -Indiana elmesélte, hogy miután elment, a húga meghalt. Szegény sose bírta feldolgozni…
- Ezt mondta magának? – Viggo hangja remegett az elfojtott indulattól. – Szóval én hagytam ott? – kiáltotta és dühében belerúgott egy kiálló farönkbe. Aisha rémülten hátrált pár lépést.
- Idefigyeljen hercegnő! A Viggo fivérek közül nem én vagyok az álnok, a hazug…
- De hát maga egy tolvaj! – csattant fel Aisha.
- Nem volt más választásom… - Viggo nagyot sóhajtott, hangjában nyoma sem volt az előbbi indulatnak. – Mikor Indiana elment, mindenáron meg akartam gyógyítani Maryt, és ez rengeteg pénzbe került. Aztán levittem Sylviához, és a boszorkány sem dolgozik ingyen…
- És Mary? – kérdezte suttogva a hercegnő. – Ő van lent a barlangban? – Viggo bólintott. – Tehát még mindig él… - Aisha Viggohoz sétált és megfogta a férfi kezét.
- Hisz nekem? – Aisha bólintott.
- Megértelek… És, tegezz, kérlek – ettől a perctől fogva a két utazó között volt egy láthatatlan kötelék, amit még egyikük sem mert bevallani.

A Nagy Folyó mellett több takaros, tiszta kikötőváros állt, Viggo mégis egy koszos, züllött kalózkikötőbe vitte a hercegnőt. Csillagot Viggo egyik ismerősénél hagyták, ők pedig a legpiszkosabb fogadóban kerestek szállást. Viggo legnagyobb örömére aznap három kalózhajó is befutott a kikötőbe, így volt lehetőségük választani. Aisha eleinte nem örült az ötletnek, hogy kalózokkal keljen szövetségre, de útitársa nem engedett elképzeléseiből. A hercegnő az est további részét duzzogva töltötte a sarokban álló asztalnál. Viggo szemben ült vele és az ajtóval is. Magában mulatott a hercegnőn miközben borát kortyolgatta.
- Biztos nem kérsz? – Aisha felé tolta a poharat, de ő fintorogva elhúzódott. Viggo félmosolyra húzta száját, és egy húzásra kiitta pohara tartalmát. Mikor Viggo a negyedik serlegnél tartott, és Aisha vonakodva megitta első pohár borát, kinyílt a fogadó ajtaja. Egy félelmetes kalózkapitány és bandája tért be italozni. A legénység nagy része a fogadó túlsó végében lévő, hosszú asztalhoz telepedett le, a kapitány azonban az ajtó közelében maradt egyik emberével, egy fiatal lánnyal.
- Egy üveg rumot! – kiáltotta a kapitány.
- Kettőt! – javította ki a lány, mire a kalóz dühösen ránézett, de nem szólt semmit, inkább keresztbe rakta az asztalon csizmás lábát. Viggo megvárta, míg a kapitány megissza az első üveg rumot, majd Aishával együtt átült az ő asztalukhoz. A kapitány felvonta szemöldökét a vendégek láttán.
- Ismerjük egymást? – kérdezte és lopva felmérte az asztal és az ajtó közti távolságot, ha netán egy régi ellenségével, netán egy katonával szembesülne.
- Viggo Lissack – mutatkozott be Viggo, és kezet nyújtott a kalóznak. Az előbb alaposan szemügyre vette a felé nyújtott jobbot, majd kezet rázott Viggoval.
- Nem mutatkozott be – szólalt meg Aisha. A kalóz egykedvűen ránézett.
- Ön sem, szép hölgyem… - a fiatal lány aprót köhintett, mire a kalóz ismét Viggohoz fordult.
- Tudom, ki vagy. Miben segíthetek az ország leghíresebb banditájának? Épp most zsákmányoltunk gyönyörű ékszereket és néhány fegyvert…
- Nem vásárolni akarok – szakította félbe Viggo a kalózt. Most már a fiatal lány is érdeklődve hallgatta a beszélgetést. – El kell jutnom a Kristálypalotába… - a hatás drámai volt. A kalóz megbillent székén és hanyatt esett, a maradék rumot pedig saját nyakába loccsantotta. A lány
csilingelően felkacagott, majd a kalimpáló kapitány segítségére sietett. Viggo figyelmét nem kerülte el, milyen gyengéden ér a férfihez.
- Miért akarnak eljutni Belinda birodalmába? – kérdezte a kalóz, mikor újra a széken ült. Viggo tudta, hogy nyert ügye van.
- A dolgunk ránk tartozik – felelte nyersen. – Mikor tudunk indulni?
