Könyvjutalom a legifjabb szerzőnek, aki bekerült a legjobb 15
szerző
közé:
Tornóczky Áron: Leértékelt Áron
Sok szerzőt, rokonaikat, barátaikat köszönthettük a XVII. történet- és mesepályázat eredményhirdetésén.
Bujáki Márton, tavalyi győztesünk is aktívan bekapcsolódott idén a zsűri munkájába.
Kovács M. Balázs író mindenkinek gratulált, aki a közösségi értékeket kidomborította írásművében, majd összegezte a zsűrizéssel, mezőnnyel kapcsolatos meglátásait.
Az egyéni elemzések és szintézisek előtt sorra vettük az értékelés
tartalmi és formai szempontjait, majd a legjobbnak ítélt 15 pályázatot
egyenként is értékelte a zsűri.
Az értékelések tartogattak komoly, elgondolkodtató perceket…
…és mosolyfakasztó, önfeledt pillanatokat is a megjelenteknek.
A díjkiosztás előtt lezártuk a közönségszavazást: a Kárpáti Orsolya Négy lépés című történetének szavazói 238 lájkolással rekordot döntöttek.
Hörömpő Gabriella: Egy falat nagylelkűség című történet szerzője könyvjutalomban részesült a pályaművében megjelenített hiteles nézőpontváltásért.
Kovács Zoltán Tibor: Rókamese, avagy hasonló a hasonlónak örül című meséje szinte új műfajt teremtett: a filozófiai mesét.
Ebben az évben is kiadtuk a legeredetibb ötletért járó könyvjutalmat, amely Kiss Barnabásnak járt a Karmazsin és Lóca című mese kiötléséért.
Sági Veronika: A torony és a titkos kert című története szimbolikus tartalmával emelkedett ki a mezőnyből.
Zsűrielnöki különdíjat kapott Marksteinerné Vehofsics Erzsébet: Kíra című, drámai, megtörtént eseményeken alapuló írása.
Szilágyi Heléna: Egymásért című, különleges megjelenítő erejű alkotása nyerte el a 3. helyezést.
Végh-Bodor István: Barka című, irodalmi igényességű története (megosztott) második helyezést ért el.
A másik (megosztott) 2. helyezést Mészáros Gabriella vehette át: „Laci anyu” című, egyedi és hiteles történetéért.
Szponzorunk, a Notik (Eagle-Comp Kft.) képviseletében Németh Balázs adta át pályázatunk értékes fődíját.
Az Erénynek erejével 2011-es pályázat győztese: Pintér Milán, akinek Pampogi Otronka és a citromló című meséje máris sokak idei kedvencévé vált.
A pénzjutalmak és a laptop átadása után az Új Akropolisz tagjai a győztes pályamű dramatizált felolvasásával köszöntötték a győztest. Gratulálunk!
Az őszre meghirdetett írásképzés-szemináriumra mindenkit szeretettel várunk, aki bejutott a legjobb 30 és a 25 ígéretes írásmű szerzői közé.
A bemutató után még élénk beszélgetés kezdődött a szerzők és a zsűri között az írási szokásokról, az időzített ihletről és az írás értelméről, értékéről.
A meglepetések éve
Az elmúlt években közismertebbé vált Erénynek erejével című
történet- és mesepályázatunk (rengeteg pályázatot kaptunk: minimum 180,
és eddig maximum 320 írást), ezért az idén vettük a bátorságot, hogy egy
– korábbi tapasztalataink szerint – nehezebb fába vágjuk a szerzők
fejszéjét.
Az egyén fejlődését akár úgy is fel lehet vázolni, hogy magányos
farkasként járja végig az útját, minden akadállyal egyedül küzd meg, és a
legyőzhetetlenség keménysége veszi körül. A tavalyi mezőnyben nem egy,
nem kettő magányos, már-már magának való „hőssel” találkoztunk a
képzelet szőtte valóságban. Most azonban dimenziót váltottunk, azaz a
pályázati kiírás segítségével közösségbe helyeztük a történéseket, és ez
jelentős fordulatot hozott!
Szerzőink életszagú történeteket küldtek be, és az írásokat átjárta az
aktualitás, sőt, gyakran nyilvánvaló vagy átsejlő saját tapasztalatokból
táplálkozott a mondanivalójuk. Ez sok frissességet is magával hozott,
és a többség írásában nyoma sem volt didaktikusságnak. Az írások az
emberi kapcsolatainkról, a közösségbe való beilleszkedés nehézségeiről,
szociális érzékenységről vagy érzéketlenségről és a konfliktusok
feloldásának útjairól szóltak. A közösségalkotás kiugróan sok,
életkorban is fiatal írót megmozgatott, akik még nem törődtek bele a
nehézségekbe, nem zárkóztak be magányukba, hanem bíznak erejükben és
abban, hogy az egymáshoz való közeledés életkortól függetlenül lebontja
az elidegenedés falait.
