A világ olyan amilyennek megélem

Évszám
2012
Beküldő
Sztanek26

Ma már tudom, hogy mi baja lehetett a lánynak, aki meg volt győződve arról, hogy nincs rendben az élete. Olyan érzése volt, mintha kiszakadt volna belőle valami, pedig valójában ő volt az, aki megválasztotta útját, mert változtatni az életén. Nem egy átlagosnak mondható lány, akit tudtam, hogy bármilyen csapásból, bajból fel tud épülni, mégis sokat gyötrődött azon, hogy vajon jól tette-e, hogy elhagyta azt az embert, akit a világon a legjobban szeretett. A „gyász” ideje alatt a világot, a többi embert hibáztatta, a miérteket kereste. Befolyásolhatja-e életünket a világ? Milyen hatalommal bír a mi világunk, s mi, hogyan küzdünk, vagy békülünk meg vele?

Lassan két év telt el a szakítás után, sokszor hallottam sóhajt, viszont nevetést is elhagyni a száján. Csodáltam, hogy néha milyen jól néz ki, aztán milyen gyötörtnek tűnik, depressziós volt. Nem értettem akkor, mivel én nem éltem át ehhez hasonlót. Elzárta magát a világtól, mindenkitől, félt szembenézni azzal, hogy mostantól így kell élnie. Teljesen kivonta magát a forgalomból. Csak az alapvető szükségleteknek élt, pihent, evett, ivott, dolgozott. Aztán végre kezdett hajlandóságot mutatni afelé, hogy mégis csak emberből van, s képes felállni onnan, ahová taszította magát. Néha az ember a legnagyobb ellensége saját magának. Túl sokat gondolkodott olyan dolgokról, amiknek már egyáltalán nem volt jelentősége a jelen életében, a múltban élt. Néha a jövőt sürgette nagyon, vagy éppen mástól várt kiutat, s olyan felesleges életszituációkat élt meg, amivel nem jutott előrébb. Végül annál maradt, hogy újra elkezd tanulni. Keményfába vágta a fejszéjét, de legalább láttam rajta, hogy újra „élni” akar, kiment a világba. Én csak páli fordulatnak neveztem, s csodaként tekintettem rá! Pszichológiát tanult alapfokon, munkájából kifolyólag tetszett neki, mert egy helyi nevelési tanácsadóban dolgozik, ahol hasznát tudja venni a megszerzett tudásnak. Eközben észre sem vette, hogy belül benne is megindult valami. Egyre többet mosolygott, beszámolókat tartott az élményeiről, sokszor bevont minket tanulmányaiba, pszichológiai teszteket vett fel velünk, végre feltámadt benne az, ami már-már halottnak tűnt. De mi történt vele? Semmi sem volt másként, ugyanúgy egy egyedülálló lány volt, ugyanolyan értékekkel és barátokkal, mint, amikor elzárta magát! Ugyanaz az ember volt, de már mégsem ugyanaz. Másként élte meg a világot, másként élte az életét. A körülmények nem változtak, mert mindig is adott volt előtte bármilyen lehetőség, hisz nem egy elveszett lány. Elvégezte az iskolát, új embereket ismerhetett meg, tudást és elismerést szerzett, amiért munkahelyén ki is nevezték. Családja, barátai büszkék voltak rá, ő is büszke volt. Újra parázslott körülötte a levegő. Boldog volt. Úgy hiszem, hogy „Nem a világot érdemes megváltoztatni, és erre nincs is szükség. Elég, ha megváltoztatjuk az ember világról alkotott képét. A kulcs az emberben van, és az ember mindennek a kulcsa”.

Örülök, hogy ismerhetem őt, mert intő példa volt számomra, ahogyan végigkísérhettem ezen az úton. Ő a barátom, s nagyon szeretem. Sokat tanultam tőle, arról, hogy a világ nincs velünk, vagy ellenünk. Ezt mi magunkban játsszuk le. Mindig keressük a hibákat, mindig másban. Legtöbbször bennünk van. Olyan az életünk, ahogyan megéljük. A boldogtalanság és boldogság váltakozása csakis rajtunk múlik. Mikor, mit hogyan élünk át. Ő felismerte azt, hogyha úgy ébred fel reggel, hogy szép napom lesz, bár esik kint az eső, attól még délután süthet a nap, vagy nézhetek egy filmet a családommal, barátokkal, főzhetünk együtt. Attól, hogy borús az idő, a kedvünk ne legyen az. Ismerjük fel a lehetőségeket, amik bennünk vannak. Minden fejben dől el, minden általunk van befolyás alatt. Azt kívánom, hogy minden ember találja meg a lelki egyensúlyt. Tudom, hogy lehetséges! Ne hagyjuk, hogy a hit és a remény kihaljon belőlünk. Ne engedjük, hogy saját magunk ellen forduljunk, hisz az ember mindennek a kulcsa.