- Megfelelő fizetség ellenében akár most is – a kapitány itt újból Aishára pillantott. Viggo gyorsan előhúzott zsebéből egy nehéz erszényt és a kalóz elé dobta az asztalra.
- Elég lesz? – a kalóz bólintott, majd felpattant, és intett legénységének.
- Szedjék össze a holmijukat, és jöjjenek a kikötőbe. Keressék a Fekete Sólymot – a kalózok elindultak kifelé. A kapitány az ajtóból még visszafordult.
- Egyébként Farkas Johnny vagyok, ez meg itt – a lányra mutatott. – Gwen, a húgom… - Johnny szélesen Aishára mosolygott, a következő pillanatban pedig már az ajtófélfával ismerkedett Gwen hatalmas pofonja jóvoltából.
- Még hogy a húga – morogta Viggo és a távozó banda után nézett.
- Miért ment bele ilyen hamar, hogy elvisz minket? – kérdezte Aisha, miközben a kikötő felé igyekeztek.
- Miattad – préselte a fogai közt Viggo. – Legalábbis egyrészt.
- Csak nem féltékeny vagy? – Aisha hangjában nevetés bujkált. Viggo nem válaszolt rögtön. Megvárta, míg a Fekete Sólyom legénysége, valamint a kormánynál álló kapitány is tisztán látja őket, akkor maga felé fordította a hercegnőt.

- Igen, halálosan féltékeny vagyok – mondta és megcsókolta Aishát. Legnagyobb meglepetésére a hercegnő egyáltalán nem ellenkezett.
A Fekete Sólyom gyönyörű, kétárbocos hajó volt, gyorsasága és csendessége nem ismert ellenfelet. Lágyan szelte a Nagy Folyó hullámait, a lemenő nap arany színbe öltöztette a fedélzetet. Viggo a korlátnál állt és a láthatárt kémlelte. A hósipkás hegyek komoran magasodtak a víz fölé, s csak néha engedték láttatni a mögöttük elterülő gyönyörű tájakat. Viggo pár évvel ezelőtt ígéretet tett Marynek, hogy bejárja vele ezeket a vidékeket, és remélte, hogy hamarosan megadhatja ezt húgának.

- Hát nem csodálatos? – Viggot Gwen hangja rángatta vissza a valóságba. A lány ott állt mellette és a hegyeket fürkészte nagy, kék szemével. Viggo megállapította, hogy Gwen hasonlít azokra az isteni lényekre, kikről a régi mondákban olvasott.
- Csak Mary miatt teszed? – Viggo tátott szájjal meredt a lányra, aki csak mosolygott.
- Nem – vallotta be őszintén. – Be akarom bizonyítani, hogy képes vagyok megvédeni a hercegnőt. És eleget akarok tenni az ígéretemnek, miszerint meggyógyítom Maryt. Most nyilván önzőnek tartasz… - Gwen nagyot sóhajtott és a vízre szegezte tekintetét.
- Ez nem önzés – jelentette ki. – Az, ami Johnnyt vezérli, az önzés. – Viggo kérdőn a lányra nézett. Gwen még mindig a vizet bűvölte. – Tudod, négy évvel ezelőtt Johnny, aki akkor még csak egy egyszerű kalóz volt, elhatározta, ellopja a Kristálypalotából Belinda legnagyobb kincsét, a Látó Követ. Ennek segítségével tudta a Jégkirálynő, mi történik szerte a világban. Sikeresen bejutott a palotába, de arra nem számított, hogy a Látó Kő egy személy, egy lány. Johnnyt annyira hajtotta a hatalomvágy, hogy elrabolta a lányt és szerencsétlenségére beleszeretett. Segítségével ő lett a leghatalmasabb folyami kalóz, de bármennyire is szerette a lányt, nem bírt szabadulni a gondolattól, hogy Belinda haragja egyszer utoléri. Johnny imád élni, a halál számára a legrosszabb dolog, ami érheti. Viszont nem akarja elveszíteni a lányt, akit annyira szeret. Ezért kapott kapva az ajánlatodon. Most van ürügye visszamenni és otthagyni a lányt… – Gwen nagy levegőt vett és Viggo szemébe nézett. – Csakhogy a lány egyáltalán nem akarja elhagyni őt…

- És a lány miért nem mondja el neki mindezt? – kérdezte Viggo, és azon kapta magát, hogy egyik keze Gwen vállán nyugszik.
- Mert szeretem, és nem akarok neki fájdalmat okozni… - Viggo bólintott, bár maga sem tudta, mit helyesel.
- Gyere velem, hozd a hercegnőt is! – Viggo ismét bólintott, és elindult megkeresni Aishát. Pár perccel később hármasban léptek be a kapitány kabinjába. Johnny az ablaknál állt, háttal nekik, és csak egy intéssel jelezte, hogy üljenek le.