A pályázati témát sokszínűen járta körül az írói mezőny. Az egyén
összességében úgy jelent meg a történetekben – és ha valaki hozzánk
hasonlóan mind a 208 írásmunkát végigolvasná, talán hasonló kép állna
össze benne –, mint a milliónyi cseppből összeálló folyóvíz része, amely
a tenger felé igyekszik. Ha különálló cseppekre bomlunk, milliomodra
csökken az esélyünk a cél elérésére, és legnagyobb erőnk csorbul, az
összetartás. Ezért amikor hibáztatunk, neheztelünk, gyűlölködünk és
vízcseppekre szétfröccsent állapotba jutunk, akkor szétfolyunk,
felszívódunk... Az volt a sorok közül kiolvasható, hogy minden szerző is
többé vált attól, hogy írásában szereplői közelebb léptek a másik
emberhez.
Annyira közel, hogy egy nagyobb cseppé olvadva, együttérzéssel és aktív
részvéttel már nemcsak kívülről szemlélték a történéseket, hanem
átéléssel, megfeledkezve pillanatnyi önmagukról, belefeledkeztek az
egészbe. A továbbjutók (összesen 30 pályamű) közé azokat a pályázatokat
válogatta be a zsűri, amelyek az olvasónak is önfeledt perceket
szereztek, és érzékeltetni tudták, hogy ha valaki másokkal is törődik,
sokkal inkább magára talál. A legnagyobb meglepetést az hozta, hogy az
írások nagyobbik fele túljutott az első rostán, mert nemcsak megfelelt a
főbb kritériumoknak, de útbaigazító válaszokat is tud adni a ma
emberének gondjaira.
A megoldásig, jövőképig nem minden történet jutott el, és ennek gyakran
írástechnikai okai voltak, kellően tudatos írói eszköztár híján a
tartalom nem egyszer csorbát szenvedett. Olykor nem sikerült kifejezésre
juttatni az esszenciát, kibontani a lényeget. Sokan nem tudtak
megfelelő lezárást találni, mások nehezen lendültek bele, de a végére
kikerekedett a történetük. Megint mások nem tudták eggyé fonni a
történetük szálait, vagy elkalandoztak menet közben, és volt, aki
logikailag nem tudta úgy megszerkeszteni írását, hogy a veleje
összeálljon az olvasóban. Mégis, a kiírás szempontjából fontos tartalmat
kifejező, de az efféle kisebb-nagyobb hibákat rejtő írások közül is
kiemeltünk és olvasásra ajánlunk 25 ígéreteset.
Azoknak, akik a kiemelt 30 plusz 25 szerző közül szeretnék írói
eszköztárukat tudatosan bővíteni, a nyár végére vagy szeptember elejére a
zsűri meghirdetne egy két-három alkalomból álló szemináriumsorozatot,
ahol sorra vennénk számos írástechnikai nehézséget, amelyen az ifjú
szerzők átverekedhetik magukat, hogy jövőre jobban kifejezésre tudják
juttatni mondanivalójukat.
Az előzsűrizés szakasza ezzel lezárult, hogy május 1-jétől kezdetét
vegye a közönségszavazás és vele párhuzamosan a zsűri további, most már
csak a 30 közzétett középdöntős pályaműre kiterjedő részletes
értékelése. Tetszést nyilvánítani a facebookos ikonok segítségével
lehet, egészen az eredményhirdetés napjáig. Tisztában vagyunk azzal,
hogy ilyenkor ugrásszerűen megnövekszik a családtagok, barátok,
munkatársak és osztálytársak regisztrálásának száma. De annál jobb:
minél többen ismerkednek meg a művekkel, annál többeknek szereznek az
írások elgondolkodtató perceket.
Mindenkit szeretettel várunk az eredményhirdetésen, ahol ismertetjük a
12 legjobb írás értékelését, kiemelve a legfontosabb – másoknak is
eltanulható – erényeiket. Ez remek alkalom lesz a tapasztalatcserére, a
győztes meginterjúvolására és a közös beszélgetésre. indazokat, akik
eljönnek az eredményhirdetésre, szeretnénk megajándékozni egy-egy
szabadon választható nyilvános előadásunkra szóló jeggyel. Őszi
programjaink, szemináriumaink, kiállításaink, előadásaink ajánlóit az eseménynaptárunkba folyamatosan töltjük fel. Az első 12 helyezettet az eredményhirdetést megelőző egy-két hétben
levélben, telefonon vagy e-mailben értesítjük. A pályázat eredményeiről
és a helyezésekről nyáron elektronikus újságunkban is beszámolunk.
Minden résztvevőnek köszönjük, hogy pályázott, a gyakorlott
tollforgatóknak éppúgy, mint az ifjú titánoknak, akik először vettek
részt történet- és mesepályázatunkon. Mindazoknak, akiknek írása most
nem került be a középdöntőbe vagy a felsorolt ígéretes munkák közé,
kívánjuk, hogy ők is alkossanak és fejlődjenek tovább, és ha tetszik,
inspirálódjanak honlapunkon a többiek pályaműveiből.
Gratulálunk minden pályázónknak,
a továbbjutóknak sok sikert kívánunk! A zsűri