- Szeretnék adni maguknak valamit – a kapitány hangja rekedt volt, és Viggo meg mert volna esküdni rá, hogy Johnny gondolatai is akörül jártak, amit Gwen mondott el neki. Ezt Gwen is észrevette, mert arca fájdalmasan megrándult.
- Többféle különleges fegyvert zsákmányoltam már, s az egyik legkiválóbb az a darab – Johnny egy falon függő kardra mutatott. Gwen készségesen leemelte a fegyvert és Viggonak adta.
- Ez a kard képes úgy izzani, mint egy vulkán, de lehet annyira fagyos is, mint a leghidegebb forrás. A Kristálypalotában nagy hasznát veszi majd – Johnny csak most fordult feléjük.
- Magának, hercegnő az Árnyak Leplét szeretném ajándékozni. Elrejt a kíváncsi tekintetek elől. – Johnny Aishára mosolygott miközben Gwen egy ezüstszínű leplet adott át neki. Majd a két nő Gwen kabinjába ment, hogy valami meleg ruhát kerítsenek a hercegnőnek. Ráfordultak a Nagy Folyó egy mellékágára, mely a Kristálypalotához vezetett, s az idő pillanatok alatt hidegre fordult. Viggo új kardját méricskélte a kapitány kabinjában, mikor eszébe jutott valami.
- Nem kell bejönni velünk a palotába… - kezdte, mire Johnny megütközve rábámult. – Gwen elmondott mindent. Ha tényleg szereti őt, nem viszi vissza neki… - Johnny kezeibe temette arcát.
- Mióta elraboltam, minden éjjel azt álmodom, hogy Belinda végez velem. Ez szörnyű érzés! De ne aggódjon, nincs bennem annyi erő, hogy otthagyjam. Túl gyáva vagyok én ahhoz… - Viggo elgondolkodva nézte a kapitányt.
- Tudja, a húgom súlyos beteg, mióta megszületett. Minden éjjel azt látom, hogy holtan fekszik, és minden nap azt várom, hogy mikor következik be. De sosem gondolkodtam egy percig sem azon, hogy hagyom meghalni, hátha úgy könnyebb lesz élnem. Ha tényleg szereti Gwent, eszébe sem jutna otthagyni, inkább azon törné a fejét, hogy ölhetné meg Belindát! – sziszegte, majd egyedül hagyta a zokogó kalózt.
A fedélzeten farkasordító hideg volt, a vitorlákra pár óra alatt félméteres jégcsapok fagytak, és már tisztán lehetett látni a Kristálypalota átlátszó csúcsait. Viggo és Aisha kéz a kézben álltak a Fekete Sólyom orrában, mellettük Gwen kémlelte szürke arccal a vizet, mikor Johnny odalépett hozzájuk.
- Nemsokára ki kell szállnunk, a Kristálypalota előtt be van fagyva a folyó – jelentette ki, majd Gwenre nézett. – Te itt maradsz, és vigyázol a hajóra – Gwen arca egyszerre tükrözte a határtalan örömöt és a sértődöttséget.
- Nem hagyom, hogy egyedül harcolj! Veled megyek… - Johnny nem figyelt rá, Viggo és Aisha felé fordult.
- Ha Belindát el akarjuk érni, le kell győznünk Morgrudot, a fővezérét. De csak bízzátok rám. Ti keressétek meg a Barlangot, ott találkozunk. Ha nem érnék oda időben, gyertek vissza a hajóra, és amilyen gyorsan csak lehet, tűnjetek el innen. Van egy olyan érzésem, hogy Belinda nem fog örülni látogatásunknak. Mint tudjátok, őt csak az igaz szeretet képes legyőzni, szóval ti ketten megpróbálhatjátok, de még egyik szerelmes párnak sem sikerült elpusztítani őt… – azzal a kormányhoz lépett, és egy biztonságosnak tűnő öbölbe vezette a hajót. Gwen el sem búcsúzott, mikor partra szálltak, bár Johnny szerint csak a Sólyom egyik sarkában duzzogott; Viggo felfigyelt egy feltűnően jó alakú, széparcú matrózra, aki velük tartott.

Hangosan kiabálva, futva közelítették meg a Palotát, egyszerű kalóztámadásnak akarták feltüntetni jöttüket. Aishát az Árnyak Leplében még Belinda sem láthatta. A Jégkirálynő serege, élükön Morgrud fővezérrel szeretett harcolni, ezért szélesre tárták előttük a palota kapuját. Felbecsülhetetlen számú fekete páncélos katona várt a maroknyi kalózcsapatra. A támadók kevesebben voltak ugyan, de haramia mivoltuk ügyesebbé, eszesebbé és edzettebbé tette őket. Johnny – ígéretéhez híven – azonnal Morgrud kapitányt vette célba, míg Viggo új kardját használva elolvasztotta vagy megfagyasztotta ellenfeleit. Aisha egy sarokba húzódva várt rá, és a harcot figyelte. Johnnyt a földre taszította a fővezér, de mielőtt lesújthatott volna a lányarcú matróz kapitánya védelmére sietett. Új harc vette kezdetét; a matróz mozgékonyabbnak bizonyult Morgrudnál, így többször is megsebesítette a fővezért. Aztán hirtelen Morgrud kardja a magasba lendült és lesújtott, ugyanebben a pillanatba szúrt a matróz is. A fővezér holtan esett össze, s egy másodperc töredékéig úgy tűnt, minden rendben, majd a matróz térdre zuhant, fejéről leesett sapkája, aranyszőke haja a vállára omlott.

- Gwen! – kiáltotta Johnny halálra vált arccal és a sebesült mellett termett. Viggo igyekezett utat törni magának a harcosok között, közben már kezében volt Sylvia ajándéka. Mire odaért, Gwen már nem lélegzett, de nem érdekelte. A lány szájába öntötte a fiola egész tartalmát, azonban hiába várt, nem történt semmi. Elkésett.
Maga sem tudta honnan volt még ereje, talán a Mary iránti szeretete vitte tovább; felrángatta a kiabáló kalózt szerelme mellől, majd Aishát is maga után húzva a barlang felé vette az irányt. Hamar megtalálták a hegy gyomrába vájt terem bejáratát.
- Meg akartam óvni, mégis elveszítettem – suttogta Johnny Viggonak a félhomályban, miközben Aisha a Jós Füstök között állt belélegezve a jövőt. Viggo nyugtatóan a kalóz vállára tette kezét, de közben összeszorult a lelke. Maryre gondolt, és arra, hogy lehet, megint el fog késni. Előhúzott zsebéből egy butykost, készen arra, hogy ha Aisha befejezi, elvegyen egy keveset a Füstökből. Mintha csak erre várt volna, Aisha hirtelen megfordult.
- Nem vihetsz belőle – csattant fel élesen. – Láttam, ha lopsz a Jós Füstökből, a Kristálypalota összeomlik, Belinda pedig elmenekül, és hatalmasabb lesz, mint valaha. Csak az Igaz Szerelem tudja legyőzni őt, az pedig meghalt. – Viggo elfehéredett a hallottaktól. Ezek szerint Mary halott.
- Gwen elmondta, mire kell neked a Füst – suttogta Johnny megtört hangon. – Vigyél belőle Marynek, mentsd meg őt!
- De Belindát csak az Igaz Szerelem győzheti le… - kezdte Aisha, de Johnny félbeszakította.
- Gwen mellett megtanultam olvasni a jövendölésekből. Az Igaz Szerelem halott, ezt mondtad, és én tudom mit jelent – Johnny átható pillantás vetett Viggora, aki szintén megértette. Gyorsan a butykosba zárt egy keveset a Füstökből, mire az egész palota remegni kezdett. Miközben kifelé igyekeztek, leomlottak mögöttük a falak és megnyílt a föld.
A kalózok nagy része már kimenekült az omló palotából, és úgy tűnt, csak rájuk várnak.
- Hát akkor, Viggo, sok szerencsét! – Johnny megszorította Viggo kezét. – Mindent köszönök! Éljetek együtt boldogan! – beszéd közben megremegett a hangja, majd búcsút intett nekik. Viggo és Aisha kirohantak a palotából, de visszafordultak, hogy lássák a csodát. Johnny karjaiba vette Gwent, úgy nézett fel az előtte álló fehér alakra. Belinda arca gúnyos mosolyra húzódott, mikor Johnny megcsókolta szerelmét. A Jégkirálynő döbbenten felkiáltott, de nem tehetett semmit. A Kristálypalota vele együtt süllyedt a föld alá…
Aisha és Viggo a Fekete Sólyom korlátjánál álltak, és a napfelkeltében fürdő romokat nézték könnyezve.
- Mary meg fog gyógyulni, láttam – suttogta a hercegnő. Viggo karjaiba zárta a nőt és megcsókolta. Aisha izmai hirtelen megmerevedtek. Viggo is odanézett, ahova a hercegnő és lelkét elöntötte a határtalan megkönnyebbülés. A jégen állva két mosolygó alak integetett nekik vidáman.
Gwen és Johnny sokáig nézte a távolodó ölelkező párt, majd kéz a kézben elindultak a hegyek felé…